A Jog, 1896 (15. évfolyam, 1-52. szám)
1896 / 46. szám - A birtokperekben követett eljárásról
330 A JOG ból figyelembe vehető, mert a fennebb idézett törvénycikk 63. §-a csak az elmulasztott határnaptól számított fél év eltelte atán vagy a törvény által meg nem engedett esetben beadott igazolási kérelmet rendeli hivatalból visszautasítani. Ezen felül I. rendű alperes igazolási kérelme az ügy jelen állásában azért sem utasítható vissza, mert ha több alperestárs közül csak egynek is adatik igazolás, az az Ítélet teljes feloldását és az összes alperesekre kiterjedő ujabb ítélet hozatalát vonja maga után*. E határozat indokolásából megállapítható, hogy a beregszászi kir. törvényszék 1. csak az esetben mondja hivatalból visszautasithatónak az igazolási kérelmet, ha az elmulasztott határnaptól számított fél év eltelte után adatott be; 2. hogy az igazolási kérelem felett — a kérdéses fél év eltelte előtt — feltétlenül tárgyalás tartandó; 3. hogy a per tárgyalásán megjelent fél igazolással élhet és 4. hogy ha több alperestárs közül csak egynek is adatik igazolás, akkor az az ítélet teljes feloldását és az összes alperesekre kiterjedő ujabb Ítélet hozatalát vonja maga után. Szerény nézetem szerint a kir. törvényszék fentebb közölt határozata nem helyes, valamint az abban lefektetett elvek sem helyesek. ad t. Nem állhat az, hogy az igazolás hivatalból csak akkor utasítható vissza, ha az az elmulasztott határnaptól számítót fél év eltelte után adatott be; nem pedig azért, mert az 1881: 59. t.-c. 63. §-a világosan kimondja, hogy: «az igazolási kérelem az elmulasztott határidő utolsó napjától számított 15 nap alatt stb. adandó be», majd tovább: «Ezen határidő lejárta után stb. benyújtott igazolási kérelem hivatalból visszautasítandó.* A törvény e világos rendelkezése minden kétséget kizár. A törvény eme kitétele «ezen határidő lejárta után* nem vonatkozik a törvényben az imperativ rendelkezésből (15 nap alatt adandó be) kivételt állapító fél évre, mert az esetben, ha arra vonatkoznék, a két egymás után következő mondat között pont nem állana, legfeljebb pontosvessző, igy maga a törvény nyelvtani szerkezete is azt igazolja, hogy a törvény eme kitétele «ezen határidő lejárta után stb.» a törvény azon szakaszában, mint rendes határidőként megállapított időre és nem a kivételre vonatkozik; hogy pedig a félévi határidő kivétel, az kitűnik abból is, hogy különböző hatálya van a 15 nap alatt és a 15 nap után beadott igazolási kérelemnek. Minden esetre a törvény nem helyes elrendezéséből az is kimagyarázható volna, hogy csak a félév eltelte után beadott igazolási kérelem utasítható hivatalból visssza, de hogy ez nem helyes törvény magyarázat lenne, az onnan is kitűnik, mert ily értelmezés mellett a törvényben pleonasmus volna, u. is kétszeresen mondaná ki ugyanazt, t. i. hogy a fél év eltelte után igazolással élni nem lehet és az hivatalból visszautasítandó, mert a töivény kimondja, hogy az elmulasztott határidőtől számított fél év eltelte után igazolással élni nem lehet — tehát az igazolást a törvény ez esetben egyenesen kizárja — felesleges volna tehát kimondani újból, hogy ezen határidő után beadatt igazolási kérelem hivatalból visszautasítandó, mikor a törvény kimondja, hogy a törvény által meg nem engedett esetben beadott igazolási kérelem hivatalból visszautasítandó, mert a két eset egy és ugyanaz lenne, világos tehát, hogy az «ezen határidő* a megállapított 15 napra vonatkozik. De hogy az általam vitatott törvénymagyarázat a helyes, azt a kir. Ítélőtáblák állandó gyakorlata igazolja, mert ha az igazolási kérelem az elmulasztott határidő