A Jog, 1895 (14. évfolyam, 1-52. szám)
1895 / 43. szám - A perköltség kérdése az uj sommás eljárásban
A JOG 307 A kiben nincs meg a nemes ambitiónak és kötelességérzetnek ennyi mértéke : az menjen sietve idejekorán más pályára. A perköltség kérdése az uj sommás eljárásban. Irta: SPENGEL SÁNDOR ar.-maróthi kir. trvszéki biró. A sommás eljárásról szóló törvény alkalmazásánál mindinkább kidomborodnak azok az ellentétek, melyek a perköltségviselés kérdését illetőleg a régi sommás valamint a jelenleg is érvényben lévő rendes és az uj sommás eljárás erre vonatkozó rendelkezései között fennállanak. Ezen kétségkívül fontos és actuális kérdést a • részitélet* új intézményével kapcsolatban e lapok folyó évi 41. számában Tomory János kir. aljárásbiró ur vetette fel, a ki fejtegetése rendén ama nézetének adott kifejezést, hogy miután sok oly esetben, a mikor a per főtárgya már ítéletre érett, a perköltségviselés kérdése még el nem dönthető és ezért ilyenkor csupán a költség miatt néha több tárgyalást is kell tartani, a mi a felekre nézve hátrányos, ő a sommás eljárási törvénynek a részitélctet szabályozó rendelkezéseit kimerítőknek nem tartja és a 103. §-t. azzal kívánná kiegészíteni, hogy: • külön részitélet hozható a per főtárgya és külön a perköltségre vonatkozólag is». — T. bírótársam saját gyakorlatából példát hoz fel és oda concludál, hogy ő ily esetekben már jelenleg is külön részitéleteket szokott hozni. Mielőttt a cikkíró ur nézetéhez hozzá szólanék, ki kell emelnem, hogy azt a kijelentését mely szerint a részi télét sommás törvénykezésünk terén megbecsülhetetlen értékű újítás, a perköltségviselés kérdése pedig az új törvényben nagyon bölcsen van szabályozva, teljes mértékben elfogadom. A ki az 1S68. évi LIV. t.-c. 251. §-ának alkalmazásából kifejlődött gyakorlatot hosszú időn át figyelemmel kisérte és jelenleg abban a helyzetben van, hogy a rendes perekben még most is a hivatkozott §-t a felebbezett sommás perekben pedig a sommás eljárási törvény 108. és következő §-ait kell alkalmaznia, az napról napra tisztábban látja mindazon előnyöket, melyeket az új törvénynek a perköltségre vonatkozó szabatos és határozott rendelkezései a bíróságoknak és a feleknek egyaránt biztosítanak. A régi perrendtartás 251. §-ának második pontja korlátlan jogot ad a bírónak arra, hogy a perben felszámított és megtéríteni kért költségekben alperest egészben vagy arányos részben marasztalhassa vagy a per körülményeihez képest a költséget kölcsönösen megszüntethesse, feltételképen csak azt kötvén ki, hogy a felperes részben pernyertes legyen. Ezzel az első pontban meghatározott szabály, mely szerint a pert vesztő fél a perköltségekben rendszerint elmarasztalandó, a legtöbb esetben illuzoriussá van téve, mert saját tapasztalásom alapján állithatom, hogy kivált a kir. táblák decentralizatiója előtti időben rendszerint ily indokolással érkeztek le a perköltségviselés kérdésében hozott megváltoztató felsőbirósági Ítéletek: «a perköltségek a per körülményeihez képest kölcsönösen megszüntetendők voltak> vagy ilyennel: «nem forogván fenn ok arra, hogy alperes perköltség viselésére köteleztessék, azt kölcsönösen meg kellett szüntetnie így tehát az alakszerűségekhez kötött régibb perrendtartás, mely pedig a birót a per egész folyamán és főleg a bizonyítékok mérlegelése tekintetében annyira megköti, hogy némely esetben meggyőződése ellenére kénytelen Ítélni — a perköltség viselésének kérdését illetőleg meghatározott imperativ szabályokat nem is tartalmaz s ezért gyakran megesik, hogy