A Jog, 1895 (14. évfolyam, 1-52. szám)

1895 / 22. szám - Kérdések a sommás eljárás köréből. Az A, B, C naplós ügyek gyakorlatából

A JOG 171 setét azonnal jegyzőkönyvre venni? Nézetünk szerint: igen, mert ha ezt bármely okból elmulasztja, nemcsak az eljárás természetes folyamalát akadályozza, hanem a saját kezelését is nehezíti, kénytelen lévén az idéző fél ujabbi jelentkezésekor mégis megtenni, a mit egyszer már elmulasztott s a keresetről összefüggésben az A) naplóval venni fel a jegyzökönyvet, miután az A) naplónak vagy 7-ik rovata kitöltendő, vagy a l< -ik rovatba a per első iktatói száma bejegyzendő. Ismerünk esetet, hogy a biró egyezségi kísérletté idéző végzést adott ki s az ellenfél meg nem jelenvén, az illetőt mégis külön perútra utasította. A B) naplós ügyekre térve át, mindenekelőtt a törv. 4-ik §-ának .negyedik bekezdését kell megbeszélés tárgyává tennünk, mint melyet némely biró egyenesen félremagyaráz, holott a totum pro parte elvének alkalmazásával itt nagyon csínján kellene bánni. Egyik kir. járásbíróság mindenesetre csakis a még eléggé meg nem ülepedett gyakorlat okából számos fizetési meghagyási i írásbeli) kérelmet azért utasított vissza a kiemelt törvényhely alapján, mert kérvényező az egy levélborilék alatt beküldött összes kérvények postadiját valamennyi kérvényben külön felszámította és a fizetési meghagyást minden ügyben az egész postadíj iránt is kibocsájtani kérte, mikor csak az egyszeresen számitható postadíjból az egyes kérvényekre eső aránylagos összeg erejéig kérhette volna. Ez az eljárás szembeötlöleg két lényeges hibában szenved. Először: nem veszi figyelembe, hogy a kérvényező fél a postadíj mennyiségét előre nem tudhatja, másodszor: a postadijat is járuléknak tartja, pedig az járulékká csak akkor válik, ha a biró már naegáflapitotta. Hisz per analógiám, minden oly, akár szóbeli, akár Írásbeli fizeiési meghagyási kérelem visszautasítható volna, a melyekben kérvényező több költséget számit fel, mint a mennyit a biró elégnek tart. Hogy ez ad absurdum vezetne, magától értendő. A járulék kétféle lehet: vagy bíróilag megállapított, vagy olyan, a mely bírói megállapítás tárgyát még nem képezte. Az előbbiekhez tartozhatnak a perköltségek végrehajtási, árverési stb. dijak és költségek, utóbbiakhoz a kamatok és természetbeni szolgálmányok; pl. főtárgy: 200 frt, készpénzjárulék: fél hold föld haszonélvezete, ilelyesen jár el a biró, ha a fizetési meghagyás iránti kérelmet visszautasítja: mikor törvényes kamat helyett Írásbeli szerződési megállapodás nélkül 8"'0 kamat követeltetik (1877. évi Vili. t.-c. 4. és 7. §-ai>; - mikor világos kikötés hiánya dacára lejárt kamat utáni kamatot igényel a hitelező (1868. évi XXXI. t.-c. 4. §-a); mikor az 1883. évi XXY. t.-c. 19-ik ij-ának első bekezdése ellenére, elévült kamatokat számit fel; mikor ingatlanságra vonatkozó zálogszerződés alapján a zálogba adott ingatlan hasznait kéri, miután ilyen zálogszerződés a törvénynél és a kir. Curiának 24. polg. számú döntvényénél fogva önmagában érvénytelen. Ellenben helytelenül jár el s a fizetési meghagyások intézményét discreditálja és illusoriussá teszi, ha a kérelmet uti figura docet — csak azért utasítja vissza, mert a fél több költséget számit fel, mint a mennyi illeti, miután a kérvényezés pillanatában költség-járulék még nem is létezik s utóvégre a kérvényező annyi költséget kérhet, a mennyi neki tetszik. Az 1893. évi XIX. t.