A Jog, 1897 (16. évfolyam, 1-52. szám)

1897 / 31. szám - Nemzetközi ügyvédi congressus Brüsselben

JOGESETEK TÁRA FELSŐBIRÓSÁG1 HATÁROZATOK ÉS DÖNTVÉNYEK. Melléklet a «Jog» 31. számához. Budapest, 1897. augusztus hó 1. Köztörvényi ügyekben A panasz arra lévén irányulva, hogy a panaszlott a nyert ügyvédi megbizás teljesítése körül felmerült kiadásokra, a panaszostól mint megbizótól kapott előlegekről elszámoljon, annak tárgyát oly kötelességszegés képezi, a melyben az eljárás az i$74. évi XXXIV. t.-c. 66. í?-a és 1870. évi 4.544. sz a. kibocsá tott I. M. R. szerint az ott szabályozott uton a kir. tvszék hatáskörébe tartozik"; nem tévén különbséget az a körülmeny, hogy az ügy, a melyben a megbizás adatott, a panasz benyújtása idejében már befejezést nyert, mert az idézett t.-c. 46. és 48 §§-ainak egybevetéséből kétségtelen, hogy az ügyvéd a megbizás folytán kezéhez jutott pénzekről, megbízójának kívánatára ugy az ügy végbefejezése előtt, mint annak befejezése után feltétlenül elszámolni köteles és ha e kötelességének eleget nem tesz, arra őt a megbízó a többször idézett t.-cikk 66. §-ában és illetve az 1879. évi 4,544. sz. a. kibocsátott I. M. R.-ben szabályozott panaszos uton szorithatja. A budapesti kir. törvényszék (1895. évi április hó 9-én 11,355. sz. a.) dr. Vértessy Xavér Ferenc ügyvéd által képviselt özv. Sch. Yencelné, szül. N. Róza felperesnek dr. R. Károly ügyvéd ellen az 1874. évi XXXIV. t.-c. 46. §-ába ütköző kötelességszegés miatti panaszos ügyében következőleg határozott: Panaszos azon kérelmével, hogy panaszlott ügyvédi számadásának előterjesztésére köteleztessék, elutasittatik, stb. Indokok: Panaszos azt adja elő, hogy panaszlott ügyvédét férje hagyatéki ügyének rendezésével, illetve a hagyatéki eljárás keresztülvitelére szükséges intézkedések és teendők végzésére bizta meg, panaszlott ezen idő alatt kikötött 1,000 frt tiszteletdíj és egyéb szerinte felmerült kiadások fedezésére összesen 4,700 frtot vett fel, amelyből 2,093 írt 84 kr. erejéig elszámolt, ezen, valamint az 1,000 frt tiszteletdíj levonása után fennmaradó 1,606 forint 16 krral el nem számolt, ez alapon tehát kérte, hogy panaszlott az 1,606 frt 16 kr. összeget illetőleg számadásra és ha ennek eleget nem tenne, az esetre az 1,606 frt 16 kr. tőkének és járulékainak megfizetésére köteleztessék. Panaszlott beismeri, hogy panaszostól, néhai férje hagyatéka ügyének rendezése alatt összesen 4,550 frtot átvett, tagadja, hogy ennél többet, vagyis 4,770 frtot kapott volna, minthogy pedig panaszossal a tőle átvett összegekre nézve végleg elszámolt és ezen okból újból számolni nem tartozik, panaszost kérelmével elutasítani kérte, annak igazolására, hogy panaszossal végleg leszámolt a •/• és 27. alatti nyilatkozatot és minthogy panaszos bár beismerte, hogy a •/• és 2 •'. alattit aláirta, de tagadja, hogy azok alakja azok aláirásakori alakjának, valamint hogy tartalmuk a valódiságnak megfelelne, e körülmények igazolására tanukra hivatkozik. A panasz tárgyában elsősorban az a kérdés bírálandó el, vájjon a panaszos panaszlottal tényleg elszámolt-e avagy nem, annak megállapítása, hogy panaszlott 4,700 frt avagy 4,550 frtot, vagyis hogy tényleg mily összeget vett át