A Jog, 1895 (14. évfolyam, 1-52. szám)

1895 / 26. szám - Bolgár igazságügy s azzal kapcsolatban levő dolgok

204 A JOG külön törvények alapján a pénzügyigazgatóságok által hozott határozatokban kiszabott pénzbüntetések — az 1891. évi XV. t.-c. 14. §-ában jelzett esetet kivéve — a pénzügyi bíráskodással felruházott kir. torvényszékek által szabadságvesztésbüntetésre át nem változtathatók, mert az idézett törvény 106., 107. és 108. ^-ainak szelleme szerint csak a bíróságok által hozott jogérvényes ítéletekben kiszabott pénzbüntetések változtathatók át szabadságvesztésbüntetésre. Ezeknek előrebocsátásával tehát a m. kir. igazságügyi minister ürral egyetértöleg kijelentem, hogy: a) a jövedéki kihágási ügyekben hozott bírósági ítéletekben kiszabott pénzbüntetésnek szabadságvesztésbüntetésre való átváltoztatása, kivéve a bűnhalmazat eseteit (1878: V. t.-c. 102. §-a) és az 1876.4VI. t.-c. 17. 8. utolsóelőtti bekezdésében jelzett esetet, oly módon kérendő, hogy a naponkint öt (5) írttal számított fogházbüntetés félévnél tovább ne terjedjen; b) a pénzügyi hatóságok határozataiban kiszabott pénzbüntetéseknek szabadságvesztés-büntetésre való átváltoztatásának a bíróságoknál való kérelmezése mellőzendő. Az 1894. évi XV. t.-c. II. $-a e rendelet által nem érintetik. Jelen rendeletem annak közzétételével lép érvénybe. Kelt Budapesten 1895. évi május hó 27-én. A kir. igazságügyministernek 21,457/1895. I. M. számú rendelete a törvénykezési bélyegekre és illetékekre vonatkozó törvények és szabályok módosításáról szóló 1894: XXVI. t.-c. végrehajtása iránt kiadott pénzügyministeri rendelet kiegészítéséről. Hivatkozással a m. é. október 21-én 42,598. szám alatt (Igazságügyi Közlöny III. évf. 349. 1.) kibocsátott igazságügyministeri rendeletre, az alábbi lenyomatban közlöm a kir. pénzügyminister úrnak f. é. május 12-én 29,749. szám alatt kelt rendeletét, melyet a nevezett minister úr a törvénykezési bélyegekre és illetékekre vonatkozó törvények és szabályok módosításáról szóló 1894:XXVI. t.-c. végrehajtása iránt 1895 október 11-én 72,846. sz. a. kelt pénzügyministeri rendelet kiegészitése tárgyában adott ki. — Kelt Budapesten, 1895. évi június hó 4-én. .Melléklet a kir. igazságügyministernek 21,457/1895. I. M. számú rendeletéhez: A kir. pénzügyminister úrnak 29,749. 1895. számú rendelete a törvénykezési bélyegekre és illetékekre vonatkozó törvények és szabályok módositásáról szóló 1891: XXVI. t.-c. végrehajtása iránt 72,846/1894. sz. a. kiadott rendelet kiegészitése tárgyában. A törvénykezési bélyegek és illetékekre vonatkozó törvények és szabályok módositásáról és kiegészítéséről szóló 1894. évi XXVI. t.-c. életbelépte folytán az átmenet tekintetében felmerült kételyek eloszlása végett mult évi október hó 11-én kelt és a «Pénzügyi Közlöny» ugyanazon évi folyamának 30. számában megjelent 72,846. számú rendelet kiegészítéséül a m. kir. igazságügyminister úrral egyetértöleg a következőket rendelem: 1. Az 1894. évi XXVI. t.-c. hatályba lépte előtt megindított perekben hozott azon illetékköteles határozatok bélyegilletékére nézve, a melyek az emiitett törvénycikk hatályba lépte előtt is illetékkötelesek voltak, az, átmeneti időszakban, tekintettel az illetéki díjjegyzék 48. tételének az idézett törvény életbe lépte előtt érvényben állott 1. jegyzetére irányadó az: vájjon sommás perekben a tárgyalási jegyzőkönyv berekesztése, rendes perekben pedig az utolsó perirat beadása, illetőleg jegyzőkönyvi tárgyalása esetén az utolsó perbeszéd beiktatása az 1894. évi november hó 1-éig megtörtént-e már vagy