A Jog, 1897 (16. évfolyam, 1-52. szám)

1897 / 10. szám - Jóhiszeműség és telekkönyv

78 A JOG tott tiz év múlva áll be; amiről a kormány a 26. §. értelmében, 6 hó alatt a törvényhozásnak jelentést tartozik majd tenni . Sérelmes lesz ugyan ez a rendelkezés tiz év múlva is, de nem annyira mint most; mert hát akkor már a tisztviselők létszáma egyenletesen lesz beosztva a magasabb fizetési fokozatokba s csak szórványosan fog jelentkezni egy-egy anomália. Ezen azonban törvényhozásilag segíteni lehet addig s nemcsak lehet, hanem okvetlenül kell is, legalább annyiban, hogy a fokozatos előléptetés, mely tulajdonképen a régi törzsfizetés helyébe lép, tehát «e re de ti fizetésnek* volna tekintendő, semmiképen ne alterálja s ne absorbeálja a személyi pótlékokat; sőt ezek nagysága a fokozatokban megállapított magasabb fizetések 10, illet ve 5 percentjét kell hogy kitegye. A beolvasztási rendszer még kinevezés esetén sem méltányos. Mert hogyan fér az össze az igazsággal, hogy egy 15—20 éves biró, ha a kir. táblához megy, ugyan annyi fizetést kap, mint az, akinek ugyanazt az állást 5 év múlva, minden személyi pótlékok érdembe hozása nélkül, sikerült elnyernie?... Hiszen az a fiatal ember ugyanazon előléptetésnél 900 frtot, a 20 éves biró pedig csak 600 frtot kap többletként! . . Hát nem inkább megfordítva kellene lennie?! Mindezek után szerény nézetem az, hogy ha nem lehet javítani a helyzeten, hát legalább a meglevő ne rontassák . . . Mindenek előtt pedig legyen következetesség . . Ha azt hiszi a kormány, hogy 1893. évi ápril 1-től 1896-ig tévesen utalványozott ezreket, hát az egyenlő mérték kedveért vagy folytassa tovább tévedését, vagy ne szégyenelje bevallani a tévedést és szedje vissza a szerinte tartozatlan fizetést; mert a biró még a koimánytól sem fogadhat el törvénytelenjavadalmazást. . . . E sorok írója is a visszafizetők közt szerepelne ugyan, de azért önzetlenül megteszi javaslatát; mert az a 150 frt ugy sem boldogítja és szükségletei fedezésére sem elegendő; és mert szentül meg van győződve arról, hogy nem az előbbi eljárás volt téves, hanem a mostani az. Különben, ha a látszat nem csal, hát a kormány is észrevette már a hibát; mert az idei költségvetésben a VII. osztályú kinevezésekre fejenként 400 frt. van felvéve; holott ezekre az állásokra csak korpótlékosok szoktak kineveztetni; akiknek beszámítás mellett kevesebb jár 400 frtnál. A fokozatos előléptetések tételeinél nem argumentálhatok; mert fájdalom! a birói létszámban csak a mult évben megkezdett magasabb fokozatok szervezését az idén, és pedig minden indokolás nélkül, már abban hagyta a szakminiszter ur; a mennyiben sem a birói sem az albirói statusban nincs felvéve semmi erre a szent célra . . . Pedig egy cseppet sem időszerű dolog ám a birói javadalmak apasztása. A munka oroszlánrésze az első folyamodásu bíróságok vállaira hárittatik minden ujabb törvénynyel. Ezzel szemben pedig megcsappanván a kir. Ítélőtáblák munkája, az üresedések nem töltetnek be s igy nincs előléptetés. A helyi előléptetések javarésze már szintén be van töltve. Az idén van felvéve az utolsó 12 darab VI. rangosztályu birói kinevezés. Ezzel végre lesz hajtva az 1891. évi XVII. t.-c. 28. §-a. Mi lelkesítse tehát a munkával elárasztott első fokú birót a kitartásra ?! Az a szerencsétlen 6-ik §. erre sem jó, sem rossz fordításban nem alkalmas. Hanem igen is alkalmas volna s talán már időszerű is ugy az 1891. évi XVII. t.-c. 27. §-ában, mint az 1893. évi IV. t.