A Jog, 1896 (15. évfolyam, 1-52. szám)

1896 / 8. szám - A kir. ügyész a házassági perekben

60 A JOG rozj ezért itt nem lehetett a felperes által igényelt osztályrész értékét irányadónak tekinteni, nehogy egy csekély értékű osztályrész követelése a tetemes értékű vagyon felosztását a sommás útra terelje. Viszont azonban a határperekben nem lett volna célszerű egy csekély értékű terület feletti vitát a határos ingatlanok nagyobb értéke miatt a rendes eljárás körébe utasítani. Az osztályperekre kimondott szabály hasonszerü alkalmazásának meggatlása végett ez irányban a javaslatnak világosan intézkednie kellett.* (L. 1893: XVIII. t.-c. 1. §. 2. pont és a ministeri indokolás 68. lap.) Jelen cikkemet sem fejezhetem be más szavakkal, mint az elsőt: «Qui bene distinguit, bene docet'.» ) A kir. ügyész a házassági perekben. Irta: dr. TÓTH GASPAR bpesti ügyvéd. Házassági jogunk rendeli, hogy a kir. ügyész semmiségi és a 7. §. ellenére kötött házasság esetében a megtámadási per indítására jogosítva van (47. §. és 56. §-a); kérdés: miként érvényesítse a kir. ügyész az ö' perindítási jogosultságát ? Az 56. § a) pont a jogosultságot az igazságügyi ministertöl nyert felhatalmazás alapján, a 47. §. feltétlenül adja meg; — e §-ban az állam általános felhatalmazást ad a kir. ügyésznek a semmiségi perek indítására, a nélkül, hogy a meghatalmazás tartalmát közelebbről meghatározná. Megtámadási pert tehát az 56. §. ai pontja alapján a kir. ügyész csak akkor indíthat, ha az igazságügyi minisztertől meghatalmazást kap; de mikor indítson semmiségi pert? Minden egyes esetben, mikor a semmis házasságról (41- 45. §§. i értesül ? vagy csak egyes esetekben ? Köteles-e minden semmis házasság ellen fellépni ? vagy nem ? A házassági jogról szóló törvényjavaslat különös indoko lása arra az álláspontra helyezkedett, hogy a kir. ügyész a semrniségi per indítására jogosult, de nem köteles; — büntető perekben a törvény megsértői ellen köteles a kii. ügyész fellépni (legalitási elv), házassági perekben azonban figyelembe veheti a méltányossági tekinteteket és a semmiségi per megindítását mellőzheti (opportunitási elv.) Példát is hoz fel az indokolás: midőn apa saját mostoha leányával él jóhiszemben házasságban; midőn tehát a házasság feltétlen érvénytelenítő akadály (11. §. d) dacára köttetett, de az akadályról maguk a felek sem tudtak i tehát vélt házasság esete forog fen); ha ily esetben a házasság megtámadása nyilvános botrányt idézne elő, vagy köztekintetekből a semmiségi per megindítása nem kívánatos: a kir. ügyész a semmiségi pert megindítani nem köteles. Ez az indokolás álláspontja. Minthogy azonban az eljárási törvény meg nem alkottatott és magában a házassági jogban ez az álláspont még eddig kifejezést nem nyert: ennélfogva nem fölösleges talán azt tüzetesebben is fejtegetni. A házassági jog megállapítja a feltételeket, melyeket a házasság törvényességéhez az állam megkövetel és meghatározza azokat az eseteket, melyekben a házasságot feltétlenül érvénytelennek (semmisnek i kell tekinteni. Az állam álláspontja tehát ez: én állam kijelentem, hogy oly házasság, melynél a törvényemben megjelölt föltétlenül megkívántató kellék bármelyike hiányzik, semmis. Eme foltétlen kellékek őréül kirendelem a kir. ügyészt, a kit felhatalmazok arra, hogy ily semmis házasságok érvénytelenítése végett pert