A Jog, 1897 (16. évfolyam, 1-52. szám)

1897 / 2. szám - Adalék a sértett fél indítványának joghatályához - Az Örökösödési eljárásról

11 ruan ügyeltek volna arra, hogy a törvény minden egyes szakasza betartassék, hogy ne váljanak nevetségessé a törvényben a haláleset és leltár Jelvételére, a telekkönyvi másolatok és egyéb okmányok kiállítására és beszerzésére meghatározott azonnali, 3 vagy 8 napos határidők. Számot kellett volna az igazságügyi kormánynak azzal vetni, h°gy eg>' /"égi rendszer feladása és egy uj rendszer behozatala nem csekély dolog. A jegyzők, anya- és telekkönyvvezetők nem sokat törődnek a törvény szigorú szakaszaival, gondolván azt, hogy az úgyis csak írott malaszt. Gondolkozásukban nem is csalatkoztak. Íme, már egy tél éve, hogy a törvény életbelépett s nincs senki, ki utána nézne, hogy teljesitik-e kötelességüket vagy nem s minden megy a régi, vagy pedig, miután látják, hogy a bíróságnál velők mit sem törődnek, a réginél még rosszabb mód szerint. A községi- és körjegyzők vagy túlterheltségből, vagy hanyagságból — tisztelet a kivételnek — nem igyekeztek azon, hogy az uj örökösödési eljárás szellemébe behatoljanak, sőt igen sokan, hogy azt legalább egyszer is átolvassák. Erről fényes tanúságot tesz Biharmegye egyik járásbirósági és főszolgabírói székhelylyel biró községének jegyzője által tett alábbi nyilatkozat. Ugyanis: A közjegyző kiment folyó év március havában a helyszínére tárgyalni. A tárgyaláson megjelent felek a közjegyzőnek bejelentették, hogy az örökösök közül kettő a tárgyaláson megjelenni nem akar. Erre a közjegyző megmagyarázta nekik, hogy az nem tesz semmit, az uj örökösödési törvény az ily eshetőségekről intézkedett, meg nem jelenésük a tárgyalás befejezhetésének akadályául nem szolgálhat. E szavak után a jegyző csodálkozó hangon felkiált: ^Micsoda! Uj örökösödési törvény! Sohse hallottam életemben!* Az ily jegyző aztán a törvényben előirt záros határidőket be nem tarthatja, még akkor sem, ha akarná, mert annak létezéséről mit sem tud. Ehhez járul aztán még a hagyatéki iratokhoz szükséges telekkönyvi másolatok beszerzése körüli nehézség is. A telekkönyvi hatóság a megrendelt telekkönyvi másolatot nem 8 nap, hanem 6—8—12 hét alatt készítteti el, miként azt számtalan esetem bizonyítja. Ezekre lehet ugyan azt mondani, hogy a ki kötelességét nem teljesiti, az a törvényben irt bírságolást megkapja későbben is. Hát ez igaz, csakhogy nem helyes okoskodás. Xem helyes első sorban azért, mert a bíróságnak kellett volna kezdetben utasítással, esetleg szigorral fellépni, hogy a törvényben irt határidők pontosan betartassanak és igy ez által a régi örökösödési eljárással szakítsanak, az ujjal alaposan megismerkedjenek, annak eleget tegyenek. Xem helyes másodsorban azért, mert épen a járásbíróságtól kaptak a pontatlanságra alkalmat azáltal, hogy látták, hogy a járásbíróságok, kiktől félniök kellett volna, egyéb munkával tul vannak terhelve, reájuk sem hederitenek. Ezekre is lehet mondani, hogy ez nem beszéd, azért köteességüket teljesíthették volna, ez két különböző, egymással össze nem függő dolog. Ha én például kötelességemet teljesítem, mi közöm nekem ahhoz, hogy fölöttem álló hatóság