A Jog, 1895 (14. évfolyam, 1-52. szám)

1895 / 25. szám - A kir. táblák tevékenysége 1894-ben

A JOG 195 hanem a törvény világos rendelkezésével is, mely szerint minden ügyre nézve legalább két instantia van statuálva. A felmerült esetre nézve hangsúlyozva lett, hogy annak pertárgya 50 írton felül van, tehát a kir. törvényszék mint felebbezési, nem pedig mint felülvizsgálati bíróság jár el; továbbá említve volt az is, hogy a per tárgya 200 frton alul van, következőleg a tSI. §; szerint a kir. törvényszék, mint felebbezési bíróság ítélete ellen egyáltalában nincs felülvizsgálat. Ha tehát a kir. törvényszék a viszonkeresct érdemének elbírálásába bocsátkoznék, jog és törvényellenesen souverain bíró' sággá tolná fel magát, melynek az ügyben első- és utolsó szava volna. A kir. törvényszéknek, mint felebbezési bíróságnak ezek szerint a viszonkeresct eldöntésébe sem leheteti bocsátkoznia. Fentebb megemlítettük azt is, hogy a felmerült pereset a kir. törvényszéknél nyilvános előadásra került, arra tehát az 1893: XVffl. t.-cnek 172 — 179. §§. alkalmazandók. A 167. §-ban megvan ugyan ezen passzus: « .... a felebbezési bíróság jogosítva (tehát nem kötelezve) van az első bíróságtól el nem döntött kérdésekben is tárgyalni és határozni, avagy pedig határozatát az elsőbiróságtól eldöntött kérdésekre szorítani, és az ügyet, a mennyiben szükséges, további tárgyalás és ítélethozatal végett az elsőbirósághoz visszautasítani .» Eltekintve a fentebb kifejtett és az instantiákra alapított érvtől, a ll>7. a jelen esetre egyáltalában nem applikálható, mert az az «alap és mennyiség* szerint vitás követelésekre vonatkozik, a mi a jelen esetben nem képez vita tárgyat; és mert a 179. utolsó szavai szerint: « .... a 167. esetében a felebbezési bíróság az elsőbiróságtól eldöntött kérdésekre köteles szorítkozni»; már pedig a visszonkercsetre nézve az elsőbiróság egyáltalában nem döntött. Megfigyelendő még itt a 177. §, melyben a következő rendelkezés foglaltatik: «Ha a felebbezési bíróságnak . . .az elsőbiróság előtt nem tárgyalt kérdések fölött kell határoznia . . . szóbeli tárgyalást tűz ki, s erre a feleket megidézi . .» Ezen kitétel alatt: <nem tárgyalt kérdések» — egyáltalában nem lehet és nem szabad érteni azt az esetet, midőn az elsőbiróság az ügy érdemében nem döntött, hanem ezek oly kérdések, melyeket az elsőbiróság az ügy érdemére nem tartozóknak tartott, melyeket tehát mint nem ügydöntőket mellőzött, de azért az ügyet érdemileg eldöntötte. Hogy csak ily felfogás jogosult, kitűnik a törvény 32. és 33., valamint 152. §§-ból; de kitűnik ez a 177. íj második bekezdéséből, mely szerint: «A szóbeli tárgyalásra ilyenkor a 172. § esetében minden tekintetben . . azon szabályok alkalmazandók, melyeket a szóbeli tárgyalás alapján elintézendő felebbezés esetében kell alkalmazni; ellenben a 173. £ eseteiben a szóbeli tárgyalás csakis a 175. § szerint felhozható tények bizonyítására szoritkozhatik.> Ugy de «a szóbeli tárgyalás alapján elintézendő felebbezés esetében*, nem különben a hivatok 175. §. szerint feltételeztetik, hogy az ügy érdeme az elsőbiróság által eldöntve legyen érdemileg. Hogy az általunk vitatott felfogás az egyedüli helyes, igazolja végül a javaslat indokolása; nevezetesen: <A 172. itörv. 177. §) a feloldásoknak veszi elejét és egyszersmind a 167. § itörv. 