A Jog, 1897 (16. évfolyam, 1-52. szám)

1897 / 16. szám - Az uj házasságkötéstől való eltiltás (H. T. 85. §. és 20. §.) - Van-e végrehajtási ügyben a kir. Ítélőtáblai végzés ellen felfolyamodásnak helye?

A. JOú 125 Az uj házasságkötéstől való eltiltás. (H. T. 85. §. és 20. §.) Írta : TÓTH GÁSPÁR bpesti ügyvéd. A «Jog» f. é. 11. számában Csipkés Árpád biró ur azt a nézetet veti fel, hogy a házasságnak házasságtörés okából való felbontása esetén a H. T. 85. §-á b a n emiitett házassági tilalom az ítéletben akkor is kimondandó, ha ismeretlen az a személy, a kivel a házasságtörés elkövettetett. Nil novi sub luna! Az aradi kir. törvényszék egy esetben, — midőn alperes férjre bebizonyíttatott, hogy egy kéjházban többször tett látogatást, — a házasságot házasságtörés okából (H. T. 76. §.) felbontotta és ^alperest azzal vagy azokkal, a kikkel a házasságtörést elkövette, a házasságkötéstől eltiltotta.. A nagyváradi kir. Ítélőtábla az aradi kir. törvényszék ezen ítéletét helybenhagyta; a kir. Curia azonban a kihallgatott tanuk vallomásával a házasságtörést bebizonyitottnak és ennélfogva a házasságot házasságtörés okából felbonthatónak nem találta. (1896. évi 5,960. sz. Ítélet). Csipkés Árpád biró ur véleményét tehát az aradi kir. törvényszék és a nagyváradi kir. ítélőtábla már elfogadta és alkalmazta is, csak az kár, hogy a kir. Curiának nem lehetett alkalma e kérdéssel újólag foglalkozni. A f. é. 5. számban felhozott esetnél, miként láttuk, a kir. Curia a házasságtörő személy ismeretlen volta és a házassági tilalom kimondásának lehetetlensége miatt nem alkalmazta a házasságtörési §.-t sem. Hogy az ott idéztem Ítéletben nyilvánított eme felfogás helytelen, ebben Csipkés biró ur velem egyetért; egyetért abban, hogy a gyermekszüléssel bebizonyított házasságtörés esetén a házasságtörési §. alkalmazása elől kitérni nem lehet. En azonban nem vagyok abban a kellemes helyzetben, hogy a házasságkötési tilalom kimondása tekintetéből az ő nézetét ^melyet egy adott esetben az aradi kir. törvényszék és a nagyváradi kir. tábla is alkalmazott), helyesnek tarthatnám. Az én nézetem ugyanis az, hogy birói Ítéletben házasságkötéstől csak ismert személyek tilthatók el. — AH. T. 20. §-a: «Tilos a házasságkötés azok közt, kiket a felbontó Ítélet házasságtörés miatt az egymással való házasságkötéstől eltiltott., nem enged meg más értelmezést, mint hogv az eltiltott személyeknek a birói Ítéletben megnevezve kell lenniök; mert ha megnevezve nincsenek, akkor eltiltva sincsenek és nem is lehetnek. Nézzük csak a biró ur által felhozott példát. Tegyük fel. hogy felperes a házasságtörésre alapított bontó ítélet alapján volt házastársa ellen bűnvádi feljelentést tesz és a bűnvádi eljárás folyamán kiderül, kivel követte el a házasságtörést. Kérdés: vájjon a bűnvádi eljárás folyamán kiderített tényállás következtében lehet-e a házasságkötéstől eltiltottnak tekinteni azt a személyt, aki a házasságtörő házastársnak a vétssg elkövetésében társa volt? E személy a házasság felbontását kimondó ítéletben megnevezve nincs. A bűnvádi perben hozott ítéletben a H. T. 20. §-ában meghatározott tilalmat kimondani nem lehet, mert annak e §. világos rendelkezése szerint csak bontó ítéletben van helye; — a jogerős bontó ítélettel pedig a házassági bontó per be lévén fejezve, az abban hozott jogerőre emelkedett ítéletbe a bűntárs neve többé be nem iktatható. További