A Jog, 1897 (16. évfolyam, 1-52. szám)

1897 / 15. szám - Az irattári kezelés egyszerüsitésének kérdéséhez - A birtokállapot védelme a tulajdonjoggal szemben

116 A JOG Most, midőn a kir. tábla ily ügyekben mint utolsó fórum határoz, oly fontos jogelvek kimondásánál több figyelem volna ajánlható, mert az bizonyos, hogy a kassai kir. táblának ezen előbb ismertetett ítélete feltűnést fog kelteni nemcsak azért, mert a judicaturában egyedül áll, de azért is, mert oly primitív felfogással felsőbirósági ítéletekben nem találkozni. Az irattári kezelés egyszerüsitésének kérdéséhez: Irta: dr. FEKÉSHÁZY GYULA tszéki bíró Temesvár. Atalános szokás, hogy a magasabb állásban levő egyéneket az alája rendelt alkalmazottak minden év első napján felkeresik és meggratulálják, mely alkalommal a szolgálat terén tapasztalt fontosabb mozzanatokat kölcsönösen felemlegetik. így történt ez uj év reggelén is, a midó'n a tszék tagjai a kir. it. tábla nagyérdemű elnökét testületileg felkeresték s jókivánatait előtte kifejezték. Az üdvözlő beszédre adott válaszában Paizs Andor táblai elnök azon eszméjének adott kifejezést, hogy miért ne lehetne a bírósági iratokat, minőségüknek (bűnügyi, polgári, váltó stb.) a sortári szám melletti kitüntetésével egy irattárban vagyis egymás mellett elhelyezve, kezelni? Jól lehet ez eszme kérdés alakjában vettetett föl, mégis részint a nyilatkozó magas személye iránti tisztelet, részint az alkalom ünnepélyes voltának behatása miatt kérdése válasz nélkül maradt, pedig a jelentékeny számú tisztelgő testület tagjai között ellenvéleményü bízvást több volt. A különnemű iratok együttes kezelése azok összezavarása nélkül nem eszközölhető, mert a mint a virágtermelő kertész külön csoportban termeli az egyfaju virágokat, a mint a szakszerű erdőgazdaságban a tölgyfaerdő nincsen összekeverve a fenyő és bükkerdővel, a mint a kukorica termés közé nem vetik el a buzamagot, vagy a mint az állatvilágban különválasztva tenyésztik a hosszú szőrű juhot a rövid gyapjas birkától, a mint külön legeltetik az egy-két éves tinókat a fejős tehenektől, azonképen célszerű és helyesebb — mert az illető iratnak kiemelése és elfektetése könnyebb — ha a most divó mód szerint az egészen különböző természetű ügyiratok különválasztva kezeltetnek, mivel csak könnyebb egy krisztkindlinek alkalmas fenyőágat kiválasztani a fenyőerdőből, mint a bükk-, hárs és másnemű fákkal vegyes erdőből, könnyebb a buzakeresztet összerakni a búzaföldről, mint a kukorica közé elszórt buzamagról nőtt kalászokból. Régebben az úrbéri ügyek is külön kezeltettek, hasontermészetüknél fogva azonban ezeknek besorozása a polgári ügyek közé jobban bevált, mintha a fenyítő ügyek egy igtatókönyvbe igtattatnának a polgári ügyekkel, mivel előbbiek az ember egyéniségét közelebbről érintvén, sokkal kényesebb felügyeletet igényelnek. A polgári igtatót hivatalos óra alatt megnézheti bárki, mig a fenyítő igtató és iratok megtekintése körül sokkal nagyobb rigorozitással kell eljárni. Nem okozhat-e sok kellemetlenséget az, ha Y. kezébe veszi a vegyes tartalmú igtatókönyvet, hogy örökösödési perének referensét megtudja, és a közeli szám alatt akaratlanul olvassa, hogy X. ellen sikkasztás miatt feljelentés adatott be? stb. Magának az irattárnak együttes kezelése megfelelő segédszemélyzet mellett inkább lehető volna, de ez sem bizonyulna praktikusnak, mert itt is, ha Y. kikér egy polgári aktát s tévedésből kap egy fenyítő