A Jog, 1897 (16. évfolyam, 1-52. szám)

1897 / 19. szám - Kinek van igaza? (Felelet)

150 A JOG akkor bizonyára megfogjuk találni a helyes indokot és érvet arra, hogy a perköltségek kölcsönös megszüntetésének lehetőségét a modern processualis rendszerből kiküszöbölni sem nem méltányos, még kevésbbé helyes és igazságos. Hogy a tervezet az 1868 : LIV. t.-c. 251. §-ának erre vonatkozó intézkedését mellőzi, ennek egyik okát abban is találjuk, mert nagyon is nehéz egy minden eset és körülményekben helyes iránytadó directivának a statuálása. A mennyiben azonban törvénybe iktatjuk, hogy oly esetekben van csak helye a perköltség kölcsönös megszüntetésének 1- ör, ha a perre azon télnek a rosszhiszemű eljárása adott okot, a kinek javára különben a perköltség megítélendő lenne, 2- or, ha alperes a peres igényt a pert elvételi határnapon, vagy a kir. járásbíróságnál az első tárgyaláson nyomban elismeri, a teljesítésre késznek nyilatkozik, s a bíróság ugy találja, hogy felperes a per megindítása előtt alperest a kereseti igény elismerése és teljesítésére felhívni tartozott volna és ez meg nem történt. 3- or, ha az eredeti adós vagy kötelezett fél helyett ajogutódlettbeperelve, ésmegállapitható, hogy a kereseti követelés már régenésméga jogelőd életében lejárt, vagy a kereseti igény perelhetővé vált s igy a per folyamatba tétele körül felperest nagymérvű késedelem terheli és meg nem állapitható, hogy alperes jogutód rosszhiszemülegbocsájtkozottperbe, ugytaláljukhogy a kellő directivát a perköltségek kölcsönös megszüntetése tárgyában megadtuk. 437. §. Téves magyarázatok meggátlása céljából szükséges lesz a törvénybe kitenni még azt is, hogy «alperesa kereseti igényt a perfelvételi határnapon, járásbíróságoknál pedig az első tárgyalási határnapon nyomban elismeri és annak teljesítésére késznek nyilatkozi k», mert nem elégséges alperesnek perenkivül, hanem magában a perben is ennek megfelelőleg kell eljárnia. Továbbá talán még sem lenne helyes minden ily esetben kötelezőleg kimondani, és ezzel a bíróság kezét egy bizonyos irányban megkötni, hogy a költségeket felperes t a r t o z i k viselni hanem elég lenne oly dispositiót alkotni, hogy a bíróság a költségeket kölcsönösen megszüntetheti, sőt felperest az alperes költségeiben iselmarasztalhatja. 440. §. Itt lenne helyén annak kimondása, hogy a mennyiben valamelyik fél a törvény értelmében a perfolyamán közbeszóló végzéssel a költségek viselésében marasztaltatik, a marasztalás 8 nap és végrehajtás terhe alatt történik. Az igazolás költségeinek viselésére vonatkozólag pedig kénytelenek vagyunk felhozni azon tapasztalati tényt, hogy kivételesen a felek közösen a határnap elmulasztásában szoktak megegyezni, és megesik, hogy ennek dacára az egyik fél megjelenik. Hogy itt és ilyen esetben az ellenfél rosszhiszemű eljárása szolgáltatott okot a mulasztásra, az kétségtelen. Ily körülmények igazolása esetén az igazolás költségeit a mulasztó félre róni nem lehet, sőt ellenkezőleg, annak költségeiben az ellenfél marasztalandó. A kölcsönös beleegyezéssel történt elnapolás néha azért történik, mert a halasztásra nyomós indok forog fenn és a felek a halasztás tárgyában birói határozatot provokálni nem akarnak. Célszerű lenne tehát annak kiemelése, hogy a kölcsönös beleegyezéssel történt «indokolatlan* elnapolás vagy halasztás költségei nem állapithatók meg a vesztes fél terhére, mert különben a felek inkább birói határozatot fognak provokálni a halasztás kérdésében és mert a bíróság azt, hogy indokolt-e valamely halasztás, nagyon is megtudja bírálni. A szakasz mindezeknek megfelelőleg módosítandó. 443. §. A judikaturában nem is oly ritkán találkozunk a bíróságok oly kijelentésével, hogy a képviselő ügyvéd dija saját fele irányában semvoltmegállapitható azért, mivel az ügyvéd oly munkálatokért, a melyeknek sikertelenségét előre láthatta, vagy a melyeket a törvény világos rendelete ellenére teljesített, még saját felétől sem igényelhet díjazást. Ezen helyes elvi megállapodásnak, és annak törvénybe iktatása, hogy a bíróságok erre alkalmas esetben ezt határozottan kimondani tartoznak, már azért is szükséges, mivel a tervezet az ügyvédek dijainak saját feleik irányában leendő megállapítására vonatkozó rendelkezését az 1868 : LIV. t.