kérdés: Bemagyarázható-e az ismeretlen személy ellen hozott hárasságkötési tilalomba a bűnvádi ítéletben megnevezett személy? Felteszem, hogy igen. Van-e törvény, mely a tilalomnak ily összetett bizonyíték alapján való megállapítását megengedi ? S ha igen, melyik az a törvényben meghatározott hatóság vagy hatósági személy, ki a házassági tilalom megállapítására ily esetben törvényes hatáskörrel bir r A felelet ama fő indok szemmel tartása mellett, hogy e tiltó akadály csakis a bíróság által a bontó ítéletben alapitható meg, — csak tagadó lehet. Visszatérek tehát a Jogf. é. 5. számában okadatolt ama nézetemhez, hogy oly esetekben, midőn a házasságtörő házastárs bűntársa ismeretlen, akkor helye van ugyan a 76. §. alkalmazásának, de mellőzendő a 85. §. alkalmazása és nincs helye a 20. §-ban meghatározott tilalom kimondásának. E tárgygyal foglalkozva, eszmetársulás folytán újra felhozom a kir. Curiának állandó, legutóbb az 1897. évi 633. számú Ítéletében nyilvánult ama gyakorlatát, mely szerint a házasságtörést soha sem állapítja meg bontó okul, ha a házastársak meghasonlását nem e vétség idézte elő, hanem az később, a házas felek tényleges elválása után következett be. Ily esetben rendszerint a H. T. 80. §. c) pontját, majd pedig e §. a) pontját, majd pedig az idéztem legutóbbi ítéletben e §. aj és c) pontját alkalmazza; az ideiglenes különélést pedig .ily esetekben egyszer elrendeli, másszor mellőzi. így például az idéztem Ítélet sem mondja ki az ideiglenes előzetes különélést, holott ezt a 80. §. alkalmazása esetén, a 99. §. parancsoló rendelkezése értelmében mellőzni soha sem szabad. Minthogy a házasság a tényleges különválás után is még mindig fenáll és a fenállás bármely szakában követhető el a házassági kötelességek szándékos és súlyos megsértése: ennélfogva kétségtelen, hogy nem az a kérdés a bontó perben, hogy mi idézte elő a meghasonlást? hanem a kérdés az: megsértette-e es ha igen, miként sértette meg a házastárs a házastársi kötelességeket? És ha a tényleges elválás után bekövetkezett vadhazassag azért nem házasságtörés, mert nem idézte elő a házastársak meghasonlását: akkor az nem lehet más házastársi kötelességsértés sem, mert hisz nem a házastársi együttélés alatt követtetett el és így a meghasonlást elő sem idézhette. Egyébiránt az ellentmondással, mely a törvény és a meghasonlási theoria között fenáll, már az 5. számban tüzetesen foglalkoztam és itt csak azt akarom különösen kiemelni, hogy ezt az ellenmondást a kir. Curia Ítéletei lépten-nyomon documentálják, midőn ily esetekben az előzetes különélést majd elrendelik, majd mellőzik. Az elrendelést a H. T. 99. §-a a 80. §. alkalmazása esetén parancsolóan követeli s ha az mégis nagyon sok esetben mellőztetik, ez csak annak a következménye, mert lehetetlen még feltételezni is, hogy a H. T. 99. § ában kitűzött cél, t. i. a kibékülés bekövetkezhessen, midőn már az egyik házastárs mással vadházasságban él. E lehetetlenség kényszerítő hatása alatt következik be aztán a 99. §. parancsoló rendelkezésének mellőzése; holott ez az ellenmondás azonnal megszűnik, mihelyt a gyermeket a maga nevén nevezzük meg; — ha az, amit a törvény, az állam, a társadalom, az élet, házasságtörésnek tekint, a Curia Ítélőszéke előtt is annak tekintetik. E gyakorlatot különben az átmeneti időszak alatt folyamatban volt perek eredményezték. E perekben a házasélet bármely