A Jog, 1895 (14. évfolyam, 1-52. szám)

1895 / 49. szám - Végszó a birói kinevezésekről

A JOG 359 lényeges magánjogi feladatok megoldásától, az elvi kérdések megvitatásától, eldöntésétől s a jogrendszernek szükségessé vált kifejlesztésétől. Innen az, hogy minden várakozás ellenére az «Örökjog» tárgyalása 1894. évben be nem fejeztetett, s ez csak 1895. év március havában éretett el, s a «Nemzetközi magánjognak* tárgyalása, a minek felvétele időközben találtatott szükségesnek, csak azután kerülhetett szőnyegre; hogy az in summis apicibus gyorsan elintézést nyerhessen. Hátra van azonban ezen bizottság feladatai közül még két nem csekély terjemű tárgy: a peren kivüli ügyek rendezése, és az, «Élctbeléptetési-> törvény, a mi kétségtelenül hosszabb, tüzesesebb vitákat fog előidézni, annál fogva is, hogy több szabály ide lett utasítva magából a codexből. A bizottság hatáskörén kivül is, de kapcsolatosan ezen codex létesítésével, van még befejezendő, felülvizsgálandó két müvelet: a subhastatio és a telekkönyv rendszere, a mire a jelen codificatio is igen nagy súlyt fektetett. Időközben a szerkesztési bizottság szépen elő haladt munkálatában, a szöveg felülvizsgálati megállapításában. Már a nyári szünidő alatt elvégeztetett általa az I. könyv: az Általános rész; II. Kötelmi jogról; III. Dologi jogról és később a IV. is a Családi jogról; mindezek a szövetségi államkormánynak s az illető szakosztályoknak további revisio végett megküldetvén. Még csak az V. könyv az Örökjogról maradván hátra. Es ha a szövetségi kormányok teljesítették ezen feladatukat, akkor az át- s felülvizsgált codex-terv a «Bundesrath> elébe kerülend, a hol az egyes államok képviselői közvetlenül fognak felléphetni particularis igényeik s javaslataik érvényesítése mellett; a mi bizonyosan hosszabb időre terjedő vitákkal fog járni. Mindezek után fog ezen korszakot alkotó mű, a *Reichstag> elébe vitetni. Dr. Szokoluy István bpesti ügyvéd. Sérelem* Végszó a birói kinevezésekről. * Megvallom, a legkevésbé se lep meg, hogy Veridicus kifogyván a jobb eszközökből, a gyanúsítás fegyverével sujt felém; csak azt sajnálom most már, hogy kéziratomnak azt a részét, a melyben érezve itt annak szükségét, eme gyanúsítás ellen eleve védekezni kívántam, kissé talán könnyelműen mellőztem. De hát ugy vagyok vele,"* hogy nem szívesen viszek személyemre vonatkozó körülményeket a nyilvánosság elé s ez alkalommal is csak a védekezés szüksége kényszerit rá, hogy kéziratomnak ezt a mellőzött részét a gyanúsítás teljes alaptalanságának kimutatása végett, nyilvánosságra hozzam. A szerkesztőségnek egyidejűleg beküldött s ott bárki által megtekinthető első kéziratomban a következők foglaltatnak: • Nehogy pedig azt higyje Veridicus, hogy én pro domo mea beszélek s talán egy ilyen áthelyezésre aspirálok; megsúgom, hogy ily áthelvezésben, ha egyéni körülményeim engedik vala, lehetett volna részem.