bármi, ha épen tőle nem függő oknál fogva a reám hatást gyakorló teendőket Inem végzi el. Ez is igaz de csak theoriában. Az életben ez már egészen másképen nyilvánul. A ki az életben, gyakorlatban ezt figyelemmmel kisérte, az meggyőződhetett arról, hogy igenis az alsóbb közegekre nagyon is nagy befolyással van, hogy a felettök álló biróság a hagyatéki ügyekben miképen jár el. Ha munkásságot, erélyt látnak, tapasztalnak, ők is másképen gondolkoznak, dolgoznak s igy lehetővé lett volna téve, hogy az uj örökösödési eljárás minden zökkenés nélkül kerégvágásba jöjjön, mig ellenben igy, mennyi idő, munka és fáradságba fog majd kerülni, hogy az eddig folytatott, s egy fél év óta még jobban megerősített rendszerrel szakítsanak és a törvényben meghatározott időre kötelességeiket teljesítsék. Ezekben rejlik második oka annak, hogy a hagyatéki ügyek száma megkevesbedett. Sokan mondják, hogy az 1894. évi XVI. t.-c. 117. tj-ában irt dijskálával szemben némi javulást mutat. Ezt tagadom. Az egész csak látszat. E végett szükséges kimutatnom, hogy a leltári becsérték mi alapon állapíttatott meg az uj örökösödési törvény életbelépte előtt, s mi alapon állapittatik meg annak életbelépte óta. Az uj örökösödési törvény életbelépte előtt a hagyatéki viszonyok leltári becsértéke az illetéki törvény 64—67. §-ai, adó alapján állapíttatott meg, s ha az ekkép kijött érték a forgalmi becsértéknél kisebb volt, a 46/886. és 437/886. I. M. sz. rendeletek a közjegyzőknek kötelességévé tették, hogy a tárgyalás során az adó alapján megállapított leltári becsértéket a forgalmi becsértékre emeljék fel. Nagyon természetes, hogy az utóbbi az előbbinél mindig jóval magasabb volt. E helyett az uj örökösödési eljárás 42. §-a azt mondja, hogy ha az érdekeltek becslést nem kívánnak, a becsérték az 1881. évi LX. t.-c. 148. §-a első bekezdésének rendelkezéseihez képest állapítandó meg. Az örökösök becslést ritkán követelnek. E szerint a leltári becsérték a szőlőknél és házosztályadó alatt álló ingatlanoknál az évi államadó kétszázszoros összege, a házbér- és földadó alá eső más ingatlanoknál az évi államadó 100-szoros összege leend, megjegyezvén, hogy az ingatlanok után fizetendő általános jövedelmi pótadó és községi adók számításba nem jönnek. Most becsértékelnek 2 általam ismert hagyatékot mindkét mód szerint. I. A nagyváradi volt lakos hagyatékának értéke: a) adó alapján 489,727 frt 25 kr. b) forgalmi becsérték szerint . . . . 1.039,727 2.) tehát az adó alaponi becsérték . Ö:>0,000 frttal, vagyis 100—115%-kal kevesebb, mint a forgalmi becsérték. A közjegyző dija: 1. A régi törvények szerint: a) az adó alaponi összeg után b) a forgalmi érték után . . . . . . az utóbbi szerint tehát. . . 725 frt 1,550 « több. 2. Az uj törvény szerint: a) az adó alaponi összeg után b) a forgalmi érték . . . 825 frttal 745 frt 1,570 « tehát 835 frttal vagyis 100—1157»-kal több. Megjegyezvén, hogy a régi törvény szerint a tárgyalási dij 300, az uj szerint 1,000 frtnál több nem lehet. A fenti végösszegeket azért tüntetem ki, hogy a differentiát még világosabban kimutathassam. II. B) nagyváradi volt lakos hagyatékainak értéke: a) adó alapján . . 8,350 trt b) forgalmi becsérték szerint . . . . . . 