A Jog, 1894 (13. évfolyam, 1-52. szám)

1894 / 8. szám - A determinizmus a büntetőjogban. A Jog eredeti tárcája. (Vége.)

59 inénye nem a mulasztó fél makacsságának büntetése, hiszen a mulasztás nem a bírói parancs elleni engedetlenség. Alperes hallgatása nem is tekinthető feltétlen elismerésnek. A késedéiiiics alperessel szemben legmegfelelőbb felá 11 itani azt a fictiót, hogy ő lemond a védelemről ajlirmativa litis contestatio) tehát az ellenfél kérelmére a kereseti tények beismerése feltétéleztetik és alperesre nézve az összes kifogások veszendőbe mennek. Javaslatunk tzen most megbeszélt kérdésnél eltér a német birodalmi perrend intézkedéseitől, mert annak 29G. §. értelmében, alperes meg nem jelenése esetében csakis felperesnek szóbeli téuyállitásai tekintendők b eismerteknek és csak a mennyiben azok a kereseti kérelmet megállapítják, hozható a keresethez képest ítélet, ellen esetben felperes keresetével elutasítandó. Ugyanezen álláspontot foglalja el az 1868. évi L1V. t.-cikk . " §*a 's- javaslatnak indokai igen érdekesen okolják meg, miért tért el a javaslat a német birodalmi perrendtartástól. Szabadjon ezeket röviden reproducálni. A javaslat kiindulási pontja, hogy alperes perbebocsátkozása nélkül tulajdonképen nincs per. Ha alperes elmulasztja a perfelvételt és a bíróság öt meghallgatás nélkül marasztalja, akkor voltaképen nem ítél a perkövetelés felett, hanem módot nyújt felperesnek, hogy per nélkül is elérje célját. Ha a bíróság alperes nélkül felperessel tárgyalná az ügyel, az eljárás önmagával ellenmondásba jönne. A kereset tárgyát a jog és nem az egyes tényállítások képezik. Ha alperes megjelenik és a jogot elismeri, a bíróság nem bocsátkozhatik a tényállításoknak a jogállitással való összefüggésének vizsgálásába. Nincs ok feltenni, hogy a meg nem jelenő alperes csak a kereseti tényállításokat fogadja el valóknak, a jogállitásokat és a kérelmet azonban kifogásolja. Gyakorlati szempontok is javasolják, hogy alperes meg nem jelenése esetében a bíróság felmentessék a kereseti tényállítások vizsgálása alól. E nélkül a bíróság alperes meg nem jelenése esetében is kénytelen volna az ügy tárgyalásába bocsátkozni, ielperestöl az egész tényállás szóbeli előadását követelni, esetleg okiratait is megtekinteni. Ez sok felesleges és haszontalan munkát okozna, mert a bíróság vagy lelkiismeretesen cselekszi ezt s akkor a perfelvételi határnapra sok ügy ki nem tűzhető, a mi által a per caesurájának egyik legnagyobb előnye elesik, vagy üres formaságnak tekintené e szabályt, a mint ezt nálunk jelenleg is tapasztaljuk (lásd indokok 63. lap). Ha a perfelvételi határnapot a felperes mulasztja el, a 447. §. szerint az alperes kérelmére az idézés végzéssel feloldandó és felperes a felmerült költségekben elmarasztalandó. Felperes igazolással nem élhet, a kereset benyújtásának és a perindításnak hatásai azonban fenmaradnak, ha felperes az elmulasztott határnaptól számítva 15 nap alatt az idézés ismétlését kéri. Ha a felperes az idézés ismétlését kéri, vagy a pert ujabban meginditja, az alperes a perbebocsátkozást mindaddig megtagadhatja, mig a megállapított költség nincs megtérítve. Ezen szakasz nem zárja ki, hogy az alperes a perfelvételi napon a felperestől keresetével érvényesített jog nem létezésének bírói megállapítása iránti keresetet indítson. Ezen most idézett törvényszakaszból látjuk, hogy a tervezet különbséget