A Jog, 1895 (14. évfolyam, 1-52. szám)

1895 / 39. szám - Özvegyi jog az összehasonlitó jogtudomány és codificatio alapján 2. [r.]

154 OG Indokok: A felperes keresetét az aradvárosi kereskedelmi akadémia-épületbizottsága képviseletében Sz. Gyula bizottsági tag ellen indította meg azon 250 írt töke és kamatainak megfizetése iránt, melyet ezen bizottság Arad város polgármesterétől az épület céljaira mint F. Menyhért adományát átvett, mely összeg azonban a felperesnek F. Menyhért elleni végrehajtási ügyében letiltatván, bíróilag a felperesre ruháztatott és igy azt az alperes a felperesnek megfizetni köteles. Mivel azonban a kereseti 250 frt összeget felperes az aradvárosi kereskedelmi akadémia-épületbizottságától követeli, tartozott volna kimutatni, hogy e bizottság az elnöke által való perben állásra képesített jogi személy, vagy tartozott volna a bizottság tagjait, kik ellen kereseti követeléseit érvényesiteni kivánja, saját személyükben perbe idézni vagy annak kimutatása mellett, hogy az alperesként perbe idéztetni kivánt bizottság tagjainak bíróság előtti képviseletére Sz. Gyula jogosítva van, megnevezni azon személyeket, a kiknek képviseletében Sz. Gyulát perbe idéztetni és marasztaltatni kérte; minthogy azonban felperes ezt elmulasztotta, másrészről azonban keresetében Sz. Gyulát nem saját személyében, hanem mint az aradvárosi kereskedelmi akadémia épületbizottságának elnökét kérte marasztaltatni, s minthogy Sz. Gyula egyedüli perbenállása mellett a perben nem álló s egyenként meg sem nevezett bizottsági tagok ellen marasztaló ítélet nem hozható: ennélfogva stb. A m. kir. Curia (1895 szept. 13. 5,890. sz. a.). A másodbiróság Ítélete helybenhagyatik indokain felül még azért, mert felperes nem is állítja, hogy a 250 frt még most is alperes kezei között volna és a mennyiben a kereseti összeg az aradvárosi kereskedelmi akadémia céljaira fordíttatott, felperesnek Sz. Gyula ellen már ez okból sem lehet követelése. A birói határozatok azon rendelkezései alapján, melyekkel a képviselő ügyvédeknek dijai megbízottjaik irányában csupán csak megállapittatnak a nélkül, hogy az ügyfelek a képviselőik dijainak megfizetésére köteleztetnének, a csak megállapított dijak iránti zálogjog előjegyzésének alapúi nem szolgálhatnak. A török-kanizsai kir. járásbíróság (1893 dec. 22. 7,423. sz. a.). A nagy-kikindai kir. bünfenyitő törvényszéknek 1893. évi október 25-én 4,673. sz. a. kelt Ítélete alapján a zálogjog 250 frt védőügyvédi díj erejéig az óbéban 123. sz. telekjegyzó'könyvben A) I. 1. foglalt, A. N. Anna nevén álló ingatlanra 15 nap alatt igazolás mellett Koos István ügyvéd javára előjegyeztetni rendeltetik s a bejegyzés foganatosítása a telekkönyvi irodának meghagyatik. A szegedi kir. ítélőtábla (1894 ápril 25. 3,542. sz. a.). Az elsőbiróság végzésének a zálogelőjegyzést elrendelő megtámadott része megváltoztattatik és Koos István ügyvéd abbeli kérelme megtagadtatik; mert eltekintve attól, hogy a bemutatott 1893. évi 4,673. B. sz. Ítéletből nem tűnik ki, hogy a Koos István védőügyvéd részére 250 frtban megállapított ügyvédi dij az Ítéletben megnevezett több rendbeli vádlottak közül kinek ellenében állapíttatott meg, a kérelem azért volt megtagadandó, mert a telekkvi rdts 93. §-a értelmében csak marasztaló ítélet alapján rendelhető előjegyzés, a hivatkozott Ítéletben pedig marasztalás nem foglaltatik. A m. kir. Curia (1895 szept. 6. 