A Jog, 1896 (15. évfolyam, 1-52. szám)

1896 / 52. szám - A kir. itélöbirónak székhelyéről való ideiglenes kirendelése

377 mely a törvényhatóságok felett felügyeleti jogot magának nem vindicál. Mielőtt arra áttérnék, a mi a fölvetett kérdés politikai oldalának vehető lenne, nem tartom feleslegesnek azon eshetőleges ellenvetésnek megcáfolását, mely szerint a felszólalási ügyek, sajátlagos természetüknél fogva, nem tartoznának a közigazgatási bíróság elé. Mi a határvonal a rendes bíróságok és a közigazgatási bíróság hatásköre közt ? Mindkettővel közös, hogy jogsérelem orvoslását vannak hivatva eszközölni vagy azt megtorolni. De a mig a rendes bíróságok rendszerint csak azon jogsérelmekkel tartoznak foglalkozni, melyet egyik polgár a másik polgár hátrányára okoz: addig a közigazgatási bíróság előtti ügyekben csak a szenvedő fél az állampolgár, az állítólagos sértő fél pedig a közigazgatási orgánum. A közigazgatás tényezője 3-féle módon sértheti meg az állampolgár jogait t. i. szándékosan, vétkes gondatlansággal vagy tévedésből (nem vétkes gondatlansággal). Az első módon elkövetett cselekmény a büntető bíró Ítélete alá esik. A vétkes gondatlanságot a fegyelmi bíróság van hivatva megtorolni. Ellenben az elkövetett egyszerű hibákból, tévedésből eredő jogsértések orvoslása a közigazgatási bíróság hatáskörébe tartozik. Nyilván való tehát, hogy az országgyűlési képviselő-választók névjegyzékének összeállításánál és évenkinti kiigazításánál (nem szándékosan elkövetett vagy vétkes gondatlanságból eredő) felmerült hibák azon kategóriába esnek, mely a közigazgatási bíróság sajátképeni terrénuma. Nem változtat ezen semmit sem az, hogy a választói jogosultság helyes intézése az actio popularis védelme alá helyeztetett, mert ez csak perjogi forma és nem lényeg. Lényeg tekintetében pedig a közjogi és magánjogi sérelmek közötti megkülönböztetés nem foghat helyt, mert a közvádia üldözendő büntetendő cselekmények közjogi jelentőségét senki sem fogja elvitathatni, ép oly kevéssé, mint az sem vitatható, hogy ha valamely polgár existentiája jogtalan adókivetés által tönkre tétetik, ez csak magánjogi és nem egyszersmind közjogi jelentőségű is ne volna. A rendes bíróságok és a közigazgatási bíróság hatáskörének elkülönítése szempontjából tehát, a sértett jog köz- vagy magánjogi jelentősége fontossággal nem bír, hanem a jogsértőleg cselekvő alanynak köz- vagy magánjogi állása a határozó momentum. Már pedig senki sem állithatja komolyan, hogy a központi választmány összeíró küldöttsége vagy épen a központi választmány maga, a szóban levő functióknál, mint magánszemélyek működnének közre. Ha tehát a kérdés így áll, nem lehet abban, miszerint a közigazgatási bíróság hatásköréből a képviselő-választók névjegyzékének évenkinti kiigazításánál előforduló tévedések és hibák által okozott jogsérelmek orvoslása a közigazgatási bíróság hatásköréből kihagyatott és a kir. Curiánál továbbra meghagyatott, — egyebet látni, mint bizalmatlanságot a contem piált intézmény iránt: vagyis politikai tekinteteket. Meg kell tehát vizsgálnunk azt is, vájjon ez a bizalmatlanság indokolt e vagy sem ? Én azt hiszem, hogy teljesen indokolatlan. Az uj bíróság a kir. Curia rangjával bír; tagjai a kir. Curia bíráival címben, jellegben és fizetésben egyenlők. Igaz, hogy maga a kinevezési decretum nem adhatja meg a bírói jellem soliditását; azonban