36,000 « tehát az adó alaponi becsérték . . . 27,620 frttal, vagyis 240%-kal kevesebb, mint a forgalmi becsérték. A közjegyző dija: 1. A régi törvény szerint: a) az adó alaponi összeg után b) A forgalmi összeg után . . az utóbbi szerint tehát . . 12 frt 44 « 32 frttal több. 20 frt 64 44 frttal, 2. Az uj törvény szerint: a) az adó alaponi érték után ... b) a forgalmi érték után . . . . . . tehát az adó alaponi becsérték szerint vagyis 240%-kal több. Ezekből láthatjuk, hogy az I-ső számú hagyaték után a dij a régi törvény szerint mindkét esetben 300 frt, az uj szerint 745, illetve 1,570 frt, a II-dik számú hagyaték után a régi szerint 12, illetve 44 frt, az uj szerint 20, illetve 64 frt. Az első számú példa végösszege szerint a differentia mindkét esetben 20 frt, a II-dik szerint 8, illetve 10 frt. Ám az 1886: VII. t.-c. 33. §-ának 2-dik bekezdése értelmében oly hagyatékoknál, melyek nehézségekkel járnak és sok időt vesznek igénybe, a közjegyző jogosított a tárgyalási dijat kétszeresen számítani. E szerint a dij az I-ső számú hagyatéknál, a 300 frtot 2-szer véve, 600 frtót, a II-diknál 24, illetve 88 frtot tesz ki. Tehát, ha az adó alaponi becslést veszem is számitásom alapjául és a dijat a régi dijskala szerint számítom, akkor is az I-ső számú hagyaték csak 145, a II-dik számú pedig 8, illetve 10 frttal kevesebb, az utóbbi a 33. §. alkalmazása esetén pedig 4, illetve 44 frttal több, mint az uj díjjegyzék szerinti dij. A tárgyalási dij tehát a régi szerint csupán a nagy, milliós hagyatéknál kevesebb, mint az uj dijskala szerint kijönne, de a kisebb hagyatékoknál a differentia elenyésző csekély, sőt ha tekintetbe veszem, hogy vidéken milliós hagyaték minden 8—10 évben egy fordul elő, s addig a kisebb hagyatéknál a régi törvény 33. §-ának alkalmazhatósága sok esetben előfordult, azt állítom, hogy az uj diskala a réginél alacsonyabb. Ehhez még hozzászámítandó, hogy most a 100—300—4007(j-kal kevesebb dij mellett a hagyatéki másolatokat és hitelesítéseket a közjegyző ingyen köteles teljesíteni, mig ellenben a régi forgalmi, tehát sokkal magasabb becsérték mellett a másolatokért és hitelesítésekért külön dij illette meg és az ezekért járó dij a kisebb hagyatékokért járó tárgyalási dijat mindenkor megkétszerezte. Hogy pedig fenti becsérték közötti óriási differentia nem mese, hanem tényleg úgyis van, világosan kitűnik a íent emiitett I-ső számú hagyatékban az örökösök által kötött osztályos egyezségből. Ezen hagyatékban mint emiitettem, a cselekvő állapot összege . 489,727 frt 25 kr. a tényleg fennálló szenvedő állapot . . . 483,642 « 45 « marad tiszta hagyaték . . 6,0ö4 frt 80 kr. Ezen összeget örökli örökhagyó 5 gyermeke, megterhelve az özvegy özvegyi haszonélvezeti jogával. Egy-egy örökösre esik 1,416 frt 96 kr., mit azonban jelenben nem, hanem csak édes anyjuk újbóli férjhezmenetele, minthogy pedig az most 55—60 éves, tehát férjhezmenetelre nem is lehet számítani, tehát csak halála után, lehet 15—20 év múlva élvezhetniük. Dacára annak, hogy egy-egy örökösre 1,416 frt 96 kr. esik, mind a mellett 4 örökös az 5-dikkel oly értelmű egyezséget kötött, ha az 5-dik a hagyatékbóli jogairól lemond, ad az 5-diknek