A Jog, 1896 (15. évfolyam, 1-52. szám)

1896 / 19. szám - A büncselekmvény miatt elitéltek nyilvántartása. Felelet Csiki László kir. ügyész urnak Gyulafehérvárott

A. JOü Tegyük fel továbbá, hogy a végrehajtási zálogjog előjegyzése rendeltetett el, s a telekjegyzökönyvbe ekkép bevezettetett. Hiszen ez alkalommal nem merülne fel annak szükségessége, hogy a korlátozás a végrehajtást rendelő végzésben kitüntetve legyen, s ennélfogva az e nézetet valló bírónak nem maradna más hátra, mint a korlátozást egyszerűen elhallgatni, mert ha csak előjegyzés van elrendelve, a fél annak alapján amúgy sem tolytathatná a végrehajtást. Pedig ezen eljárással megsérti a hiv. t. 13. §-át, a hol elrendelve van, hogy a korlátozás a végzésbe foglaltassák. De menjünk tovább. Időközben a biróság hivatalból kimondja, hogy az emiitett korlátozás nélkül a kielégítési végrehajtás folytatandó, s mivel csupán a zálogjog előjegyzés által biztosíttatott, a végr. t. 136. §-ának rendelkezéséhez képest ki kell mondani azt is, hogy az előjegyzett zálogjog igazolása s ennek utána a végrehajtási zálogjog bekeblezendő. Igaz ugyan, hogy a végeredmény mindkét esetben azonosnak látszik; azonban tekintettel arra, hogy: az 1893: XIX, t.-c. nem rendeli el, hogy a végrehajtási zálogjog előjegyzendő, a korlátozás megszűntével, az előjegyzett zálogjog igazolásának bejegyzésével egyidejűleg, a végrehajtási zálogjog bekeblezendő; s tekintettel arra, hogy a fizetési meghagyásokról szóló törvény, mint kivé eles intézkedéseket tartalmazó, szorosan magyarázandó, s mint ilyentől eltérésnek helye egyáltalán nincsen; tekintettel továbbá arra, hogy az 1893: XIX. t.-c. 10. §-a kielégítési végrehajtást rendel foganatosíttatni, s az id. t. 13. 15. s 16. §§-aiból nyilván kitűnik, miszerint annak foganatosítása az 1881: 60. t.-c. azon szabályainak megfelelelőleg eszközlendő, a melyek a kielégítési végrehajtásra vonatkozólag rendelvék; s tekintettel végül azon körülményre, hogy a fizetési meghagyásokról szóló törvény 13. ij-ának magyarázatául a ministeri javaslat egyenesen azt hozza fel, miszerint: «az a körülmény, melynél fogva a hitelező teljes kielégítése a jelzett módon korlátozva van, nem szünteti meg a 10. alapján elrendelt kielégítési végrehajtásnak ebbeli minőségét s nem változtatja át a végrehajtást biztosítási végrehajtássá, s a midőn a korlátozás oka megszűnik, a biróság nem rendeli el újból a végrehajtást, hanem egyszerűen csak a végrehajtásnak teljes joghatálylyal való folytatása iránt intézkedik; nyilvánvaló dolog, hogy, más az eljárás a bekeblezésnél s más az előjegyzésnél, s igy mindezekből kiindulva, amidőn kielégítési végrehajtás rendeltetik el, a végrehajtási zálogjog bekeblezendő. De ettől eltekintve, hogy a végrehajtási törvényben jelzett biztosítási végrehajtás nem ugyanazonos az 1893: XIX. t.-c. 13. §-ában említett s korlátozással elrendelt végrehajtással, hanem ellenkezőleg azonos az 1881: 60. t.-c. 1. s illetve 136. §-ában jelzett esetekkel, kitűnik a következőkből is. 1. A kielégítési végrehajtás elrendelése után árverési kérelem terjeszthető elő, mig ellenben biztosítási végrehajtás esetében, a kérelem épen ugy terjesztendő elő, mintha végrehajtási kérelem még előterjesztve sem lett volna, mert a biztositásnak csak az a joghatálya van, hogy a rangsor a biztosítási végrehajtás beérkezésétől (t. i. midőn a tkvi hatósághoz érkeziki számit, s hogy ha végrehajtató jogérvényes ítéletet nyert is. kérelme nélkül a végrehajtás nem folytattatik, ámde ha az 1893: XIX. t.