A Jog, 1895 (14. évfolyam, 1-52. szám)

1895 / 14. szám - Német birodalmi magánjogi codificatió 1894-ben

JOGESETEK TÁRA FELSŐBIRÓSÁGI HATÁROZATOK ÉS DÖNTVÉNYEK. Melléklet a «Jog» 14. számához. Köztörvényi ügyekben. Győri kir. ítélőtábla. Elsöbirósági ítélettel 1894. nov. 1. előtt ellátott sommás perben 1894. nov. 1. után hozott végzés ellen használt felebbvitel, mely törvény szerint intézendő el ? 4. polgári határozat. G. Ágostonnak D. Anna elleni 280 forintos sommás perében, felperes a perhez csatolt eredeti adóslevélnek kicsomózását s alperesnek a kicsomózási költségekben való elmarasztalását kérvén; a sárvári kir. járásbíróság a kérelem felett előzetes tárgyalás után 189i. november 24-én 2,445. szám alatt végzést hozott, a mely ellen felperes részéről kellő időben beadott felfolyamodás a kir. ítélőtáblához 1895. évi 476. sz. alatt fel lett terjesztve. A győri kir. Ítélőtábla ennek az ügynek eldöntése alkalmából kimondotta a határozattárba felveendő következő határozatot: Az 1893: XVIII. t.-c. életbeléptetése (1894. novembei 1.) előtt elsöbirósági ítélettel már ellátott sommás perekben 1894. november 1-je után hozott végzések elleni felfolyamodás, illetőleg felebbezés, akár a végitélet után foganatosítandó intézkedésekre, akár a feloldott vagy megsemmisített ítélet helyébe hozandó újabb döntő ítéletet megelőző kérdésekre vonatkozzék a megtámadott végzés, egyaránt a korábbi törvények szerint történik és intézendő el. Indokok: Az 1893: XVIII. t.-c. 222. §-ának 3. bekezdése akként intézkedik, hogy: a törvény életbelépte előtt hozott végzések ellen a felfolyamodás, illetőleg felebbezés a korábbi törvények szerint történik. Minthogy ez a bekezdés a tekintetben, vájjon intézkedése csak az 1894. évi november 1-je előtt ítélettel ellátott és el nem látott perekre egyaránt, vagy csak a november 1-je előtt ítélettel be nem fejezett perekre vonatkozik-e ? nem különböztet. és nem intézkedik kifejezetten a felől sem, hogy a törvény életbelépte után hozott végzések elleni felfolyamodásra, illetve felebbezésre mely törvény intézkedései alkalmazandók? abból, mint annak ellentéte, az látszik következni, hogy a törvény életbelépte után hozott végzések ellen .felfolyamodás, illetve felebbezés, tekintet nélkül arra, hogy a per november 1-je előtt első birói Ítélettel már el volt-e látva és be volt-e fejezve vagy sem, az új törvény szerint történnék. Ezzel szemben a 222. §. 2-ik bekezdése úgy intézkedik, hogy: az új törvény életbeléptekor folyamatba levő sommás perekben, a melyekben az első birói Ítélet még nincs meghozva, a további eljárás az új törvény szerint történik, ha pedig az új törvény életbeléptekor már hozatott első birói ítélet, a további eljárásra — ide értve a felebbvitelt is — a korábbi törvények alkalmazandók. Ha már most az idézett 222. §. 2-ik és 3-ik bekezdését elválasztottan vesszük szemügyre, azok szövegezéséből az következnék, hogy az 1893: XVIII. t.-c. hatálybalépte előtti időben Ítélettel ellátott perekben 1894. november 1-je után hozott végzések a 222. §-nak akár 2-ik, akár 3-ik bekezdése alá volnának vonhatók, a mi a harmadik bekezdés túl-általános szövegezésének következménye. Ez a látszólagos ellentét azonban megoldást nyer a 222. §. 2-ik és 3-ik bekezdésében létező rendelkezések összevetése által, a mely úton a törvényből levonható a következtetés arra, hogy a 222-ik ij. 3-ik bekezdése csak a 2-ik bekezdés első részében emiitett 1894. évi november 1-je előtt első birói Ítélettel még el nem látott 1 perekre vonatkozik s hogy csak ezekre a perekre nézve képezi a szabályt az, hogy a felebbvitel: ha a végzés az új törvény életbelépte előtt hozatott, a korábbi törvények szerint, ha pedig az új törvény életbelépte után hozatott, az új törvény szerint történik. Ellenben ama végzések elleni felebbvitel, a melyek az új törvény életbeléptekor első birói Ítélettel már ellátott perben és pedig akár az első birói Ítélet hozatala után (mint például az 1868: LIV. t.-c. 239^244. §§. és az 1881: LIX. t.-c. 22. §-a szerinti eljárásban, vagy például az iratok kicsomózása kérdésében, a birói ügyviteli szabályoknak 318. §-a értelmében a kir. járásbíróságok előtti ügyvitelben is érvényben levő 246. §-a szerint folyamatba tett eljárásban], akár a megsemmisített és feloldott első bírói ítélet után folytatandó és újabb döntő ítélet előtti eljárásban hozattak és pedig arra való tekintet nélkül, hogy a felebbvitellel megtámadott végzés az 1893: XVIII. t.