tesz a között, felperes mulasztja-e el a perfelvételi határnapot, avagy alperes. Alperes ellen makacssági ítélet hozatik, mig felperes csupán az idézés alól o 1 d a t i k fel. A német birodalmi perrendtartás 295. §. szerint felperes elmaradása a perfelvételi határnaptól a kereset elutasítását vonja maga után. Hogy miért nem utasítja el a tervezet a meg nem jelenő felperest keresetével s miért oldja csak fel az idézés alól, ezt a tervezet indoka a következőkkel okolja meg : Felperes keresetét a tárgyaláson adja elő. A tárgyalást előzőleg kereset nincs-, csak idézés. A keresetlevél csak előkészítő irat, de nem maga a kereset és felperes a tárgyaláson nincs kötve a keresetlevélben közölt kereseti kérelemhez Ha felperes nem jelenik meg a perfelvéleli határnapon, nincs kereset és ennélfogva nem hozható ítélet, csak idézés van és a birói határozat csakis erre terjedhet ki. Felperes a pertől alperesnek perbebocsátkozása előtt elállhat. Ha felperes a perfelvételi határnapon nem jelenik meg, akkor róla az tételezendő fel, hogy elmaradásával hallgatag a pertől való elállását akarja kifejezni és mulasztása nem vonhat maga után súlyosabb következményeket, mintha a keresettől elállott volna (lásd indokolás 62. lap). A tervezet megadja azonban a módot alperesnek, hogy felperes őt ismételve ne zaklassa idézésekkel, mert alperes a perbebocsátkozást megtagadhatja, mig az idézés feloldásakor meghatározott költségek nem lettek megfizetve és mert joga van alperesnek a tervezet 131. §. határai között praejudicialis keresettel, illetve viszonkeresetlel szorgalmazni annak kimondását, hogy felperesnek keresetileg érvényesített joga nem áll fenn. III. A mulasztás kétféleképen orvosolható a tervezet szerint : ellen mondással és igazolással. A tervezet 468. §. szerint, ha az alperes a perfelvételi határnapon meg nem jelenik, az ítélet ellen ellenmondással élhet. Ellenmondásnak a tervezet szerint tehát csakis ezen egy esetben van helye; felperes, ki a per felvételi határnap elmulasztása folytán c s u ]) á n a perköltségekben marasztaltat i k, ellenmondással, sőt i g a z o 1 á s s a 1 s e m élhet. (447. §.) pedig ezrekre menő külöabözetü statisztikai adatokból következtetni nem lehet; már pedig a legátalánosabb tételek kivételével az antropológia mindig csak az előbbi, a szociológia viszont csak az utóbbi kategóriába tartozó bizonyítékokat szolgáltatott. A kriminológia hibásan a deduktív okoskodás rendjét követve, úgyszólván azzal kezdette munkálkodását, hogy két nagy főosztályt állított föl, a született és az alkalmi bűntettesek osztályát : mielőtt az egyes esetekkel eléggé mélyen foglalkozott volna. Ez a megkülönböztetés igen tetszetősen hangzik, de bár helytelensége nincs bebizonyítva, én mégis kételkedem abban, hogy lehetne olyan bűntettet elképzelni, a melyben mind a két tényező, a természeti hajlandóság és az alkalom ne játszottak volna közre. Azt a két tételt már régi rendszer is hirdette, hogy a szubjektumban dolusznak vagy kulpának és az objektumban a tettre alkalmas tárgynak kell lennie, a végre, hogy a bűncselekmény tényálladéka megállapítható legyen. Már a régi iskola is tudta azt a tételt, a melyet most, a fejlődő, uj tan apriorisztíkus kapkodásában ignorálni akar, hogy a bűntett fogalma az alanyi és a tárgyi elem konkurrálása nélkül el nem képzelhető. Ott tehát, a hol a részletekbe való bocsátkozástól, a speciális tételek