A Jog, 1896 (15. évfolyam, 1-52. szám)

1896 / 25. szám - Az ügyvédi nyugdíj kérdés

A. JOG 99 Alperes állította is, hogy felperessel az ügylettől való.elállását, még mielőtt az a teljesítést megkezdette volna, tudatta s ezen a felperes által tagadott körülmény igazolására esküt ajánlott, melyet ez M. L. Gyula személyében el is fogadott. Minthogy alperes az ellen, hogy felperes ezen esküt csakis az egyik cégtag személyében fogadta el, kifogást nem tett, ezen esküt M. L. Gyula személyében leteendőleg felperes részére megkellett ítélni. Ha felperes ezen esküt leteszi, meg lesz cáfolva alperesnek azon előadása, hogy az ügylettől való elállását a teljesítés megkezdése előtt tudatta s bizonyítva lesz, hogy alperes a k. t. 354. §-ához képest tartozik a késedelmes teljesítést is elfogadni s a vételárat megfizetni. Erre az esetre telperes kereseti követelése 937 frt ló krban volt megállapítandó, mert alperesnek azon kifogása, hogy felperes a megrendelt 500 grammos syphonüvegek helyett 550 grammosokat szállított s igy syphonüvegek értékének megtelelő 312 frt iránti keresetével elutasítandó, nem volt figyelembe vehető. Ugyanis alperes ezen kifogása minőségi hiányra vonatkozik s igy a küldött áru minőségére vonatkozó ezen kifogásáról tartozott volna a k. t. 3t6. §. értelmében felperest azonnal értesíteni; azt pedig, hogy ezt tette volna, alperes nem is állította, s igy a kérdéseit áru a már hivatott szakasz szerint nem kifogásoltnak lévén tekintendő, alperes annak 312 frtnyi árát is megfizetni tartozik. De nem volt figyelembe vehető alperesnek azon kifogása sem, hogy felperes keresetét átuk vételárának cimén indítván, a keresethez 2 '. alatt csatolt szerződésben említett 5 frt 60 kr. csomagolási és 1 frt fuvardijat nem követelheti; mert ezen tételek a vételár kiegészítő részét képezik s a kereset tárgyává tett okiraton alapulnak. Felperesnek követelése ezen okokból 937 frt 15 krban állapíttatván meg, abból még levonni kellett az alperes részére viszonkeresete folytán megállapított 300 frtot, mert igaz ugyan, hogy a kötbérre vonatkozó rendelkezés, melyre alperes viszonkövetelését alapítja, csak abban a szerződés példányban fordul elő, melyet alperes felmutatott s igaz, hogy felperes tagadta azt, hogy ügynöke S. Aurél a kötbérre vonatkozó megállapodásnak, megkötésére jogosítva lett volna, azonban felperes, ki S. Aurél aláírásának valódiságát nem tagadta, azt, hogy a szerződés szövegében a kötbérre vonatkozó rész valótlan volna, nem bizonyította, másrészt pedig felperes, bár azt, hogy a cég képviseletére mind két tag egyformán jogosult, nem tagadta, az arra kinált főesküt, hogy S. Aurél a kötbérre vonatkozó résznek megkötésére is feljogosítva volt, csak az egyik cégtag személyében fogadta, annak dacára, hogy alperes ezen eskünek mindkét cégtag személyében leendő letételéhez ragaszkodott s igy ezen esküt felperes részéről elfogadottnak tekinteni nem lehetvén, bizonyítva van az, hogy a kötbérre vonatkozó feltétel elfogadására S. Aurél jogosítva volt s hogy e feltétel felperest kötelezi. A kötbér illetőleg alperes viszontkövetelésének összegének megállapításánál irányadóul szolgált, hogy felperes késedelme 1893. május 1-től 31-ig, tehát 30 napra terjedt s igy alperest napi 10 írtjával 300 frt illeti s hogy a kötbér után kamat nem jár s ezért kellett kimondani, hogy alperes a felperesi követelésnek 300 frtnyi viszonkövetelésinek levonásával fenmaradó 637 frt 15 krnyi részét s ennek a szerződés teljesítésétől számítandó 6% kamatot tartozzék megfizetni. Ellenben arra az esetre, ha felperes a részére megítélt esküt le nem tenné, az lesz bizonyítva, hogy alperes a késedelem beálltával s még a teljesítés megkezdése