A Jog, 1896 (15. évfolyam, 1-52. szám)

1896 / 52. szám - Az országgyűlési képviselöválasztók névjegyzéke elleni felszólalási ügyek hivatott birósága

376 A JOG tenthum niveaujára kezdenek alászállani; ha a szakavatott ügyvéd a sablontól eltér, a jogtudománynak összes rendelkezésére álló eszközeivel védi fele igazait, — akkor vagy mosolyognak felette vagy önérzetükben sértve érzik magukat, hogy az ügyvéd tanitani akar. Menjünk el pl. a végtárgyalásokra és tapasztaljunk. Ügyész és védő közt tátongó ür van ! Az ügyész minden körülmények közt tekintélynek örvend, mert a hatalom glóriája őt is besugározza, a védő beszédében ész és sziv remekelhet, nem sok vizet fog zavarni, mert a tudás régen megszűnt nálunk hatalom lenni. Hát csoda-e, ha ily körülmények közt a magyar ügyvédségben meglevő szellemi tőke, intellectualis erő folyton fogy, hisz nincs semmi mi táplálja vagy legalább fentartsa; pedig az anyagi világrendnek épugy, mint a szelleminek örökös törvénye: a fejlődés, a mozgás, az erők közrehatása ! A magyar ügyvédség szellemi niveaujának folytonos alászállásában nem csekély része van az egyedül Magyarországon meghonosodott kitartási rendszernek, melynél fogva az ügyvéd minden egyes ügyfele érdekében teendő készkiadásokat előlegezni úgyszólván köteles, minden egyes ügyvédi iroda egy hitel- és előlegezési iroda. Nálunk a felek határozottan követelik, hogy az ügyvéd bármily hosszú időn át tartó perben minden kész kiadást előlegezzen, a per befejezése után azután sokszor kész kiadásai miatt is kénytelen perelni. E rendszernél fogva ma azon a ponton vagyunk, hogy önálló ügyvéd csak az lehet, kinek pénze van és igy a sors azon szeszélyénél fogva, hogy ritkán van együtt tehetség és vagyon, — nagyon sokszor a tehetségtelen lehet önálló ügyvéd, a tehetséges pedig nem lehet, mert nincs pénze a feleket kitartani. Miután pedig pénz nélkül lehetetlen önállóan ügyvédeskedni, az ügyvédkedés alapja és feltétele nálunk nem az arravalóság, hanem a pénz, tehát ugyanaz az alapja, mint a mi a közönséges üzletember tevékenységének alapja, minek további következménye, hogy a tisztán szellemi hivatásba befészkelődik a közönséges üzleti szellem és ront-bont mindent ugy, hogy a szellemi tehetségeken alapuló intézményen nem marad kő kövön. Uti figura docetf De a világ mozgatásában nagy része van a nyomornak is és azért nem kis baja a magyar ügyvédségnek sanyarú anyagi helyzete általában. Ennek oka egy részt az ügyvédség fent jelzett tömegessége, másrészt az ügyvédi munkának kevésre becsülése a közönség, sőt a biróség részéről is, a mi határozott következménye társadalmunk átlagos műveltsége alacsonyabb fokának. * * És a magyar ügyvédség e nagy bajai közt a magyar ügyvédi társadalomban tért hódított már a klikkrendszer és az aristokraticus szellem. Széttagolódik a magyar ügyvédi társadalom hitfelekezet s vagyoni állapot szerint; több tekintélyt igényel magának a képviselő-ügyvéd, a kamara tiszti karában vagy választmányában levő ügyvéd, a hirlapiró ügyvéd — az egyedül hivatásának élő ügyvédnél. Megszülettek már az aristokraticus ügyvédek és a hierarchia teljes. Testületi szellem, együttérzés, az egyenlőség és az érdekek azonosságának tudata teljesen hiányzik. Pedig az ügyvédi testület az az egyedüli testület a világon, a melynek hivatása belső valóságánál a külszereplésénél fogva alapja a liberalizmus. Az ügyvédi testület pedig, melyből a testületi szellem és együttérzés, az érdekek azonosságának tudata és az önbecsülés *) kiveszett, — az az ügyvédi testület bajain nem fog tudni segíteni! E tekintetben az ügyvédi kamarákat, mint az ügyvédség hivatott vezetőit nagy mulasztások terhelik. Videant consules. . . Néhány markáns vonással vetettem oda a magyar ügyvédség jelenlegi helyzetének képét sine ira et studio. Ha ismét alkalmam nyílik visszatérek a kérdésre ; egyes odavetettnek látszó állításaimat bonckés alá véve, a diagnosist igazolni fogom, sőt szerény javaslatokkal is előállók. Vajha e néhány sorral is valamivel elősegítettem volna a magyar ügyvédség ügyét ! Az országgyűlési képviselöválasztók névjegyzéke elleni felszólalási ügyek hivatott birósága. Irta: SZÉKÁCS FERENC kir. Curiai biró. A kir. Curia rendes bíráinak izgalmaktól ment életében, eltekintve azon izgatottságtól, mely az ellenkező jogi nézetek és *) Pl: A képviselő-ügyvédek képviselő-állásukat tolják előtérbe ; sok hirlapiró ügyvéd, inkább hírlapírói működését szereti odaállítani. I meggyőződések küzdelméből a tanácskozásuk folyamán kisebb' nagyobb mértékben keletkezik és a mi az Ítélkezés műveletétől alig választható el, de annál erősebb, minél erősebb az alkotott véleményhez való férfias ragaszkodás, és minél inkább kell a tanácskozás méltósága által megvont és a magas testület tekintélye által követelt mérsékelt modort megóvni, tehát az kitörésben kielégítését meg nem találhatván, csak a megszokás leple