szakából lehetett bontó okul szolgáló tényeket mint bontó okokat érvényesíteni; azonban a H. T. 83. §-a ennek a helytelen gyakorlatnak állandósítását lehetetlennné teszi. A törvény életbeléptétől számítandó hat hó eltelte után indított perekben, melyek a kir. Curia elé még alig kerültek, már nem igen lesz lehetséges a házastársak meghasonlásának időpontjáig visszamenni, mert e §. értelmében a keresetet a bontó okul szolgáló tény megtudása napjától számítandó hat hó alatt kell megindítani. Ha tehát a házastársak például a kereset megindítása előtt két évvel tényleg külön váltak, ha a különválás után egyikük vadházassági viszonyba lépett és a másik a 77. §-t alkalmazni, tehát a vadházasságban élőt az életközösség visszaállítására bíróilag kötelezni, s ha ennek meg nem felel, a házasságot ez alapon felbontatni nem akarja: akkor nem marad más hátra, mint a házastársnak az utolsó fél évben elkövetett tényeit, ez esetben tehát a vadházasságot, ennek bizonyításául az ezen törvénytelen viszonyból származott gyermeket, a keresetben felhozni, midőn is a törvény helyes alkalmazásának ideje be fog következni. Van-e végrehajtási ügyben a kir. Ítélőtáblai végzés ellen felf lyamodásnak helye? Irta: Dr. HARTMANN SÁNDOR, bpesti ügyvéd. Ezen kérdés, a mely a gyakorlati életben gyakran merül fel, s többnyire hivatkozással az 1881. évi LIX. t.-l 59. §-ára valamint a végrehajtási eljárás 140. §-ára, de egyáltalában azon szabályra, hogy másodbirósági végzések ellen további felfolyamodásnak helye nincsen, kivéveéppen az 1881. LIX. t.-c. 59. §-ában emiitett végzéseket — oly megoldást nyer, miszerint végrehajtási ügyben a kir. ítélőtáblai végzés ellen felfolyamodásnak per absolute helye nincsen: Nézetem azonban e kérdésben az, hogy helytelen azon állítás, miszerint végrehajtási ügyben a kir. táblai végzés ellen per absolute nincsen a felfolyamodásnak helye, mert a végrehajtási törvény 232. §-ának intézkedése szerint, azon félnek, ki ellen biztosítási végrehajtás elrendeltett, a biztosítási végrehajtást rendelő végzés ellen felfolyamodással élhet ugyanezen szakasz a) és b) pontjai esetében. Ezen szakasz tehát minden kétséget kizárólag imperative intézkedik; ezen §-ban emiitett jogkedvezményt minden fél, ki ellen a biztosítási végrehajtás elrendeltett igénybe veheti akkor, a midőn ugyanezen § a) b) pontjaival védekezik. Interpretatio legisnek csakis ott lehet helye, a hol a törvény szövege nem precis, avagy hol a törvény szövegéből annak szellemére határozott következtetést vonni nem lehet. Ha pedig a végreh. eljárás 232. §-át közelebbről vizsgáljuk meg, be kell ismernünk, hogy az világos és határozott intézkedésénél, valamint könnyen érthetőségénél fogva semmi magyarázatra nem szorul. Ha pedig ez ugy van, akkor minden félnek, ki ellen a bizt. végrehajtás elrendeltetett, feltétlenül felfolyamodáshoz joga van a 232. § a) és b) pontja esetében; még ha a kir. ítélőtábla rendelte volna is el a biztosítási végrehajtást. Mert vegyük éppen azon előfordult esetet, mely alkalomból vetem fel e kérdést. Az előfordult esetben az e. f. kir. tvszék a biztosítási végrehajtás iránti kérelmet elutasította, a kir. ítélőtábla az első bírósági végzést megváltoztatta és a biztosítási végrehajtási kérelemnek helyt adva, azt elrendelte. Ha tehát áll az, hogy a kir. ítélőtábla biztosítást rendelő végzése per absolute felfolyamodással meg nem támadható ugy a