6,879. sz. a.) A másodbiróság végzése helybenhagyatik; mett a telekkönyvi rendtartás 92. §-a szerint a jogerő bekövetkezte előtt csak oly birói határozatok alapján van előjegyzésnek helye, melyek által valami dologi jog, vagy valamely meghatározott követelési összeg odaitéltetik, vagy valamely nyilvánkönyvi jog megtagadtatik avagy elenyészettnek nyilvánittatik; miből következik, hogy a birói határozatok azon rendelkezései alapján, melyekkel a képviselő ügyvédeknek dijai megbízottjaik irányában csupán csak megállapittatnak a nélkül, hogy az ügyfelek a képviselőik dijainak megfizetésére köteleztetnének is, a csak megállapított dijak iránti zálogjog előjegyzésének alapul nem szolgálhatnak. Kereskedelmi, csöd- és váltó-ügyekben. A könyvelői minőségben alkalmazottat, ha könyvelői mun kája naponként csak i—2 órát vett is igénybe, az 1884: XVII t.-c92. §-a értelmében 3 havi felmondás illeti meg. A ker. tv. 56 §-ának ama rendelkezése, hogy a kereskedősegéd, ki szolgálata teljesítésében vétlen baleset miatt ideiglenesen gátoltatik, ezért igényeit a fizetés és ellátáshoz hat hétnél nem hosszabb időtartamra el nem veszti, a 3 havi felmondási időn belül is alkalmazandó. A szolgálatadó illetve ennek üzletvezetője az alkalmazottat levélben tettleges bántalmazásokkal fenyegetvén találkozásuk esetére, ezzel az alkalmazott a további szolgálattétel alól nemcsak felmentve lett, de neki a szolgálattétel egyenesen lehetetlenné tétetett. A budapesti VI ker. járásbíróság (1884 április 9. 20,662 sz. a.i dr. Friedmann Bernát ügyvéd által képviselt K. Gyula felperesnek dr. Huszár Kálmán ügyvéd által képviselt Wayss G. A. helyesebben Actien-Gesellschafft für Monier-Bauten alperes ellen 180 frt és jár. iránti perében a következő ítéletet hozta: Felperes keresetével elutasittatik stb. Indokok: Felperes neki a 3 hónapra járó felmondási időből még fedezetlen levő 6 hétre járó 180 frtot követel. Felperesnek ezen (i hétre követelt felmondási időre járó követelését azonban megállapítani nem lehetett, mert a ker. törv. 56 §-a megállapítja azt, hogy ha a segéd a szolgálat teljesítésében vétlen baleset miatt ideiglenesen gátoltatik, kártalanítási igénye csak 6 hétre terjed ki, de ugyancsak az 59. §. 1. pontja megállapítja azt, hogy ha a segéd a főnök bizalmával visszaél és az üzlet érdekeit veszélyezteti, azonnal elbocsájtható. A felperes által D) alatt csatolt orvosi bizonyítványokkal felperes maga azt igazolja, hogy idegbaja miatt a tulajdonképeni gyógykezelést csak 1891 január 28-án kezdette meg és febr. 28-ig gyógykezeltette magát, beismeri, hogy alperesnek már 1891 január 15-én felmondott és szolgálatát idegbaja miatt 1891 évi január 25-én hagyta el s hogy alperes által hat hétre kielégíttetett. Ezen tényállás alapján tehát felperesnek az 56. §. értelmében többre igénye nem nem lehet. Ezzel szemben azonban felperesnek követelését az 59. §. 1. pontja értelmében sem lehetne megállapítani. Ugyanis a felperes által 2-/. alatt csatolt levél tartalmából, még 1891 január 1-én kelt, nemkülönben a felperes által csatolt 1891 február 15-én kelt alperesi levélből is kitűnik, hogy felperes a szolgálat alatt szerzett üzleti titkokat, a melyekre alperesnek szabadalma van, a saját előnyére, részben az alperes cég megkárosítására kivánta felhasználni s ilyeneknek felhasználását különösen a 27- alatti levélben kilátásba helyezte, ily viszonyok között tehát felperesnek eljárását szolgálatadójával szemben sem lehetvén olyannak tekinteni, mely felperesnek 3 havi felmondási időre járó jogosságát megállapíthatná s tekintve, hogy felperes alperes által még 6 hétre ki is lett elégítve, ennélfogva felperesnek követelését alaptalannak venni és igy keresetével elutasítani kellett stb. A budapesti kir. ítélőtábla (1894 június 8. 36,950 sz. a.| az elsőbiróság Ítéletét megváltoztatja s alperest kötelezi, hogy a felperesnek 180 frt tőkét stb. fizessen. Indokok: Alperes beismerte, hogy felperes nála 120 frt havi fizetéssel könyvelői minőségben volt alkalmazva; felperest tehát, ha való volna is alperesnek az az előadása, hogy könyvelői munkája naponként csak 1—2 órát vett idénybe, az 1884. évi XVII. t.