A Jog, 1895 (14. évfolyam, 1-52. szám)

1895 / 51. szám - A btkv. 254.. és 400. §-ainak viszonyához

370 A JOG még nem jelent meg egy oly miniszteri rendelet, mely -meghagyná a bíróságoknak, hogy minden büntető itélet vagy annak lényeges tartalma foganatosítás alkalmával az illető egyénre nézve illetékes községi elöljárósággal (városokban a rendőrséggel) közöltessék ? Ez sem fáradságba, sem költségbe nem kerül, mert majdnem minden Ítéletről marad feles számú kőnyomatu példány. De ha kerülne is munkába, azon igen fontos törvénykezési és rendészeti érdekek, melyek kockán állanak, ezt a csekély munkát sürgősen követelik. És ha mindettől eltekintünk, méltán kérdheti az a szegény és minden irányból zaklatott elöljáróság tőlünk bíráktól «m i jogon kértek oly adatokat, miket ti magatok tagadtok m e g?» Miután pedig az előélet iránti tájékozás csak ugy érhető el, ha az ország különböző helyein elszórt bíróságok mindenike az illetékes helyi hatóságot értesiti és az adatok itt hiteles alakban gyűjtetnek, ez utóbbi ettől fogva nem csak a « o n dit» alapján, hanem hiteles okiratokra támaszkodva fog kielégítő felvilágosítással, sőt ha kell, még a marasztaló ítéletek számaival is szolgálhatni. Az igazságügy miniszternek ily irányú csak egy rendelete is, a közigazgatás államosításának ködös távolban lappangó megvalósítása előtt már egy hatalmas lépéssel vinné a törvénykezést és a közrendész etet előbbre Csak egy kis tinta és papiros kellene hozzá. 2. Az is tudvalevő dolog, hogy Magyarország nem csak az alpereseknek, hanem a bűntetteseknek Eldorádója. Köröskörül a szomszédos országokban mindenütt szigorúbbak a büntető törvények, s az is tudvalevő, hogy a magyar bíróságok gyakorlata lehető enyhe. Távol van tőlem állítani, hogy ezért özönlik Magyarországba oly sok idegen honos. Ennek talán a mi liberális intézményeink, talán geographiai helyzetünk, talán fejlődésben levő iparunk, talán mind a három együttvéve okai. Annyi azonban bizonyos, hogy igen ritkán esik meg, hogy az idegen vendégek közül azoknak, — kik ide nem d o 1 g o z n i jöttek, hanem mások kárával igyekeznek boldogulni, — megmutatnók az utat hazafelé. Pedig a btkv. 64. §-a erre módot nyújt. Hogy pedig büntettek miatt elitélt külföldieknek az országból való kiutasítása az ítéletekből rendszerint kimarad, annak már valójában a bíróságok indolentiája az oka. Hogy az országból való kiutasítás kimondható legyen — nehogy internationalis s mindkét államra egyaránt kellemetlen ellentétek felidéztessenek — mulhatlanul szükséges a külföldi egyén irányában ennek honosságát kétségen felül kimutatni. Ez kétségen kivül a vizsgáló birák feladata első sorban De miután e megállapítás sok irka-firkába kerül, és nem I is egészen schablonszerü munka ; tehát elmarad. Mikor pedig az ügy itélet alá vagy pláne felsőbirósági revisió alá kerül, akkor rendszerint és méltán nem tartatik oly fontos dolognak, hogy csak e miatt, s tán az alsó bírósági ítéletek feloldása mellett, pótvizsgálat rendeltessék. így aztán a külföldi bűntettes büntetése kiállása után itt marad és ad gondot továbbra a közigazgatásnak s rendészetnek. Ez állapoton maguk a biróságok vannak hivatva segíteni s az igazságügyminister legfölebb a kir. ügyészségek utasítása által hathatna oda, hogy a bajon segítve legyen s ne csak a szomszédos országok zúdítsák vissza a mi nyakunkba — a mint ez Ausztria részéről a legnagyobb szabatossággal történik -ami gazembereinket, hanem fizessük vissza a kölcsönt mi