-c. 252. §-ának elejtette, és igy ezen perjogi szabály nélkül a költségek megítélése iránt folyamatba tett per birája annak idején nem lenne azon helyzetben, hogy ezt enunciálhassa. Egyúttal itt látjuk alkalmasnak felvetni azon kérdést is, hogy az uj perrend értelmébenazügyvédi dijak saját feleik irányában mily módon és eljárási mellett lesznek megállapítandó k. Mert az csakugyan helytelen, hogy a jelenlegi processualis rendszer szerint az ügyvéd ugyan jogosítva van a saját fele irányában megállapított dijak tekintetében jogorvoslattal élni, mig a fél, a kit a dijak megállapítása még közelebbről érdekel, erről csak' akkor nyer tudomást, a midőn fizetésre kerül a sor, s a midőn a megállapítás ellen mársemminemü jogorvoslatnak helye nincs. Pedig a bíróság is ki van téve aberratióknak. Az ügyvédi dijak megállapításának kérdését a pertől egészen el kell különíteni és külön oly eljárás alá vonni, hogy a pernek jogerős befejeztével, vagy ha az ügyvédi képviselet bármily okból előbb megszűnik, jogosítva legyen ugy az ügyvéd, valamint az általa képviselt fél és azok jogutódai az ügyvédi dijaknak perenkivül leendő birói megállapítását kérelmezni, mely kérelem, szóbeli meghallgatás utján elintéztetvén, a hozott végzés ellen egyfokú felfolyamodásnak lenne helye. XVII. Fejezet. Mulasztás. 446. §. A helyszínére kitűzött tárgyalásokra való tekintettel már a 223. §-nál javaslatba hoztuk, hogy az ügy felhívása a kitűzött óra után csak egy órával történhessék meg. A mennyiben tehát ez elfogadtatnék, a szövegben megfelelőleg kiteendő: «a mennyiben a törvény kivételt nem tesz». 447. §. Előfordul kivételesen, miként azt már a 440. §-nál előadtuk, hogy a határnap elmulasztásának az ellen fél rosszhiszemű eljárása az oka. Az ily esetek fenforgásával az igazolást a perfelvételi határnap elmulasztása miatt is meg kell adni és e célból a szakasz megfelelőleg módosítandó. 450. §. A szakasz negyedik pontja értelmében a bírósága mulasztás következményeinek kimondását akkor is megtagadhatja, ha a kereseti kérelem a közölt kereset tartalma szerint meg nem állhat. A keresethez azonban a kereseti követelést támogató és a kereseti jog alapját képező okiratok is lehetnek csatolva. Ezek bizonyára szintén figyelembe lesznek veendők a mulasztás következményeinek kimondásánál. A szöveg ezen hiányossága pótlandó. 452. §. A 107. §-ra vonatkozólag előterjesztett észrevételeinkben kiemeltük azon eshetőségeket, hogy a fél a folytatólagos tárgyalásra .meg nem jelen, ügyvédet nem vall. Az ügy elbírálása és befejezéséhez azonban a megjelent fél által kivánt perjogi cselekmények foganatosítása szükséges. Ép ily situatio fordulhat elő akkor, ha a felek valamelyike az érdemleges tárgyalás folytatására kitűzött határnapot elmulasztja, a midőn tehát a korábbi tárgyalások eredménye — a menynyiben meg van állapítva, vagy a bíróság által megállapítható, — a határozathozatalkor figyelembe veendő. Miként folytattassék ilyesetbenatárgyalás, ha az szükségesnek mutatkoznék? Megidézendő-e a további eljárásban a mulasztó fél? Alkalmazandó-e ily esetben a tervezet 226. §-a, mely szerint a tényállítások, bizonyító okok és eszközök bármikor felhozhatók azon tárgyalás bezárásáig, mely a fennforgó kérdést elintéző határozatot megelőzi? Mind olyan kérdések, a melyek a perrendben megoldásra várnak, de a tervezetben megoldva nincsenek. Az ily esetekre a 227. §-ban alkotott jogszabályt egész szigorral, tehát azon hozzáadással kell alkalmazni, hogy a mulasztó fél megidézendő ugyan a folytatólagos tárgyalásra, és pedig a mennyiben az ügyvéd általi képviselet kötelező, azzal, hogy ismételt meg nem jelenés esetén részére a fél kérelmére ügygondnok fog kirendeltetni, és hogy a fél netáni utólagos előadásait a bíróság az ellenfél indítványára figyelmen kívül hagyni tartozik. (Folytatása következik.) Nyilt kérdések és feleletek. Kinek van igaza ? (Felelet.) Ví. Dr. Révai Lajos urnák a «J o g» folyó évi 17. számában felvetett kérdésére véleményemet a következőkben terjesztem elő: I. Első sorban tisztázni óhajtom a terhelési tilalom természetét. A terhelési tilalom, mely az elidegenítési tilalom fogalmának koréhez tartozik, a mennyiben az elidegenítési tilalom a terhelésit is magában foglalja, a hitbizományi helyettesítés intézményeben találja eredetét. Ezen intézmény pedig csak a legközelebbi jogutód tulajdonjogát korlátozza; a következő jogutódot azonban már nem; tehát meg akkor sem, ha telekkönyvileg feljegyeztetett. Nem lehet tehát azt mondani, hogy az elidegenítési tilalom telekkönyvi feljegyzésének feltétlen hatálya van Ep igy vagyunk a terhelési tilalommal is, a mely csak a