A Jog, 1897 (16. évfolyam, 1-52. szám)

1897 / 19. szám - Kinek van igaza? (Felelet)

A. JOG 151 jogosított javára van feljegyezve, a kinek érdekét az ingatlan megterhelése nem sértheti. Ha tehát F. K. a tulajdonos és V-Áron a korlátozó, akkor a tulajdonos ingatlanán az ez által engedélyezett zálogjog bekebelezhető ugyan; de azzal a fentartással, kogy a zálogjog a V. Áron terhelési tilalmát nem sértheti: Ilyen értelemben határozott a kir. Curia 1882 okt. 16. 12,586. sz. a. kelt végzésével. Ezekből azután önként folyik, hogy dr. Révai ur álláspontja helyes. Teljesen közömbösnek tartom e kérdés elbírálásánál a közjegyzői okirat alakját V. Áron személyét illetőleg; mert a zálogjog bekeblezésnél csak azt kell tekintenem, váljon a tulajdonos által kiállított bekebelezési engedély megfelel-e a törvény követelményeinek, és minthogy a tényállás szerint az F. K. által kiállított kötelezvényben a bekebelezési engedély kétségtelenül meg volt adva, a zálogjogot be kellett volna kebeleztetni. II. A jelen esetben mellékesnek tartom ugyan; de azért eléggé fontos a közjegyzői okirat alakja és így érvényessége tekintetében felvetett kérdés. Az 1874. évi XXXV. t.-c. 81. §-a intézkedik arról, ha a felek kész magánokiratot ruháznak fel közjegyzői okirat minőségével, mi az eljárás és mi az eredeti okirat; t. i. a közjegyző jegyzőkönyvet vesz fel és az okiratot ehhez füzi. «E jegyzőkönyv a letett okirattal együttvéve képezi a jogügyletről az eredeti okiratot.* A hiteles kiadványnak mindkettőt szóról szóra kell tartalmazni és ha iráshiba csúszik be, akkor a hivatkozott törvény 143. §-a értelmében a fél ismételt hiteles kiadványt kérhet. Már most ha egy hibás, hit. kiadvány áll a tkvi biró előtt, akkor első sorban magát az okiratot nézi, hogy az rendben van-e; ha igen, akkor megvizsgálja, váljon a jegyzőkönyvi eltérés olyan-e, a mi az okiratot aggályossá teheti vagy pedig az tollhiba. Ha a kettő között olyan lényeges az eltérés, hogy az okirat hitelességét kétségessé teszi, akkor azt telekkönyvi bekebelezésre alkalmas okiratnak nem tekintheti és az ezen okirat alapján kért kérelmet el kell utasítania. De ha csak tollhibát lát, akkor az előjegyzést meg kell adni a telekkönyvi rendelet 89. §-a (és nem a 87. §) alapján. Annál inkább meg kell az előjegyzést adni; mert hisz az csak a rangsorozatot biztosítja és csak igazolás folytán válik hatályossá. Meg kell adni továbbá az előjegyzést azért is, mert a hitelezőt sokkal nagyobb kár érheti ennek megtagadása miatt, mint az adóst a megadás miatt. A felvetett esetben tehát, ha a volt magánokiratban V. Áron helyes név foglaltatik, mig a jegyzőkönyv V. Ármint mond, akkor az előjegyzést feltétlenül meg kell adni; mert hiszen az a lehetőség is megvan, hogy V. Áron és V. Ármin egy és ugyanazon személy, a mit nem is szükség ugy igazolni, hogy ismételt hit. kiadványt kérek, hanem elég, ha hatósági bizonyítványt mutatok be erről. Különben ez az eset eszembe juttat egy német végtárgyalást, a hol az elnök a tanú korát kérdezi: <Wie alt sind Sie?!», mire a tanú azt feleli: «Sechzig bis hundert.» Az elnök tovább faggatja, de a felelet mindig ugyanaz; mig végre a kir. ügyész fölismervén a helyzetet, kérdését igy intézi: «Wie alt sind Sie bis hundert ?>, erre azután a tanú felelte: «Sechzig Herr Staatsan\valt!