a «per körülményeit* három fórum, három féle képen fogja fel. Ha a felperes nem egészen pervesztes és az alperest bizonyos felszámított költségösszeg megfizetésére kötelezni kérte, alperes az összes perköltségösszeg megfizetésében marasztalható, még oly esetben is, a mikor alperes igazolja, hogy ő kötelezettségének teljesítését ípl. valamely telekkönyvi bekebelezésre alkalmas okirat kiállítását) felperesnek a perindítás előtt felajánlotta, de felperes ezt minden megokolás nélkül elfogadni vonakodott. Ilyenkor a legjobb esetben a költség kölcsönös megszüntetését várhatja. A sommás eljárásról szóló törvény 108. és következő §-ai ellenben a költségviselés kérdését oly világosan és részletesen szabályozzák hogy a képzelhető jogeseteknek csak mindenikére kiterjeszthető mondhatni minuciózus rendelkezések a birói szabadmérlegelés nagy horderejű irányelvével első tekintetre talán ellenkezni látszanak; tapasztalva azonban a «per körülményeinek korlátlan megítéléséből > keletkezett hátrányokat, feltétlenül üdvösnek kell tartanunk a nagy reformalkotásnak azt a részét is, a melynél fogva a perköltségviselési kötelezettség megbirálása részletes rendelkezéseket tartalmazó imperativ jogszabályokhoz van kötve. Az 1893 évi XVIII. t.-c. előzetesen amaz elvből indul ki, hogy az ellenfélnek a perköltségekben való marasztalását kérni és a költséget felszámítani nem okvetetlenül szükséges, vagyis hogy az ellenfél a lefolyt eljárásból ismert adatok alapján a költség megtérítésére felszámítás nélkül is hivatalból kötelezendő. Kimondja továbbá 108. §, hogy a perköltség viselése iránt a végitéletben, valamint oly részitéletben is kell intézkedni, mely az egész kereseti vagy az egész viszonkereseti követelés tárgyában hozatott; más részitéletben, tehát olyanban, melyben több kereseti vagy több viszonkereseti követelés közül csupán egy vagy melyben a kereseti illetve viszonkereseti követelésnek csak egy része döntetik el, úgyszintén a követelés részbeni elismerése folytán hozott részitéletben aperköltségviselés iránti intézkedésnek helye nincs. A 109. §. imperativ szabályként mondja ki, hogy a nyertes fél a vesztes fél költségeiben elmarasztalandó (tehát nem rendszerint, mint a hogy azt a prdts. 251. §-a rendeli, hanem minden oly esetben a mikor a törvényben emiitett kivételek fenn nem forognak). Általános kivételként azt az esetet állítja fel, a mikor a nyertes fél feleslegesen felszaporitotta a költséget (így: ha 2—3 tanú helyett 10 tanút állit elő; ha a bíróság székhelyén lakó ügyvédeknek ok nélküli mellőzésével távol lakó képviselőt vallott stb.) A 110 §. részbeni nyertesség és részbeni vesztesség esetére szintén imperative a perköltségek kölcsönös megszüntetését mondja ki szabály gyanánt. — Ebben az esetben azonban feljogosítja a bíróságot az egyik felet az ellenfél összes költségeiben vagy azok egy részében elmarasztalhatni s hogy a törvényhozó intentiója közelebbről is kitűnjék, két esetet hoz fel, a mikor a bíróság kivételes jogának gyakorlása különösen indokolt. — A következő szakaszok részletes jogszabályokat tartalmaznak, a melyek alapján a bíróságok a legtöbb esetben fennakadás nélkül képesek eligazodni. Ezek között legfontosabb a 118. §, mely az alperest a perköltség fizetésének terhe alól felmenti és felperest — még pernyertessége esetében is — a költség viselésére kötelezni rendeli, ha a) alperes a perre okot nem szolgáltatott és b) alperest késedelem nem terheli. Visszatérve ezek után a t. cikkiró közleményére ide iktatjuk a felhozott példát: A. tartozik j5.