is az ö v é i k k e 1. v A btkv. 254.. és 400. §-ainak viszonyához. Irta: Dr. HEILFAUSZTIN bpesti kir. táblai biró. A B. J. T. 7. számában közölt esetben vádlottak V. Gizellának 1892 márc. 13-án született törvénytelen figyermekét V. Mária törvénytelen gyermeke gyanánt vezettették be az anyakönyvbe. Az első bíróság vádlottakat a btkv. 254. §-ában ri ^ghatározott családi állás elleni vétséggel jyétség a 92. § alkalmazása folytán) a 95. § szerinti eszméi halmazatban álló, a btkv. 400. §-ába ütköző közokirathamisitás vétségében mondotta ki bűnösöknek. A kir. ítélőtábla a 400. §. mellőzésével egyedül a 254-. §-ba ütköző családi állás elleni vétséget állapította meg, mert a vádlottak cselekménye a btkv. 400. §. 1. pontjába is ütközik ugyan, ámde a 95. §. értelmében a cselekmény által megsértett több törvény közül csak az alkalmazandó, mely a legsúlyosabb büntetést, illetve büntetési nemet állapítja meg. A m. kir. Curia az első bíróság minősítését állította helyre, de megfordított sorrendben akként, hogy a cselekményt a btkv. 400. §-ában meghatározott közokirathamisitás vétségével eszmei bűnhalmazatban levő, a btkv. 254. §-ába ütköző családi állás elleni vétségnek minősítette. Kimondván indokaiban azt, hogy az eszmei bűnhalmazat fennforgásának az itélet rendelkező részében is kifejezést kell adni. Doktor F i n key Ferenc jogtanár ur szerint, minthogy a két tényálladék egymás mellett egészen világosan megállapítható, az anyagi halmazat esete forog fenn. Ebből az esetből kifolyólag három kérdést óhajtottam rövid fejtegetés tárgyává tenni : I. Abban az esetben, hogy a gyermeknek családi állásától megfosztása a valódi családi állásnak meg nem felelő anyakönyvi bevezetés által történik, tehát a btkv. 25 5. és 400. §-ainak találkozása esetében, a btkv. 96. §-a alá eső anyagi halmazat forog-e fenn, vagy az eset a 95. §. értelmében birálandó-e el? II. a btkv. 95. §-a az. u. n. «eszmei halmazat* vagy bűntettegység értelmében magyarázandó-e ? III. a btkv. 95. §-a esetében vádlott a megsértett törvények által megállapított valamennyi bűncselekményben, vagy csak azoknak egyikében, és pedig abban a melyik súlyosabb mondandó-e ki bűnösnek ? ad I. Finkey jogtanár urnák az anyagi halmazat mellett szóló nézetét a fenforgó esetben, mint látjuk, egyik bíróság sem osztotta. Mind három biróság elismerte, hogy vádlottak cselekménye a btkvnek ugy 25 4. mint 400. §-ának rendeletét sérti, de mint három biróság egyetértett abban is, hogy az eset a btkvnek nem 96. hanem 95. §-a szerint bírálandó el. És én azt hiszem, hogy — a bíróságoknak volt igaza. Igaza volt pedig a biróságoknak nem azért, mert csak egy materiális cselekmény — a valóságnak meg nem felelő anyakönyvi bevezetés eszközlése forog fenn. A materiális cselekményeknek egysége vagy többsége a bántott többség szempontjából közömbös. A materiális cselekmény, vagy általánosabb formulával szólva, az emberi magatartás csak közvetítője, vehiculuma, az egyedül irányadó kauzalitásnak. A büntetttöbbség egyáltalán nem tételezi fel a materiális cselekménynek többségét. A ki két embert szándékosan megöl, az kétrendbeli szándékos emberölést követett el, akár a két ember mindegyikét külön-külön lövéssel akár mind a kettőt egy lövéssel teritette le. Lisztnek ellenkező nézetét, a ki abból indulva ki, hogy minden bűntett, emberi cselekmény (Handlung) arra a következtetésre jut, hogy épen azért «egy» cselekmény csak «egy» büntettet képezhet, nézetem szerint nem nehéz megcáfolni