A Jog, 1895 (14. évfolyam, 1-52. szám)

1895 / 35. szám - A holt kézi törvények

242 AJOJ csendőrség által eszözöltetni, ennek van jogalapja, meg az, hogy az elöljáróság terheltessék ily dolgokkal, legalább is helytelen gyakorlaton alapulhat, főkép oly ügyekben, hol vizsgálati foglyok érdekelvék; én legalább hosszas vizsgálóbiráskodásom tartama alatt egyetlenegy esetben sem vettem igénybe ily célból a közigazgatási hatóságokat, közegeket, hol gyakran meg sincs az eszköz a felhívás pontos foganatosítása véghezvitelére, s igy az e pontban terhükre rótt, esetleg beállt akadályért is nem őket, de a vizsgálóbírót teszem felelőssé, mint ki nem használta fel ha már olyan fegyelmezetlen és késedelmes az a közigazgatás — a rendelkezésére álló, s inkább célra Vezető utat és módot, hogy a vizsgálatot mielőbb befejezhesse. Hogy a közigazgatási hatóságok a vizsgálóbíró megkereséseinek megszokott egykedvűséggel tennének eleget, itt nem tapasztaltam ; az ottani gyakorlatot pedig nem ismerem, s így csak azt jegyzem meg, hogy ha még ma is akadna egy közigazgatási tisztviselő, ki a vizsgálóbíró megkeresésének eleget nem, vagy csakis sürgetésekre szokott, mondjuk öröklött egykedvűséggel tenne eleget, én nem sürgetném, ha nem tudnék gondoskodni arról, hogy a kért iratok jöjjenek, a közeg pedig esetleg menjen, vagy legalább megkapja azt, a mit műnyelven orrnak hivnak; tehát ily esetben is a vizsgálóbíró erélytelensége a gátló ok. A mellett, hogy a szükséges anyakönyvi kivonatokat itt 8 napon belül a felhívás kibocsátása után megkapjuk, én a falusi orvos urakat mint közigazgazgatási közegeket sem okolom, megint csak a vizsgálóbírót, mert ha a területén levő orvosokat kitanítja arra, hogy minden kiállított és jelentés kapcsán bemutatott látleletért a 7,626/974 I. M. sz. rendeletben szabályozott működési dijaikat megkapják, s hogy hiányos vagy egyoldalú vélemények igényelte újabb orvosi véle ményekért, a 7,626 '874. sz. í. M. rendelet 12. határozmánya ráviteles alkalmazásával újabbi dij nem jár, bizony nem fogja egy sem, még a vagyontalanoktól sem a látlelet kiállítását megtagadni, sem pedig felületes eljárással újabb vélemények beszerzésére okot szolgáltatni; de ha megtagadná is. ez sem hátráltatja a vizsgálat befejezését, mert a hogy a bűncselekmény feljelentetik, a vizsgálóbíró tartozik haladéktalanul sértett orvosszakértői megvizsgáltatása felől intézkedni, a bűncselekmények pedig e helyeni szokás szerint a közigazgatási hatóságok által, a btk. 278., 279., 286., 290., 291., 309., 325., 349., 423, 424., 434., 438. §§. és a 301. §-ba ütköző súlyos testi sértés bűntette, igy a XXXVIII. fejezetben meghatározott esetekben, a bíróságnak küldönc vagy távirati úton azonnal bejelentetnek, s igy én a bűnvizsgálatok gyors befejezhetésének akadályát az orvosokban sem találom fel, természetesen eltekintve szabályt nem alkotó egyes kivételes ese tektől. Az előadottakból kétségtelen, hogy a közigazgatási hatóságoknak a vidéken a bűnvizsgálatoknál főkép a bűnfeljelentés megtétele után nagyon csekély szerep jut, s hogy ha a közigazgatási hatóságok t. cikkíró úr által irt esetekben késedelmesen járnak is el, az ok a bűnvizsgálatok gyors befejezésének akadályozásáért nem ők, de mint kimutatni megkisérlettem, a vizsgálóbíróban — tisztelet a kivételeknek keresendő, ki nem vette igénybe a rendelkezésére álló és hivatott közegeket, avagy a legelső hanyagság tapasztalásánál a gyors igazságszolgáltatás érdekeit mellőzve