A Jog, 1897 (16. évfolyam, 1-52. szám)

1897 / 15. szám - A bérböli kimozditás kérdéséhez. (A kassai kir. Ítélőtábla mint felülvizsgálati bíróság egyik itélete)

A JOG115 védve a késedelmes árverési vevő kötelezettségeinek megállapításával. Ha a késedelmes árverési vevővel szemben megejtett árverés után utóajánlat alapján ujabbi árverés volna elrendelhető, a törvénynek ez esetre is vagy fenn kellett volna tartani a késedelmes vevőnek jogát és kötelezettségeit, vagy a késedelmes vevő joga és kötelezettségeinek az utóajánlatot tevőre leendő átháramlását kellett volna kimondani. Ám a törvényhozó sem egyik, sem másik irányban nem gondoskodott. Nem gondoskodott pedig azért, mert a végrehajtási törvény 187. §-ának rendelkezése szerint az utóajánlat az^ árverés (alap) megtörténte után csak 15 nap alatt lévén megtehető, a törvényhozó nem is gondolhatott arra, hogy a késedelmes árverési vevő jogai az utóajánlatot tevő jogaival összeütközésbe jöhessenek, mikép nem is jöhetnek, ha a törvény helyesen alkalmaztatik. Ekként a törvény a késedelmes árverési vevő és utóajánlatot tevő jogai és kötelezettségeinek egyszerre és egymás mellett való fennállását merőben kizárja, mert mint fentebb kimutattatott, a késedelmes árverési vevő a 187. §-a szerint szabályozott utóajánlati eljárás során kitűzendő és teljesítendő árverésig nem gyakorolhatja azt a jogát, hogy a hátralékos vételárt lefizethesse. A törvénynek akkénti értelmezésével, hogy a késedelmes árverési vevővel szemben tartott ujabbi árverés után is van utóajánlati eljárásnak helye, a 187. §-a rendelkezése, az esetre, ha a késedelmes árverési vevőnek a 185. §-ában szabályozott joga feléledne, a mennyiben a késedelmes árverési vevő az alapárverés alapján fizetendő hátralékos vételárt lefizetné, végrehajtható nem volna, tehát illuzoriussá válna. A törvénynek ily értelmezése továbbá azt a viszásságot eredményezné, hogy a késedelmes árverési vevő esetleg több jogot élvezne, mint máskülönben. Mert pl. ha az árverés után egy fél év múlva fizetendő a vételár, de az alapárverés után rögtön utóajánlat érkezett be, ez esetben a 187. §-ában szabályozott eljárásnak lévén helye, az alapvevő a 185. §-ában lefektetett jogait nem érvényesítheti, ha pedig az alapvevő késedelmezése folytán kitűzött árverés után adatnék hely a 187. §. szerinti utóajánlati eljárásnak, ez esetben már az alapvevő a 185. §. szerinti jogát gyakorolná. Ám továbbá annak az elvnek kimondása esetében is, hogy a késedelmes árverési vevő joga, a felek kérésére a végrehajtási törvény 185. §-a alapján terhére elrendelt árverés után fel nem éled; mert azt elvesztette a sikeres viszárverés folytán s ekként csak a kötelezettsége marad fenn, még ez esetre is, azzal a hivatalból tett gyámkodással, hogy a késedelmes árverési vevő terhére megejtett visszárverés után a végrehajtási törvény 187. §-a értelmében utójánlattétel engedtetnék meg, a végrehajtási törvény 185. §-a alapján már fogantositott viszárverés után a viszárverési vevő kötelezettségeinek joghatályon kivül helyezésével a felek eshetőleg érzékeny kárt szenvedhetnének. Mert, eltekintve attól, hogy a hitelezőre nem lehet közönyös, hogy korábban vagy később jusson követeléséhez, nincs kizárva az a lehetőség, hogy a késedelmes vevővel szemben a végrehajtási törvény 185. §-a értelmében megejtett visszárverés után a visszárverési vevő mint hitelképes egyénnel szemben sem a késedelmes alapárverelőtől, sem az utóajánlatot tevőtől az a vételár, a mit a visszárverési vevő ígért, behajtható nem lesz. Ily esetleg károsító következményekre