A Jog, 1896 (15. évfolyam, 1-52. szám)

1896 / 22. szám - Az esküdtszékek hatásköre. Szaktanácskozás az igazságügyministeriumban

174 A JOG kacs Ferenc tisztán praktikus szempontból tartja e kérdést eldöntendőnek és meg van győződve, hogy az esküdtszéki intézmény tönkretétele nélkül nem lehet a szóban forgó kérdéseket az esküdtszékre bizni. Indítványa az, hogy a közhivatalnok által elkövetett bűncselekmények, a mennyiben öt évnél hosszabb tartamú szabadságvesztéssel sújtatnak, a szakbiróság elé utalandók. Kozma Sándor a tervezet ezt a pontját nem fogadja el és nem tesz külömbséget közhivatalnok és nemközhivatalnok által elkövetett deliktumok közt. Schedius Lajos célszerűségi okokból a szakbiróság elé utalandónak tartja a közokirathamisitás, megvesztegetés és hivatalos sikkasztás eseteit. Székely Ferenc csatlakozik e javaslathoz, csakhogy kiveendőnek tartja még a hamis tanuzást is az esküdtszék hatásköréből. Jellinek Artúr nem fogadja el a pontot. Azt sem fogadja el, hogy az állami alkalmazottakat kivonjuk az esküdtszék alól, mert ez ugy tüntethetné fel a dolgot, mintha az állam érdekében állna az ezek által elkövetett bűncselekményeket elpalástolni. Fayer László nem hajlandó kivételt statuálni. Zsitvay Leó a bonyolult tényálladékra vonatkozó határvonalat elejtendönek tartja, de praktikus szempontból mellette van annak, hogy a közokirathamisitás okvetlenül vonassék ki az esküdtszék hatásköréből, mert ez nálunk manapság oly gyakori delictum, hogy rendesen minden nap kellene esküdtszéket tartani, a mi talán Budapesten sikerülne, de vidéken keresztülvihetlen; ép ugy a pénzhamisítás kérdését is kivenné az esküdtszék hatása alól, egyebekben hozzájárul Schedius javaslatához, kivéve a megvesztegetés eseteit. Az öt évi minimális tételt keresztülvihetőnek véli. Friedmann Bernát megjegyzi, hogy ezen határvonal nem fix, hanem számolni kell a viszonyokkal. Tarnai János szerint bonyolult eset nem való az esküdtszék elé; csatlakozik Schedius és Székács véleményéhez. Heil Fausztin megJegyz'! hogy egyetlenegy külföldi törvényhozás sem fogadta el az ilyen megkülönböztetést s azért a maga részéről a javaslat rendelkezését elejtendönek tartja. Kenedi Géza: Gyakorlati szempontból egyes bonyolult eseteket ugyan kivonandóknak tart az esküdtszék hatásköre alól, ellenben eléje akarja utalni a tőzsdei csalás és a hamis és csalárd bukás eseteit. Katona Béla a bonyolult eseteket, tekintet nélkül a büntetési tételre, kiveendőnek tartja, valamint célszerűségi okokból a hivatali sikkasztás eseteit és az üzletszerű hamis tanuzást is. C h o r i n Ferenc előtt a főszempont az, hogy nem szabad az esküdtszéket túlterhelni. A hivatali sikkasztás és a közokirathamisitás azonban oly tömegesen fordulnak elő, hogy célszerű azokat a szakbiróság elé utalni, de a hamis tanúskodás és a hamis eskü miatt nem látszik indokoltnak az ötévi határvonal áttörése. E. Illés Károly az esküdtszék tulterheltetésének szempontjából a tervezetben felsorolt eseteket, habár büntetésük öt éven felüli is, kiveendőknek tartja. A pénzhamisítást meghagyná az esküdtszéknek. A második kérdésre Daruváry Alajos, Czorda Bódog, Schedius Lajos és Székács Ferena igenlőleg felelnek azzal, hogy ezen cselekmények megítélése a járásbíróságra lenne bízandó. Székely Ferenc ez ügyeket a törvényszékek elé kívánja utasítani, mert a becsületsértés megbirálása igen szoros összefüggésben áll a párbajozási mániával, minthogy a közvélemény az, hogy a bíróságok részéről a becsületsértés nem toroltatik meg kellőleg. Hammersberg Jenő