A Jog, 1895 (14. évfolyam, 1-52. szám)

1895 / 26. szám - Az 1893: XVIII . t.-c. 84. §-hoz

A JOG 203 követelhető, kérdéstelen, hogy azzal szabadon is rendelkezik., De nem is volna kivihető, hogy a tartásdíjat és csakis ezt fordíthassa az anya a törvénytelen gyermek tartására, egyrészt: mert akkor, midőn a gyermek csecsemő' s tartását az anya emlőiből nyeri, ez lehetetlen, s másrészt az ellenőrzés lehetetlensége és még azon okból, mert a megítélt tartási díj magában véve rendszerint nem elégséges a gyermek eltartása és neveltetésére. Végül nem tartom szükségesnek, sőt egyenesen célszerűtlen lenne, hogy a kiskorú anya a törvénytelen gyermek tartása iránti igény érvényesítésénél a törvényes képviselő és gyámhatóság igénybevételére kényszeríttessék, mert még az alacsony sorsban élő kiskorú nő is, vele született szemérem érzeténél fogva, nehezen határozná el magát arra, hogy a bírósági eljárást megelőzőleg szégyenét még egy gyámhatósági eljárás tárgyává is tegye, s így az igény érvényesítésétől csaknem valamennyi elriasztatnék. A második esetben azonban, midőn t. i. az anya a törvénytelen gyermek tartására képtelennévált; valamint az általam vitatott jogelv felállításakor, úgy jelenleg is teljesen egyező véleményen vagyok dr. Kiéi n J. úrral, mert attól az időponttól a gyermek tartása iránti gondoskodás a gyámhatóságra hárulván, a természetes atya tartási kötelezettsége iránti igény érvényesítésére is jogosulttá válik. Ez esetben áll aztán a dr. K 1 e i n J és Neurn a n urak által felhozott azon indok, hogy ha előzőleg a természetes apa az anyával a gyermek tartási díjra megegyezett s azt ki is elégítette, ezen egyesség hatálytalan, s az anyának a tartásra képtelenné vállta időpontjától kezdve, a gyermek önfentartásra kellő kora elértéig, vagyis magán joggyakorlatunk szerint 12 éves koráig, a természetes atya a tartásdíj fizetésre kötelezhető. Azonban a megelőző időre, habár az anya kezéhez teljesített tartásdíj ujolag megfizetésére az atya ez esetben sem kötelezhető, a mi szintén az általam felállított nézet mellett szólt. Azt hiszem, hogy az előadottak által sikerül a velem ellentétes nézetű cikkíró urakat, az általam felállított jogelv helyességéről meggyőzni. Az 1893: XVIII. t.-c. 84. §-hoz. Irta: BÁLINT ZSIGMOND, joggyakornok Budapest Az 1893: XIII. t.-c. 84. §-a szerint: «Ha a tanúkihallgatás külföldön eszküzlendő, a bíróság az ellenfél kérelmére a tanúkihallgatás elrendelésével egyidejűleg a tárgyalás folytatására megfelelő határnapot tűz ki. Ha a tanúkihallgatás jegyzőkönyve a tárgyalás folytatására kitűzött határnap után érkezik meg, az az ügytárgyalásánál és eldöntésénél csak akkor vehető figyelembe, ha e miatt az eljárás befejezése késedelmet nem szenved.* Eltekintve attól, hogy ez a nagyon is homályos és tág értelmű kivétel, <ha e miatt az eljárás befejezése késedelmet nem szenved» még sok fejtörést, s még több nehézséget és kellemetlenséget is fog okozni a birói karnak, azt hiszem, nem egyszer összeütközésbe is fogja hozni az ügybuzgó biró lelkiismeretességét a törvény iránti tisztelettel. Mert mit is akar ez a kitétel tulajdonképen jelenteni? Vájjon azt-e, hogy a biró csakis az esetre hozzon határozatot, ha a már meglevő bizonyítékok alapján különben is a végeldöntésre alkalmasnak találja a pert? De ez esetre teljesen fölösleges volt ez az enunciátio; s máskülönben is ennek a magyarázatnak ellentmond a logika, mert az ügy eldöntésénél tekintetbe venni olyan körülményt, a melyről tudomásunk nincs, az valami nonsens. Vagy talán úgy értelmezendő, hogy a biró csak az esetre halaszsza el a tárgyalást, ha más okoknál fogva