-c. nyomán a kielégítési végrehajtás korlátozásául is rendeltetik el: a midőn a fizetési meghagyás teljes joghatályát elérte, a biróság hivatalból mondja ki, hogy a kielégítési végrehajtás, korlátozás nélkül folytatandó. 2.. Azon körülmény, hogy a többször irt korlátozás biztosítási intézkedéseket céloz, s hogy korlátozással a bekeblezést a telekkönyvi rendelet tiltja, egyenesen meg van cáfolva a tkvi rdts 131. §-ával, a mely ily korlátozásokat bekeblezés utján eszközölni egyenesen megenged, s igy (lazdy Béla kir. jbiró urnák erre vonatkozólag felhozott érvelése tarthatatlan. 3. Tarthatatlan azon állítás is, hogy a telekkönyvi rendelet 8i. §-a szerint a bekeblezés alapjául csupán a jogerejü birói határozatok szolgálhatnak; mert a tkvi rdts. azon §§-ai, a melyek a későbben alkotott végrehajtási s sommás eljárásról szóló törvényekkel összeütközésben állanak, teljesen hatályon kivül helyezettnek tekintendők; már pedig a tkvi rdts 84. §-a, a végrehajtási t. 1. §-a s illetve az 1893: XVIII. t.-c. 117. §§-aival, a melyek tudvalevőleg nem jogerejü ítéletek alapján kielégítési végrehajtás megrendelését előírják, nyilván ellentétben áll; s különben is, — mint fentebb hangsulyoztatott a telekkönyvi hatóságnak nincsen jogában a biróság végzését érdemileg bírálat tárgyává tenni. Az 1893: XIX. t.-c. 10. s következő §§ ai kielégítési végrehajtást rendelnek, a kir. Curia állandó gyakorlata szerint kielégítési végrehajtás esetében előjegyzésnek egyáltalában helye nincsen. 4. Ha a törvényhozó szándéka az lett volna, hogy ingatlanoknál a végrehajtás csupán előjegyzés által biztosittassék, ugy ennek bizonyára határozottan kifejezést is adott volna, de kielégítésről lévén, szó, s a végrehajtási törvényre történt hivatkozás, csakis azon okszerű következtetés vonható le, hogy «kielégités» alatt értette mindazokat a teendőket, a melyek a végrehajtási törvényben körülirvák, sőt az 1893: XIX. t.-c. 16. §-a egyenesen előírja, hogy: «a 13. §-ba foglalt korlátozással elrendelt és az 1881: 60. t.-c. szerint foganatosított végrehajtás esetébar az igénykereset beadását tárgyazó felhívás kibocsátására, és az igénykereset halasztó hatályára az 1881: 60. t.-c. 89. és köv. §§-ainak intézkedései alkalmazandók, holott a biztosítási végrehajtások alkalmával a végr. törvény most idézett §§-ai alkalmazást egyáltalán nem nyernek, hanem csak akkor, a midőn biztositásilag lefoglalt ingóságokra kielégítési végrehajtás vezettetik. Mindezek után szerény véleményem abban pontosul össze, hogy az 1881: 60. és az 1893: XIX. t.-cikkek alapján, a korlátozással elrendelt végrehajtás alkalmából a végrehajtási zálogjog bekeblezendő. A büncselekvény miatt elitéltek nyilvántartása. Felelet Csiki László kir. ügyész urnák Gyulafehérvárott. Irta: HOFEAUER RICHÁRD Kolozsvárit. A «Jog» f. é. 8-ik számában fenti cim alatt megjelent közlemény bevezető részével, hogy t. i. az 1890: XLIII. t.-c. 3. §-ában előirt erkölcsi-vagyoni bizonyítványok teljesen megbizhatlanok, és hogy a bíróságoktól beszerezni szokott irattári bizonylatok sem nyújtanak biztos felvilágosítást a bűntettesek előéletére nézve magam is egyetértek, mert e hiányokat nem egy esetben lehetne constatálni. Készséggel elismerem azt is, hogy ügyész ur által proponált amaz intézkedés, hogy a jogérvényes büntető Ítéletek az elitéltek születéshelyére illetékes nyilvántartó hatósághoz küldessenek, a gonosztevők előéletének kinyomozása tekintetében biztosabb adatokat szolgáltatna, mint ha ez ítéletek a gonosztevők illetőségi helyére küldetnek el; mindazáltal szerény véleményem, hogy