előtt, tehát kellő időben felperest a kötött ügylettől való elállásáról értesítette s igy az utólagos teljesítést a k. t. 354. §-ánál fogva többé elfogadni nem is tartozott. Ez esetre tehát felperest keresetével el kellett utasítani. Erre az esetre azonban el kellett utasítani alperest is viszontkeresetével; mert azon napot, melyen az értesítést felpereshez juttatta, meg nem jelölte, e nélkül pedig azt, hogy mily összegű kötbér illeti, meg sem lehetne állapítani; de különben is a 2-j. alattiban foglalt kötbér az utólagos teljesítés napjáig járó napi 10 írtban köttetvén ki, ezen kikötés tartalmánál és értelménél fogva alperes által csak akkor volna követelhető, ha az utólagos teljesítést igénybe veszi, azonban az ügylettől való elállása folytán magától elesett stb. A budapesti kir. Ítélőtábla (1895. január 9. 3,285. sz. a.) az első bíróság ítéletét, a mennyiben alperes 20 frtra vonatkozólag viszontkeresetével feltétlenül elutasittatott, helybenhagyja, egyebekben azonban megváltoztatja, felperest keresetével, alperest pedig viszonkeresete többi részével is feltétlenül elutasítja stb. Indokok: ítéletének vonatkozó indokai alapján helyesen állapította meg az első bíróság azt, hogy a felek közt létrejött vételi ügylet nem képez határozott időhöz kötött u. n. fix ügyletet, hogy tehát alperes csak abban az esetben tagadhatta meg jogosan a kikötött szállítási idő lejárta után küldött áruk átvételét, ha felperes késedelme beálltával s még az áruk elküldése előtt felperest az ügylettől való elállásáról értesítette; nem tévén ebben az esetben alperes jogaira nézve különbséget az, vájjon alperes az elállásról való értesítéssel egyidejűleg felperesnek az utólagos teljesítésre engedett-e időt vagy sem, mivel azt a k. t. 354. §. értelme szerint csak felperes kérelmére tartozott volna engedni, felperes pedig nem is állítja, hogy az utólagos teljesítésre időt kért volna. Ehhez képest és tekintettel arra, hogy az első bíróság alperesnek a csomagolási költség és a syphonok űrmérete ellen tett kifogásait ítéletének vonatkozási indokai szerint helyesen hagyta figyelmen kivül, egyedül az képez döntő körülményt, vájjon j alperes az áruk elküldése előtt .értesitette-e felperest az ügy I lettől való elállásáról ? Alperes ebbeli állításának felperes I tagadása ellenében való bizonyítására felperes céget mind a két tagja személyében a főesküvel kínálta meg, mely főesküt azonban felperes csak M. L. Gyula cégtag személyében fogadott el a nélkül, hogy okát is adta volna annak, hogy P. Ferenc másik cégtag személyében mért nem tehetné azt le. Minthogy e szerint az említett döntő körülmény bizonyítására főeskü a pts. 232. §-a értelmében szabályszerűen elfogadottnak nem tekinthető s minthogy az elsőbiróság ítéletének az az indoka, mintha alperes a főeskünek ily módon történt elfogadása miatt kifogást nem tett volna, tévedésen alapul, a mennyiben alperes ellenvégirata végsorában a kérdéses főesküt éppen az emiitett szabálytalan elfogadás miatt el nem fogadottnak s ennek . folytán az általa bizonylandó ténykörülményt bebizonyitottnak állította, minthogy továbbá ahhoz képest az alperes által vitatott I az a körülmény, hogy felperest még az áruk elküldése előtt az I ügylettől való elállásáról értesítette a pts. 234. §-a értelmében i igazoltnak veendő, alperes tehát az elállás után küldött árut elfogadni nem tartozott, s igy vételárának fizetésére sem kötelezhető, ennélfogva az első bíróság ítéletének megváltoztatásával felperest keresetével feltétlenül elutasítani kellett stb. Alperes a k. t. 353. §. szerint őt a késedelmes eladóval szemben illető jogok harmadikát, vagyis az ügylettől való egyszerű elállást választván s nem is állítván azt, hogy az áruk elküldése előtt történt elállásakor a kötbér iránti jogát fentartotta volna, a feltétlen elállás folytán megszűnt ügyletből semmiféle jogot sem érvényesíthet s ez okból az elsőbiróság ítéletét & mennyiben alperest 20 frtra vonatkozólag viszontkeresetével feltétlenül elutasította, helybenhagyni, egyebekben pedig a viszontkeresetre nézve is megváltoztatni s alperest viszonkeresete többi részeire feltétlenül elutasítani kellett. A m. kir. Curia (1896. ápr. 22. 