A Jog, 1896 (15. évfolyam, 1-52. szám)

1896 / 48. szám - A csödtömeggondnokságról. 1. [r.]

190 A JOG augusztus 1-töl esedékessé vált havi 116 frt 67 krból jelen per jogos befejezéséig lejárandó hátralékos havi 41 frt 67 kr részié- ' teknek egyszerre, azután pedig a havi 116 frt 67 krnak havonként előleges megfizetésére és a perköltségek viselésére köteleztetett, helybenhagyatik; a 100 frt szokásos újévi gratificatió tekintetében azonban az elsőfokú bíróság ítélete megváltoztatik s felperes ezen újévi gratificatió megfizetése iránt támasztott kereseti követelésével elutasittatik. Indokok: Az évi 1,400 frt fizetési összeg megállapítása, az annak alapján teljesítendő részletfizetések és perköltség tekintetében az elsőbiróság ítélete vonatkozó indokainál fogva s a felebbezésre tekintettel még azért is helybenhagyatik, mert eltekintve M. Victor vezérigazgatónak az iparhatóság előtt tett és felperes állításait megerősítő nyilatkozataitól az 1893. február 11-én kelt igazgatósági határozat szerint felperesnek nem valamely jutalmazás adatott, hanem fizetése emeltetett fel 900 frtról 1,-Í00 frtra s habár alperest terhelte annak bizonyítása, hogy e fizetés felemelés az ideiglenesség jellegével bírt s annak leszállítása az intézet részére fenntartatott, erre nézve bizonyítékot azonban alperes még csak fel sem ajánlott, míg ellenben azon körülményből, hogy a fizetés felemelés minden időköz, vagy alperes akaratához kötött korlátozás nélkül állapíttatott meg, hogy az 1,400 frtból évi 400 frt felperes tartozása fedésére levonatni határoztatott és hogy az 1,400 frt havi részletei felperesnek a megállapítás után következő évre is a beszüntetésig kiadattak, bebizonyitottnak volt veendő, hogy a fizetés felemelés a hátralévő szerződési idő egész tartamára kiterjed; s miután felperes ez alapon folytatta szolgálatát, az addig megállapítva volt fizetés összegének ily módon eszközölt megváltoztatása alperest kötelező szerződés természetével bir. A szokásos újévi gratificatióra vonatkozólag azonban az elsőbiróság ítéletét megváltoztatni s felperest ez iránti keresetével elutasítani azért kellett, mert habár felperes szolgálatba lépése alkalmával ki volt kötve, hogy a szokásos újévi gratificatióra is igényt tarthat, a dijazás mennyisége azonban a jogviszony természetéből kifolyólag előlegesen, bizonyos meghatározott összegben nem állapitható meg s annak mennyiségét csak esetröl-esetre a szerződő bank pénzügyi viszonyai szabályozzák; az pedig, hogy e dijazás évenként 100 frtot tenne és az feltétlenül megilletné felperest, a felek közötti szerződésből jogszerűen meg nem állapitható stb. A m. kir. Curia (1896. október 2-án 1,050 sz. a.). A másodbiróság Ítélete a 100 frt újévi gratificatióra vonatkozó részében megváltoztatik s e részben az elsőbiróság Ítélete hagyatik helyben. Egyéb részében a másodbiróság ítélete helybenhagyatik stb. Indokok: A nem kifogásolt E) alatti okirattal bizonyítva van, de alperes viszonválaszában maga is beismerte, hogy felperest, 1896. december végéig terjedő alkalmaztatásának tartamára, a rendes évi fizetésen felül a szokásos újévi gratificatió is szerződési kikötés alapján illeti; következőleg a gratificatió ez esetben nem alperes tetszésétől függő külön jutalom, hanem a szolgálati fizetésnek szerződésileg meghatározott járuléka, melyet al- | peres tekintet nélkül arra, hogy saját vagyoni viszonyai miként alakultak, a szokásos összegben felperesnek a szolgálat tartama alatt minden újévkor kiszolgáltatni tartozik. Minthogy pedig alperes nem vonta kétségbe, hogy felperesnek e cimen a