A Jog, 1896 (15. évfolyam, 1-52. szám)

1896 / 51. szám - Észrevételek a polgári perrendtartásról készült törvényjavaslat tervezetére

A JOü Ezeket előrebocsátva nézzük, a címbeli tételt közelebbről, , azt t. i. hogy mikor rosszhiszemű a tlkvi jogszerző. A jóhiszeműség a tlkvben — mint ezt I m 1 i n g (jogt. Közi. 1895. 415 1.) helyesen magyarázza — abban áll, hogy a nyilvánkönyvi jogot szerző fél nem bir tudomással azon akadályokról, a melyek a szerzést a magánjog értelmében kizárják, vagy korlátozzák, következőleg a rosszhiszeműséget csak a szerzést a magánjog értelmében kizáró vagy korlátozó tények ismerete alapítja meg. Gátolja-e a tulajdonjog tlkvi szerzését az, hogy az eladó tulajdonos már eladott ingatlanát a bekebelezés előtt utóbb másnak is eladta? Gátolja-e ezen utóbbit abban, hogy a tulajdonjogot a maga javára telekkönyvveztesse ? Világos, hogy nem, hiszen • ha a tulajdonos ugyanazon ingatlan dolgot két különböző személynek engedte át: az azt illeti, ki a bekebelezést előbbb kérte» osztkv. 440. §.) és sehol nem mondja a törvény, hogy csak akkor, ha az utóbbi szerző a korábbi eladásról nem tudott. Az első vevőnek obiigationalis cime az eladó ellenében nem gátja annak, hogy a dologi cselekmény (bekebelezés) által előle a dologi jog megszereztessék. Az megtörténhetik, hogy a tlkvi bejegyzés ily esetben megtámadható olykor. Üe az a döntő kérdés, hogy minek az alapján ? Megtámadható vagy azért mert a «bekebelezés a büntető törvény által tiltott cselekményen alapul* (tkvi rdts 152. §.) eladó és vevő összejátszanak, vagy mert az ügylet színleges; de látszik, hogy más alapon és nem a rosszhiszeműség cimén. Ámde csak azért, mert az utóbbi vevő tudja, hogy más korábban obiigationalis igényt szerzett, ez a tudomás egymagában még nem teszi megtámadhatóvá az ő vételi ügyletét s az ezen alapon nyert tlkvi bejegyzést. Az ellenkező felfogás a telekkönyvi intézmény létalapját támadja meg. Mi szükség akkor a telekkönyvre, ha az ingatlanokat érintő jogviszonyok nem a telekkönyvi állás alapján biráltatnak el, hanem egy vételnél pl. a venni szándékozó alapos fürkészést kellene, hogy indítson abban az irányban, hogy vájjon más, tikvön kívül nem-e vette már meg az ingatlant, nem szerzett-e kötelmi címet ? Mert végeredményben ide vezet az elv, hogy puszta cimről való tudomás is megtámadhatóvá teszi az ügyletet. Akkor nem lehetne a tlkvben bizni s a bizalomnak nem volna védelme. Már pedig van telekkönyv, van publica fides, a mely azt jelenti, hogy elég azt tudni, ami a tlkvben van és van törvény, mely a tlkvbe vetett bizalmat védelemben részesiti : következéskép ami nincs a telekkönyvben, azt tudni sem kell s az egyszerű tudomás a tikvön kivüli dolgokról, a mennyiben azok a szerzésnek a magánjog értelmében nem alkotnak gátot, nem akadálya a dologi jog szerzésének. A törvény állithat fel eseteket, ahol a tudomás a tikvön kivüli helyzetről akadálya a szerzésnek (osztkv. 