indítson. A kir. ügyész tehát tartozik őrködni a fölött, hogy oly házasság, mely föltétlenül semmis, mely megszűnése után még akkor is ugy' tekintendő, mintha meg sem kötötték volna (46. §), ha a semmiségi per megindítva nem volt: hogy ily házasság, mely jogilag semmis, tényleg ne álljon fenn. Ez a törvénynek föltétlen követelménye lévén, a kir. ügyész ex lege. a legalitás elve alapján köteles fellépni minden esetben, midőn ily házasságról értesül; mert a törvény feltétlen követelményének érvényesülését az ügyészi akaratnak alárendelni nem szabad. Az a körülmény, hogy a törvény a kir. ügyészt a semmiségi per indítására jogosítottnak és nem egyszersmind kötelezettnek is mondja, a legalitási elv alkalmazását nem alterálja; mert miként már emlitém, a kir. ügyész a törvényben általános meghatalmazást kap arra, hogy a semmiségi pereket megindíthassa; midőn hivatalos esküt tesz, elfogadja a törvényben nyert megbízást és a megbízást elfogadván, annak minden egyes esetben köteles megfelelni és nem szabad opportunitási tekintetekből az esetek közt válogatnia és nem szabad tetszése szerint a pert megindítania vagy azt mellőznie. Az opportunitási elvnek ellene mond az egész törvény szerkezete is, mert megállapítván a föltétlenül érvénytelenítő akadályokat, ezek közül abban az egyetlen esetben, midőn az opportunitási elv érvényesülhet, t. i. testvérnek testvére vérszerinti leszármazójával való házasságánál (11. §), a méltányossági okok mérlegelését és a fölmentést a királynak tartja fön. Ha már most a kir. ügyész perindítási jogosultságát az opportunitási elvre állítjuk, akkor a kir. ügyésznek tágabb jogköre lenne, mint a milyent a törvény magának a királynak tartott fen. A felség csak a 11. § c) pontja esetén, a kir. ügyész a semmis házasságok mindegyikével szemben gyakorolhatná a méltányosságot. Sőt feltéve, hogy az idéztem vélt házasság esete forog fen; még ily esetben is, annak konstatálása, hogy az érvénytelen házasság jóhiszemben köttetett, tehát vélt házasság, nem az ügyész opportunitási fölfogásától függ, hanem kizárólag bírósági föladat, tehát ily esetben már azért is meg kell a pert indítani, hogy a jóhiszeműség kiderittessék és a vélt házasságból származott gyermekek jogai ily alapon biztosíttassanak. Ha pedig fölteszszük azt, hogy nem vélt hanem valóságos semmis házasság áll fen, akkor az érvénytelenítés már azért is okvetlenül követelendő, hogy ha csak lehetséges, megakadályoztassanak ily házasságnak az általa érdekelt személyekre hárulható hátrányos jogi következményei. Gyakorlati szempontok is a legalitás elve mellett szólnak; mert feltéve, hogy a kir. ügyész az opportunitási elv érvénye mellett a semmiségi pert meg nem indítaná, ez a semmis házasság érvényességét maga után nem vonhatná, mert hisz ily esetben is a házasságot megszűnése után olyannak kellene tekinteni, mintha azt meg sem kötötték volna és a házasság megszűnése után bárki érvényesíthetné a házasság érvénytelenségétől függő jogait. (71. §.) A különbség csak az, hogy a semmiségi perben hozott Ítélet feltétlen hatályú (mindenkivel szemben hatályos 50. §) lenne, mestere, s gyógyszertára a szabad természet, és az isteni gondviselés kincsestára, mely fűben és fában orvosságot adott. Evekkel előbb három egészséges gyermek boldog anyja iszonyatos napra ébred; a halál öldöklő angyala megjelenik a zsup