A Jog, 1894 (13. évfolyam, 1-52. szám)
1894 / 52. szám - Tőzsdei harácsolások
JOGESETEK TARA FELSŐBIRÓSÁGI HATÁROZATOK ÉS DÖNTVÉNYEK. Melléklet a »Jog« 52. számához. Budapest, 1894. december hó 30-án Köztörvényi ügyekben. Noha felperes az ellene indított más perben a mostani alperes jogellenes ténykedése folytán előállott kár megtérítésében mar asztal tátott s noha ö perbe hívta abba a perbe a mostani alperest, ez azonban a védelmet el nem vállalta, mégis felperesnek •löhb történt jogerős elmarasztalása nem menti öt fel a kárt okozó elleni perben annak bizonyítása alól, hogy az a kár ennek ténykedése folytán merüli fel, mivel az ama perben keletkezeti íteletek jogerős volta csak az otl perben állott felekre nézve bir hatálylyal. A szombathelyi kir. törvényszék: Alperest kötelezi 4,292 forint 21 kr. tökét és jár. felperesnek megfizetni. Felperest kereseti követeléséből 75 frt 86 krral elutasítja. Indokok: A magánjog általános elvei szerint, a ki másnak jogellenes cselekvénye álral kárt okoz, az okozott kárt megtéríteni köteles. Minthogy pedig alperes beismerésével, úgy a XIV. naplószátn alatti ítéletekkel beigazoltatott, hogy alperes a felperes tulajdonát képező csempész-kopácsi és pecöli erdőkbe vezeiő utakat jogellenesen elzárta, ez által A'/, a. szerint eladott tüzelőfának az erdőből leendő elszállítását megakadályozta ; minthogy továbbá a XIV. naplószám alatti ítéletekkel bebizonyíttatott, hogy felperes az alperes által jogtalanul okozott faszállitás megakadályozása miatt 3,530 frt kártérítési tőke, ennek 1877. évi január 28-ától járó 6°/n kamatainak és 35 frt perköltségnek G. Lajos részére leendő megfizetésére köteleztetett; minthogy mégis dr. E. Sámuel és B. Mór tanuknak XIX. naplószám alatti vallomásával begyözetett, hogy felperes által G. Lajos a megítélt összeg erejéig váltó adásával kifizettetett; minthogy végre a hivatkozott Ítéletek szerint a kártérítési töke és annak a fizetésig járó kamatai és a perköltség kitesz 4,292 frt 21 krt, ennek folytán alperes 4,292 frt 21 kr. és annak a fizetéstől járó 6°/ű kamataiban marasztalandó, ellenben az azt meghaladó 75 frt 86 kr. iránti követelésével felperes elutasítandó volt. Ellenben alperesnek a kár és összege, úgy az A. a. valódisága és tartalma, valamint a sommás perben folytatott védekezés ellen tett kifogása figyelembe vehető nem volt, mert a kár és annak összege, valamint az A. a. valódisága és tartalma jogerős birói ítéletekkel megállapittatott, mert alperes a sommás perben szavatosként perbe vonatván, a védekezés rá nézve lehetővé tétetett. És nem volt megítélhető az alperes által kínált főeskü amaz állítólagos egyezségre, hogy G. Lajos a váltó értékét csak az esetre követelheti felperestől, ha az alperes ellen bevétetik : mert hely és idő szerint meg nem határozta az egyezség létrejöttét, továbbá, mert annak létrejötte valószínűvé sem tétetett felperes által. A győri kir. itélő tábla: Az elsőbiróság ítéletét nem felebbezett abban a részében, melylyel felperes keresetével a kereseti tőkekövetelésnek 75 frt 8>i kr. összegére nézve elutasittatott, érintetlenül hagyja, egyéb részében azonban megváltoztatja, felperest keresetével a kereseti tökekövetelésnek 4,292 frt 21 kr. összegére és ennek járulékára nézve is elutasítja és végrehajtás terhével kötelezi, hogy alperes részére perbeli és felebbezési költséget fizessen. Indokok: Való ugyan, hogy abban a perben, melyet G. Lajos felpere3 ellen az alperes ténykedése folytán előállott kár megtérítése iránt lefolytatott, a másod- és harmadbirósági ítéletekkel felperes G. Lajos részére 3,530 frt kárösszeg megtérítésére köteleztetett. Ez a jogerős elmarasztalás azonban jelen perben nem menti fel alperes tagadásával szemben felperest annak bizonyítása alól, hogy az a kár alperes ténykedése folytán merült fel, mivel az ama perben keletkezett ítéletek jogerős volta csak az ott perben állott felekre nézve bir hatálylyal, alperesre azonban tehát annak mi hatálya sincs s mivel az a körülmény, hogy fe1peres az említett pernek folyamatban létéről alperest értesítette, hogy a perbe hivott a védelmet el nem vállalta, felperesnek bizonyítási kötelezettségét jelen perben azért sem érintheti, mert az 1881. évi LIX. t.