> Hozzáteszem, hogy áthelyezésre most se reflectálok. Az tehát körülbelül tisztán áll, hogy én pro domo nem beszélek; azt pedig, hogy kettőnk közül ki beszél pro domo sua, az előzmények után igazán nem nehéz kitalálni. A mi Veridicusnak azt az állítását illeti, hogy én becsmérlettel vagy lenézéssel szóltam, volna a budapesti jegyzői karról, a leghatározottabban kétségbe vonom s ezennel ünnepélyesen kijelentem, hogy ennek a szándéknak még az árnyéka is távol volt tőlem; e részben elég egyszerűen utalnom cikkem tartalmára, a melyből mindenki, a ki azt elfogulatlanul olvasta, meggyőződhetett arról, hogy én a budapesti törvényszéknél alkalmazott jegyzőket vidéki kartársainknál többre tartom és vidéki albirói állásokra való előléptetésnél a vidéki jegyzőkkel szemben őket favorizálom. Igaz, nem esem abba a túlzásba, hogy a budapesti jegyzői kart kitünőbbnek és jobbnak tartsam a bírói karnál és annak a tudós bírónak hivatkozott nyilatkozatáról az a nézetem, hogy az egy sikerült bonmot, de alapjában véve nem igaz. Avagy tessék nekem egyet nevezni a budapesti jegyzők közül, a ki tudás és tehetség tekintetében különb Vargha Ferenc törvényszéki bírónál? Ezt a delicat kérdést egyébként legjobb lesz házilag elintézni, egyidejűleg azonban ajánlom az önbizalom és önhittség között létező fogalmi különbözet gondos tanulmányozását. Nagyon téved Veridicus, mikor azt hiszi, hogy az általam igen tisztelt budapesti jegyzői kar ellen kívánnék állást foglalni. Korántsem. Én csak az ellen a félszegség ellen foglaltam állást, a mely a minden áron Budapesten maradást állítja fel legfőbb követendő irányelv gyanánt s ennek az irányelvnek minden egyéb tekintetet alárendel; a mely retteg a vidéktől és a mely Veridicus saját szavai szerint abban nyilvánul, hogy: «igen * Ezen rovatban, programmunkhoz híven, teljes készséggel jpat nyitunk a jogos és tárgyilagosan előadott panaszoknak Felelősséget z t ezen rovat alatt közlöttekért nem vállalunk. A közlő nevét ki nem teszszük, ha kívántatik, velünk azonban az mindig tudatandó. ** A vitát e tárgy felett befejezettnek nyilvánítjuk. A szerkesztőség. ritka eset az, midőn budapesti jegyző kimegy vidékre albirónak; hanem igenis az aljegyzők helyesen teszik, ha idejekorán kimennek albirónak azért, hogy gyorsabb karriert csináljanak.» Valóban kezdem belátni, hogy felségsértés foglaltatik abban a kívánatban, hogy budapesti jegyző menjen ki vidékre albirónak. Nem, ily lealacsonyitást egy budapesti jegyző el nem tűrhet, ilyesmire nem vállalkozhatik. Elég jó a vidéknek az aljegyző is. Engedje meg nekem Veridius, de az ily félszeg felfogás és j csökönyösség ellen én nem birok más correctivumot találni, minthogy azt, a ki menni nem akar, meneszteni kell; oly minőségben, a melyben törvény szerint még hivatalból áthelyezhető. Egyébként cikkemben a hivatalból való áthelyezést a közszolgálat rendkívül fontos érdekével is megindokoltam, de hát erre a naivitásra Vcridikus csak ugy félvállról mosolyog: mit közérdek, első a magánérdek! Alapos tévedésben van Veridicus azokra a vezérmotivumokra nézve is, a melyek engem cikkem megírásában vezéreltek. Nem csodálom, mert hisz azok nem köznapiak. Hogy jobban megérthessen, szükségesnek tartok elmondani valamit. Mily szép, mily tagadhatatlanul lélekemelő volna, ha a budapesti jegyzői kar legjobbjai összeállanának s önszorgalomból megtanulnának egy vagy több hazai idegen nyelvet és ekkor a magas kormány rendelkezésére bocsátanák magukat, hogy alkalmazza őket ott, a hol az különösen kívánatosnak mutatkozik; ha nagy műveltségükkel, széleskörű ismereteikkel, nagy szakképzettségükkel és zsenijükkel hasznára lennének a közszolgálatnak; letéteményesei, zászlóvivői lennének a magyar culturának és hóditanának annak erejével a hazának oly félreeső helyein, a hol arra leginkább szükség lehet. Higyje