A Jog, 1896 (15. évfolyam, 1-52. szám)

1896 / 35. szám - Adalék az uj bűnvádi eljárás tervezetéhez. Kártalanítás ártatlanul letartóztatás esetén

242 A JOG az a legfontosabb egyéni jogokat, az állampolgár legfontosabb jogait érintve, oly kérdéseket kiván bölcsen megoldani, a melyeket eddig nem övezték körül azok a garantiák, a melyekre nyilván nélkülözhetlen szükségünk van. Ezúttal a törvényjavaslatnak V. fejezetével kívánunk foglalkozni, mely a védelemről intézkedik és mely a terheltnek ugy alaki, mint anyagi védelmét a legszélesebb körben biztosítja. Az alaki védelemről a törvényjavaslatnak 53—63. §-ai intézkednek, az anyagi védelem pedig a 100. §-ban leli biztositékát és habár igaz, hogy eddig is a magyar biró a sárga könyv hézagosságai mellett, a nyomozás folyamán nemcsak a terhelő, hanem a mentő körülmények kiderítésére is fektetett súlyt: a törvényjavaslatnak erre vonatkozó rendelkezései, ha csakugyan törvényerőre emelkednek, nagy haladást jelentenek. Az 53. §. kimondja ugyanis, hogy a terhelt minden bűnügyben és az eljárás bármely szakában élhet védő közreműködésével, sőt: ha terhelt ezen jogával nem élt, helyette törvényes képviselője, illetőleg férje önállóan jogosítottak védő választására. Az igazságügyi bizottság pedig terheltnek ezen jogát egyáltalában a terhelt házastársára, valamint a fel és lemenő rokonára is kiterjesztette. Imperative rendelkezik az 54. §. az iránt, hogy a terhelt a mikor csak szükséges, különösen az első kihallgatásakor, továbbá ha letartóztatását birói határozatban mondják ki, vagy ellene vizsgálatot vagy vizsgálati fogságot rendelnek el, vagy neki a vádiratot kézbesitik, figyelmeztetendő, hogy védőt választhat illetőleg felvilágosítandó a védő kirendelésének módozatairól és az ingyenes védelem eseteiről. Uj továbbá az 55. §. azon rendelkezése, hogy védőül nemcsak az ügyvédi lajstromba bejegyzett ügyvéd, hanem egyetemi vagy akadémiai jogtanár is választható és hogy a terhelt érdekeinek valamely vizsgálati cselekménynél való képviseletével nem ügyvédet is megbízhat. Az 56. §. meghatározza, hogy a főtárgyalásra mely esetekben rendelendő védő és itt nemcsak a vádtárgyát képező bűntett súlyossága esetében (5 éven felüli szabadságvesztés büntetéssel sújtandó vád esetei) ugy mint azt most teszszük, de ezen felül akkor is: Ha azt a vádlott, vagy törvényes képviselője illetőleg házastársa fel vagy lemenő ágbeli rokona kívánják, bármely bűntett esetében. Ha a vádlott tizenhatodik évét még tul nem haladta, vagy ha siket-néma, vagy irni nem tudó néma és végül: Ha a bíróság az ügy körülményeinél fogva célszerűnek találja. Az 57—60. §. a védelemnek ki által eszközlendő s mikénti kirendeléséről, a védelem alóli felmentés eseteiről, a főtárgyaiásnak a védő kérelmére való elhalaszthatóságáról, valamint arról is szól,hogy a bíróság már a főtárgyalás előtt az eljárás bármely szakában rendelhet védőt és hogy az elsőfokú bíróság által kirendelt védő az ügynek felsőbb bíróság elé kitűzött tárgyalásán eljárni nem köteles. A 61. §. azokat sorolja fel, a kik védőül ki nem rendelhetők; | a 62. és a 63. §. pedig a védő és a védettje közötti érintkezésnek valamint az ügyiratok megtekinthetésének a módozatait tárgyazza. A terhelt védelmének ekkénti biztosítását a bűnvádi perrendtartás törvényjavaslatához csatolt indokolás igen szépen fejtegeti s mi, a kik a védelem jogát quasi szentnek és a közérdekkel összekapcsoltnak tartjuk, ezen