indokolt-e azon férfiak iránt, kik e magas állásokra épen eddig szerzett érdemeik alapján neveztettek ki, a megbizhatlanság bélyegét sütni? Ha itt nem is alkalmazható azon latin közmondás: «fac me talem, talis e r o»; de tényleg megadtuk e bíráknak is a függetlenség garantiáit, tehát ép oly kevéssé vagyunk jogosítva tőlük a bizalmat megtagadni, mint azon curiai bíráktól, kik előbb ügyvédek voltak, vagy a kormánytól függő, pl. főügyészi hivatalt viseltek. Lehet ellenzéki szempontból az uj bíróság ellen ugy érvelni, hanem azon kormány, mely a javaslatot kidolgozta, azon többség, mely azt megszavazta és törvénynyé emelte: ily bizalmatlanságot nem dokumentálhat és nem sértheti meg azokat, kik erre még rá sem szolgálhattak, azzal, hogy ne tekintse őket a kir. Curia bíráival egyenértékű igaz és független bíráknak. Ezért méltán elvárhatjuk az uralkodó kormánytól és az azt támogató nagy politikai párttól, hogy a közigazgatási bíráskodás egész területéjre az uj bíróság hatáskörét az 1874. évi XXXIII. t.-c. megfelelő novelláris módosítása által mielőbb kiterjeszsze, és ezzel a m. kir. Curiáról terhének egy részét elvevén, ezt visszaadja egyedüli hivatásának, melyben akadálytalanul működve a közérdeket az eddiginél is jobban kiszolgálhassa. A kir. itélöbirónak székhelyéről való ideiglenes kirendelése. Irta: dr. VASDÉNYEY GÉZA, szabadkai kir. törvényszéki elnök. Az 1869: IV. t.-c. 16. §-a szerint a birót a törvényben meghatározott eseteken kívül csak saját akaratával lehet székhelyéről más bírósághoz áttenni. Ily esetet szabályoz az 1871. évi XXXI. t.-c. 3. §-a, midőn a bírónak székhelyéről való ideiglenes kirendelését megengedi; azonban a törvényszakasz hiányos szövege annyira ingadozóvá tette a gyakorlatot, hogy érdemesnek látszik vele tüzetesebben foglalkozunk. Az említett szöveg következő: <A járásbíróság ügykezelése fölötti felügyelet azon törvényszék elnökét illeti, a melynek kerületében a járás fekszik. E célból köteles a törvényszéki elnök a járásbíróság ügykezelését évenkint legalább egyszer személyesen vagy megbízottja által megvizsgálni. Ha a járásbirónak vagy az al j á r á s bi r ó n a k akadályoztatása folytán helyettes szükségeltetnék, azt a törvényszéknek vagy más járásbíróságnak tagjai közül a törvényszék rendeli ki . Mindenekelőtt kérdés merült fel, hogy e szöveg szerint a törvényszék három tagból álló vagy úgynevezett teljes tanácsülésben rendeli-e ki a birót. Habár a törvényszék teljes tanácsa rendszerint nem határozhat más iránt, mint a mit a törvény kifejezetten a teljes tanács elé utal s ennélfogva az általános szabálynak megfelelően három tagu tanácsot kellene az idézett szakaszban használt eme kifejezés a «törvényszék» alatt érteni; de minthogy a szakasz célja a birói függetlenségnek az ideiglenes kirendeléseknél is szükséges megóvása s erre nézve a teljes tanács nagyobb biztosítékot nyújt, mint az igazgatási hatóság tetszése szerint összeválogatható három tagu tanács, minthogy továbbá az emiitett ideiglenes kirendelés iránt hozott törvényszéki határozat ellen nincs helye semmiféle felebbvitelnek s ezzel elesik a három tagu tanács alakulására irányadó fokozati rendszer szempontja is: a törvényszakasz ama tételének, hogy a b i ró t a «törvényszék» re ndel i ki, helyesen más értelem nem tulajdonitható, mint hogy a kirendelést az egész törvényszék vagyis annak teljes