1,500. §.) Ámde ezt csak azon esetekre lehet és szabad felvenni, a melyekre a törvény előirja s ez csak az elbirtoklásra nézve van a törvényben szabályozva, ott pedig azért, mert az elbirtoklás által nem cim, hanem maga a dologi jog szereztetik meg. Hogy pedig ez a dologi jog megtörhető hatályú, a mennyiben a későbbi nyilvánkönyvi jogszerző ellen nem fordítható, ha ez jóhiszemű, ha róla t. i tudomással nem birt : ez éppen a tlkvi közhitel, a publika fides érdekében van s tehát ez okból nem is lehet mondani, hogy az elbirtoklás által nem jog szereztetett, és hogy az nem absolut hatályú. A következmény pedig mindebből az, hogy csak a tik vön kivülszerzettdologijogról való tudomás teszi rosszhiszeművé aszerzést, akötelmicimrőlvaló tudomás pedig nem. A tikvön kivüli tényleges joghelyzetről való tudomás állapítja meg a rosszhiszeműséget: ámde a cim még nem adja a jogállapotot, hanem csak a megszerzett jog alakítja azt át mássá. Tulajdonjog pedig csak tlkvi bejegyzés vagy elbirtoklás által szerezhető, minden egyéb csak cim lehet. így áll a dolog a zálogjog szerzésénél is, a mely még kevesebb a tulajdonjognál. Ha tudom is, hogy adósom telekkönyvön kivül ingatlanát már másnak adta el és én zálogjogomat a még mindig adósom nevén álló ingatlanra bekebeleztettem : ezzel csak jogom védelmére jártam el, de rosszhiszemű nem vagyok. A tikvön kivüli szerző követett el mulasztást, hogy tulajdonjogát be nem kebeleztette és illetőleg hogy előbb fizetett, mintsem a telekkönyv rendben volt. Ennek a mulasztásnak következményei csak őt érhetik és nem engemet, mert én a tlkvben bizva adtam kölcsön és nyertem zálogjogot ; ő neki csak cime van, én dologi cselekménnyel szereztem jogomat; a cim pedig nem gátja a szerzésnek, következőleg a cimről való tudomás sem lesz rosszhiszeművé. Mindenkép bajos dolog is ezt a tudomást megállapítani. Hiszen lehet, hogy az eladásról tudtam, talán jelen is voltam, de ez a vásár meg is hiúsulhatott, «visszament» a mint mondani szokták. Most kutassam én azt is, hogy nem másult-e meg ez a vétel s kutassam akkor, a mikor a telekkönyv megerősíti abbeli hiedelmemet, hogy a vásár nem ment foganatba, mert a tlkv. még mindig előbbi állapotban van ? Ez legalább is a telekkönyv céljával ellenkezik és a nyilvánkönyvi forgalom megnehezítését és az alap gyengítését eredményezné. Máskép áll a dolog természetesen, ha valaki alakilag szabályszerű bejegyzéssel, de hamis szerződés alapján válik telekkönyvi tulajdonossá és egy harmadik ettől a tulajdonostól megveszi és magára kebelezteti az ingatlant, ámbátor tudja, hogy elődje hamis szerződéssel lett tulajdonos. Ez a harmadik nem hivatkozhatik jóhiszeműségre a tlkvi állás alapján. Mert a hamis szerződés és illetőleg a jogszerűség hiánya gátja a szerzésnek, következéskép erről az akadályról való tudomás már megállapítja a rosszhiszeműséget, vagy pl. ha a zálogjog kiskorú tulajdonos ellen kc beleztetett be, az az alzálogjogot szerző, kinek tudomása van a tulajdonos kiskorúságáról bizony rosszhiszemű jogszerző (Imling id. c) ; mert a kiskorúság akadálya a szerzésnek, a szerzést gátoló körülményről való tudomás pedig kizárja a jóhiszeműséget. És tehát ismételve : a más cime nem akadálya a dologi szerzésnek, azt tudni pedig, ami nem akadály, nem rosszhiszem ; vagyis a más címéről való tudomás nem állapítja meg a rosszhiszeműséget. Ugyanígy a Curia (Márkus: Felső bir. hat I. 212.) A feltett concrét esetben a törvényszék hibásan itélt, az elv pedig, a melyre döntésében állott, következetes alkalmazásában veszedelmekre és a telekkönyvi intézmény megrenditésére vezetne. Azért hát apróra kell mindig rostálni az elvet, mielőtt vele t gészben operálunk, különben lejtőre visz és az igazság árán jutva joghoz — uti figura docet — még soványan mégis vigasztaljuk a pervesztett felperest kárpótlásul. Észrevételek a polgári perrendtartásról készült törvényjavaslat tervezetére. Irta: POLGÁR JÓZSEF, pestvidéki tszéki biró IV. Fejezet. Meghatalmazottak és ügyvédek. 