azzal, hogy a tudós tanár arra helyez súlyt, a mi nem lényeges, a nem lényeges fölött a lényegest mellőzi, s figyelmen kivül hagyja. Való, hogy emberi cselekmény nélkül bűntett nem képzelhető, való, hogy minden bűntett első sorban emberi cselekmény. De az emberi cselekménynek nem a materialis cselekmény, a magatartás, a tevés vagy nem tevés kölcsönös és ad büntetőjogi jelentőséget, hanem az ebben rejlő okság, kauzalitás. A puskának, vagy forgó-pisztol) nak emberre elsülése büntetőjogilag közömbös dolog lenne, ha a lövésnek nem volna az ember életét és testi épségét veszélyeztető ereje. Ha pedig büntetőjogilag az okság, a kauzalitás lényeges, ha az lényeges, hogy a bűnös egy embert ölt-e meg, vagy kettőt, akkor az, hogy a két jogsértő eredményt egy vagy két lövés közvetitette-e, büntetőjogilag teljesen közömbös. De továbbá nem azért volt igaza a bíróságnak, hogy az anyakönyvi helytelen bevezetés a családi állás célzott megváltoztatásának csak eszközét képezné, hogy tehát a 400. §-ban meghatározott és a 254. §-ban meghatározott delictum eszköz és cél viszonyában állanak egymáshoz. A bűntett nem veszti el önálló büntetőjogi jelentőségét azért, mert nem az abban foglalt jogsértés képezte a bűnösnek végcélját, hanem a bűntett csak eszközül szolgált egy másik bűntettnek elkövetésére. A ki másnak a lakásába oly célból betör, hogy bennlevő emberen testi sértést kövessen el, s ezt el is követi, az laksértésben és testi sértésben bűnös, s a laksértésnek büntetőjogi jelentőségét nem lehet nullifikálni azzal az érveléssel, hogy az nem volt öncél, hanem csak testi sértés elkövetésének eszköze. A nagy büntetőjogi tévedés, mely az eszközbüntett és a célbüntett között a bűntett-többségnek, a halmazatnak létezését elvileg tagadásba veszi, mindinkább tért vészit, s remélhetőleg nemsokára egészen el leend temetve ott, a hol sok más tévedés örök álmát alussza. Ha a rablás büntette nem képezne önálló u. n. összetett büntettet, a személy ellen alkalmazott erőszak nem válnék büntetlenné a miatt, hogy az a lopás elkövetésének eszközét nem képezte, ép ugy, mint a laksértés sem, ha a törvény a btkv. 336. §. 3. pontjában meghatározott minősített lopásnak esetét nem ismerné. A fejtegetésünk tárgyát képező esetben az — anyagi — halmazatot az zárja ki, hogy épen az anyakönyvi helytelen, a valóságtól eltérő, bejegyzésnek eszközlése képezi a gyermek családi állásának megváltoztatását. Jogsérelem nélkül a szónak tágasb értelmében, mely azokban az esetekben a hol az is büntetendő, a jogveszélyeztetést is átfoglalja, nincs bűntett. A fennforgó esetben a jogsérelem abban van, hogy a gyermek jogviszonyainck lényegére vonatkozó valótlan tényt vezettek be a közokiratot képező anyakönyvbe. De épen ez a bevezetés képezi a gyermek családi állásának megváltoztatását. És megfordítva, a gyermek családi állásának megváltoztató ténynek az anyakönyvbe bejegyzése képezi az u. n. intellektuális okirathamisitást, a btkv. 400. §-ainak tényállladékát. Vádlottaknak cselekménye a büntetőjogi oltalomban részesülő «egy» jogot sért, a gyermeknek családi állását. A cselekmény alakilag a büntetőtörvények két rendeletét sérti. De a büntetőjogilag releváns jogsérelem csak egy: a gyermek családi állásának megváltoztatása. A cselekmény által sértett jogtárgy egy: a^ gyermeknek családi állása. A jogtárgynak, a jogsérelemnek egysege kizárja a bűntett többséget. Ez legalább az én nézetem, a melyről azt tartom, hogy a közfelfogásnak s a közjogérzületnek