meg nekem Veridicus, hogy kalapot emelve én lennék az első, a ki tollat ragadnék, hogy ezt a nemes ambitiótól sarkallott, önzetlen és hazafias tettüket felmagasztaljam. A minden áron Budapesten maradás irányelveért azonban — engedje meg — de nem birok lelkesedni. Spectator. Vegyesek. Az elitélt Lombroso. Lombrosot, a híres olasz tudóst, mint Milánóból irják, különös meglepetés érte. Még a tavaszszal kiadott egy munkát a Grafológiáról s nemrégiben kitűnt, hogy egy egész | fejezet a francia Crepieuxnek A betegek írása című könyvéből való. Crepieux felháborodásában Lombroso és kiadója ellen plágium miatt Rouenban pórt indított, amelyet meg is nyert. A bíróság az olasz tudóst és kiadóját 2500 frank pénzbirságra ítélte. A francia Ítéletet Olaszországban természetesen nem hajthatják végre, az azonban bizonyos, hogy Lombosonak elég boszuságot okoz. A bpesti kir. ítélőtábla elnöki segéd-hivatala — elnöki rendeletből — közli a jogkereső közönséggel, hogy a karácsonyi ünnepek hetében a heti ülések kivételesen pénteken azaz a jövő hó 27-én fognak kezdődni s e hó 28-án, 30-án és 3Í-én tartatni. A jövő évi rendes ülések pedig január hó 7-én és ezután is — az eddigi szokáshoz képest — hetenként a keddi napokon fognak kezdődni. — Budapesten, 1895 évi november 28-án. A m. kir. belügyministernek a polgári házasság megkötésénél a felektől megkövetelhető külső alakszerűségek tárgyában 1895. évi nov. 26-án 103,374. sz- a- valamennyi törvényhatóság első tisztviselőjéhez intézett körrendelete. Több oldalról felmerült kételyek és hozzám intézett panaszok alkalmából a polgári házasság megkötésénél a felektől megkövetelhető külső alakszerűségek tekintetében szükségesnek találom a következőket kijelenteni: A házasság kihirdetésénél, megkötésénél és anyakönyvezésénél követendő eljárás tárgyában f. évi jun. 29-én 27,243. I. M. sz. alatt kibocsátott utasítás 07. §-a szerint:« A polgári tisztviselő a házasságkötésnél nemzetiszínű vállszalaggal és megfelelő tisztességes öltözetben, lehetőleg atillában megjelenni és egyszersmind ügyelni tartozik, hogy a házasságkötés kellő ünnepélyességei és jelentőségéhez illő komolysággal történjék. Nem szabad azonban oly magatartást tanúsítania, mely a házasságkötést az egyházi szertartás utánzatának tüntetné fel s a házasulókat az egyházi összeadásnak igénybevételétől visszatarthatná.» Az utasítás ezen rendelkezéseiből folyólag kötelessége a házasságkötésnél közreműködő polgári tisztviselőnek szigorúan mekövetelni azt, hogy a házasulok és tanúik a polgári házasságkötés ünepélyes jellegéhez méltó és viszonyaiknak megfelelő tisztességes ruházatban jelenjenek meg, viszont azonban nem szabad a polgári tisztviselőnek ezen követelményeken tulmenni. Tilos nevezetesen megkövetelni vagy a házasságkötésnél való közreműködést attól tenni függővé, hogy a menyasszony menyasszonyi koszorút viseljen, avagy a házasulok, azok egyike vagy kiséretök az egyházi házasságra emlékeztető avagy általában szokásos jelvényeket használjon vagy bárminemű jelképes cselekményeket végezzen. Tilos továbbá megkövetelni, hogy a házasulok a házassági jogról szóló 1894. évi XXXI. t.-c. 39. §-ában előirt két tanún kivül násznépet hozzanak magukkal. Minthogy azonban az id. t.-c. 37. §-a szerint a házasságkötés nyilvánosan történik, természetes dolog, hogy önszántából a násznép is megjelenhet s a polgárj