különben is elhalasztaná; ha pedig a halasztásra egyéb ok nincs, a meglevő bizonyítékok alapján hozzon határozatot? Még ez az értelmezés látszik legplausibilisebbnek s úgy látszik dr. I m 1 i n g is e nézeten van, a mennyiben a kérdéses §-hoz irt magyarázatában igy szól: «A 84. §. első bekezdéséből eredő joghátrányt ellensúlyozza az, hogy az elsőbirósághoz elkésve érkezett tanúvallomás a felsőbiróság előtt nóvum gyanánt felhasználható. Tehát mintegy kényszer §. ez, mely akarva, nem akarva kötelezi a birót, hogy esetleg az alaposság s lelkiismeretesség rovására csupán a gyors igazságszolgáltatást tekintse célul. De hogy vájjon célszerű, jogos és méltányos-e ez az intézkedés; s hogy vájjon nem sujtja-e egy alig indokolható s meg nem érdemlett büntetéssel felperest, vagy alperest csupán azért, mert tanúik szerencsétlenségükre külföldön vannak? ez ismét más kérdés. Én alig hinném, hogy az az egyedüli indok is, mely mellette felhozható volna — többet én legalább nem találtam — t. i. az igazságszolgáltatás gyorsabbá tétele, tehát a célszerűség, megállaná a helyét; ellenben ellene felhozható annál több. Nézetem szerint ugyanis az említett rendelkezés csak okul fog szolgálni az ügyvédi s birói kar közötti villongásokra. Mert magától értetődik, hogy adandó alkalommal felperes vagy alperes — a kinek majd érdekében áll — ennek alapján érdemi határozatot fognak kérni. S miként hozza meg ezt az a biró, a ki úgy van meggyőződve, hogy a tanúvallomások nélkül határozatot hozni nem lehet? Nem fog-e élni törvényadta jogával, s a tárgyalást elhalasztja ? Hiszen az ö meggyőződése, az ő mérlegelése dönti el, mikor alkalmas a per érdeme a végeldöntésre, S vájjon lehet-e őt arra kényszeríteni, hogy saját jobb meggyőződése ellenére hozzon határozatot, hogy döntsön oly ügyben, mely előtte még nem tiszta ? Hiszen ehhez a szentlélektől sugallt látnoki szellem kellene. S nem vágna-e ez a kényszer törvényadta sérthetetlen jogokba? Nem volna-e kierőszakolása a birói meggyőződésnek, s igy korlátozása a bizonyítékok szabad mérlegelési jogának ? Azt vethetné valaki ellen, hiszen ott van még a felebbezési s felülvizsgálati eljárás, ott még érvényesíthetők a beszerzett bizonyítékok s azoknak alapján megváltoztatható a sérelmes ítélet. Igen, de az meg sértheti egy biró önérzetét és ambícióját, hogy meggyőződése ellenére kénytelen legyen egy oly ítéletet hozni, melyről tudja, hogy minden valószínűség szerint meg fog változtaltatni. De van még a dolognak más oldala is. Tegyük fel, hogy a per tárgyának értéke 50 frton alul van, tehát az itélet ellen csupán felülvizsgálatnak van helye. Alperes ezt kéri is; a tárgyalási határnap ki is tűzetik s a tanuhallgatási jegyzőkönyv még mindig nem érkezett be. Mit lesz teendő a felebbezési bíróság? A mennyiben a tárgyalást el nem halasztja — a mit azonban nem gondolnék — kénytelen lesz az elsőfokú Ítéletet helybenhagyni indokainál fogva. Alperes azután fizethet. Ha nem fizet, ott a végrehajtás. Elkótyavatyélik ingóit, dobra ütik földecskéjét s földönfutóvá lesz. Időközben beérkezik a tanuvallomási jegyzőkönyv s kitűnik, hogy tulajdonképpen neki volt igaza. Igaz ugyan, hogy élhet perújítással. De vájjon visszakapja-e vagyonát, megkapja-e földecskéjét? s még föltéve, ha meg is kapja, mi kárpótolja őt, a szenvedett izgalmakért, a rajta esett jogtalanságokért? Azért választottam ilyen szélső s kiáltó esetet, hogy a rikító következmények minél inkább szembeötlők legyenek, — nem mintha a dolog ilyetén lefolyását magam is hinném, mert meg vagyok győződve, hogy a felülvizsgálati vagy felebbezési bíróság a bizonyítékok beérkezte előtt