napjától számított 15 nap után adatott be, igazolni kell, hogy a mulasztás a kérelem beadása előtt 15 napon belől jutott a fél tudomására, vagy hogy a fél akadályozva volt ugy a megjelenésben, mint a kérelem beadásában és az akadály a kérelem beadása előtt 15 napon belül szűnt meg, mert ha ez igazolva nem lett, az igazolási kérelmet, mint elkésettet hivatalból visszautasították. ad 2. Nem helyes az sem, hogy az igazolási kérelem felett — a kérdéses féléven belül — feltétlenül tárgyalás tartandó; nem pedig azért, mert ha hivatalbóli elutasítás esete forog fenn, akkor tárgyalást tartani nem lehet, de oly esetben sem lehet tárgyalást tartani, a mikor az igazolással élő mulasztásának okát nem adja, mint a jelen esetben is, mert a tárgyalás csak az ügy húzását célozná, a mint jelen esetben is, a midőn I. r. alperes megjelent, Il-od rendű alperes pedig csak annyit ad elő «de én II-od rendű alperes sem voltam marasztalható*, ily esetben a tárgyalás kitűzése és megtartása csak a per végbefejeztét, haszontalan munkát és felesleges költséget idézne elő. ad 3. Mindenesetre leghelytelenebb azon elv, hogy a tárgyaláson megjelent, a követelést beismert egyén igazolással élhet, mert abból, hogy kérelme hivatalból nem utasítható vissza, én azt magyarázom ki, hogy ő kérelmét beadhatja és az tárgyalandó; helytelen ezen elv pedig azért, mert az 1881: 59. t.-c. 61. §-a szerint csak valamely tárgyalási határnapnak elmulasztása esetén van igazolásnak helye, a miatt tehát, hogy valaki a tárgyaláson megjelent, igazolást annál kevésbé kérhet, mert a törvény az igazolás eseteit taxatíve sorolván fel, az azokban fel nem sorolt esetekben az igazolást egyenesen kizárja ; világos ebből tehát az, hogy I. rendű alperes kérelmére nézve a hivatalbóli visszautasítás esete feltétlenül fenn forgott. ad 4. Nem oszthatom azon nézetet sem, hogy ha több alperes társ közül csak egynek is adatik igazolás, ez az Ítélet teljes feloldását és az összes alperesekre kiterjedő ujabb ítélet hozatalát vonja maga után; nem pedig azért, mert erre nézve törvényes rendelkezés nincs, de meg oly esetben, midőn az egyik vagy több alperes megjelent és tárgyalt, egy vagy több pedig nem jelent meg, nem lehet joguk a megjelenteknek újból tárgyalni és esetleg uj védelmet előadni, ha a meg nem jelenteknek igazolás adatott. Alkalmazható lehetne a fenti elv per analógiám — mert az 1881: 59. t.-c. 35. §-a szerint csak a felebbezéseknél jön alkalmazásba — ott, hol az ügy az összes alperesekre nézve csak egységesen bírálható el; pl. egy igényper több foglaltatóval szemben, de az sem lenne helyes, judikaturánkban ez elv alkalmazására példát nem találtam, de nem is találhattam, mert az 1893: 18. t.-c. 56. §-a, a rendes perekre nézve az 1868 : 54. t.-c. 112. §-a világosan mondja, hogy a meg nem jelent alperes azon megjelent védelméhez csatlakozottnak tekintendő, a mely reá nézve a legjobb, igy tehát, ha egy alperes megjelenik, az ügy az összes alperesekre nézve egységesen bírálható el, — mert a megjelent alperes védelme minden alperesre nézve értékkel bír, — mert ha a megjelent alperes védelme a meg nem jelentekre értékkel nem bír és ha az esetben a meg nem jelenteknek igazolás adatik, a per úgyis különbözőként fog eldöntetni, mert akkor az alperesek érdeke különböző, ily esetben jogtalan és igazságtalan lenne, hogy az egyik alperes ellen jogszerűen megszerzett jogot — jóllehet ez alperes jogorvoslattal nem is élt — felfüggeszteni, megszüntetni, mint jelen esetben is, a midőn az I. bír. ítélet K. Mihály I. rendű alperesre nézve rég jogerőre emelkedett; már pedig a kir. tszék által kifejezésre juttatott elvből ez következnék, a jelen esetben azonban, midőn megosztható követelésről van szó, az egységes elbírálás elve absolute nem alkalmazható. A birtokperekben követett eljárásról. Irta: Dr. BRUCK J. GYULA ügyvéd Szécsénben. Az 1893. évi XVIII. t.