96. §. Egyes perjogi cselekmények megkeresett, vagy pedig kiküldött biró utján is foganatosíthatók s mivel a peres telek rendszerint a per ezen stádiumában hajlandók egyességet kötni vagy a peres jogot egészben vagy részben elismerni, erről lemondani, indokolt ezen szakaszt ennek megfelelőleg, vagyis akként módosítani, hogy a megjelölt perjogi actusok nem csak a per bírósága, hanem a megkeresett és kiküldött biró előtt is teljesíthetők. 97. §. A tervezet szerint a mulasztás következményei ellentmondással (468—473. §§.) hatályon kivül helyezhetők levén, nem eshetik kifogás alá a szakasz abbeli rendelkezése, hogy a mennyiben az ügyvédi képviselet kötelező, a bíróság az ügyvéd nélkül fellépő fél cselekményeit hivatalból tartozik visszautasítani. Különösen megáll ezen dispositio a perfelvételi határnapon való személyes megjelenés esetén. De mi történjék akkor, ha a hiány csak az eljárás folyamán derül ki, vagy pedig a fél a meghatalmazott részéről az eljárás folyamán történt lemondás, avagy az ügyvédi megbízásnak visszavonása után lép fel ügyvéd nélkül? A meghatalmazás visszavonása vagy felmondása esetére intézkedik ugyan a tervezet 107. §-a, de szerintünk ez sem tartalmaz kimerítő rendelkezést, mivel nem tartjuk kielégítőnek a javaslatba hozott azon megoldást, hogy a meghatalmazott a felmondás dacára a képviselt fél érdekében mindaddig elj ár hat, tehát nem is «e]járni köteles*, míg ez a képviseletről nem gondoskodott és hogy a meghatalmazásnak megszűnése — a mennyiben az ügyvédi képviselet kötelező — csak egy más ügyvéd rendelésének közlésével válik hatályossá. És ha a meghatalmazott nem akar eljárni, vagy ha a fél más ügyvédet nem biz meg a képvisel et t e 1 ? A javaslat ezen esetekre a perrendszerü eljárást nem szabja elő. A tervezet alkotója maga is akként vélekedik és helyesen, hogyha az ügyvédi képviselet hiánya csak az eljárás folyamán derül ki, a végzett cselekmények az ügyvédi képviselet hiánya miatt nem támadhatók meg. Ezek tehát megtartják érvényüket és a per eldöntésére befolyást gyakorolnak, a minek azután rendszerint azon következménye is lehel, hogy a per végleges elbírálásához még további peres eljárás, illetőleg perjogi cselekmények foganatosítása szükséges. Ezt pedig az egyik peres fél részvétele nélkül nem lehet teljesíteni és azért okvetlen gondoskodnia kell a perrendtartásban oly alkalmas módokról, a melyeknek alkalmazása a törvényesség I kívánalmának megfelel és a mulasztó felet kényszerkép viseletben részesiti: Ezen alkalmas mód pedig nem lehet más — a mennyiben a másik fél a per folytatását kívánná, — mint az ügygondnok kirendelése és a pernek kirendelt ügygondnok részvéte mellett leendő befejezése. A tervezetbe tehát a következő uj bekezdés felvételét javasoljuk: «Ha azonban a hiány csakazeljárás folyamán derül ki, és az ellenfél a per folytatását kívánná, ez esetben, a mennyiben a per befejezéséhez az eljárás folytatása és további perjogi cselekmények