határozatot nem hozna — de a jelzettem tényállások mellett az eredmények azok lennének. Vagy nézzük egy más komplikációját az esetnek. Tegyük fel, hogy az első bírósági itélet meghozatala után beérkezik a tanuhallgatási jegyzőkönyv s a marasztalt fél annak alapján felülvizsgálatot kér. Mi történik ekkor? A felebbezési bíróság a 212. §. alapján feloldja az ítéletet — az esetre kivételes intézkedés a törvényben nem lévén, egyszerű megváltoztató ítéletet nem hozhat — s utasítja a bíróságot, hogy a beérkezett tanúvallomások alapján hozzon uj ítéletet. Tehát ott vagyunk — hogy egy drasztikus hasonlattal éljek —a hol a mádi zsidó; sőt még hátrább, a menynyiben időt vesztettünk. Vájjon ez lenne az ut és mód az igazságszolgáltatás gyorsabbá tételére ? Ez volna a célszerűségi szempont? Alig hinném. Hiszen éppen ellenkezőleg ez eljárás meglassítja az igazságszolgáltatást. Nem sokkal egyszerűbb s tanácsosabb lett volna-e az egész intézkedést elhagyni ? annál is inkább, mert ha valóban azt akarja kifejeznij hogy a kérdéses esetben a biró a tanúvallomásra való tekintet nélkül tartozik határozatot hozni, beleütközik a biró lelkiismeretességébe s sérti annak jogkörét; de meg visszaélésekre s törvényileg szentesitett jogtalanságokra szolgáltatna alkalmat; ha pedig a tárgyalás elhalasztását mindazonáltal nem zárja ki, akkor meg teljesen fölösleges s csak téves magyarázatokra szolgálhat okul. Belföld. Á kir. igazságügyministernek 23,520/1895. I. M. számú rendelete a jövedéki kihágások eseteiben kiszabott pénzbüntetéseknek szabadságvesztésbüntetésre átváltoztatásánál követendő eljárás iránt kiadott pénzügyministeri körrendelet közlése tárgyában. (A pénzügyi birói hatáskörrel felruházott kir. bíróságokhoz és a kir. ügyészségekhez.) A jövedéki kihágások eseteiben kiszabott pénzbüntetéseknek szabadságvesztés-büntetésre átváltoztatásánál követendő eljárás iránt a kir. pénzügyminister úr által f. é. május hó 27-én 27,051,1894. sz. a. a kir. pénzügyi igazgatóságokhoz és a fővárosi kir. adófelügyelőkhöz intézett körrendeletet •/• alatt mellékelve közlöm tudomás végett. — Kelt Budapesten, 1895. évi május hó 30-án. Melléklet a kir. igazságügyministernek 23,520/1895. I. M. számú rendeletéhez: A kir. pénzügyminister úrnak 27,051/1894. számú rendelete, a jövedéki kihágások eseteiben kiszabott pénzbüntetéseknek szabadságvesztésbüntetésre leendő átváltoztatásánál követendő eljárás szabályozása iránt. A jövedéki kihágások esetében kiszabott pénzbüntetéseknek s/.abadságvesztésbüntetésekre való átváltoztatásánál külömböző eljárás követtetvén, értesítem a címet, hogy az 1880: XXXVII. t.-c. 9. §-a szerint az egyenes adók, a jövedékek, a fogyasztási adók és illetékek iránt fennálló törvények csak annyiban maradtak érintetlenül, a mennyiben azokat a magyar büntetőtörvénykönyvek intézkedései meg nem változtatták. Minthogy pedig az 1878: V. t.-cikk általános részében és pedig annak 53. §-ában ki van mondva: hogy pénzbüntetés átváltoztatásánál hat hónap az alkalmazható szabadságvesztés-büntetéseknek a maximuma, kétségtelen, hogy ezzel az adóügyi törvények és szabályok korábbi ellenkező rendelkezései, jelesen az 1876: IV. t.-c. 19. §. utolsó bekezdésének az a rendelkezése is meg van változtatva, mely szerint a pénzbüntetés átváltoztatása esetében egy évig terjedhető fogház is volt kiszabható, és kétségtelen az is, hogy a büntetőtörvénykönyv 53. §-ában foglalt általános szabály a közönséges bűncselekményeknél enyhébb jövedéki kihágási ügyekre is alkalmazandó. Értesítem továbbá címet arról is, hogy a kisebb kihágások eseteiben az 1883: XLIV. t.-c. 101. és 102. §-ai, illetőleg a