az egész kérdésre igenlőleg felel. C h o r i n Ferenc előadja, hogy e kérdésnek parlamenti előzménye is van: nevezetesen 1880-ban a büntető törvény életbeléptetéséről szóló javaslatnak az igazságügyi bizottságban történt tárgyalása alkalmával az akkori kormányelnök az igazságügyminiszterrel egyetértőleg szintén elakarta vonni a magánegyén ellen elkövetett becsületsértéseket és rágalmazásokat az esküdtszék hatásköréből, de e terv megbukott már az igazságügyi bizottságban, még pedig főleg azon érv alapján, hogy ha köztisztviselő, pl. minister ellen követtetik el ily deliktum, a magánszemély elválaszthatatlan a közhivataltól. A jelen javaslat azonban nagyon helyesen megteszi azt a különböztetést, hogy az ily egyén ellen elkövetett magánbecsületsértések és rágalmazások továbbra is az esküdtszék előtt hagyatnak. Ennélfogva támogatja ezen vétségeknek elvonását, de több garanciát látván a társas bíróságban, a törvényszék hatáskörébe való utalásukat pártolja. Fayer László, Jellinek Arthur és Friedmann Bernát ugyanezen nézetnek adnak kifejezést, Tarnai János ellenben a járásbíróság elé kívánja utalni ezen vétségeket. Heil Fausztin szintén pártolja a tervezett reformot, még pedig a fokozatos felelősség elvének épségben tartásával. Zsitvay Leo Chorin nézetét pártolja. Kenedi Géza addig, míg a sajtótörvény reformja elkövetkezik, ezen dolgokhoz nyúlni nem szeretne. De ha a javaslat mégis elfogadtatnék, mindenesetre a törvényszékhez kivánja utalni az ügyeket. Katona Béla a járásbíróság elé utalást pártolja, ellenben E. Illés Károly a törvényszék hatáskörének megállapítását tartja szükségesnek. A harmadik kérdésre Daruváry Alajos azzal felelt, hogy az elsőfokú eljárásban határozottan az egyes bíróság rendszerének a híve. Az egyes biró sokkal nagyobb felelősségérzettel jár el, mint a társasbiró. A társasbiróságnak a felebbvitelnél van helye. Ugyanezen nézeten vannak Czorda Bódog, Schedius Lajos, Székely Ferenc, Székács Ferenc, Hammersberg Jenő és Zsitvay Leo. Az utóbbi statisztikai adatok alapján kimutatja, milyen nagy terhet veszünk le a törvényszékek válláról ez intézkedéssel. Fayer László oly értelemben fogadja el a javasolt pontot, hogy a járásbiró ezentúl ne legyen jogosítva hat hónapnál tovább tartó szabadságvesztést kimondani. E. Illés Károly szabályként ugyan elfogadja, hogy a járásbíróság kompetenciája kiterjesztessék a szóban forgó esetekre, de nevezetes kivételeket kellene megállapítani. Jellinek Arthur a kiterjesztés ellen foglal állást; nem lát elegendő garanciát a jogorvoslati rendszerben. Friedmann Bernát, Tarnai János, Heil Fausztin és Kenedi Géza elfogadják a tervezetet. Chorin Ferenc azonban, a ki szintén csak a kollegiális bíróságban talál kellő garanciát, a javasolt pontot csak igen szük keretben fogadja el; a választási, politikai és vallás elleni vétségeket semmi esetre sem tartja a járásbíróság elé utalhatóknak. Ezek után Erdély igazságügyminiszter bezárta az ankét első ülését. Hammersberg beköszöntője. Az uj budapesti kir. főügyész a következő szép körrendelettel fordult a hátósága alatt álló kir. ügyészekhez: «Ő császári és apostoli királyi felségének, legmagasabb Urunknak f. évi április hó 30-ik napján kelt legfelsőbb elhatározásával budapesti kir. főügyészszé kineveztetvén a budapesti kir. főügyészség vezetését a mai napon átvettem. A midőn erről a vezetésem és felügyeletem alá helyezett kir. ügyészségeket értesítem, azoknak tagjait szívélyesen üdvözlöm; egyszersmind általánosságban körvonolozni kívánom az irányeszméket, a melyek engem hivatali működésemben vezérelendnek s melyeknek követését a vezetésem alatt működő kir. ügyészségtől is elvárom. A magyar kir. ügyészséget megalkotta az 1871. évi t.