vezethető gyámkodás felállítása a törvényhozó célja bizonyára nem lehetett. Ebből a megállapításból önkényt folyik, hogy bár a törvényhozó kifejezetten nem is tiltja a késedelmes árverési vevő terhére foganatosított árverés után az utóajánlattételt, de nem is rendeli. De félre nem magyarázható a törvényhozónak a végrehajtási törvény 185. és 187. §-ainak rendelkezéseiből az a célzata, hogy valamint a végrehajtási törvény 187. §-ában szabályozott utóajánlat alapján csak egy ízben van, és pedig csupán alapárverés ellen viszárverésnek helye, akként a végrehajtási törvény 185. §-a alapján a késedelmes árverési vevő ellen is csak egy ízben van, — ekként utóajánlattal meg nem támadható, — viszárverésnek helye. Mert valamint a 187. §-a értelmében az utóajánlatot tevő biztosítást nyer a felől, hogy ha ajánlatánál magasabb ígéret nem tétetik, az ingatlan vételéhez jut, akként a végrehajtási törvény 185. §-a alapján a késedelmes árverési vevő terhére kitűzött viszárverésen az árverési vevő is biztosítást kell hogy nyerjen arra nézve, hogy a visszárverésen tett legmagasabb Ígérete, utóajánlat tétellel meg nem támadható. Mert ha a viszárveréseni vevőnek egyfelől a késedelmes alapárverelő, másfelől az utóajánlatot tevő jogainak érvényesithetésétől is tartania kellene, ugy a késedelmes vevő ellen elrendelt visszárverés sikeresitése alig volna várható, mert a visszárverelőt az árverésbeni részvételre rendesen az sarkalja, hogy jutányosabb árban vél juthatni az ingatlanhoz a visszárverésen, mint az alapárverésen. Mindezek alapján tekintve, hogy a késedelmes árverési vevőnek a végrehajtási törvény 185. §-ában gyökerező joga megóvandó s a 185. és 186. §§-aiban előszabott kötelezettségei fentartandók, tekintve, hogy a végrehajtási törvény 187. §-a értelmében szabályozott utóajánlati eljárásnál a törvény a késedelmes vevőnek a 185. §-ban előirt jogai érvényesithetését merőben kizárja, véleményem az, hogy ha az árverési vevő az árverési feltételeknek eleget nem tett s e miatt az 1881. LX. t.-c. 185. §-a alapján terhére a telekkönyvi hatóság ujabb árverést rendelt el, a késedelmes árverési vevő ellen megtartott (visszj-árverés után a hivatolt törvény 187. íjában szabályozott utóajánlati árverés el nem rendelhető s annak alapján a késedelmes árverési vevő terhére megtartott (visszj-árverés hatálytalannak nem nyilvánítható. A bérböli kimozditás kérdéséhez. (A kassai kir. Ítélőtábla mint felülvizsgálati bíróság egyik itélete.j Irta: dr. SONNENSCHEIN SIMON ügyvéd Eperjesen. Általános jogelv, hogy a bérösszeg pontos fizetésének elmulasztása esetén a bérszerződés megszüntetése követelhető. Ez a contractus contrahentibus legem ponit féle jogelvnek folyománya. Ugy a magyar, valamint a külföldi judicatura azonban megállapította, hogy mindazon esetekben, midőn a bérösszeg pontos fizetésének elmulasztása miatt a bérviszony megszüntetése kérelmeztetik, első sorban a felek akarata, és az a cél veendő figyelembe, mely a szerződési megállapodások inditó oka volt. így fejlődött ki azon egyöntetű Ítélkezés, mely különösen felső bíróságaink számtalan határozatában kifejezést nyert és mely szerint a bérfizetés elmulasztása miatt a bérleti szerződés felbontottnak csak azon esetekben tekintendő, ha kétségtelenül megállapítást nyert azon körülmény, hogy azon cél, melyre a felek akarata irányult, megszűnt, továbbá azon esetekben, ha a bérlő fizetési kötelezettségének megfelelni nem akar, vagy egyáltalában nem képes, hogy tehát a bérbeadó jogai veszélyeztetve vannak. Ezek alapján megállapította a judicatura azt