ezzel, épen az ügyész ur által is említett kóborló, minduntalan más-más helyen tartózkodó gonosztevőknek még mindig nagy terük maradna veszedelmes foglalkozásukat az ország más részén s a bttörvkv. többrendü, de különösen annak 338, 357. és 349. §-aiban meghatározott súlyosabb következmények nélkül gyakorolni, a mely körülmény s illetve a büntettél arányban nem álló elitéltetésük mindannyiszor buzditólag hatna romlott lelkületükre. Amaz irányban haladva tehát, melyet ügyész ur a külföldi — valamint azon gonosztevőkre nézve megjelölt, kiknek születési helye ismeretlen, legyen szabad kérdenem, nem-e célszerűbb volna, az ország területén belől elitélt bármely egyén nyilvántartását egy központban pl. Bpesten eszközölni, az országos statisztikai hivatalhoz hasonló s a bpesti főügyészség igazgatása alá szervezendő , nyilvántartási hivatal által, hová aztán, az ország bármely bírósága (: ide értve a rendőrség és katonai bíróságokat is:) saját hatáskörében hozott jogérvényes büntető ítéletét épen ugy köteleztetnék nyilvántartás végett elküldeni, a mint az eddigelé akár az illetőségi, akár pedig a születési hely hatóságaihoz nézve proponáltatott. Ha ugyanis a munkát és időt tekintjük, melyet ez adatok beszerzése jelenlegi ügykezelésünk mellett igénybe vészen, ugy vélem, hogy központi kezeléssel — elegendő személyzet — s megfelelő blanketták kitöltése és elküldése által a kezelés egyszerűbb és gyorsabb leend. A mi pedig a dolog lényegét: t. i. a bűntettesek előéletére vonatkozó adatok megbízhatóságát illeti, már erre nézve egész határozottsággal oda nyilatkozom, hogy a bíróságok csak ily uton nyernének teljes hitelt érdemlő adatokat, a melyekre aztán sokkal biztosabban lehetne igazságos Ítéletet alapítani, mintha ez adatok a bűntetteseknek akár illetőségi, akár születési helyei szerint illetékes hatóságoktól szereztetnének be Mert éppen a központi kezelés s egy ilyen hivatal által kiállított bizonyítvány, egyúttal garantiát nyújtana arra is, hogy a bizonyítványban foglalt adatok az összes hazai bíróságok jelentésein alapulnak; kizárva lenne tehát még a lehetősége is annak, hogy a gonosztevők egyik vagy másik biróság levéltárában őrzött terhelő adat elhallgatásával a btörvkönyvnek különösen 338., 357. és 349. §-aiban meghatározott súlyosabb következményei alól meneküljenek. Miért is felesleges tovább bizonyítgatnom, mily haszonnal volna egybekötve büntetőjogi szempontból egy országos nyilvántartási hivatal felállítása. Hogy pedig a jelenleg létező bajok orvoslása mennyire égető szükséget képez, ügyész ur már hivatkozott cikkében jellemzően ecsetelte, azért arra e helyen refiectálni szükségtelennek tartom. Csupán azt jegyzem még meg, hogy a büntető igazságszolgáltatás magas érdekei mellett financiális érdek nem sokáig állhat útjában egy — a fentiek szerint is említett országos nyilvántartási hivatal létesítésének, mely az átmeneti berendezés nehézségein kivül egyéb nehézséggel nem járna, s a mely a rendőri nyomozásokat is jóval megkönnyítené, s mintegy tükre lenne az országnak, melyben a büntetlen és megbélyegzett egyének külön-külön csoportban szemlélhetők volnának. A közigazgatási hatóságok hatáskörébe tartozó erkölcsi és vagyoni bizonylatok kiállítását nem tartom célszerűnek e hatóságok munkaköréből elvonni, de ugyanekkor hangsúlyozom azt, hogy az ezen hatóságoknál előforduló bajok és visszaélések orvoslása végett szintoly égető szükség gyanánt jelentkezik a közigazgatás gyökeres reformjának mielőbbi keresztülvitele illetve a közigazgatás várva-várt államosítása.