fölállításától még a tudomány terén is ennyire óvakodnunk kell, még tartózkodóbbakká kell lennünk akkor, a midőn arról van szó, hogy a tanokat a gyakorlati életbe átvigyük. A tudomány körében még csak megengedhető egyes általános érvényű tételnek fölállítása ''s az azok nyomán való experimentálgatás, a gyakorlati életben azonban az ilyen kísérlet megmérhetetlen veszélylye! jár. Különben a büntetés jogosultságát a determinisztikus iskola nem helyezi uj alapokra. Joga, ennek a fogalomnak a szoros értelmében, a kriminológia tanai szerint a társadalomnak a büntetéshez nincsen ; de a jog hiányát bőven pótolja a szükség. A társadalom eddigelé azon tévtau alapján büntette a bűnöst, hogy joga van büntetni ; ezentúl azért fogja ugyanazt megtenni, mert félretéve a szofizmákat, be fogja látni, hogy kénytelen reá a saját fennállásának érdekében. A büntetés alapját nézve, eddig is csak védelmi intézkedés volt; a büntető jog, ámbár szeretett holmi erkölcsi jogosultságra hivatkozni, tényleg át meg át volt szőve kriminálpolitikai, azaz célszerűségi elvektől és az egyetlen változás, a melyet a kriminológia a jogosultság kérdését illetőleg előidéz, az lesz, a mi részben már meg is történt, hogy az erkölcsi elvekre való hivatkozás helyét a célszerűségi politika nyílt bevallása fogja elfoglalni. A gyakorlati jogtudománynak, vagy hogy határozottabb kifejezéssel éljünk, a tételes büntető jognak nem az a föladata, hogy avval foglalkozzék, hogy vonható valaki felelősségre tetteiért, — egyedüli rendeltetése az, hogy azon praktikus célnak szolgálion, a melynek kedveért egyáltalán kénytelen vagyunk a büntetés eszközéhez nyúlni és e cél nem más, mint a fönnálló társadalmi rend megvédése. Nem az igazság büntet, nem az igazság uralkodik, az igazság ideális értelmében pusztán hangzatos hipotézis, a melylyel a társadalom többségének meggyőződése szereti magát látszólag azonosítani. Tényleg mindig a túlnyomó erő. a hatalom uralkodik és ha e hatalom olyan, a mely a többség közmeggyőződésével ugy, a hogy, megegyezik, akkor az a többség, a mely az uralomnak ezt a formáját, ezt a nemét magára nézve kedvezőnek találja, felruházza azt az igazság megtisztelő epitetonjával. Itt tehát azoknak az elméleti okoskodásoknak, azoknak a tudományos frázisoknak, a melyeknek körében a kriminológia egyelőre még mozog, semmi értékük nem lehet. Az uj iskola tanainak ilyen fejletlen állapotukban a gyakorlatba való átvitele csak megingatná a társadalomnak azt a fejlett szervezett védelmi rendszerét, a melyet a régi büntetőtudomány már megalkotott és nem adna az elvett régiek helyébe uj eszközöket. .Ma az én véleményem szerint még teljesen időszerűtlen volna arról vitatkoznunk, hogy azon büntetési módszerek, a melyeket az uj iránynak többnyire nem jogász hirdetői ajánlanak, gyakorlatilag teljesen alkalmazhatók-e. Meggyőződésem, hogy előbb-utóbb bekövetkezend azon idő, a melyben a kriminológia a tudomány terén fejlett, adatokra alapított tételekből álló rendszerré fog emelkedni, a mikor azután itt lesz árinak is az ideje, hogy az elméleti tan alapjára kiépítsük az uj, gyakorlati tételes büntető jogot. Ez uj jog valószínűleg tökéletesebb eszköz lesz a társadalom önvédelmére, de addig, a mig az uj rendszer nem nyugszik biztos alapokon, nem szabad az uj iskolának könnyelműen kísérleti tárgyul odadobni az egész társadalmat, a társadalom bűnös és nem bűnös tagjait egyaránt.