172. §) esetében lehetővé teszi azt, hogy a mennyiben az ügy alapos elintézhetése végett a szóbeli tárgyalás tényleg szükségesnek mutatkozik, a felebbezési eljárás szóbeli tárgyalás útjára tereltethcssék. A 168. § (törv. 173. §) eseteiben a szóbeli tárgyalás korlátolását a felebbezési okok, illetőleg a felebbezési kérelem természete és a felülvizsgálati eljárás analógiája indokolja.* Az indokolás szerint is tehát a törvény 172. és 173. §§. esetében a '-feloldások , elkerülése végett tétetett a vonatkozó 177. §-beli intézkedés; úgy de fentebb kimutattuk, hogy a felsőbb bíróság az ügyben nem dönthet, ha ez által az instantiák száma megrövidíttetnék. Mindezekből az is kétségtelen, hogy a felmerült peresetben, mindig a viszonkeresetet tartva szem előtt, a kir. törvényszéknek nemcsak az ítélet feloldását nem volt szabad kimondania, hanem a viszonkeresct érdemleges elbírálásába sem lehetett bocsátkoznia. Igen, de az ügyben törvényes időben felebbezés érkezett be, mely felterjesztve lévén, a törvényszéknek azt másodsorban el kell intéznie. De hogyan ? ! Hogy a kir. törvényszék az elsőbiróság ítéletét a 103. § szerinti részitéletnek sem tekintheti és ennélfogva a 145. § szerint sem járhat el: mindez annyira evidens, hogy erre a szót vesztegetni teljesen felesleges. Ny anomalikus helyzetben szerény véleményem szerint a kir. törvényszék helyesen és törvényesen csak ugy járhat el, ha szorítkozni fog az elsöbirósági eldöntésre. Mivel pedig A. elismerte F. keresetét és védelme s felebbez'se csak arra irányult, hogy viszonkeresete folytán F.-el kompensáljon és az ez után fenmaradó viszonkereseti összegben F. elmarasztaltassék: a kir. törvényszéknek mint felebbezési bíróságnak nem marad egyéb hátra, mint: az elsöbirósági ítéletet helybenhagyni; 3Z indokolásban pedig felemlíteni a vonatkozó indokokat. Anomalicus helyzet ez a kir. törvényszékre azért, mert: a pertárgy meghaladja az 50 frtot; holott ha a pcrlárgy 50 frton alul volna, akkor a 213. §. rendelkezésénél fogva applicálandó 204. $ értelmében ugyanazon kir. járásbíróság Ítéletét ugyanazon kir. törvényszék jogosítva volna feloldani és szabályszerű eljárást rendelni. Alperes méltán panaszkodhatik jogsérelemről, de ennek okozója nem a kir. törvényszék, hanem a kir. jbróság, illetve az első fokban eljárt egyes biró. Kirívó lesz az alperesen elkövetett jogsérelem főleg akkor, ha: alperes kifizetvén a kereseti követelést, külön perutra megy és mostani felperesen a viszonkereseti követelést behajtani nem lehet. Ily esetben kevés vigaszt szolgáltat az 1893: XVIII. t.-c. 115. §-a és az 1871. VIII. t.-c. 66. ij-a. A fél eskü alatti kihallgatására kitűzött határnap elmulasztása a perujitás szempontjából Irta : dr. WEISZ ALADÁR kir. jbsági aljző, N.-Ujvártt. Az eset az, midőn a fél egészen vagy részben azért lesz pervesztessé, mert az eskü alatti kihallgatására kitűzött határnapon nem jelent meg és ezen körülményt a bíróság az ő hátrányára mérlegelte. Kérdés már most, hogy ebben az esetben ugyanazon ténykörülményre nézve, a melyre vonatkozólag az alapperben a fél eskü alatti kihallgatása már elrendeltetett, személyes eskü alatti kihallgatásának, mint uj bizonyítéknak, felajánlása mellett, helyt foghat-e a perujitás az 1881 :LIX. t.-c. 69. §-ának 2.pontja alapján ? Nézetem szerint nem foglalhat helyet. Valamely határnap elmulasztása esetén és alapján a perujitás a polgári perrendtartásnak VI. címének V. fejezetében kifejezetten megengedve nincsen. Az ebben foglalt felsorolás pedig taxativ és igy szorosan magyarázandó levén, a felvetettem esetben a perujitás a hivatkozott alapon már ez okból is kizártnak tekintendő. Nem változtat ezen azon körülmény, hogy míg más határnap elmulasztása esetén igazolásnak van helye, addig az 1893:XVIII. t.