A Jog, 1895 (14. évfolyam, 1-52. szám)

1895 / 29. szám - A kir. közjegyzői állások szaporításának kérdéséhez - Ügyvédi díj és az 1893. évi XVIII. t.-c. 21-ik §-a

218 A JOG a bíróság előtt megjelenni köteles? továbbá, hogy ha az ügyvédet ez a jog megilleti, nem kényszeríthetö-e a megfelelő ügyvédi díj fizetésére a vonakodó adós? Mindenek előtt a kérdést két szempontból kell contemplálnunk: a de lege lata és a de lege feranda szempontjából. I. De lege lata : Az 1893. évi XVIII. t.-c. 2 t-ik §-a békéitelő eljárást statuál, mely nem kötelező ugyan, de a fél által tetszés szerint igénybe vehető s célja : peren kivül s mégis a bíróság segélyével kisérleni meg a fennforgó jogviszony megoldását. A határnapra megidézett s megjelent felek szabadon köthetnek egyezséget, melybe a bírónak nincs beleszólása egész addig, mig a tiltó törvénybe, vagy a közmorálba nem ütközik. A mennyiben tehát az idéző fél ügyvédet vall, ezt az 1893. évi XVIII. t.-c. 21-ik §-ának keretében is megilleti az a jog, hogy — általános kifejezéssel élve — dijai tekintetében az idézett féllel szabadon egyezkedjék, a bírónak nem lévén egyéb teendője, mint hogy a létrejött egyezséget jegyzőkönyvbe vegye. A kérdés második része, hogy az idézett fél az ügyvéd díjainak megfizetésére kényszeríthető-e, az egyezségi kísérleti ügyek természetével s a törvény szellemével határozottan ellenkezik ; ezek szerint u. i. minden legkisebb kényszer gondosan kerülendő s ha az egyezség közben mégis kényszer alkalmaztatnék, az már nem volna egyezség, hanem a bírói hatalom közbelépése és megszólamlása. Vegyük a dolgot arról az oldaláról, a mely felől nehezebben kerülhető meg. Előfordulhat u. i., hogy magában véve az egyezség előfeltételei (a követelés elismerése s a fizetési hajlandóság) megvannak, de az idézés és megjelenés körüli díjakon szenved hajótörést annak megkötése. Ilyenkor a bíró c o n s i 1 i á n s közbelépése kell hogy döntsön s a méltányosság felébresztésével a vonakodó felet a díjak fizetésére rábírja. A higgadt és elfogulatlan bíró kétségkívül mindig erre az álláspontra fog helyezkedni és pedig annál inkább, mert sem a törvény szavai, sem magyarázata azt nem tiltják, sőt ha nem tévedünk, éppen az a bíró tesz eleget a törvény in te n ti ójának, a ki a lehetőségig áthidalni törekszik a merev jog és a hajlítható méltányosság közötti ürt. Hanem persze, ha a bíró azt suggerálja az adósnak, hogy nem köteles az ügyvédi díjat és általában költséget fizetni, akkor nem igen fog sikerülni az egyezség s a bíró is megszabadul az egyezség jegyzőkönyvbe vételétől. Nagyon kényelmes módja ez a bírói fungálásnak, de hogy bölcs, lelkiismeretes és igazságos-e, az már más kérdés. Ezek szerint a törvény módot nyújt arra, hogy az idéző fél magát ügyvéd által képviseltethesse s az egyezség sikerülte esetében díjait és költségeit az idézett félen megvehesse, kivételével annak a lehetőségnek, ha az idézett fél részére az idézés nem a bíróság székhelyén kézbesittetett, mert bizony a 21. utolsó sorai az idézés költségeinek a perbe átvitelét akkor, ha az idézés az ellenfélnek a bíróság székhelyén kivül kézbesittetett, kizárják. Éppen ezen okból is több mondani valónk van a törv. 21. §-ához. II. De lege feranda: Ellenmondás mutatkozik mindjárt a 21. §. első bekezdése és az utolsó bekezdés végső sorai közt, mert mig az első bekezdés az egyezségi kísérletre idézés lehetőségét a bíróság egész területére kiterjeszti, addig az utolsó bekezdés végső sorai az idéző félre nézve kockázatot involválnak, ha az idézés az ellenfélnek a bíróság székhelyén