A Jog, 1896 (15. évfolyam, 1-52. szám)

1896 / 24. szám - A budapesti egyetem jogi karának ismertetése 1867-1896

188 A JOG kitani a peres ügy történeti részéből, mely a biróra ép impressiót gyakorolt, hanem hézag és színezés nélkül elő kell adni az egész tényállást, ugy mint az a valóságban megtörtént. Ennek adott kifejezést a Curia felülvizsgálati tanácsa f. é. március 3-án hozott I. G. 163. sz. a. Ítéletében, melylyel ép a tényállás hézagos megállapítása folytán oldotta fel a felebbezési bíró­ság ítéletét és kimondotta: «habár a sommás elj. törv. 61. §-a szerint a bíróság a bizonyítékok szabad mérlegelésénél, törvényes bizonyítási szabályokhoz kötve nincs is, e §-nak helyes értelme­zése szerint a szabad mérlegelésnek feltétele az, hogy az Ítélet­ben nyilvánuló meggyőződés, az összes perbíli tényállások és bizonyítékok figyelembe vételé­vel alkottassák meg és minden az ügy lényegére vonatkozó tényállásnak és az összes perbeli adatoknak a törté­neti hűséggel kapcsolatos előadásával és mérle­gelésével történjék.* Valóban köszönettel tartozunk a Curia kitűnően vezetett fölülvizsgálati tanácsának, melynek döntései eddig is osztatlan elismerésre találtak, hogy a fenti kijelentéssel elitélte azt a hibás eljárást, melyet a tényállás megállapításával sok alsó bíróság a szabad mérlegelés címén követni szokott, és mely --- magánjogi törvénykönyv hiánya mellett — szintén egyik nagy oka az arány­talanul sok jogorvoslatnak. Nézet dolga, hogy valamely tényállás mely adatát tekinti a biró egyéni meggyőződése szerint irányadónak a peres ügy eldöntésénél, de véleményem szerint, már nem tartozik csupán a bírói cognitiora az, hogy a biró magába a tényállásba, kizárólag csak azon ténybeli adatokat vegye fel, melyekre ő rendelkezését alapítsa és a mi reá impressiót gyakorolt, ellenben a többi, szin­tén az ügy történeti részéhez tartozó tényeket fel sem emlitse, nem létezőnek tekintse. Emberi sajátság, minden tudásunk rela­tivitásának következménye, hogy ugyanazt a tényállást, különböző szempontokból és különbözően lehet megbírálni; ennek azonban útját vágja eleve az a biró, ki az előterjesztett vagy általa kiderí­tett tényállásból, csak a neki tetsző adatokat szakítja ki. Ép azért minden — de különösen az alsóbb fokú - bíró­nak a hézag nélküli egész tényállás megállapítására nagy súlyt kell fektetnie, mert kétségtelen, hogy csak a valóságnak teljes és hü tükrét képező tényállásra lehet az igazság követelményeinek megfelelő, a vitás jogviszonyt valóban rendező ítéletet is alapítani. A budapesti egyetem jogi karának ismer­tetése 1867—1896. Ily cim alatt jelent meg az ezredéves kiállítás alkalmára Vécsey Tamás tollából egy érdekes füzet, melyből átvesszük a következőket: Seminarium. A tanítás részletesebbé tétele céljából kívánta behozni Trefort a jogikarba a seminariumokat, melyekben főcél az elméleti természetű tantárgyaknál a források exegetikus olvasása, magyarázata, a tételes jogoknál pedig a praktikumok tartása. Módot nyújt a seminarium arra, hogy a tehetségesebb és törekvőbb ifjak a szaktanárhoz közelebb juthassanak s behatóbb munkásságot fejthessenek ki, mely munkásságnál a tanár a vezető, irányzi), segitő szerepet viszi. A minister felhívására 