-c. 10. §-a szerint a perbe hivó és perbe hivott közötti jogviszony ama perben el sem volt dönthető. Minthogy e szerint felperes jelen perben alperes tagadása folytán az utóbbinak ténykedéséből G. Lajosra származott kár lételét és mérvét bizonyítani tartozott, még pedig annyival inkább, a mennyiben az előbb említett perben G. Lajosnak 3,530 frt kárkövetelése felperes beismerése folytán állapíttatott meg, felperes azonban jelen perben nemcsak nem bizonyította, de szabatosan még elő sem adta, hogy mi volt az 1886. november 11. napján 1887. március 6. napjáig terjedő időben G. Lajosnak levágott fakészlete, melynek elszállítását alperes ténykedése gátolta s hogy ennek az elszállításnak az elmaradása miatt G. Lajos mi kárt szenvedett, felperes keresetével, mint nem igazolttal, elutasítandó, és mint pervesztes alperes részére a perköltség megfizetésére kötelezendő volt. A m. kir. Curia: A másodbiróság ítélete az abban felsorolt indokok alapján és még azért is helybenhagyatik, mert az a sommás visszahelyezési per, a melyet felperes a kérdésben levő út elzárása miatt az alperes ellen indított akkor, a mikor G. Lajos ugyanezen út elzárásából származtatott kárának megtérítése iránt a felperest beperelte, jogérvényesen eldöntve még nem volt s így alperes a most említett kártérítési perben a visszahelyezési keresettel szemben kifejtett védelmének elejtése, cselekménye jogtalanságának és kártérítési kötelezettségének beismerése nélkül felperes védelmét el nem vállalhatta, vele a pert közösen nem folytathatta (1881 : LIX. t.-c. 10. §.}, az a körülmény tehát, hogy alperes a kártérítési perben szavatosként perbe nem lépett, nem mentette fel felperest attól, hogy G. Lajos keresetével szemben, a mennyiben alperes ellen viszbnkeresettel élni kívánt, kellően védekezzék, de nem menti fel jelen perben sem a bizonyítási kötelezettség alól arra nézve, hogy G. Lajos az út elzárása folytán csakugyan kárt szenvedett s hogy ez a kár annyit tett, a mennyit felperes a kártérítési perben beismert. (1894. szept. 18., 723. sz.) Kereskedelmi, csőd- és váltó-ügyekben. A keresk. törvény 410., illetve 390. §-ában szabályozott egy évi elévülés a vaspálya ellen támasztott azon kártérítési keresetre is alkalmazandó, melyet a feladó arra alapit, hogy a vaspálya az árút nem a címzettnek, hanem oly valakinek szolgáltatta ki, ki annak átvételére jogosítva nem volt. Az elévülés ily esetben azzal a nappal veszi kezdetét, melyen az árú hibás kiszolgáltatása történt. A budapesti IV. ker. kir. jrbság, mint koresk. bíróság: A kir. járásbíróság felperest keresetével elutasítja és kötelezi, hogy alperesnek az eszményi bélyegköltség beszámításával 50 frt 50 kr. perköltséget 8 nap alatt végrehajtás terhével fizessen meg. Indokok: A keresetben és a tárgyalások folyamán előadottak szerint felperes az alapperbeli alperest a kereseti követelés és járulékainak fizetésére kötelezni kéri, mert alperes a F. J. részére 1888. dec. ö-én felperes által feladott öt kosár baromfit nem a címzettnek, hauem S. D.-nek adta ki 1888. dec. 6-án, enuek folytán pedig felperes, ki időközben a vételár fizetése miatt F, J. ellen a VII. ker. kir. jrbságnál pert inditott; de ezen perben F. J. főesküt tevén arra, hogy S. D.-t az árú átvételére meg nem hatalmazta, — pervesztes lett — a kereseti összeggel károsult. Alperes felperest elévülés cimén kéri a keresettel elutasítani, mert a kt. 390. és 410. §-ai alapján az egy évi elévülési idő alatt ellene keresettel fel nem lépett. Igaz, hogy ha a VII. ker. kir. járásbíróságnál lefolytatott perben F. J. által letett eskü folytán bizonyítottnak vétetnék, hogy S. D. nem volt F. J.-nek árúk átvételére megbízott fuvarosa, alperes helytelenül szolgáltatta volna ki az árút S. D.-nek és igaz az is, hogy az 1875 : XXXVII. t.-c. 390. §. az árúk elveszése esetén támasztható kereseteknek egy év alatti elévüléséről szól és az árúknak harmadik nem jogosított személynek kiadása folytán támadható igényekről e szakaszban említést nem tesz, de mind a mellett alperesnek az elévülésre fektetett kifogását a kir. járásbíróság figyelembe veendőnek találta és felperest keresetével az 1875 : XXXVII. t.-c. 390. és 410. §ai alapján elévültnek találván, alperessel szemben a keresetet elutasította ; mert az által, hogy ha az árú nem a címzettnek, de az átvételre nem jogosított harmadiknak adatott volna is ki, az a feladóra nézve tényleg elveszett ; mihelyt tehát felperes az árúnak ekkénti elvesztéséről tudomást nyert, kötelességében állott volna az egy évi elévülési időn belül jogait és igényeit alperessel szemben érvényesíteni; mit azonban megtenni elmulasztott.