A Jog, 1896 (15. évfolyam, 1-52. szám)

1896 / 12. szám - Az ittasság mint mentő körülmény

A JOG 91 sem szerelemféltés vagy hasonló ok fenn nem torgott, mely öt a tett elkövetésére bírta volna, tagadja, hogy neki legkevésbé is szándékában állott volna «Antalt» megölni avagy csak bántalmazni és azzal védekezik, hogy a szokatlan mennyiségű szeszes italok gyors elfogyasztása után, a tovább történtekre egyáltalán nem tud visszaemlékezni, mert teljesen önkívületi állapotban volt és sem magára a véres tett elkövetésére, sem előzményeire és az azután történtekre vissza nem emlékszik és azokról mit sem tudott, csak akkor tudta meg, mikor másnap az esetet másoktól elbeszélni hallotta, előadja végül, hogy a megölt a mult évi aratás idején őt ugyan minden ok nélkül megverte, de hogy e miatt ellene bosszút nem forralt. Egyrészt a bűncselekmény súlyosságánál és természeténél, másrészt azon körülménynél fogva, hogy vádlott az előadottak szerint rövid idő alatt jóval több mint egy liter szeszt ivott és hogy a tett elkövetésére saját előadása szerint semmi inditó ok fenn nem forgott, szükségessé vált vádlott elmebeli állapotát megvizsgáltatni és beszámithatósága kérdésében orvos-szakértőket meghallgatni és az igazságügyi orvosi tanács véleményét kikérni és mig a vizsgáló orvos szakértők szerint, vádlott alkoholos öntudatlansághoz hasonló állapotban követte el a vádbeli cselekményt, addig az igazságügyi orvosi tanács határozott véleménye szerint P. Márton vádlott a bűncselekmény elkövetésének idejében szeszmérgezés okozta kóros önkivületességben szenvedett, mely véleményhez a kir. törvényszéki orvos is teljesen hozzájárult. Ezen szakértői vélemények dacára a vádhatóság a vádlott ellen szándékos emberölés büntette miatt emelt vádat, melyet arra alapit, hogy az orvosi vélemények nem közvetlen észleleten, hanem csak okszerű következtetésen alapulnak és a vizsgálat adataival ellentmondásban vannak, mivel igazoltnak veendő, hocry vádlott a tett elkövetésekor nem volt önkívületi állapotban és igy tette neki beszámítható. rt.mde az összes tanuk azt vallották, hogy vádlott erősen ittas volt, hogy *vad» mások szerint «hóbortos» volt, hogy vádlott szokatlan nagy mennyiségű szeszt fogyasztott, hogy oly körülmény fennforgásáról tudomással nem birnak, mely vádlottat a tett elkövetésére bírhatta volna; G.-né tanú vallomásával igazolva van, hogy vádlott egész másnap reggelig sejtelemmel sem bírt arról, hogy mit mivelt, a miről csakis a tanú utján értesült, a mikor is eleinte elhinni sem akarta az elmondottakat, azután pedig sírva fakadt, mindezen körülmények támogatják vádlottnak azon védekezését, hogy a tett elkövetése idején nem tudta, hogy mit cselekszik. Kétségtelen, hogy a szakértői véleményeket a biróság feltétlenül elfogadni nem köteles és annak bizonyító erejét ép ugy megbirálás tárgyává teheti, mint a tanú vallomásokat, vagy egyéb bizonyítási mozzanatot vagy ténykörülményt; azonban a kellőleg indokolt, beható megfigyelés és vizsgálat után adott egybehangzó szakértői véleményeket még is csak akkor mellőzheti, ha oly ténykörülmények fenforognak, melyek annak teljesen ellentmondanak és az el nem fogadásukra biztos alapot nyújthatnak, a mi azonban a fentebbiek szerint nem csak hogy nem áll a jelen esetben, hanem a teljesen beigazolt ténykörülmények a szakértői vélemények alaposságát megerősítik. Tekintve pedig, hogy a btkv. 76. §-a értelmében a cselekmény annak, a ki azt öntudatlan állapotban követte el, be nem számitható és miután bizonyítottnak veendő, hogy a vádlott a tett elkövetése idejében önkívületi állapotban volt, ennélfogva beszámithatatlansága bizonyítva lévén, vádlottat a btkv. 279. §-ába ütköző szándékos emberölés bűntettének vádja és