>. Ha az eljárt telekkönyvi biró ur ismerte volna ezt a kis epizódot, bizonyára megadta volna nemcsak az előjegyzést, de még a bekebelezést is a kérdéses közjegyzői okiratra. Dr. Koppányi Dávid, ügyvéd, Gyöngyösön. n. A «Jog» f. évi 17. számában kimerítő tényállásban van a kérdésessé tett jogeset ismertetve, de el nem zárkózhatunk annak constatálásától, hogy ezekből az utólagos megvilágításokból a telekkönyvi aktában minden hiányzott. Sejtelmekkel suggerálva sem lehetett a biró, hogy rájöjjön az utóbb kiderült fatális tollhibákra. A kérvény felett csak az előtte fekvő adatok alapján határozhatott, azokból pedig csak azt észlelte, hogy a kérdéses ügyben a közjegyzőnél jelentkezett egyén gyanánt V. Ármin (nem V. Áronj tanusittatik, ez irja alá a jegyzőkönyvet s látja el e gyidejüleg a kötelezvényt aláírással. Ezt a tényalapot véve pedig V. Áron telekkönyvi jogosított nyilatkozata vagy jogcselekményének tanúsítása a kérvénynél merőben hiányzott. A tulajdonosnak emelletti correct nyilatkozata a terhelési tilalomra tekintettel a dolgon nem változtathat. S igy véleményem szerint a bírói elintézés hibás vagy a formát túlzó alapon állónak nem minősíthető. Gbldner Károly, brassói tszéki biró. Sérelem. Az ügyvédi költség-megállapitás kérdéséhez. A budapesti VI, ker. kir. járásbíróság Stockinger nevü birája egy 21 frt 76 kr. ügyben egy beadvány és 3 érdemleges tárgyalásért ügyfelemmel szemben költségeimet, mint alperesi képviselőét 5 frt 50 krban állapította meg, tehát egy-egy tárgyalásért és a beadványért, 70 kr. bélyegkiadás levonásával éppen 1 frt 20 kr. jut. Ha ehhez hozzávesszük, hogy Stockingernél éppen másfél óra múlva kerül a sor egy-egy ügyre, — az idézésre kiszabott határidő után, világos képet nyerhet mindenki arról, hogy jár az az ügyvéd, kit balsorsa arra kényszerit, hogy Stockingernél többször tárgyaljon. Nem tettem volna szóvá a dolgot, ha tényleg érdekelt volna anyagilag a dolog, de miután ezen ügyben távoli atyafiság cimén úgyis díjtalanul képviseltem felemet s igy reám teljesen mindegy, bármennyit állapított volna meg; meg hála Istennek a S t o cki nger ur által megállapítandó összes költségek nélkül is legalább olyan jól megfogok élni mindig, mint Stockinger biró ur: szóvá tettem azért is, mert ha éppen a budapesti VI. ker. kir. járásbíróságnál annyi derék birótársa között sem tudott Stockinger biró úrban az ügyvédi kar és munkája iránt több méltánylat támadni, minthogy a nála lehető legkellemetlenebb és legnehézkesebb, a képzett jogászt legnagyobb mértékben kifárasztó, hosszadalmas és vontatott tárgyalást 1 frt 20 krral véli díjazottnak, — másutt talán 30 és 50 kr. munkadijat állapított volna meg. Higyje meg biró ur, azt a gyönyört (?) ön előtt tárgyalni, nem lehet a legjobb biró skálával sem megfizetni s higyje meg, sokszor ráfizetne az ügyvéd felének inkább, mint önnél tárgyaljon egy pert ! Dr Y. Irodalom. Bűnvádi perrendtartás. Irta: dr. Felber Arthur, Zalaegerszegi kir. ügyész. «Bis dat, qui cito dat»-gondolta szerző, midőn az uj bűnvádi eljárást tárgyazó munkájának első részét: a bűnvádi perrendtartás (1896. XXXIII. t.