irta a sürgetéseket, a helyett hogy illetékes helyen azonnal jogorvoslást keresett volna. Nem a közigazgatási hatóságok némely helyt állítólagos vagy ismert lassúsága, mi bár hiba, de azért ez alapon s általánosságban nem ok arra, hogy bűnvizsgálatok gyors befejezése akadályát egészben a közigazgatási hatóságok terhére irjuk, s igy nem a cikkíró úr által felhozott okok gátolják a bűnvizsgálatok gyors befejezését, hanem az általam jelzett okok, a vizsgálóbirák túlterhelése, gyakran a vizsgálóbírói intézkedések nem helyes útoni foganatosítása, eredmény nélküli sürgetések, erélyes intézkedések helyett a nép jogérzékének fejletlensége, tudatlansága és sokszor sajnos rosszakarata. Ne bántsuk a szegény közigazgatást akkor, mikor az okozatnak benne van a legkisebb oka. A «holt kézi» törvények. Irta: VRCHOVINA GYŐZŐ kir. rózsahegyi törvényszéki biró. A m. kir. Curia f. é. május 31-ére teljes ülést hivott egybe> azon kérdés elbírálására: .Érvényesek-e az 1647:XVII. és 1715:XVIt.-c. u. n. «holt kézi» törvények és ha igen, váljon ezek hatálya kiterjed-e az autonómiával biró egyházközségekre is ?» a határozathozatalt azonban a törvénykezési szünidő utáni időre halasztotta el. A «de lege ferenda* jogi vélemények feladata a codificatio alapjáúl szolgáló jogforrások ismertetésére irányulván, a törvénykezési gyakorlat, a törvényhozás és a pénzügyi törvényeknek kevésbbé ismeretes rendelkezéseinek alábbi ismertetése jogforrásul szolgálhat «de decisione ferenda* s különösen arra nézve, hogy a teljes ülésnek tárgyául szolgáló kérdésnek első része elbírálás tárgyát nem is képezheti, mert ezen jogforrások a «holt kézi* törvények érvényét régóta fennállónak ismerik el. Az ezen törvényekre vonatkozó törvénykezési gyakorlatunk első adata szerint: «A szerzetrend által megvett telekkönyvi ingatlanra nézve a tulajdonjog a. létrejött adásvevési szerződés alapján, a szerzet nevére és javára bekebelezendő azon fenntartással, hogy annak megítélése, váljon a szerzetrend birtokképes-e, ezen (telekkvi eljárási) úton jogi vizsgálat és megítélés tárgyául nem szolgálhat.* (L. dr. Hercegh M. A telekkönyvi rend. 1891. év 270. lapon közölt, 1869. év szeptember 3-án 1,506. sz. cur. hat.) továbbá: «A szerzetrendeknek ingatlan birtokra vonatkozó képessége nem hivatalból, hanem csak esetről-esetre az érdekelt fél fellépése folytán vizsgálandó.* (Dtvtár 1871. évf. IV. 389. sz. jogeset 99. lap.j A «holt kézi* törvények által alkotott különleges jogintézmény jogtörténeti fejlődésével s ezen törvények keletkeztének okaival (legis ratioj ellenkezőknek kell tartani a legfőbb Ítélőszék ezen határozatait, melyekkel a telekkönyvi úton való birtokszerzési képességnek ajtót nyitott, melyet azonban egy polgári perben 1870. év február 23-án 2,597/869. szám alatt hozott határozatával be is zárt, kimondván, hogy: «egyházi személyek a hatályban még mindig fennálló régibb hazai törvényeink, különösen az 164-7: XVII. és 1715: XVI. t.-c. szerint világi ingatlan javak szerzésére, hacsak erre fejedelmi jóváhagyást nem nyertek, jogi képességgel nem birnak.