tanácsa határozza el. További kérdést képez, hogy a birói ideiglenes kirendelésnek tág fogalmában rejlő cselekmények u. m. a kirendelés szükségességének eldöntése, a kirendelendő birói személy megválasztása, a kirendelés időtartamának megállapítása és a kirendelt biró visszahívása, az idézett szakasz szerint kizárólag a kir. törvényszék ügykörébe tartoznak-e vagy a törvényszék és a felügyeleti hatóság között bizonyos arányban megosztandók ? A törvényszék a felügyeleti hatóság által eléje terjesztett adatokból ugyan eldönthetné, hogy szükséges-e valamelyik járásbírósághoz ideiglenesen birót kirendelni s általában a birói elmozdithatlanság elvének az felelne meg legjobban, ha a kirendelés minden körülménye felől a törvényszék határozna; de ily tág hatáskör mellett a törvényszék felelősség nélkül kimondhatná ott is a kirendelés szükségességének hiányát, hol a felügyeleti hatóság az ellenkezőt látja s az akadályozott járásbirót vagy aljárásbirót ilyenkor kinevezett bíróval kellene helyettesíteni; valamint a törvényszék által előre megállapított határidő akkor járhatna le, mikor a birói helyettesítésre nagyobb szükség van, mint a kirendeléskor volt, a mely esetek az igazságügyi igazgatásban tűrhetetlen zavarokat okoznának. Ezek elkerülése végett a kirendelés! cselekményeknek egy része, a mennyiben a birói függetlenség sérelme nélkül lehetséges, a felügyeleti hatóságra bízandó. Ilyképen annak megállapítására, hogy a kirendelés szükségessége tényleg beállt és hogy e szükségesség tényleg megszűnt, kizárólag a felügyeleti hatóságot kell illetékesnek tekintenünk s a megfelelő előterjesztésre a törvényszék a helyettes birót kirendelni illetőleg visszahívni köteles. Ezzel összefüggőleg a kirendelés időtartama a törvényszék határozata alá nem bocsájtható, hanem az időtartam, ha a kirendelés már megtörtént, addig folyik, mig a felügyeleti hatóság a kirendelés szükségességének megszűntét elő nem terjeszti. Ellenben a törvényszék kizárólagos hatáskörében marad a kisegítőül kirendelendő birói személy megválasztása, ugy a kirendelt biró visszahívása és esetleg felváltása s ezzel a birói függetlenség legfőbb kívánalmának elég van téve. Továbbá a törvényszék jogosított marad a kirendelés ideiglenességét is az által ellenőrizni, hogy az igazgatási hatóságtól a kirendelést szükségessé tett okok fen vagy fen nem forgásáról bizonyos határidőkön belül ujabb előterjesztéseket kívánhat. E nélkül az egyszer kirendelt birót az igazgatási1 hatóság évekig távol tarthatná székhelyétől s tetszése szerint bármikor visszarendelhetné székhelyére s mással helyettesittethetné. Egyik esetben az illető kirendeltre nézve a helyzet ideiglenességének jellege szűnnék meg, a mit a törvényszék akár a kirendelt biró kérelmére, akár hivatalból az által orvosolhat, hogy bizonyos időközökben felváltja a kisegítő birót; a másik esetben pedig a kirendelés székhelyén nem volna az igazgatósági hatóság ellenében megvédve a biró függetlensége és onnan való elmozdithatlansága. A kirendelési cselekményeknek a törvényszék és a felügyeleti hatóság között leendő ily arányú megosztása nincs ellentétben a törvényszakaszszal, nem veszélyezteti a birói függetlenséget és kielégíti az igazságügyi igazgatás szempontját is; kívánatos volna tehát, ha a törvényszékek és felügyeleti hatóságok az egyöntetű eljárás végett ezt általánosan elfogadnák és követnék.