valóban remek indokoláshoz, reflectálva magára a törvényjavaslatra, csak egy pár szót kívánunk fűzni. Régente, a római jogból kiinduló téves érvelés folytán azon elvnél fogva: «in confessos nullae sunt partes judicis nisi in condemnando* a beismerő vádlottól megtagadták a védelmet, röviden bántak el az ilyen beismerő vádlottal; elhangzottak a bírák szavai: «Habemus reum confitentem» és egyre meg volt az itélet; ezt ma már egy polgáriasult ország népe sem követi, valamint el nem fogadja azon ferde dilemma hangoztatását sem: «vagy ártatlan a vádlott s akkor nincs szüksége védőre, vagy bűnös és akkor nem kell őt védeni.* Ez hamis okoskodás. Carrara (B. I. P. II. 976. §.) azt mondja, hogy a vádlottnak mindenkor meg kell engedni, hogy védelmezhesse magát s mivel nem bir mindig kellő értelemmel arra, hogy védelmét előadja, a védelmi jogból azon szükségesség következik, hogy szabadon választott törvénytudó védő álljon mellette; H é 1 ie pedig (De l'instruction 614. §.) állítja, hogy a védelem valódi eredete vele született az emberrel s igy ennek elidegenithetlen joga. Maga a társadalom követeli, hogy az igazi tettes büntetlenül ne szabaduljon, ezen jogérzet vele született az emberrel, de ezzel egyidejűleg annak érzete is, hogy csak azon büntetés érje, a melyet érdemel s igy a vádlott védelméhez nyilván a közérdek fűződik, mert a bűncselekmény súlyát meghaladó büntetésre nézve mondja Carrara — minden esetre ártatlan a vádlott. Ezzel az érvvel részben törvényjavaslatunk indokolásában is találkozunk. Ebből következik az is, hogy vádlott az előnyomozás során azon az ugy nevezett sötét időszakon át, védelemtől meg nem fosztható. Törvényjavaslatunk a védelem jogait nemcsak in genere proclamálja, de azzal, hogy a védő védettje érdekében az eljárás bármely szakában, különösen a nyomozás alatt is eljárhat, (62. §.) a védelem jogait a legszélesebben kibővíti. Elvitázhatlan humanitárius reform ez, a mennyiben azon perctől kezdve, a melyben az igazságszolgáltatás valamely polgár ellen nyomozást rendel, egyúttal védelmét is biztosítja. A vád és a védelem a per minden szakában egyenjogúsítva van, ugy a határidők mint a bizonyítás és a vitatkozás szabadsága tekintetében és igen szépen jegyzi meg B e r r i e r, hogy a vád és védelem közötti egyenlőtlenségnek még a gondolata sem engedhető meg, mert mig az ügyész a társadalmat a bűnös megbüntetésére, addig a védő ugyanazon társadalmat az ártatlanság védelmére vonatkozó érdeke tekintetében képviseli. Mindkettő az igazságszolgáltatás papja, a vitában mindkettő független egymástól, mindkettő függ a törvénytől, lelkiismeretétől és a biróság tekintélyétől. A védő is államügyész (a közérdeknek szolgál) mondta M u s i o. És ezen jeles mondások mellett lehetetlen, hogy a kir. ügyész és a védő között egy essencialis különbséget ne találjunk. A kir. ügyész ugyanis vádlott elitélése mellett érdekelve nem lévén, ép oly buzgalommal, de bizonyára nagyobb hévvel jelenti be jogorvoslatait a vádlott előnyére mint terhére ; joga sőt kötelessége megtenni mindent, a mi a perbefogott egyénnek nem csak hátrányára, de előnyére is válik. Ezért a kir. ügyészt, mint a törvény őrét épen ezen pártatlan eljárása miatt nemcsak az általános bizalom, de a rokonszenv is kiséri. Ezzel szemben a védő, ha a vád esetleg tenni elmulasztja, nincsen kötelezve a vádlott bűnösségének kimutatására, mert tiszte nem ró reá positiv hanem egyedül csak