panaszostól, tehát mily összegről tartozik elszámolni, számadás-kötelezettségének kimondása esetén képezné az elbírálás tárgyát. A kihallgatott tanuk a •/. alatti tekintetében a panaszos által tagadott körülményeket nem igazolják ugyan, ezen körülmény azonban panaszlott számadási kötelezettségének megállapítására okul nem szolgálhat, mert a 7. alatti a végelszámolás megtörténésének igazolását magában foglaló 2 7. alatti nyilatkozat előtt keletkezett, ez utóbbinak aláirásakori külalakja és tartalma tekintetében panaszos által tett kifogás pedig U. János és V. Dezső tanuk vallomásával megcáfoltatik, ugyanis nevezett tanuk igazolják, hogy ezen 2 7. alatti nyilatkozat aláírása előtt panaszosnak és tanuknak felolvastatott, hogy az jelenlegi alakjában az aláíráskor volt alakjának és tartalmának megfelel, hogy panaszos azt akkor irta alá, amikor már annak utolsó pontja keresztül húzva és ily alakban is felolvasva lett. Ezek szerint tehát igazolva lévén azon körülmény, hogy panaszlott panaszossal a néhai férje hagyatéka ügyében átvett pénzekre nézve végleg elszámolt, ujabb számadásra panaszlott nem kötelezhető és miután a panasz alaptalannak találtatott, panaszost a panaszlottnak okozott költségek viselésére is kötelezni kellett. Panaszosnak az iratoknak panaszlott fegyelmi bírósághoz leendő' áttétele iránti kérelmének sem lehetett helyt adni, mert oly ténykörülmények panaszlott ellen a vizsgálat során fel nem merültek, melyek alapján az iratok a fegyelmi bírósághoz átteendők lennének, stb. A budapesti kir. itélő tábla (1896. évi február hó 5-én 4,573 sz. a.) A kir. ítélőtábla az elsőbiróság neheztelt határozatát hivatalból megsemmisiti. stb. Mert: Az 1874. évi XXXIV. t.-c. 66. §-ában említett kivételes eljárásnak csak akkor van helye, ha az ugyanazon kérvény 44, 46 és 48. §§-aiban felsorolt kötelességszegések valamelyike miatt tétetik panasz, a fenforgó esetekben felhozott panasz pedig az idézett §-ok egyike alá sem vonható. Az idézett törvény 46. §-a ugyanis, melyre panaszló kérelmét alapítja, csak arra az esetre tartalmaz rendelkezést, ha a képviselet az ügy végbefejezése előtt szűnik meg, az abban említett eset tehát a jelen ügyben fenn nem forog, minthogy panaszló maga előadja, hogy néhai férjének hagyatéki ügye, melyben alperes felperest képviselte, már végérvényes befejezést nyert. De nem alkalmazhatók a fenforgó esetben az idézett törvény 44. és 48. §-ai sem, mert panaszló fél panaszlott ügyvédet az utóbbinak adott előlegről számadástételre kéri köteleztetni; az előbb említett törvényszakasz pedig csakis iratok visszaadásáról, az utóbbi szakasz pedig szintén nem előlegek elszámolásáról, hanem a fél megbízása folytán behajtott pénz kiszolgáltatásáról rendelkezik. Ezek szerint tehát a jelen panasz az 1874. évi XXXII. t.-c. 66. §-ában körülirt ügy után érvényesíthető nem lévén, az elsőbíróság lényeges eljárási szabályt sértett meg, midőn a panaszt vizsgálat elrendelése és érdemleges határozathozatal alapjául elfogadta: miért az elsőbiróság határozatát megsemmisíteni s a panaszkérvény visszaadását elrendelni kellett. A m. kir. Curia (1897. évi április hó 1-én 2,758. sz. a.) A másodbiróság határozatának megváltoztatásával, a kir. törvényszék illetékessége a jelen panaszos ügyben megállapíttatik s a kir. Ítélőtábla utasittatik, hogy az ügy érdeme felett hozzon határozatot. Mert a panasz arra lévén irányozva, hogy panaszlott a nyert ügyvédi megbizás teljesítése körül felmerült kiadásokra a panaszostól mint megbizótól kapott előlegekről elszámoljon, annak tárgyát oly kötelességszegés képezi, a melyben az eljárás az 1874. évi XXXIV. t.