is, hogy a bérleti szerződés a bérfizetés elmulasztása miatt fel nem bontható, ha a bérlő a fizetési határidő után a bérfizetéssel csak néhány napig késedelmeskedett, mert ez a felek akaratával és a szerződési céllal ellenkeznék, továbbá, hogy nem követelhető a bérszerződésnek a bérfizetés elmulasztása miatti megszüntetése, ha a bérlő a bérösszeget a fizetési határidő lejárta után, és a megszüntetés iránt folyamatba tett per megindítása előtt megfizette, végül azon esetben sincs jogosítva a bérbeadó a szerződés megszüntetését a bérfizetés elmulasztásának alapján követelni, ha az esedékes bért a fizetési határidő lejárta után fölvette. Egy felmerült concret esetben a kassai kir. ítélőtábla, melyhez az ügy felülvizsgálat utján került, ezen jogelvekkel ellentétes állást foglalt el. Az eset a következő: A bérbeadó, ki bérlőjével időközben összeveszett, 1895 október 1-én keresetet indit bérlője ellen és a bérviszony megszüntetését kéri többek közt azon alapon, hogy a bérlő az 1895 január 12-én esedékes volt bérrészlettel őt csak január 15-én, tehát 3 nap múlva megkínálta. Azért mondjuk többek közt, mert a kir. tábla csak ezen alapon szüntette meg a bérviszonyt. Az 1-ső bíróság, ugy nemkülönben a törvényszék mint felebbezési bíróság ezen teljesen alaptalan kérelmet elutasította, mert a felebbezési bíróság által megállapittatott azon tényállás, hogy a bérbeadó a kereset beadásáig 3 bérrészietet felvett, tehát októberben azon az alapon, mert a januári részletnek fizetése 3 nappal a terminus után történt, a bérviszony megszüntetése nem kérhető, mert hiszen a januári részlet nem pontos fizetése után áprilban és júliusban már újból két bérrészlet volt esedékes, melyeket a bérbeadó íentartás nélkül fölvett. Nem ugy a kassai kir. tábla, mely G7/97 sz. Ítéletével a bérviszonyt megszüntette, — mert «a felebbezési bíróság megállapította, hogy alperes az 1895 január 12 napján esedékes 4-ed évi bérrészlettel felpereseket csak 1895 január 15. napján kínálta meg, a bérszerződés 3-ik pontja szerint pedig alperes arra az esetre, ha ő bármely bérrészlet pontos megfizetését elmulasztja, a bérletből azonnal kimozdítható.» Nem szorul indokolásra az, hogy a kir. tábla ezen Ítélete a magyar magánjog legprimitívebb elveivel is ellenkezik, de eltekintve attól, hogy az általános judicatura megállapodásait semmibe sem veszi, még saját előbb elfoglalt álláspontjával is ellentétbe jön. Kezeink közt van ugyancsak a kassai kir. ítélőtáblának egy ítélete, mely egészen máskép van indokolva, egészen máskép szól, bár ugyanezen kérdés fölött határoz. Ezen 6,424/92 sz. a. hozott ítélet szerint a szerződés meghatározza ugyan, hogy ha a bérlők a szerződésben elvállalt kötelezettségek bármelyikének meg nem felelnek, a bérbeadó jogosítva lesz a szerződést azonnal megszűntnek tekinteni s a bérlőt a bérleményből kimozdítani, ennek dacára a szerződés megszüntetése iránti keresetnek hely adható nem volt, mert a szerződés megszüntetésére jogos alapul nem fogadható el a keresetben előad o 11 é s a lp ere s által beismert az a körülmény, hogy alperes az 1892. július 1-én esedékessé vált bérrészietet csupán 1892. évi július 13-án vagyis 12 napi késedelemmel fizette meg! mert a bérszerződések elbírálásának alapját mindig az a cél kell hogy képezze, mely a szerződési megállapodások inditó oka volt. Igaz ugyan, hogy alperes a bér fizetése körül mulasztást követett el, de ezen mulasztása nem oly lényeges és nem is oly mérvű, hogy a bérbeadó jogait veszélyeztetné. Ezen ítéletet am. kir. Curia 1,507/92 sz. a. helyben hagyta.