sem? és pedig tekintet nélkül arra, hogy az utolsó perirat vagy perbeszéd az illetékköteles fél vagy ellenfele részéről nyújtatott. Ha a tárgyalási jegyzőkönyv berekesztése, az utolsó perirat beadása, illetőleg beiktatása az 1891. évi november hó 1-éig már megtörtént, a határozat után járó illeték mérvére és lerovási módjára nézve a bélyeg és illetékek iránti törvények és szabályok hivatalos összeállításának addig fennállott határozmányai mérvadók még abban az esetben is, ha oly Ítéleti illetékről van szó, a mely közvetlenül kiszabás alapján fizetendő. Az ily határozatokra nézve tehát sem az annak idején szabályszerűen lerótt bélyegilletékek kiegészítésének, sem az illetéknek bélyegjegyekben utólagosan leendő lerovásának, sem pedig a lerótt bélyegillctékek visszatérítésének nincs helye, különösen még abban az esetben sem, ha a bíróság póttárgyalás elrendelése vagy igazolási kérelem folytán az ügy érdemében csak az 1894. évi XXVI. t.-cikk életbelépte után hoz határozatot, vagy ha az Ítéletnek a felsőbíróság részéről való feloldása folytán új tárgyalás tartatik vagy újabb Ítéletet hoznak. 2. A közbeszóló vagy mellékkérdésekre vonatkozó oly határozatok után lerótt bélyegilletékek, a melyekre nézve a lerovási kötelezettség az 1. pont értelmében már az 1894. évi november hó 1-je előtt állott be, a lerótt bélyegilleték abban az esetben sem téríthető vissza, ha a határozat az 1894. évi november hó 1-je után hozatnék meg és ez a határozat az 1891. évi XXVI. t.-c. 8. §. szerint esetleg illeték alá vonható nem volna; viszont ha oly határozatról van szó, a mely eddig bélyegmentes volt és csak a most idézett törvényszakasz szerint soroztatott a bélyegkötelesek közé, a határozati bélyeg lerovása nem követelhető, ha a határozati illeték már az 1894. évi november hó 1-je előtt lerovandó volt. 3. A felebbviteli beadványok bélyegilletéke tekintetében az veendő irányadóul, hogy az 1891. évi november hó 1-től kezdve, vagyis már az 1893. évi XVIII. t.-c. hatálya alatt benyújtott vagy szóval előterjesztett bármely felebbviteli kérelem általában véve az 1894. évi XXVI. t,-cikkben megállapított illetékmérv alá esik. Ehhez képest a felebbezési illeték alapjául mindig az az Ítéleti illeték veendő számításba, a mely az utóbb idézett törvény 9. §-ában meg van határozva. — Kelt Budapesten, 1895. évi május hó 12-én. Ausztria és külföld. Bolgár igazságügy s azzal kapcsolatban levő dolgok.* (I. Visszaemlékezés Stambulov kormányára, kapcsolatban a bírák helyzetével s az igazságszolgáltatás állapotával. — II. Reform a bírák és a bírósági hivatalnokok szervezetében. — III. Az utolsó szobránje által megszavazott nevezetesebb törvények [Amnestia. - Fejedelem személye elleni büntettek és vétségek. — A megvesztegetés és törvénytelen meggazdagodás. — Nyugdíj-törvény. — Keresetadó.] — IV. Kataszter. — V. Bajok az igazságügyi tárcában és codificatió. — VI. Felső iskola. — VII. Emeritílis pénztár. — VIII. Jogirodalom.) I. A nyomok, melyeket egy teljes nyolc évig tartó Stambulov-féle kényuralom az államigazgatás minden ágában maga után hagyott, oly hamar el nem mosódnak; különösen áll ez az igazságügyi igazgatásról, J-I. törvény megvetése s a nyers hatalomnak és önkénynek diadalmaskodása minden tekintetben olyannyira elbénitotta a bíróságok jogait és aláásta azoknak tekintélyét, hogy csak egy erélyes és céltudatos igazságügyi kormányzat segíthet a bajon. De itt megint találkozunk a népek, vagy jobban mondva demagógok által oly hőn szeretett és pártolt parlamentáris kormányrendszer kétes áldásaival. Nagyon illusoriusak