következményei alól felmenteni és őt azonnal szabadlábra helyeztetni kellett stb. (Lőcsén 1894. évi augusztus hó 14-én.) A kassai kir. ítélőtábla pedig ítélt: A kir. ítélőtábla P. Márton vádlottat két (2) évi fegyházra itéli stb. Az eljárás adataival kétségen kívül bizonyítva van, hogy a lengyelországi illetőségű «Antal» nevü munkás halálát az a késszurás okozta, a melyet rajta, még pedig a mellén a bal emlő vonalban a 4. és 5. borda között, P. Márton vádlott szándékosan ejtett. P. Márton vádlott ittasságával védekezik, és azt állítja, hogy az előzőleg élvezett szeszes italok hatása folytán a cselekvény elkövetésére nem emlékszik, a nevezett vádlottnak ezt a védekezését támogatja ugyan a kir. törvényszéki orvosnak és az igazságügyi orvosi tanácsnak az a véleménye, mely szerint a vádlott a cselekvény elkövetésének idejében szeszmérgezés okozta kóros önkivületiségben szenvedett; mindazonáltal a kir. itélő tábla emez orvosszakértői véleményekkel szemben az eljárás adatai alapján megállapitandónak találta, hogy P. Márton vádlott a cselekvény elkövetése idejében ittassága dacára is akarata szabad elhatározásának képességével birt; mert a nevezett vádlott mikor a R. Hani korcsmájában időző társaitól elvált és a Sz. János házához ismételten visszatért, a Z. Anna s Sz. Jánosné, Sz. Mária, G. Zsuzsanna, N. Anna tanuk vallomása szerint bár ittas állapotban volt, de még is öntudatos viselkedést tanúsított, elhagyott társai ellen támadt haragjának kifejezést adott, a gerendába elhelyezve volt konyhakést magához vette, s ekként felfegyverkezve a Sz. Mária részéről célba vett megakadályozás dacára eltávozott és emez eltávozása után rövid idő múlva, de már az Antal nevü munkás megszurása után a Sz. Jánosné felhívására az előbb magához vett kést eme szavakkal, «itt van» Sz. Jánosnénak az ablakon át visszaadta ; tekintve, hogy már maga ez a mozzanat is kétségtelenül azt bizonyítja, hogy P. Márton vádlott öntudatosan és okszerűen viselkedett ; de még inkább támogatja az öntudatos cselekvést a nevezett vádlottnak a M. György és M. István tanuk vallomásával bizonyított az a ténykedése, hogy mikor az Antal nevü munkásnak a Sz. János háza felé való közeledését észrevette, azonnal rákiáltott «jer ide ha férfi vagy»; — tekintve, hogy ezt a felhívást már akkor tette, mikor magát a bántalmazásra alkalmas eszközzel ellátta s az Antal nevü munkást eme felhívás után azonnal mellbe szúrta ; mindezek oly mozzanatok a melyek azt támogatják, hogy P. Márton vádlott az Antal nevü munkás bántalmazásánál, ki iránt beismerése szerint is ellenséges indulattal viseltetett, célzatosan és öntudatosan járt el ; ez okoknál fogva a kir. itélő tábla a különben is nem közvetlen észleleten és megfigyelésen, hanem csak puszta következtetéseken alapuló orvosszakértői vélemények figyelmen kivül való hagyásával, a P. Márton vádlott terhére fenforgó cselekvényt a kir. törvényszék megállapításától eltérőleg beszámitandónak ismerte fel. A mi a cselekmény minősítését illeti, kétségtelen ugyan, hogy P. Márton vádlott a bántalmazásra az emberi élet kioltására kiválóan alkalmas eszközt használt, és hogy a szúrást az emberi test oly részén ejtette, a melyre nézve a rendes körülmények mellett előre beláthatta volna, miszerint a bántalmazásnak ez a módja a bántalmazott halálának előidézésére alkalmas ; minthogy azonban az eljárás nem szolgáltatott adatot arra nézve, hogy P. Márton vádlott a szúrást tervszerüleg az elhalt mellének irányította volna, sőt a szúrás irányát az éj sötétében meg sem figyelhette s az italtól eredt felhevült ker'élyállapota a megfontolást és a bántalmazás módjának tervszerű végrehajtását különben is kizárja, ennélfogva a kir. itélő tábla ebben az esetben az ölési