nem kézbesíthető. Más szóval a törvény azt mondja : te hitelező megidéztetheted a bírósági székhelyen kivül lakó adósodat is egyezségi kísérlet végett, de ha nem paríroz, az idézés körüli költségeidnek bottal ütheted a nyomát. Tagadhatatlan e szerint, hogy a törvény itt részrehajló, mert a bírósági székhelyen kivül lakó adósoknak kedvez, a székhelyen lakó adóst ellenben mindenképp kényszer-helyzetbe szorítja, a mellett meg az okos hitelezőnek félreérthetlen útmutatást nyújt, hogy a nehezebb, de biztosabb perútat válaszsza, a vidéken lakozó boldog adósnak pedig, hogy az egyezségre idéző végzésre fittyet hányjon. Ilyetén extrawagantiák nem lévén törvénybe valók, a 21. §. következő szavait: «de csak akkor, ha az idézés az ellenfélnek a bíróság székhelyén kézbesittetett*, delendam esse censemus. Mindenek felett pedig szükségesnek tartjuk — egyenesen annak az előkelő értelmi osztálynak, mely hazánk politikai, társadalmi és culturai életviszonyaira mindenha befolyást gyakorolt s positióját mindenha megtartani tudta: az ügyvédségnek érdekében — hogy a 21. §. (az 1893. évi XIX. t.-c. 22-ik) §-ának mintájára az ügyvédi díjak skálájával bővíttessék ki s szabatosan meghatároztassék, hogy az adós az egyezségi kísérletre való idézésnél mennyi díjat fizessen : 1. ha az ügyvéd szóbeli vagy írásbeli kérelmet ad be ; 2. ha ezen túl a bíróság előtt meg is jelen és 3. ha az idézett fél nem jelent meg. Az 1874. évi XXXIV. t.-c. 54. §-a szerint az ügyvéd a reája bízott ügyben tett készpénzbeli kiadásainak, úgy időveszteségének megtérítését követelheti az általa képviselt féltől. Kérdjük, hol fog akadni olyan fél, a ki a törvény kiemelt kitanitásával szemben is vak maradjon és ügyvédre bizza a képviseletet, mikor egyezségre akarja idéztetni adósát, vagy egyáltalában, ha ügyvéd mellőzésével akarja is azt cselekedni, mikor tudja, hogy kiteszi magát a bélyegköltség nolens-volens odaajándékozásának s drága ideje elfecsérlésének a cél elérése nélkül? Intézetek, alapítványok, kereskedők, a kik tömeges hquid követelésekkel birnak, utalvák főleg arra, hogy követeléseik érvényesítésének a 21-ik §-ban biztosított (?) enyhébb módját válaszszák. Már most vegyük azt a megtörtént esetet, hogy egy takarékpénztár átad ügyvédjének 200 drb kisebb-nagyobb összegű kötvényt behajtás végett, azzal az utasítással, hogy az ügyvéd az 1893. évi XVIII. t.-c. 21. §-ában körülírt eljárást kövesse. A megbízott ügyvéd abban a feltevésben, hogy hiszen a melyik adós egyezséget akar kötni, az majd megjelenik, a melyik pedig el akarja kerülni a bíróságot, bejön és fizet: nem is gondol arra, hogy magát az idézett fél meg nem jelenése esetére a költségek tekintetében megbízója irányában biztosítsa s egyszerre csak azt látja, hogy 100 kérvény bélyegköltsége (a munkadíjat nem is említve) zúdul a fejére, miután a takarékpénztár a levegőben lógó költség megtérítéséről hallani sem akar, az ügyvéd pedig a clientela elvesztését félti. Ilyen keserves okulás és drága tapasztalat után nem természetes-e, hogy a 21. §. üdvös intentiója hova-tovább csak a papiron marad, de az életbe átültetve nem lesz és nem lehet? S nem természetes-e, hogy úgy az egyszerű fél, mint különösen az ügyvéd óvakodni fog a törvény csapdájába kerülni, a mi aztán oda tereli őket, hogy per által keressék, a mit sajátképp per nélkül is és simán el lehetne és kellene érniök? Addig is, mig a jelzett hiányok a törvényhozás útján pótolhatók volnának, ajánljuk t. kartársainknak, hogy ott, a hol helyén valónak látszik, tartsák szem előtt a törvény alkalmazásában azt a sok