ezen rendszer előnyei, hogyha mellette az igazságügyministernek is kell politikát csinálni, s azért bármennyire ügyes és képes legyen szakmájában, le kell lépnie, mihelyt kabinetje beadja a demissiót, mert hát úgy követeli ezt a pártérdek — a pártfegyelem! No ez talán pártszempontból mind nagyon szép s a parlamentarismus ősapái — az angolok — e nélkül talán tönkremennének, de hogy ilyen rendszer, kivált félig civilisált államokban, milyenek az összes balkánállamok, a belső fejlesztés és kulturális előmenetel határozott ártalmára van, azt e sorok irója merész állítani. Milyen praktikus következménye van a parlamentárismusnak az igazságügy fejlesztésére? Az, hogy e fejlesztést részben feltartóztatja, részben lassítja. Alig hogy egy jóravaló és lelkiismeretes igazságügyminister hozzáfogott a szükséges reformok megvalósításához, íme megbuktatja az ellenpárt s ellenpárti utódja már csak azért, mert a kérdéses reformokat ellenfele (ki némelykor csak formailag s külsőleg volt az) inaugurálta, az istenért sem teheti'magáévá; azért tehát elveti és a nagyon üdvös és égető reformjavaslatok «pártérdekből» (?!) megbuknak. így megy ez in infinitum. Példá reá Szerbia, Görögország, Románia és kivált a mi Bulgáriánk, melyből a mi liberális doctrináreink szintén «parlamentáris» államot csináltak, habár alkotmányunk nem kötelezi a fejedelmet, hogy ministereit egy «többséget» (?) nyert pártból vegye. Különben e jogával fejedelmünk, hét évi habozás után, hál' istennek élt is a mult év nyarán, s akkor kitűnt, hogy a nyolc éven keresztül «parlamentáristöbbséggel» dicsekedett Stambulov, a nép túlnyomó többségét birta maga ellen s csak egy napon 20,000 (húszezer) hálatáviratot kapott Ferdinánd fejedelem, hogy az országot a nagy zsarnoktól megszabadította. E tényével a fejedelem örök hálára kötelezte a nemzetet. E kitérés után legyen szabad most már szokásos évi jelentésemet igazságügyünkről a tisztelt olvasók elé terjeszteni. II. Ha eltekintünk ama pár — orosz, francia és olasz forrásokból merített és korábbi közleményeimben emiitett — törvénytől, Stambulov bukása idején, tehát felszabadításunk 17-ik évében s illetve most is, ugyanazon birói szervezet állott és áll fenn, melyet 1880-ban az akkori Karavelof-féle «liberális» kormány hamarjában összetákolt. S még ha azon eredeti formájában maradt volna meg, a mint a törvény meghatározta, hát hagyján; mert utóvégre, habár e törvény a birák függetlenségét és elmozdithatlanságát ki nem mondja is, de azért mégis úgy rendelkezik, hogy birót állásából csak bizonyos, a törvényben meghatározott okokból (büntető ítélet folytán s igazolt képtelenség vagy rossz erkölcsi magaviselet esetén) lehet elmozdítani; de fájdalom, a magát szintén liberálisnak csúfoló Stambulov (mert ő mindent ráparancsolt igazságügyministerére) a birákat egészen más, volt dictatorunk sajátságos egyéni felfogásából eredő okokból csapdosta el. Bocsánatot kérek a tisztelt olvasóktól, ha e pontnál kissé huzamosabban igénybe veszem türelmüket, de hogyha azelőtt nem volt szabad az igazat nyilvánosan megmondani s félni lehetett, hogy Stambulov az embert szokott kegyetlen inquisitórius módján üldözni fogja, úgy most, hála istennek és Ferdinánd fejedelemnek, ilyesmitől többé tartani nem lehet. Azt akarom ugyanis constatálni, hogy Stambulov idejében a bíróságok határozataikban csak annyiban voltak szabadok, a mennyiben az illető perben nem voltak érdekelve Stambulov maga, az ő rokonai vagy elvbarátai, vagy pedig az állam és a * V. ö. a tavalyi c cimü közleményt a «Jog» 1891 évi 16. és 18—20. számaiban.