megelőző években 100 frt szokott fizettetni, a szokásos gratificatió alatt tehát ily összegű járandóság értendő: az elsőbiróság helyesen állapította meg alperesnek azt a kötelezettségét, hogy felperesnek az újévi gratificatiót ebben az összegben tartozik kiszolgáltatni, miért is e részben a másodbirósági Ítélet megváltoztatásával az elsőbiróság Ítéletét kellett helybenhagyni. Egyéb részében a másodbiróság ítélete a benne felhozott s az elsőbiróság Ítéletéből átvett vonatkozó indokokból hagyatott helyben. Ingatlanra vezetendő folytatólagos végrehajtás elrendelésére a perbíróság illetékes. A magyar királyi Curia. 1896. évi január hó 11-én 1,762 sz. a.). Azon illetőségi összeütközés elintézése tárgyában, mely B. Jánosnak F. Simon elleni folytatólagos végrehajtási ügyében a vágujhelyi kir. járásbíróság és a nyitrai kir. járásbíróság között felmerült, következő határozatot hozott: A folytatólagos végrehajtási kérvény elintézésére a nyitrai kir. járásbíróság mondatik ki illetékesnek, mert abból, hogy az 1881. LX. t.-c. 116. §-a az ugyanezen törvény II. cím I. részében van elhelyezve, mely a végrehajtást az ingatlanokra külön tárgyazza, következik, hogy azon rendelkezés, mely szerint a folytatólagos végrehajtást a végrehajtás foganatosítására megkeresett bíróság is elrendelheti, ingatlanokra nem vonatkozik, hanem ingatlanokra nézve azon általános szabály nyer alkalmazást, hogy az ingatlanokra a folytatólagos végrehajtás elrendelésére az alapvégrehajtást elrendelő bíróság illetékes. A fennforgó esetben pedig a folytatólagos végrehajtás ingatlanokra is kéretett stb. Kereskedelmi, csöd- és váltó-ügyekben. A váltóügylet természete hozza magával, hogy ez csak a váltó lejárati napján bonyolitható le rendesen és hogy a váltóhitelező a váltó lejárata előtt fizetés elfogadására nem kötelezhető. A szombathelyi kir. tőrvényszék (1894. nov. 30. 13,277. sz. a.) Dr. Feldman Bódog ügyvéd által képviselt T. Mátyás felperesnek dr. Viola Ödön ügyvéd által képviselt H. Mihály alperes ellen 38 frt 50 kr. váltótőke és jár. iránti perében a következőleg itélt: A kir. törvényszék az 1894. évi 9,836. sz. sommás végzést hatályon kivül helyezi, felperest keresetével elutasítja, feljogosítja azonban felperest arra, hogy ezen Ítélet jogerőre emelkedése után az alperes által 1894. évi 8,862. sz. a. birói letétbe helyezett 38 frtból 32 frt 90 kr tőke és letéti kamatainak; alperest pedig arra, hogy az ebből fennmaradó összegnek kiutalását kcrhcssc stb Indokok: Az 1876. évi XXVII. t.-c. 40. §-a nem ád jogot a váltótulajdonosnak a lejárat előtt kinált fizetés visszautasítására és az idézett törvény 48. §-nak megfelelően a nyugtatványozott váltó visszaadását is csak az esetben tagadhatja meg, ha az birtokában nincsen. Minthogy pedig felperes nem is állította, hogy a kereseti váltót tovább adta és ekként az birtokában nem volna és minthogy L. György és B. Mihály tanúnak vallomásával és felperesnek részleges beismerésével bizonyítva van, hogy alperes f. évi július 21-én felperest a kereseti váltón alapuló és felperes által akkor 38 írtban meghatározott követelésével megkínálta és azt annak tényleg kifizetni akarta, — felperes pedig a fizetés felvételét csupán abból az okból tagadta meg, hogy a kereseti váltó akkor még le nem járt és minthogy ekként alperesnek az a ténye, hogy felperes kereseti követelését birói letétbe helyezte — a váltótörvény 40. §-ának rendelkezéséből folyóan fizetés joghatályával bir és öt minden további kötelezettségtől felmenti, annyival is inkább, mert a fizetés a lejárat előtt kináltatván, felperesnek még kamatokra sem lehet igénye és minthogy ezekből folyóan felperesnek 9,836. sz. keresete teljesen alaptalan, ennélfogva őt a 9,836. sz. sommás végzés hatályon kivül helyezése mellett keresetével elutasítani kellett, stb. Az alperes által letétbe helyezett összeg kiutalása iránti intézkedés alperes kérelmén és azon alapul, hogy felperes 5 frt 60 krnak felvételét elismerte, stb. A győri kir. Ítélőtábla (1895. január 16. 