A Jog, 1896 (15. évfolyam, 1-52. szám)

1896 / 48. szám - A csödtömeggondnokságról. 1. [r.]

JOGESETEK TARA FELSŐBIRÓSÁGI HATÁROZATOK ÉS DÖNTVÉNYEK. Melléklet a «Jog» 48. számához. Budapest, 1896 november hó 29. Köztörvényi ügyekben A győri kir. ítélőtáblának 14. számú polgári határozata. Gy. Lajos részéről O. Tamás ellen a felsö-eó'ri kir. járásbíróság előtt folyamatba tett végrehajtási ügyében, ennek 2,749/1896. polg. kir. it. táblai szám alatt történt felülvizsgálása alkalmából a győri kir. ítélőtábla kimondotta a határozattárba felveendő következő határozatot: Az állami anyakönyvvezető vagy anyakönyvvezetőhelyettes részére az államkincstár terhére az 1894. XXXIII. t.-c. 11. §-a értelmében megállapított tiszteletdíj végrehajtás alá nem vonható és le nem foglalható. Indokolás: Az 1894. XXXIII. t.-c. 12. és 4. §§-ai szerint az anyakönyvvezető és helyettese közhivatalnoknak tekintendő; a miből következik, hogy az anyakönyvvezető és helyettese által — ebbeli minőségükben élvezett dijak és járandóságok a közhivatalnokokat megillető járandóságok természetével bírnak s az előbbiek lefoglalhatásának kérdése is az 1881. LX. t.-c. 54. §-a alapján döntendő el. Az 1881. LX. t.-c. 54. §-a értelmében végrehajtás alá vonható a közhivatalnoknak rendes fizetése, várakozási illetéke személyes (működési) és kárpótdija, ezek összegének egyharmadáig ugy, hogy évi 800 frt a végrehajtást szenvedő részére érintetlenül fenmaradjon; végrehajtás alá vonható továbbá a közhivatalnok lakpénzjárandósága is lakbértartozás fejében; s utolsó kikezdésében kimondja az idézett törvényszakasz azt, hogy a közhivatalnoknak a szolgálat után járó más illetménye épen nem foglalható le. Minthogy az anyakönyvvezetőnek és helyettesének tiszteletdija sem rendes fizetésnek, sem várakozási illetéknek, sem személyes és korpótdijnak, sem lakbérjárandóságnak az 1893. IV. t.-c. 2. és 6. §§-ai értelmében nem minősíthető; minthogy magának az 1894. XXXIII. t.-c. 11. §-ának az a kifejezése, hogy a törvény az anyakönyvvezetőnek különben is csak esetleges és nem rendes javadalmazását tiszteletdíjnak nevezi, a törvényhozónak arra a célzatára mutat, hogy az anyakönyvvezetőknek lényegében az anyakönyvi kivonatokért beszedhető dijak pótlékát képező javadalmazását nem akarta az 1881: LX. t.-c. 54. §-ában felsorolt rendes javadalmazási nemek közé sorozni: következik, hogy az anyakönyvvezetők és helyetteseik tiszteletdija az 1881. LX. t.-c. 54. §-ának utolsó pontja alá vonandó és hogy e tiszteletdíj általában véve, még ha az anyakönyvvezetőnek egyéb lefoglalható javadalmazásával összeadva, az összjavadalmazás az évi 800 frtot meg is haladná, le nem foglalható. Kelt Győrött, 1896. évi november hó 11-ik napján. Hitelesítve 1896, évi november hó 11-ik napján. A győri kir. ítélőtáblának 15. számú polgári határozata. R. Mihályné Sz. Anna hagyatéki ügyében a kőszegi kir. járásbíróság megtagadta a hagyatéknak az örökösök között létrejött egyezség értelmében leendő átadását azzal az indokolással, hogy az örökösök egyike, R. Mihály kegyesrendi szerzetes mint ilyen ingatlan vagyon szerzését tiltó törvény hatálya alatt áll, s hogy ennélfogva a bíróság olyan egyezség alapján, a melynek értelmében a szerzetes ingatlan vagyont törvényes örökösödés utján kapna osztályrészül, átadó határozatot nem hozhat, hanem örökökösöknek ugy kell megegyezniük, hogy a szerzetesrendi örökös készpénzzel nyerjen kielégítést. (1,715. LXXI. t.-c.) Ennek az ügynek 2,812/P. 1896. kir. ítélőtáblai szám alatt történt felülvizsgálása alkalmával kimondott a kir. ítélőtábla a határozattárba felveendő következő határoz .ot: A katholikus szerzetesek nincsenek elzárva attól, hogy ingatlan vagyont, akár törvényből akár végrendeletből, akár halálesetre szóló szerződésből folyó örökösödés utján tulajdonul megszerezhessenek. Indokolás: A m. kir. Curia 63. számú polgári döntvényében kimondotta, hogy az egyházaknak, — egyházi testületeknek s egyházi személyeknek ingatlan vagyon szerzését tiltó, úgynevezett holtkézről szóló törvényről — nevezetesen az 1498. LV. és LXV. az 1647. XVII. s az 1715.XVI. törvénycikkek elavulván, hatályban nincsenek; s kivételként az indokolás utolsó pontjában csak némely szerzeteknek (tehát maguknak a testületeknek és nem a szerzetek tagjainak) saját rendszabályaikból vagy egyáltalában a befogadás közjogi hiányából folyó szerzési képtelenségét emeli ki mint olyat, a melyre vonatkozó régibb törvényeink hatályban vannak. Minthogy a szerzetes kétségtelenül az egyházi személyek közé sorozandó, — s nem is volna indokolható jogi alapja — vagy figyelembe veendő nemzetgazdasági háttere annak, hogy a szerzetes — a magyar kir. Curiának