-c.) magyarázását, némikép még külsőleg félig nyers formában a könyvpiacra bocsátotta. És van is valami a dolrgban. Ma ugyanis az uj törvény tanulási idejében épen a tempó jön az olyan kézikönyv, mely az óriási anyaghalmazból leszűrvén a legfontosabbat, azt lehetőleg röviden és kellő helyen elénk tárja s igy megkönnyíti azt a különben keserves feladatot, a mely az anyaggyüjtemény köteteiben való böngészésben áll, a mi pedig egy nagy és fontos törvénynek alapos megtanulásánál okvetlen szükséges és a mi annál nehezebb, mentül nagyobb és felelősségteljesebb az állás, a melyben a tanuló van. Felbernek a ki a criminalistika irodalmában már eddig megjelent dolgaival is jól hangzó nevet szerzett magának az ilyen «tájékoztató» szerepre nem csekély hivatottsága is van. Előttünk fekvő munkája helyesen és igen természetesen a legális sorrendet követi és az egyes szakaszok mellé a ministeri és országgyűlési indokolásból azt veszi, a mit a törvénykönyv világosabb megértéséhez okvetlen szükségesnek tart. Minthogy reméljük, hogy a jelen munka még több kiadást is meg fog érni és idővel a «commentár» nagy igényű nevét is föl fogja vehetni, a jövőre való egynehány jóakaró kritikai megjegyzést is kockáztatunk. A tárgymutatót, mely már jelen alakjában is szerzője kiváló szorgalmáról tesz dicséretes tanúságot, lehetőleg még bővítse. Nem lehet eléggé hangsúlyozni az ilyen tárgymutatók gyakorlati fontosságát és hasznát, a mi még azonban feltételez egyet: a legapróbb részletekig menő pontosságot. Kétségkívül a legjobb szándékok vezették szerzőt a szavak megrövidítésénél is. Legyen azonban meggyőződve a tisztelt szerző ur, hogy a rövidítéseknek ily nagy mérvű halmozása — már tul lő a célon és az olvasásnál kellemetlenné válik; mert vannak ugyan rövidítéseink a jogászi irodalomban, a melyek már mintegy vérünkbe is átmentek, de a szokatlanabb rövidítések sokakat gondolkodóba ejthetnek, esetleg a rövidítések magyarázatát is meg kell nézniök — a mi már időveszteséggel is jár; és utóvégre is nincsen elfogadható praktikus célja. Mert hisz ez nem zsebkönyv — a melynél takarékoskodni kell minden centiméter helylyel, hogy könnyen magával hordozható legyen. És még egyet. Hagyja el a tisztelt szerző az előszó *) alatti részét. Hogy miért, arra rövid gondolkodás után: önmaga reá fog jönni. . . . Ezektől eltekintve azonban a munka kétségkívül egyik legkiválóbbja ama kézikönyveknek, a melyek az uj perrendtartásról most mindenfelől elárasztják a könyvpiacot. A jó bornak ugy mondják — nem kell cégér; a könyvet mi sem «ajánljuk». Dr. Felber pedig legyen megnyugodva; — a jogász közönség nagyon is tudja méltányolni a tudományos törekvéseket és jelen munkálkodása is magasan fölülemelkedett azon a niveaun, hogysem reá szorulna szerzője ama szerény quasi: önigazolására, hogy «in magnis voluisse sat est». Dr. Révai Bódog. Vegyesek. Igazságügyi kinevezések. A magyar kir. igazságügyminister előterjesztése folytán ő Felsége által kineveztettek Hodossy I.ajos szegedi ítélőtáblai biró a szegedi törvényszék elnökévé, Mattyasovszky Miklós Ítélőtáblai birói cimmel és jelleggel felruházott budapesti törvényszéki biró budapesti ítélőtáblához bíróvá. A végrehajtási törvény 192. §-ának b) pontjában emiitett kamatok kiszámításáról és a kapcsolatos kérdésekről. A kir. igazsügyminister felmerült eset alkalmából a végrehajtási eljárásról szóló 1881: LX. t.-c. 192. §-ának b) pontjában emiitett s a birói árverések napjától tovább folyó kamatoknak ki által és