-nek 140 frttal. Az adós fizetni akarván, elmegy hitelezője lakására és ott 5.-nek a 140 frtot tanuk jelenlétében leszámlálja; de B. a pénzt elfogadni vonakodik, A. és B. szóváltásba elegyedve, hajbakapnak, A. a leolvasott pénzt összeszedi és azzal távozik. B. más napon ügyvédhez lordul, aki A-t a 140 frtra még az nap beperli. A. a tárgyaláson beismeri, hogy 140 frttal tartozik, kijelenti hogy fizetni hajlandó, de a perköltség viselése ellen tiltakozik, mert perindítás előtt fizetni akarván, a perre okot nem szolgáltatott. B. tagadja, hogy őt A. a 140 frttal megkínálta. A tanuk Bosniába költöztek. A per főtárgya Ítéletre érett, de a perköltség kérdése a tanuk vallomása alapján csak hónapok múlva dönthető el. Készséggel elismerem, hogy a közölt esetben a perköltségviselés kérdésének eldöntése nem egyszerű s hogy e miatt az érdemleges döntés esetleg késedelmet is szenvedhet. Azt, hogy a költséget ki viselje és vájjon egyáltalán szükséges-e az eltávozott tanuk kihallgatása? a 111 §. rendelkezéseinek szoros alkalmazásával kell elbírálni, figyelembe véve különösen: 1. nem terheli-e az adóst késedelem? vagyis idejekorán kinálta-e meg hitelezőjét a pénzzel? 2.) nem állott-e módjában tartozását későbben birói letétbe vagy valamely bizalmi emberénél letétbe elhelyezni és erről a hitelezőt a perindítás előtt értesíteni ? stb. Nem tehetem azonban magamévá a t. albiró úr véleményét a tekintetben hogy a perköltség fizetési kötelezettség elbírálása a perek főtárgyának eldöntését valami lényegesen és gyakran hátráltathatná, mert a sommás eljárási törvény e tekintetben annyira kimerítő, hogy a perek aránytalanul túlnyomó nagy részében a költségviselés kérdésének elbírálása végett külön bizonyítás felvételt elrendelni egyáltalában nem szükséges és mert nem képezheti vita tárgyát az, hogy a törvénykezés egyetlen egy ágában sem létezhetnek oly eljárási szabályok, melyek minden képzelhető esetre fennakadás nélkül alkalmazhatók lennének. De annyival kevésbé fogadhatom el a t. cikkiró úr részéről ajánlott kiegészítést, mert az a sommás eljárási törvény irányelveibe ütközik. A 108. §.-nak előbb hivatkozott rendelkezése ugyanis csak az egész kereseti vagy az egész viszonkereseti követelés tárgyában hozott részitéletben mondja a költségviselési kötelezettséget elbirálandónak, más részitéletben tehát a perköltség fölött határozni nem lehet. Ennek a ratiója kétségkívül abban keresendő, hogy a mily üdvös a részitélet új intézménye az eljárás gyorsasága szempontjából, ha azt a szükséghez képest alkalmazzuk, — époly káros hatású lenne a részbeni döntések túlságos elszaporodása, mely elmaradhatatlanul ugy az elsőbirósági valamint a felebbezési eljárás szakadozottságát és ennek következtében a kezelési nehézségeken kívül az anyagi igazság egyöntetű kiderítésének megnehezítését eredményezné. Az uj sommás eljárás — nagyon helyesen — kiváló súlyt helyez a perköltségviselési kötelezetség szabályozására; de más részről tagadhatatlanul helyes az is, hogy egyes rendelkezéseiben a perköltség kérdését az ügy érdemének alárendeli. így pl. a 175. §. ama rendelkezéséből, mely szerint akkor, ha a kir. törvényszék a 173. §. értelmében hivatalból mellőzi a szóbeli tárgyalást, az elsőbiróság előtt nem érvényesített tények és bizonyítékok csak annyiban hozhatók fel, a mennyiben valamely eljárási szabály néni alkalmazása vagy nem helyes alkalmazása forog kérdésben, azt kell következtetni, hogy ily esetben az elsőbiróságilag megállapított költségek összege ellen felszólalni nem lehet.