fedelű házacskában, s két nagyobb szülöttét már halálra fojtogatta. Hiába volt az orvosi kezelés, mely különben is szegényeknél rendszerint felületes, az anya kínos tehetetlenségben kénytelen nézni vérei pusztulását. Majd pár nap múlva a harmadik, s immár egyetlen gyermek is megkapja a difteritist. Az anya kétségbeesése végső stádiumában, anyai ösztönét követve, hozzá fog maga beteg gyermeke kezeléséhez, sikerül neki s igy menti meg azt a biztos haláltól. Van a nép botanicájában egy növény, a melynek fekete gyökérkéit megszárítva alkalmazzák betegtestü embereknél; állítólag azon hatással, hogy a kóros anyagokat, az emberi testből levezeti. Ez a «purcá-lás.- A növény botanicus neve, mint a tárgyalásnál megkérdezett szakértő orvos a szer felmutatása mellett megállapitá: «Radix Hellebori nigri, schwarze Niesswurzel.* Szuba Léna difteritis gyógyításának misztériuma abban állott, hogy a «Radix Hellebori nigri fekete gyökérkéjéből egy megszárított és fél gyufaszál nagyságú darabocskát meghegyezve, a beteg gyermek bal alsó karjának bőre alá dugta (O pus punza) s ott ez által mesterséges tályogot idézett elő, s a kóros anyagok, állítása szerint a torokból is oda legyültek és ott kitisztultak, közben a beteg torkát gyenge kárból oldattal dezinficiálgatta és tisztogatta. Az utóbbit már az orvosoktól leste el. Három-négy napok múlva a beteg gyermek már evett és játszott. Megjegyzi azonban, hogy az ő gyógymódját csakis kezdődő kóroknál alkalmazta; előrehaladottabb stádiumban a kezelést el nem vállalta. Számtalan gyermekeket mentett meg, a mint a tanukul beidézett több szülők előadták és vallották. Még a <Radix Hellebori nigrit» is magukkal hozták és megmutatták. Vádlott nő védője dr. P. oda concludált, hogy védence nem fizetésért, vagy jutalomért, nem anyagi haszon reményében, hanem tisztán emberbaráti érzés és jóindulatból gyógykezelte a beteg gyermekeket és igy ellenében az 1879: XL. t.-c. 92. §-ának esete fen nem forog, kérte ezért a felmentését. Ennyi nyomós okok között, tekintettel isubintelligitur) a legnyomósabbra, a beigazolt számtalan sikerült kezelésre, Szuba Léna a közegészség elleni kihágás vádja és következményeinek terhe alól elsőbiróságilag felmentetett. Nem maradhatott ez azonban ennyiben, mivel a vádhatóság vádlott elitélését követelte, s a íelmentő ítéletet megfelebbezte. A tkts kir. ítélőtábla azonban a humanismust szintén elébvalónak tette a törvény rideg, merev alkalmazásánál, s a felmentő ítéletet indokainál fogva helybenhagyta s igy lett a vádlott paraszt botanica nő jogérvényesen felmentve, s talán azóta is több beteg gyermeknek megmentője. (L. lugosi kir. jbiróságnál, közegészség elleni kihágással vádolt Szuba Léna zsábári lakosnő elleni büntetőper 1894-ben.) íme a tudomány előhaladott korában, a «Szerűm» korszakában az egyszerű földnépe fűben s fában orvosságra talál. Vájjon csakugyan olyan csalhatatlan szer-e a Szerűm ? vajon nem lenne-e érdemes Szuba Léna eljárását is illetékes szakembereknek tanulmány tárgyává tenni ; Reánk jogászokra csupán a jogi oldala tartozik az esetnek. A miből egyrészt láthatjuk, hogy alig van tudomány, melyet a jogélet részben fel nem ölelne; igy még a botanicát is. Másrészt bizony arról is meggyőzödhetünk, hogy a törvény szakaszainak rideg s merev alkalmazása nem minden esetben felelne meg a justitia magasztos céljainak.