-c. 18. §-ában megállapított percentualis előléptetéseknek felemelése. A jelenlegi egytized, — illetve egyötödrész mellett ugyanis egy-egy bírósághoz egy-egy magasabb fizetésű biró sem jut. Pedig senki sem vonja kétségbe ma már, hogy mindenütt egynél több előléptetésre érdemes biró is találkozik. És ezeknek az ambitiója azzal, hogy a Vl-ik osztályba 118, a VH-ikbe 218 kollegájuk bejutott, de ők künnrekedtek: nincs kielégítve s ügybuzgóságuk sincs megjutalmazva azáltal, hogy még korpótlékaik is megcsonkíttatnak. Az csak «frázis», hogy X. Y. kitüntetése által az egész testület kitüntetve érzi magát. . . . Nem kitüntetés, nem cim kell az anyagi függetlenség biztosításához, hanem javadalmazás. Azért ennek a meglevő szerény javadalmazásnak bármily csekély megszorítása is az égbe kiáltó hét főbűnök közzé tartozik. . . Jóhiszeműség és telekkönyv. Irta: CSIPKÉS ÁRPÁD, csíkszeredai kir. törvényszéki biró. A «Jog» mult évi 51. számában a fönebbi cim alatt megelent közleményre legyen szabad az alábbiakban néhány szerény megjegyzést tennem. Az emiitett közlemény megengedi ugyan, hogy a telekkönyv csak a jóhiszemüleg szerzett jogok vé.>lmére szolgálhat, azonban a roszhiszemüség fogalmát ingatlanokra vonatkozó jogszerzést illetőleg csupán az ott kifejtett korlátolt mértékben ismeri el. Ezt a merevebb, a telekkönyv formalismusára támaszkodó nézetet igen tekintélyes jogi írók osztják (pl. Stubenrauch, Commentar I. k. 543.1. Ki r chstát te r,Commentar 189.1. Wini wart er, das österr. bürgerl. Recht II. k. 205 1.), de az ellenkező nézetnek is vannak számos és tekintélyes védelmezői ugy a külföldi, mint a hazai jogi irodalomban (igy: Nippel, Erláuterungen über das österr. bürgerl. Gesetzbuch III. k. 376 1., Sc h u s t er, Pratobewera's Materialien VI. k. 220. 1., Hercegh, A telekkönyvi rendtartás Magyarországban és Erdélyben 4. kiad. 227. és k. 1.) A kérdés ma is vitás és tekintve ugy a külföldi, mint a hazai joggyakorlat ingadozását, végleg eldöntöttnek nem tekinthető. Dacára az osztrák polgári törvénykönyv 431. és 440.§§-nak, mely törvényhelyekből azt következtethető, hogy valamely ingatlan korábbi vevője a későbbivel szemben, ki tulajdonjogának bekebeleztetését amazt megelőzve eszközölte, igényét nem érvényesítheti, mely következmény alól az említett közlemény a polg. törvényk. 1,500. §-a alapján az elbirtoklás esetét, azután a szerződés hamis voltának esetét vonja ki, a hazai joggyakorlat, némi ingadozás után, ez idő szerint a korábbi szerző igényét érvényesíthetőnek és tulajdonjogát megállapíthatónak találja azon eseteken kívül is, haakésőbbiszerzőamazigényről tudom ássál birt, tehát a roszhiszemüséget ezen tudomás folytán már fenforgónak veszi. Igaz ugyan, hogy az ide vonatkozó felsőbirósági határozatok némelyikében a korábbi szerző igényéről való tudomáshoz még valami egyéb is járul, igy a birtoklás a kir. curiának 1886. április 7-én 924. sz. a. kelt ítéletében (Dt. XV. 49.) «Habár felperes mint korlátlan telekkönyvi tulajdonos rendszerint jogosítva van a tulajdonaként kitüntetett ingatlan birtoklását is mint a tulajdonjog folyományát követelni, a mennyiben a tulajdonjog megszerzésénél jóhiszemüleg járt el, a jelen per során azonban felperes ellenében teljes bizonyíték szolgáltattatott arra nézve, hogy felperes mint rokon és közös háztartásban élő családtag biztosan tudhatta, hogy a pertárgyátképező ingatlan jogelődének atyja által elsőrendű alperes jogelődének eladatottés hogyalperesbirtoklása amaz adásvételi