-c. 66. §-a s az 1879. évi 4,544. sz. a. kibocsájtott igazságügyminiszteri rendelet szerint, az ott szabályozott uton a kir. törvényszék hatáskörébe tartozik; nem tévén különbséget az a körülmény, hogy az ügy, a melyben a megbizás adatott, a panasz benyújtása idejében már befejezést nyert, mert az idézett törvénycikk 46. és 48. §§-ainak egybevetéséből kétségtelen, hogy az ügyvéd a megbizás folytán kezéhez jutott pénzekről, megbízójának kívánatára, ugy az ügy végbefejezése előtt, mint annak befejezése után feltétlenül elszámolni köteles s ha e kötelességének eleget nem tesz, arra őt a megbízó a többször idézett t.-c. 66. §-ában s illetve az 1879. évi 4,544. sz. a. kibocsátott igazságügyministeri rendeletben szabályozott panaszos uton szorithatja, a jelen panasz tehát a most emiitett ügyutról el nem vonható. Az 1894. XXXI. t.-c. 77. §. ama rendelkezésének, hogy az életközösséget megbontó házasfel az életközösség visszaállítására csak bírói határozattal köteleztessék, szükségképen előfeltétele, hogy annak a házasfélnek akarata, kit házastársa szán dékosan és jogos ok nélkül elhagyott, első sorban az életközösségnek visszaállítására irányuljon és ebből kifolyólag ez a házastárs határozott kifejezést adjon azon komoly szándékának, hogy házastársával, ha az visszatér, hajlandó az életközösséget fönntartani és illetve házastársul visszafogadni. Magában véve az a körülmény, hogy felperes a Ht. 77. §-ára mint bontó okra hivatkozott az életközösség visszaállítására vonatkozó birói határozatnak hivatalból való kibocsátására alapul nem szolgálhat. A debreceni kir. törvényszék (1896. dec. 31. 19,073. sz. a.) D. Károly felperesnek K. Julianna alperes elleni házassági kötelék felbontása iránti perében következő Ítéletet hozott: Peres felek között a tépei ev. ref. egyházközségben 1888. évi febr. 1-én kötött házassági kötelék alperes vétkesnek nyilvánítása mellett felbontatik stb. Indokok: Peres feleknek utolsó együtt lakása Tépe községben lévén, a per az 1868. évi 54. t.-c. 36. §-a értelmében a kir. törvényszék mint illetékes bíróság által volt ellátandó. Az érdemben. A per adataival igazolva van, hogy alperes ezelőtt több mint 8 évvel elhagyta felperest, minthogy a 8,937. sz. végzés azon meghagyásának, hogy az általa megbontott életközösséget állítsa vissza, a kitűzött zároshatáridő alatt igazolatlanul eleget nem tett, azt pedig, hogy az életközösség megbontására jogos oka lett volna, bizonyítani nem tudta, ily körülmények között elfogadni kellett felperesnek azon állítását, hogy az elhagyás jogos ok nélkül történt és ezeknél fogva a házassági köteléket az 1894 évi XXXI. t.-c. 77. §-nak alpontja, s a 85. §. alapján alperes vétkességének megállapítása mellett felbontani kellett stb. A debreceni kir. ítélőtábla (1897. márc. 9. 699. sz. a.) a