ügycsomót, a melynél igen kényes okmányok lehetnek, könnyen visszaélhet s alig helyrehozható hibák merülhetnek fel. Azért, amig a fenyítő ügyeknek külön ügyosztálya, külön ügyviteli szabályzata van, sem az igtatókönyvnek, sem az irattárnak egyesítése nem lehet célirányos. x A birtokállapot védelme a tulajdonjoggal szemben. Irta: dr. FRANKFURTER SÁNDOR, ügyvéd Miskolcon. Csaknem esztendeje annak, hogy e lapokban «Sommás visszahelyezés és sommás birtokper» cím alatt olyan kérdésről mondtam el nézetemet, mely a gyakorlati életben nem tartozik a ritkaságok közé. Ertem azt az esetet, midőn a tényleges birtokos csupán a birtokra támaszkodva, birói védelmet keres a tulajdonos ellen. Mondhatom, mindig furcsának találtam annak a lehetőségét, hogy a birtokos a tulajdonossal szemben is igénybe veheti a birói jogsegélyt, — az a birtokos, a ki csak a tényleges állapotra hivatkozhatik, azzal szemben, a kinek joga (a tulajdonjog) magában foglalja a birtoklási jogosultságot is. De hát ez a viszásság törvényen alapszik, s mindaddig, a mig azon ujabb, de szintén törvényes intézkedéssel nem segíthetünk, bele kell nyugodnunk. Az 1893 : XVIII. t.-cikkben megtaláltam annak a lehetőségét, hogy legalább a 200 frt értéket meg nem haladó ilyen ügyekben a bíró ne legyen kénytelen jobb meggyőződése ellenére ítélni, — hogy ne kénytelenittessék az ingatlanba reponálni ma azt, a kit onnan előreláthatólag már holnap ki kell mozdítania. Csodálatos, hogy épen birói körökből kell ellenvetéseket hallanom. Előbb Hubert Ottó albiró ur támadja nézetemet, — majd dr. Plopu György törvényszéki biró ur. Pedig biróságaink manapság általában arra törekednek, hogy az anyagi igazság érvényesüljön, — és engedjék meg tisztelt cikkíró urak, ha nyíltan kimondom, hogy én az anyagi igazságérzettel megegyeztethetőnek nem tartom, ha a birtoklás kérdésére alapittatik a tulajdonost marasztaló ítélet akkor is, a midőn a biró nyomban vagy a legrövidebb idő alatt elbírálhatja a tulajdon kérdését. Egyébként köszönettel tartozom dr. Plopu urnák azért, hogy az általam felvetett kérdést megvitatásra érdemesnek, s felszólalásomat olyannak tartja, hogy annakalapján még ellentétes gyakorlat is fejlődhetik ki. De köszönettel tartozom a cikkét bevezető oktatásért is, a melyben megtanít, hogy a birtok nem jog, hanem tényleges állapot, továbbá hogy vannak birtokperek és jogperek, — birtokbiróságok és jogbiróságok. Ugy rémlik azonban előttem, mint ha már hallottam volna ezeket a megkülönböztetéseket, — a «jogbiróságok» kivételével. A mi pedig az én jogi terminológiámat illeti, az talán nem állja ki a szigorú kritikát, de a tévedések megbocsáthatók, nekem is, midőn a gyakorlat ősidőktől fogva birtokpernek nevezi az ingatlan tulajdonát érintő pert, sőt ujabb törvényeink (1881: LIX. t.-c. 6. §-a, 1893 : XVIII. t.-c. 1. §. 2. pontja) az ily perekben eljáró bíróságot egyenesen birtokbiróságnak nevezik,—ajogbiróság kifejezését pedig egyátalán nem ismerik. Áttérve a kérdés érdemére, utalok arra, hogy már első cikkemben kifejtettem, miszerint az 1893 : XVIII. t.-c. alkalmazása mellett is lehet akként eljárni, hogy a biró külön ítél a repositio kérdésében, és külön a tulajdon fölött. Csak az a kérdés, hogy melyik eljárás valósítja meg az anyagi igazságot, és melyik alkalmasabb a jogrend helyreállítására. A velem ellentétes nézetű t. biró uraknak két esetet hozok fel, — mindkettő a saját praxisomban történt. 