negativ kötelezettségeket ; ő elhallgathatja azt, a mivel védencének árthatna, a nélkül, hogy a perbeli igazsággal összeütközésbe esnék. Ezt a vádhatóság képviselőjének tennie nem szabad; a kir. ügyész ha meggyőződése szerint a vádlott ártatlan és mégis elitélte a biróság, felmentése érdekében fog felebbezni, holott a védő soha nem tehet olyat, hogy bűnös, de felmentett védettje terhére jogorvoslattal éljen, még akkor sem, ha annak bűnösségéről meggyőződve van. Törvényjavaslatunk a vádirat benyújtása vagy az eljárás megszüntetésének indítványozása után a védőnek letartóztatott védettjével hatósági személy ellenőrzése nélkül engedi meg az érintkezést, egyébiránt pedig a védő rendszerint szintén nincsen valamely hatósági személy ellenőrzésének alávetve. Ez igy helyes, csupán azzal volna még ezen rendelkezés megtoldandó, hogy a vizsgáló biró ez iránt a kir. ügyészt meghallgatni köteleztessék s oly esetben, ha kettejük véleménye eltérő, ez iránt a törvényszék döntsön végérvényesen. S végül egy kiváltsággal még is bir a védelem törvényjavaslatunk szerint s ez az: hogy a perbeszédek előterjesztése közben övé az utolsó szó. A védelemnek ezt a régi jogát illetve kiváltságát ma már senki sem akarná vitatni. Törvényjavaslatunknak számos egyéb humanitárius reformjai is vannak, ezeknek méltatását azonban más alkalomra tartjuk fenn. Adalék az uj bűnvádi eljárás tervezetéhez. •y^ (Kártalanítás ártatlanul letartóztatás esetén.) Irta: Dr. RÓNAI SÁNDOR bpesti kir. albiró. Ki ne emlékeznék még vissza a szerencsétlen Köteles Mihályra, ki majdnem 10 évet ült ártatlan volta dacára fegyházban. Hitvestársa meggyilkoltatván, a felmerült gyanuokok alapján őt mint tettest vádolták s életfogytiglani fegyházra el is Ítéltetett; már megőszült a fegyház nyomasztó terhe alatt, midőn végre perújítás folytán az ügy újból tárgyalás alá került, melynek folyamán Köteles Mihály teljes ártatlansága derülvén ki, a súlyos vád terhe alól felmentetett s nyomban szabad lábra helyeztetett. Köteles Mihály vagyonát a kincstár elárvereztette s a befolyt pár ezer forintot tartási költség cimen lefoglalta. Nem lévén még ekkor ártatlanul elitéltek kártalanításáról intézkedő törvényünk, tulajdonképen csak szánalomból tette meg az igazságügyi kormány, hogy Köteles Mihálynak a fegyházból való kiszabadulása után, azon pár ezer forintot, mely a kincstár által eladott vagyonából befolyt, neki visszatérítette, — mi persze édes-kevés volt ahhoz, hogy őt a hosszas szenvedés után sorsával kibékítse; ha nem is teljesen, de némileg engesztelőleg hatott volna Kötelesre, ha az ő hosszas s ártatlan fogvatartásaért egy bizonyos összegben a kincstártól kárpótlást nyert volna. Ha valaki ártatlanul fegyházbüntetést szenved, ugy kétségkívül egy napért legalább 5 frt kárpótlásban fog majd részesülni, ha az uj bűnvádi eljárás életbelép, ha tehát ezen törvény már akkor érvényben lett volna, 18 ezer s 250 írt, sőt ha a fegyházbüntetés egy napi tartamának aequivalensét 10 forintra teszszük, ugy mintegy 36 ezer forint járt volna Köteles Mihálynak. Azonban a javaslat nagyon óvatos a kártalanítás tekintetében s nem állapit meg fix összeget az egyes szabadságvesztés nemeire. A tervezet 587 §-a értelmében a kártalanítás megállapítására vonatkozó nyomozás befejezése után a kir. törvényszék az összes iratokat felterjeszti a kir. Curiához, a mely a kártalanítás iránti igény fenforgása kérdésében végleg határoz s ha annak