1885/86 óta négy seminarium alakult. A Vécsey Tamás római jogi semináriu­mának kézi szakkönyvtára 516 kötet, értékelve 2175 írtban. A Földes Béla nemzetgazdasági és statisztikai szemináriumának kézi szakkönyvtára 508 kötet, 1419 frt értékben. Csereviszonyban áll számos külföldi intézettel. Fay er László rendkívüli tanár büntető­jogi szemináriumának kézi szakkönyvtára 402 kötet, 841 forint értékben. A politikai tudományok seminariumi könyvtárát most szervezi a vezetőtanár, Concha Győző. Egyébiránt seminariumi gyakorlatok exegetikumok, praktikumok tartása, minden intéz­ményes berendezés nélkül is, régóta gyakori a nemzetgazdaság­tanból, büntető s perjogból, valamint a különféle magán­jogokból. A helyiség hiánya a seminariumok fejlődését gátolja. Létszám. Az alkotmány s egyetemi autonómiánk óta a joghallgatóság a testvér karokét, sőt a külföldi egyetemi fakultá­sokét is túlszárnyaló mértékben szaporodik, ugy hogy mig 1860-ig a legnagyobb szám 571 volt, már 1867-re, a kar kétszáz éves fennállásának ünnepére az első félévben 1119 hallgató iratkozott be. 1870/71-re 1336 hallgató kereste fel a jogi kart. 1876/77-ben 1431, 1880/81-ben 1455, 1883'84-ben 1612, 1886/87-ben 1770, 1890/91-ben 1786,1891 '92-ben 1864,1842/93-ban 2063,1893/94-ben 2326, 189 95-ben 2498, 1895/96-ban az I-ső félévben 2868 jog­hallgatót számított a jogi kar. 1860-tól 1870-ig nagy az emelkedés, 571-ről 1336-ra. Tehát az emelkedés 765. De már 1870-től 1880-ig alig emelkedett százzal a hallgatók száma, t. i. 1336-ról 1455-re. 1880-tól 1890-ig ellenben 300 az emelkedés, 1445-ről 1786-ra. 1890-től 1895-ig, tehát az utolsó öt év alatt rendkívüli az emelkedés, 1785-ről 2498-ra, sőt 1895/96-ban 2S68-ra, tehát kétszerte rohamosabb, mint volt bármikor, a ma már csakugyan tultömött jogi pályán. Ha tovább is tart az 1888/89-iki arány, mely szerint az érett ifjaknak 3188" «-a jogi pályára lép, ugy még további szaporodás várható, miután ma már vicinális vasút helyett gymnasiumot kérnek a vidéki választók s a reáliskolai végzett ifjak egy része is a jogi pályára lép, a latin pótérettségi segítségével. Valóban ostromnak van kitéve beiratkozáskor a quaestura. A minister 1891-ben megpróbálta a személyes beiktatás és beiratás szigorú ellenőrzését; a személyazonosság megállapithatása végett rendelte a leckekönyvhöz a tulajdonos fényképének melléklését, de mindez sikertelen a nagy tömegesség mellett. A jogászság számának szertelen szaporodása nemcsak azért baj, mert a tömegesség a vizsgálatokra sok időt követel s a fegyelmet lazítja, hanem azért is, mert az orvosi kar és más szak­pályák hallgatósága aggodalomgerjesztő módon fogy. Az előadásokra beiratkozottak számát érdekes összehason­lítani, mint volt br. Eötvös József alatt 1h67/68-ban és br. Eötvös Loránd alatt 1894/95-ben. 1867/68. 1894/95 . . . első félév első félév A Budapesti egyetem jogkaran Előadó Hall- Előadó Hali­tartott rendes tanán előadások {anár gat(. tanar gató száma száma Római jog institutiói ... 1 384 2 812 Európai jogtörténet ... 1 398 1 749 Magyar magánjog .... 1 320 610 Magyar közjog . . 1 374 1 660 Nemzetgazdaságtan ... 2 223 i 661 Egyházjog 2 289 2 541 Váltó-és kereskedelmi jog . 1 213 1 330 büntetőjog 1 173 2 571 Politika ....... 