emiitett döntvénye értelmében — vétel, ajándékozás, vagy más, nem halálesetre szóló jogügylet alapján ingatlant tulajdonul szerezhessen, — ellenben a végrendelet, — halálesetre szóló szerződés alapján, vagy törvényes örökösödés utján való szerzéstől el legyen tiltva: habár a magyar királyi Curia 63. számú polgári döntvényében a szerzetes-rendek tagjait ingatlanoknak örökösödés és halálesetre szóló intézkedés utján szerzése tekintetében korlátozó 1715. LXXI. törvénycikket az elavult törvények közt kifejezetten fel nem sorolta, e törvénycikk intézkedései mégis az idézett curiai döntvény kinyilvánítandó részének szövege és a döntvény indokolásának iránya értelmében elavultaknak és hatályon kívül helyezetteknek tekintendők. Kelt Győrött 1896. évi november hó 11-ik napján. Hitelesítve 1896. évi november hó 16-ik napján Beigazolva lévén, hogy felperest alkalmaztatásának tartamára a rendes évi fizetésen felül a szokásos újévi gratificatio is szerződési kikötés alapján illeti, a gratificatió ez esetben nem alperes tetszésétől függő külön jutalom, hanem a szolgálati fizetésnek szerződésileg meghatározott járuléka, melyet alperes tekintet nélkül arra, hogy saját vagyoni viszonyai miként alakultak, a szokásos összegben felperesnek a szolgálat tartama alatt minden újévkor kiszolgáltatni tartozik. A brassói kir. törvényszék (1895. január 15-én 176. sz. a.) Dr. Vájna Gábor ügyvéd által képviselt T. Henrik felperesnek; dr. Phleps Frigyes ügyvéd által képviselt felszámolás alatt álló «Első Erdélyi Bank Brassóban* cég alperes ellen 1,400 írt évi fizetés és 100 frt újévi gratificatio és járulékai iránti perében a következőleg itélt: Alperes felszámolás alatti Első erdélyi bank köteles felperesnek. T. Henriknek a szerződési viszony tartama alatt, vagyis 1896. december 31-ig évi fizetését 1,400 frttal és újévi szokásos gratificatiót 100 frtban és pedig az előbbit havonkénti előleges 116 frt 67 kros részletekben megfizetni, köteles ennek folytán az 1894. augusztus 1-én esedékessé vált 116 frt 67 krból, ugy a per jogerős befejezéséig lejárandó hátralékos havi 41 frt 67 kr. részleteket egyszerre, azután pedig fizetését havonkint 116 frt 67 krban előlegesen és a 45 frt 25 krban megállapított perköltséget 15 nap alatt különbeni végrehajtás terhe mellett megfizetni stb. Indokok: Felperes keresetében azt adja elő, hogy a felszámolás alatt álló első erdélyi banknál mint gondnok több év óta alkalmazva van és pedig 1893. évi március 1-től 1,400 frt évi fizetéssel és 100 frt szokásos gratificatióval. Nevezett bank 1894. július 31-ről keltezett értesítése szerint fizetését 900 frtra szállította le s 1894. augusztus 1-én nem az esedékessé vált 116 frt 67 krt, hanem csak 75 frtot fizetett ki. Miután a szerződésnek egyoldalú megváltoztatására alperes jogosítva nincs, kénytelen keresettel fellépni s kérni, hogy alperes köteleztessék évi 1,400 frt fizetését 116 frt 67 kr. havi részletekben megfizetni. Alperes a per során beismeri, hogy felperes az első erdélyi banknál, mint közraktári gondnok 1896. december 31-ig terjedő 6 évi időtartamra 900 frt évi fizetés és 100 frt újévi gratificatióval alkalmazva van; beismeri továbbá, hogy felperesnek fizetése 900 frtról 1,400 frtra felemeltetett, de tagadja, hogy a fizetés emelés egész szolgálati időtartamára történt volna. Tekintettel arra, hogy alperes beismerte, miszerint felperes az E) a. becsatolt 1890. szeptember 20-án kelt okmány értelmében az első erdélyi banknál alkalmazást nyert, tekintettel továbbá arra, hogy a per során becsatolt 1893. február 11. tartott igazgatósági ülésről felvett jegyzőkönyvi másolattal minden kétséget kizárólag igazolva lett, hogy felperes évi fizetése 900 frtról 1,400 frtra felemeltetett, oly kikötéssel, hogy évenként 400 frt a fennálló adósság törlesztésére fordittassék; tekintettel még arra is, hogy alperes nem vonta kétségbe azon felperesi állítást, hogy 1894. augusztus havában esedékessé vált 116 frt 67 kr. fizetésből 75 frt lett kifizetve, 41 frt 67 kr pedig visszatartatott a nélkül, hogy e tekintetben felperes beleegyezését kinyerte volna: tekintettel végül még arra is, hogy alperes a 100 frt évi gratificatió ellen általában kifogást nem emelt: mindezeknél fogva alperes a keresethez képest marasztalandó s mint pervesztes a prdts. 251. §-a értelmében a perköltség hordozására kötelezendő volt. stb. A marosvásárhelyi kir. ítélőtábla (1895. márc. 29-én 685. sz. a.) Az elsőbiróság Ítélete, a mennyiben felperes évi fizetése a szerződési viszony tartama alatt, vagyis 1896. december 31-ig 1,400 frtban állapíttatott meg s alperes annak havonkénti előleges 116 frt 67 kr. részletekben megfizetésére s a szerint 1894.