-c. 99. í?-ának második bekezdése értelmében a kihallgatási határnap elmulasztása miatt igazolási kérelemnek helye nincs, mert a mulasztásnak a jogorvoslat utján való reparálásának kizárása dacára megengedi az idézett törvényszakasz, hogy a bíróság a körülmények figyelembe vételével a kihallgatást újból elrendelje. Az a körülmény, hogy mig régibb sommás eljárásunk az eskü jelentkezési határidőnek vagy az eskületéti határnapnak elmulasztása esetén az igazolást, mint külön jogorvoslatot meg engedte, ami érvényben levő rendes eljárásunkban ma is szabály, addig az uj sommás eljárásunk a kihallgatási határnap elmulasztása esetén az igazolást, / mint jogorvoslatot kizárja, nem önkényszerü újítás, hanem a két eljárás bizonyítási rendszerének különbözőségében leli indokát és magyarázatát. Régi sommás eljárásunkban, mint rendes eljárásunkban, ma is az eskü nem bizonyíték, hanem ügydöntő eszköz volt tulajdonképen. Mint az 1893: XVIII. t.-c. m'inisteri indokolása megjegyzi, < ha a bíróság egyszer az esküt megítélte, akkor nem törődik többé az igazság kiderítésével, nem igyekszik magának a ténykörülmény valóságáról meggyőzédést szerezni, hanem tisztán csak arra szorítkozik, hogy az Ítélet formális feltételének teljesítését vagy nem teljesítését constatálja.--. Nagyon természetes tehát, hogy ezen rendszer mellett az eskü jelentkezési határidőnek vagy az eskületéti határnapnak elmulasztása esetén külön jogorvoslatnak kell lenni a vétlen mulasztás igazolására, mert az ügy jobbra vagy balra való eldöntése a formulázott eskü megítélése által a bírói mérlegelésből függetlenné vált. Egészen más az eset a bizonyítékok szabad mérlegelésének alapelvére fektetett és az esküt a fél eskü alatti kihallgatásával helyettesítő rendszernél, aminő uj sommás eljárásunké. Itt nem kötik meg formális bizonyítási szabályok a birói judiciumot, hanem az a tárgyalás és a bizonyítás egész tartalmának szabad mérlegelése alapján létesül és ezen igy keletkezett birói meggyőződés létrejövetelének csak egyik tényezője azon befolyás, a melyet a kihallgatásra megidézett fél megjelenése a biróra gyakorol. Itt tehát a jogos érdek kellő védelemben részesül, ha a bíróságnak meg van adva a jog, hogy a körülmények figyelembe vételével a kihallgatást újból elrendelhesse. Mert ebben az esetben a dolog természeténél fogva nem csak az a figyelembe veendő körülmény, vájjon a kihallgatási határnap elmulasztása vétlen volt-e vagy sem, hanem mindazon körülmények, a melyek a már létező birói meggyőződést létrehozták s igy az is, ha az újból elrendelt kihallgatás az illető félre nézve a legkedvezőbben ütne is ki, mennyiben lehet az alkalmas a már kilejtettek alapján létesült birói meggyőződés átalakítására. Az az ellenvetés tehát, hogy a kihallgatási határnap elmulasztása miatt az igazolás kizárva lévén, a fél, a mennyiben meg nem engedtetik, hogy ebben az esetben ugyanazon ténykörülményekre vonatkozólag, a melyre nézve az alapperben eskü alatti kihallgatása már elrendeltetett, személyes eskü alatti kihallgatásának, mint uj bizonyítéknak felajánlása mellett az 1881:1.IX. t.-c. 69. §-ának 2. pontja alapján perújítással éljen, jogainak és igazának érvényesítésétől az uj sommás eljárás 99. §-ának hivatkozott intézkedésénél fogva elüttetnék, mi alappal sem bír. De eltekintve ezen októl, a felvettem esetben nem foghat helyet a perujitás még azért sem, mert a prdts 69. §-ának 2-ik pontja kifejezetten lényegileg a per tárgyára vonatkozó uj vagyis