A Jog, 1894 (13. évfolyam, 1-52. szám)
1894 / 7. szám - A conto corrente értelme és criteriumai
52 Azt mondják legtöbben s igazuk is vau, hogy a párviadalt az ellene hozott legszigorúbb törvényekkel sem sikerül kiirtani; de hát kérdem: sikerült-e talán a gyilkosság, az emberölés és a súlyos testi sértés bűntetteit kiirtani? Ezen bűntetteknek az esetei is napirenden vannak, ezeket ugyancsak szigorral sújtja a btkv. pedig ezekben az esetekben hányszor tapasztaljuk, hogy vádlott tettével a becsületén ejtett csorbát kívánta csak kiköszörülni, ilyen vádlott sokszor valóságos párbajt vivott, egyenlő fegyverrel, segédek és orvosok nélkül, de tanuk jelenlétében. Kérdés már most, hogy törvényhozás szempontjából mitévők legyünk, hogy a minduntalan áldozatait könyörületlenül szedő párbajmániának elejét vegyük? Erre nézve két véleményt ismerek. Az egyik, mely a párviadalt speciális jellegéből kivetkőztetni és közönséges bűntetté, illetve vétséggé canonisálni óhajtja, a másik pedig meghagyván a párviadalt továbbra is sui generis delictumnak, a becsületsértés és rágalmazás vétségeire megállapított büntetési tételeknek szigorítását kívánja. Utóbbi értelemben a budapesti ügyvédi kör is határozott, kimondván a mult hó 6-kán tartott ülésében azt (lásd »A J o g« 1893. évi december hó 17-kén megjelent 51. számát), hogy a becsületsértés és rágalmazás vétségeire megállapított büntetési tételek szigorítása tárgyában a képviselőházhoz feliratot intéz s egyúttal az igazságügyi kormányt arra kéri fel: intézkednék, hogy közegei, a kir. ügyészségek, a törvény szigorának kellő érvényt szerezzenek, továbbá, hogy a hírlapok hirdetési rovatában közzé tett rágalmazó vagy becsületsértő közlemények felett nem az esküdtszék, hanem a rendes bíróság Ítéljen és végül, hogy azon kiadó a kinek lapjában ily közlemények megjelennek, szintén szigorú felelősségre vonassék. A társadalom polgári életének épségben való föntartásában az állam van leginkább érdekelve s egyúttal hivatva is az egyes emberi életnek az összességre vonatkozó jelentőségét kellő kifejezésre hozva, olyan, ha kell felette szigorú szabványokat alkotni: melyek oly tettek megakadályozására alkalmasak, melyek polgári életének, mint legértékesebb javának, megsemmisítésére irányulnak. Azt, hogy a párbajt egyszerre egészen ki lehetne irtani, merész állítás volna, de véleményem szerint igen gyérülne a párbajok száma, ha a párviadal közönséges delictummá degradáltatnék. Ahhoz tehát, hogy a mindennapos párviadalok száma alaposan csökkentessék, szükségesnek találom : 1. Foglalkozzék ezen kérdéssel behatóan maga a társadalom s oldja meg a kérdést akként, hogy a kihívás elmulasztása vagy ennek visszautasítása a becsületes ember becsületét nem érinti. 2. A btkvnek revisioja alkalmával degradáltassék a párviadal közönséges delictummá, a rágalmazás és becsületsértésre megállapított büntetési tételek szigorittassanak, ugy, hogy például a közönséges becsületsértés hat hóig terjedhető fogházzal és 2,000 frtig terjedhető pénzbüntetéssel legyen büntethető. 3. Az első és második ponttal összhangban szóljon a katonai bt könyv is. 4. Vétessék eleje azon valóban botrányos hírlapi nyilatkozatoknak, melyekben a kihivó a kihivottat, a ki a párbajt visszautasította, szemtelen, alávaló, gyáva és tudja Isten mi mindennek elnevez; vétessék eleje akként, hogy azon kiadó, ki lapjában ilyen nyilatkozatot közzé tesz, szigorú büntetést kapjon, mert a szabad sajtó, melynek, elismerem, legszebb vívmányát köszönheti az emberiség, nem való arra, hogy a minden áron párbajozni akaróknak quasi segédkezet nyújtson. Ha mindez megtörtént, bizonyára nem lesz annyi párbaj, mint most, sőt lefogy azok száma a minimumig. Ez elég, ennél többet nem kívánhatunk. A conto corrente értelme és eriteriumai. Irta: Dr. ZAREVICH ANTAL, kir. itélö táblai biró Fiúméban. Nem éppen mindig helyes a kereskedelmi conto corrente — folyószámlának — az a felfogása, a mely judicaturánk és a külföldi judieaturának is álláspontjául szolgál. Nem ritkán történik meg, hogy tartozási és köveielési rovatokból álló bármily számlát azzal a névvel keresztelnek el, a mi nagyon helytelen. E tekintetben a lipcsei német birodalmi törvényszék egyik döntvényében találkozom a következő kiváló érveléssel. A kereskedelmi úgynevezett »tu la j dónké peni conto corrente* fogalmához nem a tartozási és követelési puszta alak elégséges, hanem megkívántatik, hogy ugyanaz, mint minden más szerződés, a két correntista kölcsönös megegyezésén alapuljon, és hogy azoknak akarata nem határozott tartozási tételeknek az egyes küldeményekkel való törlesztésére, vagy az átvevőnek előbbi határozott küldeményeiből eredő követelései részletes kielégítésére célozónak mutatkozzék, a mint az nagyobb adósság részletfizetéseinél történik. A tulajdonképpeni conto correntében az egyik correntista tartozási és követelési