A Jog, 1896 (15. évfolyam, 1-52. szám)

1896 / 47. szám - A szavatosságról az állatvásárlásnál

A. JOG 187 A m. kir. Curia. (1896. szeptember 15-én 1,257. sz. a. ). Mindkét alsóbb fokú biróság ítéletének megváltoztatásával felperesnek kereseti joga megállapíttatik, ennek folytán az elsőfokú biróság a per érdemleges elbírálására utasittatik stb. Indokok: Tekintve, hogy a kereseti váltó a rendel vényes J. Mihály üres forgatmányával el van látva tekintve, hogy a rendelvényes hátirata előtt, ki a kereseti váltóból kibocsátói minőségben különben is kötelezve van, hézagot a jelen esetben azért nem idézhet elő, mert ez az aláirás a váltó szövegében foglalt rendelvényezési nyilatkozattal mi összefüggésben sem állván, váltójogi hatályossággal biró feljegyzésnek egyáltalában nem tekinthető, s tekintve, hogy ezek szerint felperesnek váltótulajdonosi minősége a rendelvényes J Mihálynak a váltó hátán második helyen lévő forgatmányával kellőleg igazoltnak jelentkezik : mindkét alsóbiróság ítéletének megváltoztatásával a fennebbi módon határozni kellett stb. Habár alaposnak elfogadandó is felperes azon érvelése, hogy a mennyiben az általa vitatott felelősség vállalás megtörtént, alperes eladó felelőssége a törvényesnél hosszabb időre állapíttatott meg szerződésileg, de ez az idő a feleknek e részbeni közelebbi megállapodása hiányában a dolog természete szerint nem terjedhetett tovább, mint a mennyi idő szükséges volt a kár megállapítására. A budapesti kir. kereskedelmi és váltótörvényszék mint kereskedelmi biróság: 1895. szept. 4-én, (37,529/12.) Kasselik Gyula ügyvéd által képviselt K. József felperesnek, dr. Révay Lajos ügyvéd által képviselt <Kőbányai gőztéglagyár Pesten* alperes ellen 1,920 frt 5ti tőke s járulékai iránt indított perében, következő ítéletet hozott: Felperes keresetével elutasittatik és köteleztetik, hogy alperesnek 66 frt 50 kr perköltséget 15 nap alatt, végrehajtás terhe mellett fizessen és az Ítéleti illetéket viselje. Felperesi ügyvéd költsége és dija 72 frt 50 krban, alperesi ügyvédé B i frt 50 krban állapittatik meg saját feleik irányában. Indokok: Felperest az alperes által emelt elévülési kifogás folytán keresetével elutasítani s mint pervesztest a pprts 251. §-a alapján a perköltség fizetésére kötelezni kellett; mert tekintettel I arra, hogy a kereseti áruk átvétele felperes részéről beismerten j az 1891. év nyarán történt, felperesnek az áruk hiányaira alapított kereseti joga a kereset indításakor (1895 január 12-én) a keresk. törvény 349. § értelmében már elévült. Az alperesi társulat ügyvezető igazgatója B. Sándor azon egyo'dalu kijelentésének ugyanis, hogy «Csak vegye át felperes az általa a tekintetben kifogásolt téglákat, hogy azok ki fognak fagyni, az alperesi társulat szavatosságot vállal arra nézve, hogy a téglák nem fognak kifagyni», nem tulajdonitható oly hatály, mintha ez által az alperes felelőssége a ki nem fagyás tekintetében szerződésileg a törvényesnél hosszabb időre állapíttatott volna meg. De különben is az alperes részvénytársaság alapszabályaiban meghatározott együttes cégjegyzés miatt az ügyvezető igazgató a társaságot kötelezőleg ily szerződést, mely az ügyvezetés határán túlmegy, nem köthetett. A budapesti kir. ítélőtábla: 1895 december 28. 3,212/2. 