-c. 1. §-ának 2. pontja a birtokbirúságok hatásköréhez, valamint a telekkönyvi hatóságokhoz utasított perek tekintetében uj intézkedéseket tartalmaz, a mennyiben tudvalevőleg — ha a per tárgyának értéke 200 frtot meg nem halad — az ügy a járásbíróságok hatáskörébe és sommás eljárás szabályai alá tartozik. A törvény célja egészen világos. Apasztani a törvényszékek ügyforgalmát, olcsóbbakká tenni az apró birtokpereket és megkímélni a jogkereső közönséget attól a kellemetlenségtől, hogy ilyen apró ügyekben is a távolabb és nehezebben hozzá férhető törvényszékeket legyen kénytelen felkeresni. A törvény célja persze az is volt, hogy a 200 frton aluli birtokperek gyorsabb kimenetelűek legyenek, de a törvény ezen célját szándékosan elhallgattam, mert manapság a legtöbb járásbíróságnál az ügymenet oly lassú, hogy idő tekintetében alig van különbség a rendes és a sommás eljárás között. De az uj sommás törvény ezen illusoriussá vált üdvös szándékát csak mellesleg akartam érinteni; mai fejtegetésem tárgya csupán az, hogy rámutattak azon ferde gyakorlatra, melyet némely kir. törvényszékünk az uj sommás törvény életbeléptetése óta a birtokperekben követett eljárás tekintetében alkalmaz. A hamis nyomokon induló gyakorlat először is abban áll, hogy némely kir. törvényszékünk az előtte indított birtokperekben stricte követeli a 200 frton felüli érték igazolását. Nézetem szerint ugyanis csak a kir. járásbíróságok előtt indított birtokperekben szükséges igazolni a 200 frton aluli értéket, mert a törvény a birtokperek tekintetében a kir. járásbíróságokat mintegy kivételes hatáskörrel ruházta föl, itt tehát indokolt az érték igazolásának kötelezettsége. Mert a kir. járásbíróság, mint birtokperekben kivételes hatáskörrel felruházott biróság, jogosítottnak tarthatja magát hivatalból fürkészni, hogy a feltételek megvannak-e, melyek mellett a birtokper — a rendes biróság mellőzésével — kivételesen 8 előtte tárgyalható, és joggal cselekszik, ha a keresetet, a mennyiben a 200 frton aluli értéket igazolva nem látja, hiánypótlás végett visszaadja. Hangsúlyozom, hogy a járásbíróság csak a hiánypótlás végetti, a törvény szavaival élve, kijavítás végetti visszaadásra van jogosítva; a keresetnek idézés kibocsátása nélküli, hivatalbóli visszautasítására azonban már nem, mert az uj sommás törvény 17. §.-a szerint ezen jogával csak akkor élhet a járásbíróság, ha magából a keresetből kitűnik, hogy a biróság nem illetékes, vagy hogy az ügy nem tartozik a sommás eljárás alá. A járásbíróság, mint birtokperekben k i v é t ele s hatáskörrel felruházott biróság tehát joggal követelheti a 200 frton aluli érték igazolását; de a kir. törvényszékek, mint birtokperekben rendes hatáskörrel felruházott bíróságok, már nem követelhetik, hogy felperes már a keresetben igazolja a 200 frton felüli értéket. Alperes dolga, hatásköri és illetékességi kifogást emelni, ha azt gondolja, hogy a peres ingatlan 200 frtnál kevesebbet ér. Ez a dolog természetében fekszik. Birtokperekben a törvényszék a rendes fórum és igy, ha felperes keresetét a rendes biróság előtt indítja meg, már a vélelem is a mellett van, hogy ezen rendes bíróság egyszersmind az illetékes is. Az ellenkezőt bizonyítani kell, ennek utja pedig nem más mint az alperes által emelendő hatásköri és illetékességi kifogás. Egy másik, az imént előadottakkal összefüggő észrevételem