-c. 7-ik $-ának második bekezdését is kétféleképp magyarázzák. Tudunk bíróságot, a mely megköveteli, hogy a kézbesítő a most hivatkozott törvényhelyben körülirt záradékot az irni tudó adóssal szemben is beirja a kézbesítési ivbe, pedig ez alól ugyanaz a törvényhely kétséget kizárólag felmenti őt. Az 1868. évi LIV. t.-c. 262-ik £j-ának második bekezdése itt alkalmazást nem nyerhet, mert kizárólag a fizetési meghagyási törvény különös intézkedése irányadó. Ha tehát az adós irni tud, a záradék rávezetése szükségtelen. Azt meg, a mit egynémely bíróság kiván, hogy a fizetési meghagyások több adósnak egy kézbesítési iven kézbesittcssenek, világos törvényi és ügyviteli rendelkezés hiányában már maga a í dolog technikája nem engedi meg. A fizetési meghagyási ügyek kezelésénél is az áttekinthetőség kell, hogy főszerepet játszék s ha most öt-hat egyénnek szóló kézbesítést egy kézbesítési ivre szorítunk, az áttekinthetőséget nehezítjük meg. De ennek a kívánalomnak keresztülvitele különösen lehetetlen akkor, a midőn egy kézbesítési iven több adósra vonatkozó különféle kézbesítési akadály tanúsítandó s a mellett egyre, vagy többre nézve a 7-ik S-ban előirt záradék bevezetésének szükségessége is előáll. Ugyanazon fizetési meghagyásnak több adós részére való kézbesítése esetében ennélfogva annyi kézbesítési i v állítandó ki, a hány az adós. Ezt involválja a kézbesítési ivek negyedik rovata is, mely az átvevő nyilatkozatai és aláírása számára való s ha több adóst szorítunk egy kézbesítési ivbe, hová irják ezek esetleges nyilatkozataikat ? A s. ü. szab. 16-ik §-a előírja, hogy a nyilvántartást igénylő fizetési meghagyási ügyekről a biró nyilvántartó jegyzéket vezet. Tekintettel arra, hogy ezeknek az ügyeknek egyik főjellcgzője a felesleges munkától ment egyszerűség, nyilvántartó jegyzéket már kezdetben sem vezettem. Egyrészt, mert a vékonyan cseppenő irodai személyzetből nem jut egy se, a ki az A, B, C naplós ügyek kezelésében, ide nem értve természetcsen a másolásokat és a kiadmányozást, segédkezzék, másrészt, mert hova-tovább előre megyünk az időben és a? új törvények alkalmazásában, a nyilvántartó jegyzék vezetése annál nélkülözhetőbbnek bizonyul. íme ennek módja: Egy B naplós ügyben elrendeltetik a 10., illetve 13-ik § alapján a kielégítési végrehajtás. Az elrendelő végzés kiadmányoztatyán, elhelyeztetik a befejezett iratboritékok közé s mikor a végrehajtó a végrehajtási jegyzőkönyvet bemutatja, ez a végrehajtás foganatosításának napjától számitandíj 15 napon át akkép tartatik nyilván, hogy az iratboritékokra szembeötlöleg feljegyeztetik a lejárat napja s az iratboritékok a nyilvántartási ügyeknek szánt helyen a lejárat napjának sorrendjében egymás fölébe rakva őriztetnek. Ajánlatos ugyanúgy eljárni a (' naplós ügyek 15 napos határidejének nyilvántartásánál. A nyilvántartó jegyzék ezek szerint mellőzhetőnck bizonyult, mert a szekrényben a nyilvántartási zárkában elhelyezett iratokra ugyan naponként ügyelni kell épp úgy, mint a hogy a nyilvántartó jegyzékbe be kellene naponként nézni, de a nyilvántartó jegyzék vezetésének terhe alól a bíró mégis felszabadul s egygyel kevesebb bibelődése van. A kiküldött jelentése végett nem szükséges a nyilvántartás, mert ha a bir. végrehajtó ismeri kötelességét s ismernie kell, akkor a végrehajtási jegyzőkönyvet ennek felvétele után azonnal, nemfoganatositás esetében pedig jelentését a végr. törv. 23-ik §-ában meghatározott idő figyelembe vételével a bírósághoz úgyis bemutatja. A nyilvántartási ügyek ilyen kezelése mellett a ny ivántartó jegyzéket annál inkább bízvást nélkülözhetjük, mert a s. ü. szab. 16-ik §-a nem i m p e r a t i v e szól s mert különben is a bíróság vezetőjének fenn van tartva a j o g, hogy ezekben az ügyekben a kezelést belátása szerintegyszerüsithesse. Azon sok port felvert vitás kérdésen pedig, hogy a t k v i h a t ó s á g a korlátozással elrendelt k i e 1. végrehajtási végzés alapján b e k.e b e 1 e z é s t, vagy csak előjegyzést a d j o n - e, könnyű szerrel túleshetünk, ha tkvi hatóságainknak kötelességévé teszszük, hogy a korlátolt kieiégitési végrehajtás foganatosítása alkalmával a telekkönyvbe bejegyezzék: -az 1893. évi XIX. t.