1895 sz. a. következő ítéletet hozott: A kir. Ítélőtábla az elsőbiróság Ítéletét helyben hagyja. Indokok: Ha bebizonyíttatnék is az, hogy B. S. vezérigazgató az alperes társaságot kötelező nyilatkozatot tehetett az iránt, hogy a felperes által kifogásolt téglák nem fagynak ki, és hogy a nevezett igazgató ezt a nyilatkozatot valóban tette is, felperest keresetével még a feltett esetben is el kellene utasítani, mert habár alaposnak fogadandó is el felperesnek az az érvelése, hogy a mennyiben az általa vitatott kijelentés illetve felelősség vállalás megtörtént, az alperes eladó felelőssége a törvényesnél hosszabb időre állapíttatott meg szerződésileg, de ez az idő a feleknek e részbeni közelebbi megállapodása hiányában a dolog természete és a végiratban maga a felperes által elfoglalt álláspont szerint is nem terjedhetett tovább, mint a mennyi idő szükséges volt a kifagyásra illetve annak megállapítására, hogy a téglák kífagytak-e vagy nem ? Minthogy pedig felperes keresetében ^maga adta elő, hogy a felek egyetértő nyilatkozata szerint az 1891-ik évben szállított téglák már a következő tél folyamán, tehát az 1892-ik évben kifagytak; továbbá minthogy válasziratában ugyancsak felperes maga adta elő, hogy az ő kérelme folytán 1892-ik évben foganatosított birói szemle alkalmával a kifagyást a szakértők megállapították; s minthogy felperes ennek dacára keresetét csak 1895. évi január 12-én, tehát a kifagyás megállapítását követő harmadik évben indította, az elsőbiróság helyesen mondotta ki, hogy felperes kereseti joga a kereset indításakor már megszűnt. Az elsőbiróság ítéletének a per főtárgyára vonatkozó részét tehát az itt felhozott okokból, a perköltséget tárgyazó részét pedig vonatkozó saját indoka alapján helyben kellett hagyni. A magy. kir. Curia Í1896 október 1-én 381/v. 1896. sz. a.) következő Ítéletet hozott: a másodfokú biróság ítélete helyben hagyatik indokainál fogva. Bűnügyekben. Vádlottnak azon cselekményében, hogy az általa ismert felesketett mezőőrt, midőn ez őt a mezei lopás miatt megzálogolni akarta, ezen hivatalos eljáráséban erőszakosan akadályozta és súlyosan megsérelmezte, a súlyos sértés bűntettén felül a btk 465. és 466. §-aiban meghatározott hatóság elleni erőszak büntette is fenforog. A nagyváradi kir. törvényszék (i8g6. május hó 27-én 7,357. sz. a.) rablás bűntettével vádolt K. Sándor elleni bűnügyben a következő | Ítéletet hozott: Vádlott K. Sándort — 17 éves, reform, vallású, nőtlen, cseléd, vagyontalan, irni olvasni nem tud, büntetlen előéletű, nagy-szalontai születésű, legutóbb érmihály-falvai lakos — a btk. 345. §-ába ütköző, a 349. §. 2-ik pontja szerint minősülő és büntetendő rablás büntette miatt mondja ki bűnösnek és ezért a btk. 349. és 354. ij-ai alapján, a btk. 92. alkalmazása mellett a mai naptól számitolt kettő (2) évi fegyházbüntetésre — melyből az 1895. évi augusztus 2-tól tartó vizsgálati fogsága által a btk. 94. i;-a alapján hat (6) hónapot kitöltöttnek vészen és a btk. 57. ij-a értelmében szabadságvesztés büntetésének befejeztétó'l kezdődő joghatálylyal négy évi hivatalvesztésre és politikai jogai gyakorlatának hason tartamú felfüggesztésére — ítéli s kötelezi, hogy az időközben elhalt sértett O. Imre özvegye részére a btk. 311. S-a alapján itélt 110 frt kártérítést 15 nap és végrehajtás terhe alatt fizessen; az állampénztárnak pedig, eddig 98 frt 25 krral kiutalt eljárási és a még felszámítandó tartási, azonban a 1890. 43 t.