1 210 1 385 Polgári törvénykezési rendt. I 217 1 425 Statisztika 1 178 1 207 Közigazgatási jog .... ! 491 Pénzügyi jog ' 762 Magyar alkotmány és jogtört. 1 744 Szigorlatok. A szigorlatok az ügyvédi kar színvonalát a rövid husz év alatt máris szembetűnően emelték, a bírói, sőt közigazgatási pályára is sok elméleti készültséget vittek át. Az elmélettel való komoly foglalkozás jó hatását mutatja a fejlődő magyar jogirodalom. Szigorlatokra jelentkezett 1867/68-ban 167 végzett jogász. Ezek közül juris universi doktor lett 26, juris civilis doktor lett 11, összesen promoveáltatott 37 doktor. A szigorlatok eredményét az 1887/8S. tanévben, tehát 20 évvel később a következő számok tüntetik fel: Jogtud. szigorlat .... 786 Elfogadtatott 494, vagyis 62-8S f pót-szigorlat . . 194 178 97 7°/o Államtud. szigorlat ... 100 77 « 77% pót-szigorlat . . 19 « 17 89 4°, 0 Államtudomány doctoratus után jogtud 7 « 5 « 7L4°,<> Államtud. pót-szigorlat után jogtud 1 « 1 « 100ü/o Jogtudományi doctoratus után államt. ... 5 « 5 « 100(,,u Kánondoktori szigorl. volt 7 « 7 « 100",o Volt összesen 1119 szigorlat, a melyből elfogadtatott 78í, vagyis 70°,o. További öt év multával, 1893/94-ben volt: Jogtud. szigorlat .... 818 Elfogadtatott 461, vagyis 56'4°/o » pót-szigorlat. . 227 * 19 i 85-9°, <> Államtud. szigorlat ... 137 « 69 50 3" u « pót-szigorlat. . 24 « 23 « 95'8°,u Jogtudományi doktoratus t után államtud 1 « 1 « 100°/o Államtud. doktoratus után jogt 4 « 2 « 50°/o Kánondoktori szigorlat 13 < 13 « 100°/o Régi tételes szigorlat . . 5 « 3 « 60°/o tehát 1893/94-ben összes szigorlat és pótszigorlat 1229, ebből elfogadtatott 766, tehát 6*2-3°/o. 1893/94-ben promoveáltatott 182 jogdoktor, 52 államtud. doktor, hat kánontud. doktor, összesen 240; 1894/95-ben 287 diploma adatott ki, holott 1867/68-ban ez a szám csak 37-re ment. Pályadíj. A jogi kar az előadásokon, seminariumi gyakor­latokon s egyéb didaktikus eszközökön felül azzal is törekszik buzdítani a jelesebb ifjak beható tanulmányait s munkásságát, hogy pályakérdéseket tüz ki és jutalmaz, a P a s q u i c h-alapból éven­ként hármat 75 forintjával, a P a u 1 e r-alapból minden negyedik évben egyet 100 frttal, a Schwa rt n e r-alapból minden második évben egyet 360 frttal, a Senge r-alapból minden évben egyet 260 frttal. A jogkari hallgatók tudományos igyekezetét megcáíol­hatlanul mutatják a pályakérdések megfejtései. Ilyen pályakérdés volt 1862-ben a nádori és országbírói méltóság eredete s hatás­köre. A jeligés levelek szerint S ó 1 y om-Feket e Ferenc (később törvényszéki elnök és iró) és F raknói Vilmos írna püspök, akkor hittanhallgató), továbbá Véghelyi Dezső (ma alispán és történet­író) és Imling Konrád írna kúriai biró) neve tünt ki. 1865-ben Bozóky Alajos, most nagyváradi igazgató nyert pályadijat. 18'iü-ben pályadijat nyert a municipális rendszer, melynek szerzője Concha Győző, akkor jogszigorló, ma egyetemi tanár. 1871-ben Bonca Miklós, Csillagh Gyula, Messinger Gyula. Hortoványi József, Markovics Jakab, Weisz Vilmos stb. Az utolsó 20 év pályakoszorusai közt találkozunk C s e n g e r y Loránd Gruber Lajos, Nagy Dezső, Kováts Gyula, Schwa rz Gusztáv, G old

Next

/
Oldalképek
Tartalom