jogügyleten alapszik. Minthogy pedig a telekkönyvi bejegyzés is csupán a jóhiszemüleg szerzett jogokat védi, felperest, mint aki a t ul a j d o nj o go t roszhiszemüleg szerezte, keresetével elutasítani kellett;» továbbá a másnak megröviditése végett való összejátszás az 1892. márc. 9-én 7,820/1891. sz. a. kelt kir. curiai ítéletben: Felperesek a tulajdonjogot az ingatlanokra nézve csak abban az esetben vehetnék keresetbe, ha bebizonyították volna, hogy alperes kijátszásuk végett roszhiszemüleg szerezte m eg a t e 1 ek k ö ny v i tulajdonjogot; ezt azonban bizonyítani felpereseknek nem sikerült* (igy már az 1876. január 26. 436. sz. kir. curiai ítélet Dt. r. f. XVI. 3); azonban másutt a roszhiszemüség már csak az igényről való tudomás folytán fenforgónak vétetik, igy a budapesti kir. ítélőtáblának 1889. október 9-én 9,079. sz. a. kelt ítélete szerint: -Tekintettel arra a körülményre, hogy P. I. az elsőrendű alperesnek atyja, másodrendű felperesnek pedig apósa volt, a szoros családi viszonynak figyelembe vételével ki van zárva annak lehetősége, hogy felperesek nem birtak volna tudomással arról, hogy a néhai atya és após a szóban levő ingatlant már az alperesek jogelődének eladta. Roszhiszemü volt tehát felpereseknek az a ténye, hogy enn ek d ac ára az ingatlantP. I-től megvásárolták. Minthogy pedig a telekkönyv mint közhitelességü nyilvánkönyv roszhiszemüen szerzett jogok védelméül nem szolgálhat stb.» (Dt. XXVI. 41);továbbá a kir. curiának 1890. jan. 14-én 4,857. sz. a. kelt Ítélete szerint: «Jóllehet a telekkönyvi tulajdonos rendszerint jogosítva van bekebelezett tulajdonát képező ingatlanok birtoklását is követelni, ezen jog azonban nem illeti meg azon tulajdonost, a ki ellenében a per során a tulajdonjognak roszhiszemü szerzése bizonyittatik. A jelen perben tehát, miután felperes azzal védekezett, hogy felperesek a H. alatti adásvevési szerződéskor már tudták, még pedig magától az eladótól, hogy akereseti ingatlanok előbb másnak eladattak, tehát vétel tárgyát nem is képezhetik, első sorbáné ki fogás valóságától kellettaper kimenetelét függővé tenni.* (Dt. XXV. 159) L. még: Curia 1886. ápr. 7. 924. sz. (Dt. XV. 89.) A. joggyakorlat mai iránya szerint tehát a roszhiszemüség megállapítására a korábbi szerző szerződéséről való tudomás bebizonyítása elegendő. Ez a felfogás azon alapul, hogy a telekkönyvi bejegyzés, mely végre is csak a tulajdonjognak külső jele, nem szolgálhat jogtalan tény védelmére. Már pedig az, a ki ingatlanát másnak elidegenítette, annak talán már birtokába is adta, tehát azon ingatlanra vonatkozó minden jogait ama másiknak átengedte, a polg. törvényk. 442. §-a értelmében egy harmadik személyre oly jognak átruházását, melylyel saját ténye folytán többé nem birhat, jogosan nem eszközölheti, s ha ezt mégis tenni törekszik, e törekvése jogtalan cselekmény, melynek részese az, a ki abban mint jogot szerezni akaró tudva közreműködik. Ez a felfogás az anyagi igazságot tartja szem előtt, de a törvényben is találja támogatását, mig az ellenkező felfogásból még az is következtethető lenne, hogy a tulajdonos, a ki ingatlanát másnak eladta, de ez a telekkönyvi bekebelezést a maga javára még nem eszközölte, telekkönyvi tulajdonjoga alapján a vevőt birtokbaadás iránt perrel jogosan támadhatja meg. Mindezek alkalmazást találhatnak a z álogj og ra is, mert ez oly járulékos jog, mely csak a tulajdonjog mellett állhat fön és az, ki az ingatlanra vonatkozó tulajdonjogát elidegenítette, azon