-c. 4. §-a alapján egyelőre be nem hajthatónak nyilvánított bűnügyi költségeket az azokra nézve fennálló szabályok értelmében térítse meg, stb. Indokolás: Ugy a vizsgálat, minta jelen végtárgyalás adatainak és az időközben elhalt sértett O. Imrének a vizsgálat során hit alatt tett s a 38 sz. a. naplózott jegyzőkönyv szerint pótlóan adott vallomása és vádlottnak részbeni beismerése egybevetéséből az a tényállás állapíttatott meg: hogy sértett O. Imre a 39. napló sz. szerint felesketett közbirtokossági mezőőr az 1895. június 31-én este 9 óra tájban, a felügyelete alatt állott érmihály-falvai határnak • Nagy Szik» oldalon levő részét járván be, észrevette, hogy az akkor IC. Zsigmond érmihály-falvai lakos szolgálatában volt jelen vádlott a gazdája két lovával és szekerével B. György nevü ottani lakos földjén áll meg s onnan, annak szénájából egy rudast a szekérre tett fel. Ennek lattára a nevezett mezőőr, vádlott K. Sándor felé közeledett, őt megzálogolandó, de vádlott felismervén a mezőőrt, az elől hazafelé hajtott; azonban emigy sem kerülhette ki a mezőőrt, mert az, a 40 sz. a. naplózott helyszíni szemlejegyzőkönyvön vett és a 45. n. sz. a. csatolt vázlatrajz szerint a)—a)-val jelzett rövidebb uton elébe kerülvén a vádlottnak, a Sz. Zsigmond és G. Lajos földeik közötti uton, rudas lovának kantárszárát megfogta és megállította; vádlott K. Sándor azonban a helyett hogy megállott volna, lovai közé csapott, erre a két erős lova megriadt és a mezőőrt maga alá rántotta; minek következtében annak jobb lábát nem csak a lovak taposták össze, hanem azon a szekér kerekei is keresztül mentek, jobb lábszárának alsó része három helyen eltörött. Ezután a szekerén ült vádlott K. Sándor elhajtatott, magára hagyva az elgázolt mezőőrt, míglen hosszas segélykiáltására a közeli tégla vetőből két ember jött elő, a kiktől fiának üzenve, az által szekerén szállíttatta magát a lakására. A cselekményt követő másnap, augusztus 1-én kiállított orvosi látleletvélemény szerint sértett jobb allábszár csonttörést mindkét lábszáron tompa zuzódásokat szenvedett, az 1895. szeptember 30-án s később ugyanazonév november hó 1-én kiállított orvosi bizonyitványjelentés és az azok után beszerzett jelentések szerint sértett mezőőr oly súlyos sérüléseket szenvedett, hogy azok miatt ágyban fekvő beteg lévén, ez okból a f. é. február 7-ére tűzött első végtárgyalásra sem volt megidézhető: előadása, a 18,198/95. B. sz. a. hozott törvényszéki megbízás folytán az eljárt vizsgálóbíró által f. évi január 16-án lakásán hitelesíttetett meg. Ez a tényállás szolgált rendelkezésére, a midőn f. évi február hó 7én 522/81M). B. sz. a. hozott elsőfokú ítélet másodfokban feloldatván, magának sértettnek is esetleg közvetlen kihallgatásával pótlások rendeltettek. Ennek következtén azok eszközöltettek, de már a sértett mezőőr ekkor is — közvetve — csak a kérdéses színhely megjelölésére nézve volt kihallgatható, mert az ekközben 1896. május 2-án tüdővészben meghalt. A megejtett orvostörvényszéki boncvizsgálat eredményére alapított orvosszakértői vélemény szerint a sértett O. Imre halálának közvetlen oka tüdő gümősödés volt, mely a jobb allábszár csonttörésnek hosszas fekvéssel járó nehézkes gyógyulása által még jobban kifejlődött. így az ujabban tűzött tárgyalással sértettet vonatkozóan tett intézkedések sikerre nem vezettek. Magára •1 bűncselekményre nézve azonban az adatok még bizonyosabban derittettek ki. Ugyanis vádlott K. Sándort illetőleg az előbbi tényállás változást nem szenvedett; az a neki panaszolt cselekményt beismeri, csak azt tagadja, hogy a midőn az elhalt mezőőr megállásra szólította fel, ő, vádlott a lovak közé. csapott volna; s állítja, hogy nem tudta megállítani a lovakat, mert azok sebesen és dombon lefele mentek; azonban ezen védekezést megcáfolja az időközben elhalt sértettnek hittel is erősített az az előadása, mely szerint valótlan, hogy a vádlott megakarta volna állítani a lovakat, de nem sikerült volna; mert az a való tényállás, hogy midőn sértett megfogta a rudasló kantárszárát, vádlott, a helyett, hogy visszatartotta volna és a nélkül, hogy visszatartani akarta volna, egész erővel a lovak közé csapott.