A Jog, 1896 (15. évfolyam, 1-52. szám)

1896 / 51. szám - Dr. Dárday Sándor felolvasása az alapítványokról

372 A JOG ügyv. rdts. 41. §-ában megszabott 30 nap alatt, sőt többszöri fel. hivás dacára a képviseletről egyáltalában nem gondoskodik. És miután legtöbb esetben a per teljes befejezéséhez további perjogi cselekmények foganatosítása szükséges, a bíróság a jelenlegi prrts. keretében nem talál oly rendelkezést, mely a további eljárást ilyen esetekben megszabná. Az ily perjogi esetek kérdését tehát az uj perrendtartásban okvetlen meg kell oldani, a helyes megoldásra pedig más mód nem áll rendelkezésre, mint az ügygondnok kirendelése és ezért a szakasz első bekezdése a következőkép módosulna: «oly ügyekben pedig, melyekben az ügyvédi! képviselet kötelező, a felmondásról szólóvégzésnek a fél részére történt kézbesítésétől számítandó 30 nap elteltével válik hatályossá, ha a fél a képviseletről előbb nem gondoskodott. A mennyiben a felmondásról szóló végzés az ellenfélnek nem kézbesíthető, a tervezet 181. §-a szerint hirdetményi kézbesítésnek van helye, és ez esetben a 30 nap a kézbesítendő végzés hiteles másolatának a bír ósághirdetményi táblájára való kifüggesztésétől számíttatik. Ha a fél oly ügyekben, a melyekben az ügyvédi képviselet kötelező, a meghatalmazásnak felmondása vagy visszavonása esetében a kiszabott határidő alatt ujabb képviseletről nem gondoskodik, — a fél további képviseletére — a menynyi b e n a z elj ár ás folytatása szükséges, — és az ellenfél kívánja, ügygondnok rendelendő ki. Egyéb esetekben a t e r v e z e t 452. §-á b an sza b á 1 y oz o 11 el j á r ás n y e r alkalmazást. A mi pedig az ügygondnoki dijakat illeti, azokra nézve a 97. §-nál elmondottakra utalunk. 109. §. Helyes az, hogy perjogi szempontból a tervezet megengedi a több meghatalmazott általi képviseltetést. De ezzel szemben ismét a peres eljárás egyöntetűsége és egyszerűsítése megkívánja •wit, hosv a meghatalmazottaknak perbeli ügyködése és fellépése • bizonyos korlátok közé szoríttassák s a felet egyes perjogi actusnál, nemkülönben a beadványoknál csak a meghatalmazottaknak egyike képviselhesse egyszerre. Hogy azután ki legyen egyes esetekben a kiválasztott, azt tessék a félnek előre meghatározni, a mennyiben pedig ez meg nem történt, a bíróság határozzon a felett, és azon meghatalmazottat bocsássa a megbízásból eredő jogok gyakorlására, a ki a közös meghatalmazásban első helyen van megnevezve, vagy több külön meghatalmazás esetén, a kinek megbízása legújabb keletű. Mert a még oly liberális elveken alapuló peres eljárás "sem fajulhat el annyira, hogy valamely peres ügy nyilvános tárgyalásánál egy fél érdekében 4—5 meghatalmazott élhessen a perrendszerü jogokkal, és adjon be külön-külön jogorvoslatot. Szükséges továbbá annak törvénybe iktatása is, hogy a több meghatalmazott fellépése által okozott perköltségekben az ellenfél nem marasztalható, hanem azok csakis oly mértékben lesznek megítélhetők, mintha a felet csak egy meghatalmazott képviselné. Mindezek alapján a szakasz helyett a következő uj szakasz felvételét hozzuk javaslatba: sTöbb meghatalmazott közül a felet bármelyik képviselheti, mégis azon megszorítással, hogy a peres eljárásban a bíróság előtt a felet egyszerre csakis egy meghatalmazott képviselheti, és a perrendszerüjogok kai egyszerre csakis egy meghatalmazott élhet, jogában áll azonban valamennyi meghatalmazottnak a bírósághoz benyújtott beadványokat ellenjegyezni. A mennyiben pedig a képviselet tekintetében a meghatalmazottak között összeütközés támadna, és a fél a meghatalmazásban ezen esetre külön nem intézkedett, a bíróság van jogosítva a felett határozni, hogy a meghatalmazottak közül a megbízásból eredő jogok gyakorlására melyiket bocsássa. E tekintetben irányadó és a bíróság azon meghatalmazott fellépését tartozik elfogadni, a ki a közös meghatalmazásban első helyen van megnevezve, külön meghatalmazás esetén pedig, a kinek megbízása legújabb keletű. A több meghatalmazott fellépése által okozott költségekben az ellenfél el nem marasztalható, hanem azok csakis oly mértékben lesznek megítélhetők, mintha a felet csak egy meghatalmazott képviselte volna. 112. §. A szakasz rendelkezéseit kibővitendőnek véljük azzal, hogy a kik a bíróság tudomása szerinte tevékenységet iparszerüleg gyakorolják, a további előadástó 1 e 11 i 11 h a tj a. E z e n végzés ellen jogorvoslatnak helye nincs.» Helyénlevőnek tartanok egyébként, hogy azok, a kik a bíróság meggyőződése szerint iparszerüleg gyakorolják a képviselet elvállalását, a további előadástól határozottan és nemcsak lehetőleg eltiltassanak. Belföld. Dr. Dárday Sándor felolvasása az alapítványokról. Dr. Dárday Sándor miniszteri tanácsos f. hó 12-én a Magyar Jogászegyesületben megtartotta nagyérdekü felolvasását igen nagy közönség előtt, amelynek soraiban ott láttuk Plósz Sándor államtitkárt, Hanskarl tábornok hadbírót, V é c s e y Tamás, C o n c h a, Schwarz