alatt simul el, kivételt szokott képezni a minden év elején megtartatni szükséges első teljes ülés, melyben a fegyelmi tanácsok sorsolás utján, a felszólalási ügyek elintézésére hivatott tanácsok pedig választás utján megalakittatnak. Ez izgatottságot nem az okozza, mert a fegyelmi tanácsba kisorsolt bíráknak és a felszólalási tanácsok tagjainak az év folyamán fokozottabb tevékenységet kellene kifejteni: hiszen ehhez életünk egész folyamán hozzá szoktunk, s nincs a Magyar birodalom tág határán senki, a ki készsséggel el ne ismerné, hogy a kir. Curia bírái, a mi a munkakedvet és hivatali készséget illeti, jó példával elől járnak. Nem is condoleál egyikünk sem azon kartársaknak, kik az urnából, mint a fegyelmi tanács tagjai kerülnek elő, de annyival inkább találkozik részvétünkkel az, kit társainak bizalma azzal tisztelt meg, hogy a felszólalási tanácsba beválasztotta. Ez pedig megérthető két okból. Az egyik, hogy e tanácsok minden év november 15-étó'l december 15-ig — tehát határidőhöz kötötten — kötelesek elintézni az egész ország összes felszólalási ügyeit, mi annyit jelent, hogy rendszerint az éjjelt is nappallá kell változtatni. Hogy mily teher ez azokra nézve, kik egész életükön át hozzá szoktak, semmit ki nem adni kezükből, a mit nyugodtan át nem gondolhattak és higgadt értelmében meg nem fontoltak, és a kik rendszerint igényt is tarthatnak ahhoz, hogy ha másért nem — hajlottabb koruknál fogva — a hajsza — munkától megkíméltessenek: ehhez bővebb commentárt irni szükségtelen. De a másik és figyelmet inkább megérdemlő szempont az, hogy a felszólalási ügyek, tárgyuknál fogva annyira elütök a rendszerinti bírói functiótól, hogy még azon bírák is, kiket többször ért az a kétes megtiszteltetés, hogy e tanácsokban közreműködhettek, miután birói lelkiismeretességüket ezen ügyek miatt le nem vetkőzhetik, — a felszólalási campagne megkezdése előtt, újra kénytelenek az év folyamán teljesen feledésbe ment adótörvényeket és pénzügyi szabályokat tanulmányozni, az előző iudicaturát átkutatni: hogy aztán 1—2 hét után az ismét a feledés homályába vesszen. Hozzá járul ehhez még azon, egy bíróra nézve mindig kínos állapot, hogy az ügyek túlnyomó többségében nem állunk szemben teljesen tisztázott tényállással, hanem a helytelenül és hiányosan felszerelt actákból kell határozni, gyakran anélkül, hogy meglehetnénk győződve, hogy a hozott határozat nemcsak az aktáknak, hanem az igazságnak is — mihez eskünkkel vagyunk kötve — tényleg megfelel. De hát, ez eddig nem lehetett máskép és igy panasz nélkül végeztük azt a kötelességet, mit a törvény a kir. Curia hatáskörébe utalt, ugy, a hogy tudtuk és a miként lelkiismeretünk diktálta. Kell-e azonban ennek továbbra is igy maradni ? Ez a kérdés. 1897 év január 1-én lép életbe a közigazgatási bíróság. Mint irják — én nem tudom, igaz-e? de első szóra elhiszem — hogy e bíróság tagjait azért nem nevezik ki teljes számban, mert attól kell tartani, hogy jó darab ideig nem lesz elég dolguk. A kir. Curiának van elég restantiája, mely semmi esetre sem volna oly nagy, ha minden évben 20 biró egy egész hónapot nem volna kénytelen a felszólalási ügyekre kihasítani, és mindenesetre hamarébb fog a hátralék elfogyni, ha a kir. Curiáról e teher levétetik. Ez ugyan önmagában igen megszívlelendő dolog a helyes igazságszolgáltatási administratió szempontjából, de mégis nem a fődolog. A fődolog az, hogy a felszólalási ügyek természetüknél fogva nem a kir. Curia, hanem a közigazgatási bíróság elé tartoznak. Most már — midőn ilyen bíróságunk van, — a kir. Curia sajátképen ennek hatáskörét usurpálja, ha ezen ügyekbe — bár a törvény rendelete szerint — beleavatkozik. Ha nagy áldozatok árán sikerült a közigazgatást a bíráskodástól elválasztanunk és az elvet, mely alkotmányunk helyreállítása óta a törvényalkotásokat uralja és soha szem elől el nem tévesztendő irányként tartatott tiszteletben, a melytől való eltérések rendszerint csak oportunitási és leginkább csak financiális okokkal lettek mentegetve, azonban magát ezen irányelvet soha senki nyíltan megtámadni nem merészelte, akkor sürgős szükségként lehet, de kell isoda állitniama követelést is hogyha felszólalási ügyek elintézése bizattassék m i e lő bb a kö zi g a z g a t ás i bíróságra ugy, hogy a kir. Curiának mától fogva ez ügyekkel foglalkoznia ne kelljen. Es a jogkérdés mellett szól még az is, hogy a közigazgatási bíróság az év egész folyamán foglalkozván azon törvényekkel és szabályrendeletekkel, — melyek a közadók kivetését és behajtását tárgyazzák; — ez ügyeket sokkal nagyobb szakavatottsággal fogja elintézhetni; de a névjegyzékek összeállítását eszközölni hivatott közigazgatási orgánumok e bíróságnak — legalább felügyeleti szempontból — alá is levén rendelve, a tapasztalt hiányoknak és szabálytalanságoknak — melyeknek száma légió — megszüntetésére közrehathat, nem ugy mint a Curia,