-cikk, — szervezte, működésének irányát kijelölte, szellemet öntött belé halhatatlan érdemű elődöm: Kozma Sándor. Az ő minden izében magyar és szabadelvű gondolkozásának, eszményi felfogásának érdeme, hogy a magyar kir. ügyészség nem vált gépiesen működő hatalmi közeggé, hanem a magyar állameszmének, a törvényes jogrendnek és az ez által biztosított közszabadságnak öntudatos, buzgó és emberies érzésű őrévé. A fájdalmas sajnálkozás, melylyel a magyar közvélemény elődöm távozását a budapesti kir. ügyészség éléről kisérte, királyunk O felségének a legmagasabb kitüntetés adományozásában nyilvánuló legfelsőbb elismerése: élő bizonyítékai annak, hogy az általa elmulhatlan becsű alapvető körrendeleteiben kijelölt s hivatali működésének végfolytáig következetesen ápolt és fejlesztett irány a korona és a nemzet osztatlan helyeslésével találkozott. Teljes tudatában a reám bizott feladat nagy fontosságának törekvésem leend K o z m a Sándornak méltó utódjává lenni, — az ő szellemében tovább munkálkodva, az ügyészi intézmény súlyát tekintélyét, a közbecsülésben kivívott állását fentartani és gyarapítani. Kívánom, hogy a vezetésem alatt működő ügyész urak érezzék át hivatásuknak fontosságát, feladatuknak nemességét. Legyenek mindenek felett tántorithatlan hivei a magyar állameszmének és az ujabb törvényeinkben mindinkább biztosított jogegyenlőség örök elvének. Legyenek éber és buzgó őrei az állami jogrendnek, kötelességszerű üldözői a jogrend megtámadóinak, pártatlan keresői az igazságnak. De ne feledjék soha, hogy a törvényekben kifejezett jogrend csak eszköze a közszabadság, a közjólét biztosításának s ne feledjék, hogy a törvény betűjének szigora egyes concret esetekre vonatkoztatva, a nemes irányú, valódi emberszeretet enyhítésére szorul s ezért kerüljék egyaránt ugy azt a beteges álphilantropiát, mely az egyes bűnösöket az összesség rovására dédelgeti, mint a mindenben bűnt hajhászó s az egyéni szabadságra veszélyessé válható túlbuzgóságot, mely a közvádlót hivatásszerű foglalkozásából folyóan öntudatlanul is könnyen elragadhatja. Hivatali munkásságukban vezesse az ügyész urakat, valamint az ügyészségek többi hivatalnokait is, az az egyedüli nemes ambitió, mely a magyar tisztviselőnek mindig egyik kiváló tulajdonsága volt: az, a mely nem a látszatra dolgozik, nem a gyorsabb előmenetelt, az elérhető kitüntetéseket tekinti főcélnak, hanem a kötelesség lelkiismeretes teljesítésében keresi kielégítését, a teljesített kötelesség öntudatában találja legfőbb jutalmát. Ne téveszszék szem elől azt sem, hogy alkotmányos jogállamban a közhatóság, a tisztviselő nem ura a honpolgárok közönségének, hanem annak szolgálatára van rendelve, s adjanak ennek a tudatnak a közönséggel való érintkezésben tapintatos, előzékeny modorban kifejezést. Különösen óhajtom, hogy az ügyész urak a bíróságokkal, melyekkel ugyanazon eszményi célra : az igazságnak, a jog uralmának megvalósításra való közremunkálás fűz bennünket* össze, a midőn működésüket hivatásszerűen ellenőrzik, a jó egyetértést' a szívélyes kartársi viszonyt fenntartani s ápolni törekedjenek s ezért az oly csekélyebb jelentőségű hiányokat, a melyek szóbeli érintkezés utján orvosolhatók, ne tegyék szükségtelenül írásbeli eljárás tárgyává. Ezeket az elődöm által meggyökeresitett irányelveket kívánom én is a vezetésem alatt működő kir. ügyészségek tagjaiban