-c. életbelépte előtt vagy azután keletkezett, a korábbi törvények szerint történik; azaz az 1894. évi november hó 1-je előtt első bírósági ítélettel már elláBudapest, 1895 április hó 7-én. tott perekben az 1893: XVIII. t.-c. 222. §-ának 3-ik bekezdése soha sem alkalmazható. Kelt Győrött, 1895. évi február hó 22. napján. Hitelesíttetett Győrött, 1895. évi március hó 1. napján. A győri kir. Ítélőtábla. A végrehajtást szenvedőt valamely telekkönyvezett ingatlan tulajdonára megillető, de telekkönyvileg ki nem tüntetett jog lefoglalhatóságának kérdése. 5. polgári határozat. Özv. S. Józsefné szül. F. Anna végrehajtatónak, N. (T.) Jáilos és neje szül. R. Rozália alperesek elleni 54 frt 08 kr. sjár. iránti 1895. évi 2,488. polg szám alatt felülvizsgált végrehajtási ügyében a győri kir. ítélőtábla kimondta s a határozattárba felveendőnek rendelte a következő határozatot: A végrehajtást szenvedőt valamely telekkönyvezett ingatlan tulajdonára megillető, telekkönyvileg ki nem tüntetett jog az 1881: LX. t.-c. 132. §-a értelmében s az e szakaszban megállapított eljárás útján akkor is lefoglalható, ha az ingatlanra vonatkozó jogot élők közti jogügylettel nem maga a végrehajtást szenvedő, hanem az a jogelődje — a kinek a kérdéses jogra vonatkozólag a végrehajtást szenvedő az örököse — szerezte meg. Indokok: A végrehajtási törvény intézkedéseiből levonható az az elv, hogy a végrehajtást szenvedő tartozásainak kielégítésére a végrehajtást szenvedő minden, nem pusztán személyéhez kötött, hanem átruházható és értékesíthető jogát le lehet foglalni, s ennek a jogelvnek elismerését tanúsítják kiválóan az 1881: LX. t.-c. 132., 138., 203. és 213. §-ai. E szempontból tehát teljesen indokolatlannak kellene tekinteni azt, hogy a végrehajtást szenvedőnek valamely ingatlan tulajdonának a megszerzésére való joga végrehajtás alá legyen vonható akkor, ha a végrehajtást szenvedő azt az ügyletet, mely neki a jogot megadja, önmaga kötötte, vagy ha a jogot láncolatos összefüggésben két-három szerződés (élők közti jogügylet) útján szerezte: és ne legyen lefoglalható akkor, ha a kérdéses jogot megszerző jogügyletet a végrehajtást szenvedőnek oly jogelődje kötötte, a mely jogelődnek épen a kérdéses jogra nézve a végrehajtást szenvedő az örököse. Nem engedhető meg jogosan, hogy a végrehajtást szenvedő ezt a kétségtelenül átruházható és értékesithető jogát önkényesen elvonhassa hitelezői elől, maga pedig az ingatlannak zavartalan birtokában és használatában maradjon az által, hogy az ingatlanra tulajdonjogának telekkönyvi kitüntetését ki nem eszközli. Minthogy a végrehajtást szenvedőnek valamely ingatlan állagára vonatkozólag a fentebb vázolt úton szerzett jogát az 1881: LX. törvénycikknek 138. és 203. §-aiban meghatározott eljárással lefoglalni nem lehet, mivel az idézett törvényszakaszok elseje csak arra az esetre alkalmazható, ha az ingatlannak telekkönyvi tulajdonosa az, ki után a végrehajtást szenvedő örökölt, másodika pedig azokra az esetekre, a midőn a végrehajtást szenvedő tulajdonjogának tárgyát nem telekkönyvezett ingatlan képezi; vagy ha a végrehajtást szenvedőt valamely ingatlan haszonélvezete mellett a/ azon levő felépítmény tulajdona nyilvánkönyvi bejegyzés nélkül illeti : a fentiekből következik, hogy valamely telekkönyvezett ingatlan állagára a végrehajtást szenvedő jogelődje által élők közti jogügylettel szerzett s öröklés útján a végrehajtást szenvedőre szállott, telekkönyvileg ki nem tüntetett jog. csak az 1881: LX. t.-c. 132. §-ában meghatározott eljárással vonható végrehajtás alá s hogy e tekintetben a 132. §., a mely szó szerint csak maga a végrehajtást szenvedő által kötött szerződéssel szerzett jog lefoglalásáról látszik intézkedni, kiterjesztő magyarázatot igényel. A kiterjesztő magyarázás helyességét indokolja még annak figyelembe vétele is: hogy az örökös az örökhagyó jogaiba lép harmadikkal szemben s vagyoni jogokra nézve az örökhagyóval ugyanegy .személynek tekintendő; és hogy ennek folytán a végrehajtatóval szemben az örökhagyó által élők közti jogügylettel szerzett jog az azt öröklő végrehajtást szenvedőnél is oly tekintet alá vonandó, mintha a kérdéses jogot maga az örökös is élők közti jogügylettel szerezte volna, a mint maga a végrehajtást szenvedő jogát szintén csak az örökhagyó ügyletéből kiindulva s ennek alapján érvényesíthetné. Kelt Győrött, 1895. évi február hó 21. napján. Hitelesíttetett 1895. évi március hó 1. napján.