Gusztáv, Nagy Ferenc egyetemi tanárokat, Emmer Kornél, Chorin Ferenc országgyűlési képviselőket, Vavrik és Székács curiai bírákat stb. Dárday Sándor bevezető szavaiban kijelentette, hogy nem tartja sem szükségesnek, sem helyén valónak, hogy-e tudós társaság körében olyan téveszmék rektifikációjába bocsátkozzék, mintha előadása a papi vagyon szekularizációjának előkészítése volna. A közvéleménynek ez a szenzibilitása azt tanúsítja, hogy az alapítványok felügyeleti jogkörét megoldásra kell juttatni, nehogy valamikor az erőszak rációja érvényesüljön. Kiemelte ezután, hogy a lapokban felolvasását megelőzőleg megfoghatatlan indiskréció következtében egy torzított kivonat jelent meg olyan tendenciózus bevezetéssel, amelyet kénytelen a leghatározottabban visszautasítani. Azt hiszi, hogy alig fog nézeteltérés felmerülni aziránt, hogy az alapítványok feletti felügyeleti jogkörének szabályozása törvényhozási uton szükséges, de mindenekelőtt tisztába hozandó az a kérdés, hogy jogforrásaink alapján miben áll jelenleg az állam felügyeleti jogköre s e tekintetben a következő négy kérdést veti fel : 1. Melyek azok az alapítványok, amelyek az állam felügyeleti jogköre alá tartoznak : 2. Gyakoroltatott-e mindazokra nézve a jog s mi módon ? 3. Mely intézkedések szükségesek az állam felügyeleti jogának hatályos érvényesülésére ? 4. Szükséges-e a felügyeleti jogkör kiterjesztése oly alapítványokra, amelyek eddig az állam felügyelete alatt nem állottak ? A «Hármaskönyv» I. részének XI. cimére csakis a király kegyurasága állapitható, de ebben a legfelső felügyeleti jogkör említve nem lévén, ennek legelső nyomára csak a 1548. évi 121. cikkben akadunk, a mely az elpusztult egyházak, zárdák és káptalanok birtokait iskolák felállítására rendelvén, az I. szakaszban kimondja, hogy erről, ha szükséges, ő felségének minden főpap számot adni tartozik. Ugyan-e rendelkezést foglalja magában az 1550. évi 19. törvénycikk. Kétségtelen azonban, hogy e törvények csak a királyi adományból származott katolikus egyházi alapítványok felett állapítják meg a király felügyeleti jogát. Erre vonatkozik az 1715. évi 60. törvénycikk is, amely azonban a király jogát a kánonokra hivatkozva némileg gyengíti, de az 1715. évi 74. törvénycikk már a püspökök felügyeleti jogának említése nélkül az 1. §-ban ugy rendelkezik, hogy az egyházi vagy a világi ifjúság részére bárki által bárhol alapított papnöveldéknek, tápintézeteknek és tanodáknak mindenkori felügyelését ő felsége magának fentartja. E rendelkezést követte a 1723. évi 70. törvénycikk, amely e tekintetben alaptörvénynek tekinthető, s a mely kimondja, hogy a kegyes alapítványok feletti felügyeletet a király magának fentartja s a helytartótanácsból némelyeket kirendelt, akik a fentebbiekre egyedül és különös gondot fordítsanak s helytartótanácsát eziránt utasítja. Tényleg e törvény végrehajtása iránt rendeletet is intézett a király a helytartótanácshoz, amely bizottságot alakított. A legfelsőbb felügyelet azonban nem hajtatott végre s ez kitűnik az 1729. évi 21. törvénycikkből, amely a zágrábi püspököt a király nevében területre vonatkozólag utasítja. A legfelsőbb felügyelet kormányszéki rendszere gyakorlásának nyomára nem lehet jönni, mig II. József császár 1784. június 7-ikén el nem rendelte, hogy minden uj alapítvány bejelentendő. Ez időből több ivre terjedő kimutatások vannak az országos levéltárban, még pedig elkülönítve a katolikus és nem katolikus alapokról. Ez abszolút korszak után törvényes rendelkezés található az 1790. évi XXIII. törvénycikkben <az Isten egyházairól és alapítványokról*, amely kimondja, hogy bármely alapítványokat az alapítók kívánsága szerint ő felsége fog kezeltetni. Ez a törvény, amelyre leginkább történnek hivatkozások a világi alapok felett való felügyeletre nézve, mig az egyházi alapokra nézve az egyházak jogainak fentartása vitattatik, noha a protestánsok mai autonómiáját megállapító 1790. 26. törvénycikk 10-ik pontjában határozottan ki van mondva, hogy a királyi felügyelet arra nézve, hogy ezek az alapítványok az alapítók kivánata szerint kormányoztassanak, ezek iránt is kiterjesztetvén. A József császár-féle rendelet tehát törvényes alapot is nyervén, a helytartó-tanács azóta folyton szorgalmazta az alapítványok bejelentését és nyilvántartását, sőt az 1797-ben az összeírást megújította, de miután a bejelentés kötelezettsége a végrehajtási szankciót nélkülözte, a rendeletnek kellő érvény nem volt szerezhető. Végre azután az egyházi célú alapítványok nyilvántartásáról lemondott s csak a világiakra szorítkozott. Ez a laza végrehajtás természetesen kellő eredményre nem vezethetett s a következménye az volt, hogy midőn 1867-ben a felelős minisztérium az alapítványokról szóló törzskönyvet átvette, azok még tájékozás nyújtására sem voltak alkalmasak. A vallás- és közoktatásügyi minisztériumban már 1868-ban folytak tárgyalások az iskolai alapítványok ujabb összeírására, de