mindent kiegyenlitő elvet: svaviter in modo, fortiter in re. Belföld. Az örökösödési eljárási törvény életbeléptetési és végrehajtási rendelet megállapítása tárgyában az igazságügyministerium kebelében dr. P 1 ó s z Sándor államtitkár elnöklete alatt tartott szakértekezlet véget ért és értesülésünk szerint, igen alapos munkát végzett. Az igazságügyminister az új örökösödési eljárást 1896 január 1-én szándékozik életbe léptetni. A m. kir. ministerelnök 2,020/1895. M. E. számú rendelete az 1894 : XXXI. és XXXIII. törvénycikkek hatályba léptetése tárgyában. A magyar kir. ministeriumnak 1895. évi június hó 29. napján tartott tanácsában hozott határozatához képest, az 1891 : XXXI. t.-c. 148. §-ának 2-ik bekezdése és az 1894: XXXIII. t.-c. 90. §-a alapján rendeltetik : A házassági jogról szóló 1894: XXXI. törvénycikk 1895. évi október hó 1-ső napján lép hatályba. Ennek következtében egyidejűleg hatályba lépnek, az 1894: XXXIII. t.-c. 90. §-ának 2-ik bekezdése értelmében, az állami anyakönyvekről szóló 1894: XXXIII. törvénycikknek a házasságok kihirdetésére, a házasságkötésnél való közreműködésre és a házassági anyakönyvek vezetésére vonatkozó rendelkezései, valamint az 1894: XXXII. t.-c. 10. §-a értelmében a gyermekek vallásáról szóló 1894: XXXII. törvénycikk is. Az állami anyakönyvekről szóló 1894: XXXIII. törvénycikk alapján k.nevezett anyakönyvvezetők a születések és halálesetek nyilvántartására és tanúsítására vonatkozó működésüket 1895. évi október hó 1-ső napján kezdik meg. Fiúméra és kerületére külön rendelet intézkedik. Kelt Budapesten, 1895. évi június hó 29. napján. A vallás- és közoktatásügyi, igazságügyi és belügyi ministereknek 1,674/1895. V. K. Eln. számú rendelete, a gyermekek vallására vonatkozó megegyezések és nyilatkozatok alakszerűségeinek s azok anyakönyvi nyilvántartásánál követendő eljárásnak s a gyámhatósági belegyezés mellett való áttérésnek szabályozása tárgyában. A gyermekek vallásáról szóló 1894: XXXII. t.-c. 1. §-ában foglalt felhatalmazás, s ugyanezen törvény 3., 4., 5. és 10. §-ai alapján a következőket rendeljük: 1. §. A bevett vagy törvényesen elismert különböző vallásfelekezetekhez tartozó házasulóknak gyermekeik vallására vonatkozó megegyezése (1894 : XXXII. t.-c. 1. §-a) a kir. járásbiró, polgármester vagy főszolgabíró előtt a házasulók által személyesen vagy különös meghatalmazottjaik által jelentendő ki. Különös meghatalmazottul csak az fogadható el a ki ebbeli megbizatását közjegyzőileg vagy bíróságilag hitelesített olyan meghatalmazással igazolja, a melyben határozott kifejezést nyer, hogy a gyermekek valamennyien melyik szülőnek, az atyának vagy az anyának vallását fogják követni. A megegyezés a kir. járásbiró. á polgármester vagy főszolgabíró előtt az érdekelt két házasuló vagy külön meghatalmazottjaik együttes jelenlétében jelentendő ki. A megyezésről a kir. jarasbiro, a polgármester vagy főszolgabíró által az 1. sz minta szerint jegyzőkönyv veendő fel, mely a feleknek felolvasandó, az általuk értett nyelven megmagyarázandó s elfogadás után úgy az elöljáró köztisztviselőnek, mint a feleknek aláírásával s illetőleg utóbbiaknak kéztolandó dÓ- A különös meghatalmazás a jegyzőkönyvhöz csa2. § A jegyzőkönyv felvétele előtt a járásbiró, a polgármester vagy főszolgabíró köteles meggyőződni a felek személyazonosságáról és "™» í?By az ™e}]%ts meghatalmazások az 1. §-nak megfelelőleg vannak-e kia htva K.kérdezendők végül a felek arra nézve, hogy a házasllg°L , m-', é? meIv po,gári tisztv'selő előtt (1894: XXXI. t.-c. 29. §.) kívánjak megkötni.