* (Dtvtár 1872. VII. foly. 69. lap.) Régibb hazai törvényeink alkalmazására hosszú időn át jogeset nem fordulván elő, az 1891. év június 17-én 10,020. sz. a. hozott Ítéletével elbírált jogeset szolgáltatott alkalmat a legfőbb itélőszéknek annak kijelentésére, hogy: «Régi törvényeink hatálya az o. é. 1. §-a értelmében visszaállíttatván, azoknak rendelkezései a változott viszonyoknak megfelelőleg alkalmazandók és a biróság, melynek kezében a törvény holt betűinek élni és a viszonyokhoz alkalmazkodni kell, van hivatva arra, hogy azon célokat, melyeket a törvény oltalmába vett, a régi törvény intentiójához képest a változott jogi élet és változott viszonyok között is védelemben részesítse és a törvényhozó akaratát a viszonyok változtával is megfelelő érvényre emelje. (Dtvtár 1892: XXX. köt. 40. lap.) A «holt kézi* törvények ratiója és intentiója a lekötött s forgalmon kivüli birtokok számának korlátolására irányulván, kell, hogy a jelenlegi jogrendszer «a törvény oltalmába vett célokat a régi törvény intentiójához képest védelemben részesítse s a törvényhozó akaratát megtelelő érvényre emelje*, a mely jogvédelem kifejezést is nyert a pozsonyi kir. ítélőtáblának 1H94. év március hó 1-én 6,549. sz. határozatában, mely szerint: «az egyházaknak és egyházi személyeknek ingatlan javak szerzésére vonatkozó képessége régibb és hatályon kívül nem helyezett törvényekkel korlátoltatott s miután a bekebelezési kérvény alapját képező okirat a megkívántató fejedelmi, illetve kormányhatósági jóváhagyást nélkülözi s ekként minthogy az okirat jogérvényessége hivatalból vizsgálandó, a kért bekebelezés a telekkönyvi rendt. 69. §-a értelmében megtagadandó.* (Bünt. J. Tára 1895. február 14-iki 20. sz.) Ezen törvények érvényét különben a «vallás szabad gyakorlatáról* szóló, a törvényhozás által már elfogadott törvényjavaslat is fenntartotta, hitközségek birtokszerzési képességét csak hatósági jóváhagyás mellett engedvén meg s indokul felhozván azok ratióját t. i., hogy a lekötött birtokok száma korlátoztassék. A pénzügyi törvények és a pénzügyi szabályok pedig ezen törvények érvényét régtől fogva elismerik, azok magyarázatát meg sem engedik, hanem a «holt kézi* vagyont minden egyéb adónemen kívül, forgalmon kivüli jogi természete miatt még speciális jogilletékkel róvják meg. Ugyanis az 1881. évi XXVI. t.-c. 22. §-a, a bélyeg- és jogilletéki-kiszabás 95. tételének d) pontja szerint azon javadalmakra és alapítványokra, melyeknek adományozása Ő Felsége, vagy a kormány kinevezésétől, vagy jóváhagyásától függ, továbbá a koridősbségi hitbizományokra, nemkülönben minden más javadalmak és alapítványokra, egyházi és világi községekre, továbbá egyesületek, intézetek, testületek és társulatokra, melyek tagjainak a törzsvagyonban tulajdonrészük nincsen 10 évi időközönkint (1887. XLV. t.-c. 8. §.) és évenkint az ingatlan vagyon értéke után 6/io illetve 4/io-ed °/0) a vagyon állagához tartozó ingó javak tiszta érdekétől pedig !/,o0/0 százalékos illeték egyenérték rovatik ki, melynek pénzügyjogi jelentősége abban nyilvánul, hogy az illeték egyenérték az illető jogi személyek tulajdonát már képező s rendesen vagyon átruházás alá nem eső vagyon állandó birtoklása miatt, tehát azért jár, mert a birtokba vétel napjától a vagyonátruházás szünetel s hivatva van mintegy pótolni azt a képzeleti vagyonátruházási illetéket, a melyet az államkincstár kapott volna, ha a vagyon • holt kézre* nem megy át stb.» (A m. kir. pénzügyi közigazg. bíróságnak döntvényei és elvi jelentőségű határozatai 1892. évi 1,825. sz. jogesetben 9,936. sz. a. hozott határozat.) Az ilyképen «holt kézre* került vagyon az 1881. évi XXXIV. t.-c. 25. §-a értelmében, az 1889. évi július 13-án 436. sz. a. kiadott pénzügyminist, rend. 118. §-ával meghatározott minta szerinti kataszteri sorkönyvben s az illető jogi személy székhelyére