6,946. sz. a.) Az elsőbiróság ítéletét megváltoztatja, a 9,836. sz. a. kibocsátott sommás végzést hatályában fentartja és alperest, mint a Felső-Csatáron 1894. febr. 20-án 38 frt 50 krral kiállított váltó elfogadóját végrehajtás terhével kötelezi, hogy felperesnek 3 nap alatt a 32 frt 90 krra leszállított kereseti tőkét stb. fizessen. Indokok: A váltóügylet természete hozza magával, hogy az csak a váltó lejárati napján bonyolitható le rendesen s hogy a váltóhitelező a váltó lejárata előtt fizetés elfogadására nem kényszeríthető. E szabály a váltótörvény következő intézkedéseiből vonható le. A váltótörvény 3. §. súlyt helyez arra, hogy a váltó lejárata megmásithatlanul biztos napra legyen helyezve, a 3. §. 3. pontjában a váltó lényeges kellékéül a váltóviszonyba lépők mindegyikét kötelező intézkedésben kívánja meg a fizetési határidő megállapítását. Ezzel kapcsolatban áll a törvénynek az a rendelkezése, hogy az 1876: XXVII. t.-c. 23. §. szerint az intézvényezett az elfogadás alapján az elfogadott összegnek lejáratkor leendő lefizetéseért felelős, tehát arról, hogy a váltóösszeget sem előbb, sem utóbb nem fogja kifizetni, nem csak a váltó mindenkori birtokosával, hanem a többi váltókötelesekkel szemben is. A váltótk. 40. §-a is csak akkor jogosítja fel az elfogadót a váltóösszegnek a bíróságnál való letételére, ha a fizetést lejáratkor nem követelik, holott ha a törvény feljogosítaná az elfogadót a lejárat előtti fizetés elfogadásának kikényszerítésére, ugy arra is fel kellett volna őt hatalmazni, hogy a fizetés elfogadására ekként kötelezett váltóbirtokos vonakodása esetén a váltó összeget az elfogadó ily körülmények közt is birói letétbe fizethesse. A váltótörvény intézkedéseivel kapcsolatban áll az 1881: XVII. t.-c. 30. §-nak az az intézkedése, hogyha a váltóbirtokos a váltó lejárata előtti fizetést elfogadja, s az elfogadó utóbb csődbe esik, a váltótulajdonos megtámadási per utján a fizetett összeg visszafizetésére kötelezendő, de maga időközben elveszítené visszkereseti jogait előzői irányában, mivel lejáratkor nem óvatolhatott, mivel visszkeresetét kellő időben nem indította meg, az pedig éppen az 1881. XVII. t.-c. 30. §-át uraló törvényhozói célzattal ellenkeznék, hogy a törvény egyrészt kényszerítse a váltóbirtokost arra, hogy a lejárat előtti fizetést fogadja el, másrészt a fizetésnek ily elfogadásáért a váltótulajdonost vagyoni kárral sújtsa. A törvényeknek vázolt rendelkezéseiből tehát nyilvánvaló, hogy a váltólejárati határnap valamennyi a váltóügyletbe és váltói' viszonyba belépő fél érdekében kikötött és meghatározott határnapot képez, mely Isikötést az egyik félnek egyoldalú akaratnyilvánítása meg nem változtathatja. (Krsk. tk. 334. §-a.) Tekintve még azt, hogy a váltóbirtokosra nézve nincs oly kötelezettség megállapítva, hogy ő akár azt, hogy a váltó még birtokában van s hogy a váltót, mint tulajdonos, vagy mint a forgatmányosnak megbízottja tartja-e birtokában, akár azt, hogy a váltót tovább átruházta (forgatta-e) vagy sem: megmondani tartoznék, s igy a lejárat előtti fizetés lehetővé tétele tényleg tisztán a váltóbirtokos önkényétől függ, ki a váltót még a fize-