tételei, ha szolgáltatási és viszontszolgáltatás! viszonyban nyilván állanak is egymással, független ügyletek eredményének s kölcsönös tartozási és követelési önálló összegeknek tekintendők. Az döntő a conto correnténél, hogy az egyes küldemény, nem a küldő adóssági törlesztése, hanem az átvevő megterhelésének lételét képezze, és hogy a két correntistának akarata mind a két fél küldeményeiből való esy egésznek képzésére legyen irányozva, ugy hogy az egyes tételek az adósság és a ^kövelelés^ összességén és végül az összehasonlításukból eredő s a 1 d ó-n alapuljanak. . Ugyanezt az elvet juttatja kifejezésre a turini semmitoszék is egyik döntvénye, a mely azt mondja ki, hogy a conto corrente fennállhat ugyan külön szerződéstől függetlenül is, de hogy létre jöjjön, annak fontos tények sorozatából kell erednie (da una serié di fatti importanti), az üzl"et bar átok közti ügyletek cseréjéből (scambio d'affari), a melyből azoknak adósi és hitelezői viszonyait folytatólagosan módosító kölcsönös behajtások és fizetések kitessenek; hogy pedig azok a kölcsönös tartozási és követelési viszonyok hiányában akkor, mikor a két fél között csak az egyik fél által a másiknak tett szállításokból eredő tartozási és követelési számla létezik, a conto correntéről nem lehet szó. Ezeken a döntvényeken felül S u p i n o olasz írónak az »Archivio giuridico«-ban (XIX. 6 ) foglalt »Del Conto corrente« című monográfiájában is akadok a folyószámla fogalmának igen helyes meghatározására. Ennek a definíciónak kiváló tudományos értéke kellő méltatása céljából helyesnek tartom annak szószerinti szövegét is közölni, a mely így hangzik : »A conto corrente egy kétoldalú, terhes és dologi, kifejezetten vagy hallgatag kötött szerződés, melynek erejénél fogva két egyén egymáshoz értékeket küld, arra a célra, egyrészről, hogy azoknak tulajdonát és szabad rendelkezhetőségét áttegyék egymáshoz, másrészről, hogy egymásnak javára, illetőleg terhére hozzák azoknak összegét, ugy hogy azokból a küldeményekből eredő tartozások beszámítás utján azok erejéig megszűnjenek a számla lezárásánál.« A conto corrente itt kifejtett eriteriumaira kereskedelmi jogunk kitűnő magyarázója, dr. Nagy Ferenc is utal, midőn »A magyar kereskede'mi jog kézikönyve« a kereskedelmi számlákról szóló 127. szakaszának II. pontjában a következőt mondja : »Gyakran folyószámlának neveztetik bármily kétoldalú számla, helyesen azonban csak akkor beszélhetünk folyószámláról, ha az tartósabb, hosszabb kölcsönös üzleti és hiteli összeköttetés eredményeinek kifejezése.« Belföld. Összehasonlító statisztika. (Betétszerkesztési adatok.) E lapok mult évi 53. számában dr. Kálmán Lajos moóri kir. járásbiró ur statisztikai kimutatást tesz közzé a vezetése alatt álló kir. járásbiróság mint tkvi hatóság területén végzett betétszerkesztési munkálatokról abból az alkalomból, hogy ott a tkvi betétek szerkesztési munkálata végleges befejezést nyert, mely statisztikai kimutatást igazán szakszerű és minden sorából kitetszőleg az ügy iránti meleg érdeklődésről, jóakaratról tanúskodó oly megjegyzésekkel kiséri, melyért a járásbiró urnák itt a nyilvánosság előtt csak elismeréssel adózhatunk. Mind a mellett lehetetlen a statisztikai kimutatásnak egy tételét — mely nem a járásbiró ur működését érinti — kritikai megjegyzés nélkül hagynunk: ez a felvett külön jegyzőkönyvek számára vonatkozó statisztikai adat. Őszintén megvalljuk, hogy mi s velünk együtt több betétszerkesztő szakközeg a közlemény olvasásakor abban a véleményben voltunk, hogy a statisztikai kimutatás idevonatkozó része egyszerű sajtóhiba ; minthogy azonban a közzététel óta már több hét eltelt a nélkül, hogy a kiigazítás bekövetkezett volna, azt kell hinnünk, hogy az idevonatkozó adatok helyesek. Az emiitett statisztikai kimutatás szerint feldolgozandó volt 15,657. telekjegyzőkönyv s erre felvétetett külön jegyzőkönyv a tényleges birtokos tulajdonjogának bejegyzése stb. iránt 2 881, törlés iránt 989, így összesen 3,870 darab, a mi a telekjegyzőkönyvek számához viszonyítva (15,657 : 3,870 = 190 : +) 24-7%-nak felel meg; vagyis minden 100 telekjegyzőkönyvre kerek számban 25 külön jegyzőkönyv vétetett fel; tehái oly községre nézve, melynek 300 telekjegyzőkönyve volt, összesen 74 drb. szain az orszáS különböző részeiben szerzett saját tapasztalatainkat, ugy tobb betétszerkesztési szakközeg véleményét véve alapul: olyannyira csekélynek tűnik fel, hogy a felvett külön jegyzőkönyvek szamara vonatkozó statisztikai adatot még ma is va^y statisztikai vagy nyomdahibának vagyunk hajlandók tulajdonítani. Íme álljanak itt összehasonlítás okából az általunk ismert adatok: o inn ,közsé^ek ~ ho1 egyik kartársam működött - volt 2,400 telekjegyzokonyve, melyre felvétetett 1,400 külön jegyzőko,11>'v' a. ™. 58-3o/o-nak felel meg, vagyis minden luO tclekjkvrc esik 58 kulon jegyzőkönyv.