-c. 92 §-a értelmében 3 havi felmondás illette. Azt sem vonta kétségbe alperes, hogy felperes a szolgálatot 1891 január 15-én 3 hónapra felmondta és hogy csak az 1891 február végéig terjedő 6 hétre lett kielégítve. A további 6 hétre járó fizetés kiszolgáltatását azonban egyrészt azért tagadja meg, mert felperes a felmondási idő alatt tényleges szolgálatot nem teljesített, másrészt azért, mert felperes alperes bizalmával visszaélve, az alperesi üzlet érdekeit veszélyeztette. A fenforgó esetben azonban e kifogások egyike sem szolgálhat okul a kereset elutasítására. A nem kifogásolt D) alatti orvosi bizonyitványnyal igazolva van, hogy felperes 1891. évi január 28-tól február 28-ig beteg volt és orvosi gyógykezelés alatt állott; azt pedig, hogy betegsége súlyos volt, tehát felperest a szolgálattételben tényleg akadályozta, alperes az E) alatti levélben önmaga is beismerte. Állítja ugyan alperes, hogy felperes már 1891 január 15-től kezdve nem járt be az üzletbe, holott betegsége csak január 28-án kezdődött, e körülmény azonban valódisága esetén sem birván jelentőséggel, mert alperes az E) alatti levélben 1891 február 15-én kijelentette, hogy felperes a fizetését annak idején meg fogja kapni s az 1891 február végéig járt fizetését neki tényleg ki is szolgáltatta, ezzel a tényével pedig azon jogától, hogy a január 15-ike és 28-ka közötti időben állítólag elkövetett mulasztása alapján felperest azonnal elbocsássa vagy fizetésének kiszolgáltatását megtagadja, önként elállott. Az 1891. febr. 28-ika után pedig felperes, habár ekkor már beismerése szerint is munkaképes volt, alperesnél szolgálatot teljesíteni már nem tartozott, mert alperes, illetve ennek budapesti üzletvezetője az 1891 évi febr. 15-én kelt E) alatti levélben felperest találkozásuk esetére tettleges bántalmazással fenyegette; ezzel tehát felperest a további szolgálattétel alól nemcsak felmentette, de neki a szolgálattételt egyenesen lehetetlenné tette. Alperes ugyanis a k. t. 56. 8 -ára való hivatkozással azt is állítja, hogy felperes épen mert megbetegedett, 6 heti fizetésnél többet nem igényelhet. Az idézett szakasz rendelkezéséből azonban csak az következik, hogy a kereskedősegéd 6 hétnél tovább tartó betegség esetén szolgálatteljesités nélkül 6 hétnél hosszabb időre fizetést és ellátást nem igényelhet; de nem következik, hogy a kereskedő segédet a felmondási idő tartama alatt bekövetkező és 6 hétnél tovább nem tartó betegsége megfosztaná az 1884. évi XVII. t.-e. 92. és 97. §-ain alapuló attól a jogától, hogy fizetését és ellátását az egész felmondási időre követelje és pedig a fenforgó esetben annál kevésbé, mert az 1891 márc. 1-től ápr. 15-ig terjedő időben, a melyre a kereseti összeg követeltetik, nem betegség által volt felperes gátolva a szolgálattételben, hanem alperes maga, illetve ennek budapesti meghatalmazottja tette azt neki a C) alatti levéllel lehetetlenné. A mi végül alperesnek azt a kifogását illeti, hogy a 2 /. és 3-/. alatti levelek tanúságaként az üzleti titok elárulásával fenyegetődzött s ekkor az alperes bizalmával való visszaélés által az üzlet érdekeit veszélyeztetvén, a k. t. 59. §. 1. pontja illetve az ennek helyébe lépett 1884. évi XVII. t.-c. 94. §. G. pontja értelmében felmondás nélkül azonnal el volt bocsátható, az szintén nem vehető figyelembe, mert eltekintve azon kérdéstől, hogy a 27 és 37. alatti levelekben foglaltatik e valóban a bizalommal való visszaélés s az alperesi üzlet érdekeinek veszélyeztetése, alperes felperest I ez alapon tényleg nem bocsátotta el, sőt a per folyamán azt