-c. 10. és 13. §-ában körülirt korlátozással*, miként a tkvi rdts 71. §-a értelmében az ily megszorító bejegyzés már régi usus. Nem tartozik ugyan szorosan véve a B naplós ügyekre, de mégis összefügg azokkal, mert a községi bíróságok elkerülésével B naplós ügygyé alakulhat: a kereskedőnek 20 frton felüli követelése, tekintet nélkül arra, hogy alperes is kereskedő -e, vagy nem?" 'Az 1893. évi XVDX t.-c. 2-ik §-ának 1. pontját és utolsó bekezdését precíznek és olyannak tartjuk, a mely minden ingadozást eleve kizár. Meggyőződhetünk erről, ha a törvény szavait s a törvényhozó intentioját közelebbről vizsgáljuk. A 2-ik i; utolsó bekezdése magyarázatot nem tűrő határozottsággal kimondja, hogy az 1. pont alatti ügyekben a budapesti és pestvidéki kir. járásbíróságok csak akkor járnak el, mint kereskedelmi bíróságok, ha alperes kereskedő. Ez a törvényhely tehát egy szóval se említi, hogy ha alperes nem kereskedő, akkor a kir. járásbíróságok nem járhatnak el, asúlyt pedig arrahelyezi és azt szabályozza, hogy a fennebb említett két járásbíróságnak mikor kell mint kereskedelmi bíróságnak elj arniok ? De ha a törvény szavaiból nem vonhatnók le kellő megnyugvással ezeket a következtetéseket, ott van a törvényhozó intentiója, mely a törvény homályát megszünteti. Ugy az uj prdts, mint a fizetési meghagyásokról szóló törvény egyik irányelve, hogy a kisebb ügyekben a bíróságot hozzáférhetővé tegyék. Hivatkozunk az 1893. évi XVIII. t.-c. 7. §-ának első bekezdésére s u. a. §. 1., 2., 3. pontjaira, nemkülönben az 1893. évi XIX. t.-c. 20. §-ára, melyek biztosítják a felek személyes közbenjárási jogát, sőt többet ennél: azt, hogy magukat meghatalmazott által képviseltethetik. Az 1893. évi XIX. t.-c. 2-ik §-a pláne a községi bíróságokhoz tartozó ügyekre is kiterjeszti a fizetési meghagyás iránti kérelmezés jogosultságát. Mindez nem arra int-e, hogy a törvény kétes helyeit az «odiosa restringenda, favores amplienda» elvével mérlegeljük ? Tekintve ezek szerint, hogy a törvényhozó intentiója nem lehetett más, mint az, hogy a kereskedő a könyvein alapuló követeléseit azon hely bírósága előtt érvényesíthesse per utján is, a hol könyvei vitetnek; tekintve, hogy az 1868. évi LIV. t.-c. 35-ik §-át az uj törvény sem helyezte hatályon kivül; tekintve, hogy a keresk. törvény 31-ik §-a értelmében a keresk. könyvek bizonyító ereje nem kereskedők ellenében két évi időtartamra terjed; tekintve, hogy a közs. bíróságokat a kereskedői könyvek bizonyító erejének mérlegelésére feljogosítani a törvényhozó semmiképp sem akarhatta; és tekintve, hogy ha a bíróság területén bárki bármely összeg erejéig kérhet fizetési meghagyást, akkor a kereskedőket a hitel érdekében nem lehet elzárni attól, hogy kereskedői könyveik alapján a saját helyi bíróságuk előtt adósaikat, akár kereskedelmi ügylet forog fenn, akár nem, bármely össszeg erejéig perelhessék: indokolts a kir. járásbíróságok helyesen járnak el, ha a kereskedőknek 20 frtot meg nem haladó követelések iránti keresetét bírói illetőség hiányából cl nem