494. sz. a.) a másodfokú bíróság ítélete helybenhagyatik megfelelő indokainál fogva és azért, mert alperesnek a pontos szállítás elmulasztásának esetére megállapított kötbér kikötése mellett is joga volt a ker. törv. 353. §. értelmében az ügylettől egyszerűen elállani és mert alperes ezzel a jogával élvén, az által csakis a teljesítéssel együtt vagyis a megrendelt áru átvétele esetében igényelhető kötbérnek megfizetését az ügylettől való elállása folytán a felperestől nem követelheti stb. Bűnügyekben. A kbtkv. 93. szakában meghatározott kihágás tényálladékát megállapítja az orvos azon cselekménye, melylyel az első orvosi segély nyújtását a beteg veszélyes állapota dacára alapos ok nélkül megtagadja. A csucai kir. járásbíróság (1895. év június hó 22-én 9S5 sz. a.) Dr. M. Ede vádlott a kihágási büntető törvénykönyv 93-§-ába ütköző és a 94. §-a szerint minősülő közegészség elleni kihágás vádja és következményei alól felmentetik. Indokok: dr M. Ede csacai körorvos ellen felettes hatósága a csacai járási főszolgabíró által fegyelmi eljárás indíttatott meg a miatt, hogy ő a súlyosan sérült G. Mária csacai lakosnőt az első orvosi segélyben részesíteni nem akarta, mert a tőle előzetesen követelt 6 frtot fizetni nem tudta. A fegyelmi eljárás során a kih. bűnt. tvkv. 93. és 94. §-aiba ütköző közegészség elleni kihágás jelenségei merülvén fel, az eljárásról felvett iratok a csacai kir. járásbírósághoz tétettek át. Az ennek folytán megejtett bizonyítási eljárás folyamán dr. M. Ede beismerte, hogy 1894. évi december hó 30-án délutáni órákban egy nő jelentkezett nála, a kinek arca és ruházata össze volt vérezve s aki orvosi segélyét kérte, ő azonban súlyos betegségéből még fel nem épülve, orvosi gyógykezelés eszközlésére képtelennek érezvén magát, a sebesült nőnek azt mondta, hogy mosakodjék meg s jöjjön el harmadnapra (december 5.) Ez a tényállás a hit alatt kihallgatott tanuk egybehangzó vallomásával is beigazolást nyert azon hozzáadással, hogy dr. M. Ede a sebesült nőtől azt kérdezte, van-e pénze: ugyancsak hit alatt vallották a kihallgatott tanuk azt is, hogy a körorvos a pénz hiánya miatt az orvosi segélyt a sebesülttől meg nem tagadta. Minthogy tehát a fentiek szerint nem igazoltatott be, hogy dr. M. Ede körorvos, özv. G. Máriától az első orvosi segélyt megtagadta volna, mint hogy továbbá dr. L. Kálmán járási orvos szakértő már letett esküjére való figyelmeztetés után határozottan vallotta, hogy dr. M. Ede körorvos 1894. évi dec 3-án orvosi műtét eszközlésére súlyos betegsége miatt képtelen volt, hogy továbbá ő mint járási orvos, a körorvos ezen betegségét a jár. főszolgabírónak a kellő időben bejelentette s hogy ez utóbbitól nyert szóbeli utasítás folytán a körorvost orvosi teendőiben állandóan helyettesitette, s hogy ennek folytán a sebesült G. Mária még 1894. évi december 3-án, tehát megsebesülése napján orvosi gyógykezelése alá vétetett, miáltal jóllehet sérülése a kiállott s a jegyzőkönyvhöz másolatban csatolt orvosi látlelet szerint 20 napi gyógytartamot igénylőnek jelentkezett, egészségében az által, hogy a vádlott körorvos által rögtöni gyógykezelés alá nem vétetett, semminemű hátrányt nem szenvedett, minthogy továbbá az a 1