1. Az anya megengedte egyik fiának, hogy a kertjét használja. A kert mintegy 150 frt értékű, s azt a fiu nyolc éven át használta. Ekkor az anya a kertet egy másik fiának ajándékozta és telekkönyvileg ennek nevére is irattá. A második fiu elkezdte a kertet munkálni, — az első fiu azonban sommás visszahelyezést kért a fivére ellen, a ki azzal védekezett, hogy azért foglalta el a kertet, mert az az övé, az anyja neki ajándékozta s nevére is íratta. Ajárásbiró visszahelyezte felperest a kert birtokába s elmarasztalta alperest a költségekben. Az ítéletet a törvényszék felebbezési tanácsa is helybenhagyta, és alperes 90 frt költséget volt kénytelen fizetni. A volt alperes aztán megindította a birtokpert, igazolta a tulajdonjogot, — a járásbiró ennek a keresetnek is helyt adott, a felebbezési tanács azt az Ítéletet is helybenhagyta, s most már az első fiu fizetett 70 frt költséget, a kertet pedig a másik vette birtokába. A két ítélet meghozatala közt mintegy két hónap telt el, mely idő alatt a bizonyítás is felvétetett. Ez a két havi időköz a két félnek 160 frtjába került, tehát többe, mint a kert értéke. 2. Egyik ügyfelem szőlőt vett 50 írtért. Midőn birtokába akarta venni, az előbbi birtokos, a ki a szőlőt elfoglalva tartotta, sommás visszahelyezést kért ellene. A kereset vétele után ügyfelem is keresetet indított a szőlő birtokbaadása iránt s kérte a két per egyesítését. A bíróság elrendelte az egyesítését, a birtokkereset tárgyalását ugyanazon határidőre tűzte ki, és — a mint a tárgyalás kezdetét vette, a visszahelyezési per felperese elállott a keresettől, mert a biró kijelentette, hogy a két ügyben egy Ítéletet fog hozni. Kérdem már most Hubert és dr. Plopu biró uraktól, hogy a két per bírája közül melyik fogta fel hivatását helyesebben, és hogy a két eset közül melyik nyert igazságosabb megoldást ? Mert hogy mindkét eset törvényesen oldatott meg, ahhoz kétség nem fér. De «törvényes» és «igazságos» nem mindig azonos fogalmak. Mindkét visszahelyezési perben azzal védekezett az illető alperes, hogy neki joga volt az ingatlant elfoglalni, miután az az ő tulajdona. És az a védekezés — a mint mult évi cikkemben kifejtettem — nem egyszerű kifogás, hanem a repositio létjogosultságánakilletékeshelyentörténtésnyomban elbírálható negatiója, melyet a biró figyelmen kivül nem hagyhat s a felperesi kérelemmel együtt köteles elbírálni, — akár kifogás, akár viszonkereset alakjában él vele alperes. Egy és ugyanazon bíróság lévén hivatva 200 frtnál nem nagyobb értékű ingatlanoknál a repositio és a tulajdonjog kérdésének elbírálására, — nincs alapja a repositiónak, ha alperes tulajdonjogot igazol. Nagyobb értékű ingatlanoknál nem ad módot a törvény az anyagi igazság kiderítésére, s helye van a repositiónak. Dr. Plopu ur szerint jogász ember nem vallhat olyan felfogást, hogy a jogrendet megbontó alperes erőszakoskodása törvényesíttessék. Igen ám! csakhogy épen az a kérdés, hogy az a tulajdonos bontja-e meg a jogrendet, a ki tulajdonjogát teljeségében akarja gyakorolni, — vagy az a tényleges birtokos, a ki a tulajdonjog érvényesülését gátolja. Én azt hiszem, hogy a tulajdonos (természetesen a jogos tulajdonos) a birtokossal szemben a jogrendet meg nem bonthatja. Még néhány szót a jogászi felfogásról. Kétféle jogászt ismerek. Egyik a paragrafusokra szorítkozik, — a másik a gyakorlati élet követelményeit tartja szem előtt. Az előbbi azt hiszi, hogy a jogkereső közönség arra való, hogy a