szándék fenforgását megállapíthatónak nem találta, hanem meggyözőleg csak azt látja bizonyítva, hogy a P. Márton vádlott szándéka testi bántalmazásra irányult, és a mennyiben ez a szándékos testi bántalmazás halált eredményezett, a nevezett vádlottat a btkv. 301. §-ába ütköző a 306. §. szerint minősülő halált okozó súlyos testi sértés bűntettében mondotta ki bűnösnek és a büntetés kiszabásánál fiatal korát, büntetlen előéletét, ittasságát és felhevült kedélyállapotát oly túlnyomó enyhítő körülményeknek ismerte fel, hogy a btkv. 91. §-ának az alkalmazását helyénvalónak találta, a bűnügyi költségek megfizetésére az eljárási gyakorlat alapján kötelezte, a kir. törvényszék ítéletének a bűnjelek iránt intézkedő részét pedig e tárgyú indokainál fogva hagyta helyben. Kassa, 1894. november hó 27-én. S végül a kir. Curia következőkép itélt: A kir. ítélőtábla ítélete megváltoztattatik, s az elsőfokban eljárt kir. törvényszéknek P. Márton vádlott vád alól való felmentésével hozott ítélete hagyatik helyben. Galíciai származású és csupán " Antal» keresztnevéről ismert férfi halálát, a boncolásáról felvett jegyzőkönyv s arra állapított szakértői vélemények szerint 1893. évi december hó 1-én az a szúrás okozta, a melyet P. Márton vádlott annak mellébe konyhakéssel intézett; tekintve azonban, hogy a bűnvádi eljárás adatai szerint vádlott azon időben oly nagy mennyiségű szeszt élvezett, mely az igazságügyi orvosi tanács s a törvényszéki orvosszakértői véleménye szerint nála öntudatlan állapotot idézett elő, s ezt a vádbeli cselekményt megelőző s követő egyéb mozzanatok is kitüntetik; tekintve, hogy a btkv. 76. §. szerint nem számitható be a cselekmény annak, a ki azt öntudatlan állapotban követte el, tekintve, hogy ez alapon az első fokban eljárt kir. törvényszék helyesen mentette fel vádlottat: a kir. ítélőtábla Ítéletének megváltoztatásával az elsőfokú biróság ítélete volt helybenhagyandó. (Kelt Budapesten 1895. évi október hó 22-én.) A fent közlött ügyben, melyben mind a három biróság itélt s a melyben a kir. Curia az elsőbiróság felmentő ítéletét restituálta, azért közöljük, mert nem csak hogy maga az eset, már azért is, mert mig az első és harmadbiróság ignorantia facti alapján a vádlottat felmentette, addig a kir. Ítélőtábla 2 évi fegyházat szabott ki, igen érdekes, de közöljük azért is, mert a vádlott felmentésének indoka, «a beszámithatlan ittas állapot* oly thema, a melyhez szívesen fűzzük véleményünket. Magától értetődik, hogy egy jogérvényes curiai Ítélettel szemben, itt állást foglalni s az Ítéletek bármelyikét kritika tárgyává tenni nem szándékunk, csupán az ittassággal, a mint az különböző alakot ölt, annak okait és eredményeit vizsgálva kívánunk foglalkozni. Ez annál is inkább fontos, mert a tapasztalat bizonyítja, hogy az emberi élet elleni delictumoknál, a terheltek leggyakrabban ittasságukkal védekeznek és mert kétségtelen: hogy népünk erkölcsi és anyagi megrontója — kivált a felső megyékben — a szerencsétlen pálinka, melynek népünk nagyrésze, nem, confessió és korkülömbség nélkül egyaránt hódol. A francia és angol iskolák soká nem fogadták el az ittasságot mentő ok gyanánt, sőt 1536-ban Franciaországban I-ső Ferencnek egyik rendelete kimondotta, hogy az ittasságban elkövetett büntettet súlyosabban kell büntetni, mint azt, a mely józan állapotban lett elkövetve. De ugy Franciaországban, mint Belgiumban, valamint Németországban és az összes civilizált országokban az ittasság mentő körülményének ellenségei legyőzetvén, az erkölcsbirói szigor helyett azon elv — melyet mi is egyedül helyesnek fogadunk el — jutott diadalra: hogy az ittasság nem csak enyhítő, de esetleg beszámítást teljesen kizáró körülmény, mert az ittasság nemcsak