A Jog, 1894 (13. évfolyam, 1-52. szám)

1894 / 42. szám - Az 1887. évi XXVIII. t.-c. 4 §-ának b) pontja és az ügyvédi rendtartásra vonatkozó javaslat

300 A JOG. Az ausztriai törvény a kereset elfogadhatása tekintetében nem elégszik meg azon negatív kellékkel, hogy a biróság illetéktelensége magából a keresetből ki nem tűnjék, hanem azon positiv kelléket irja elő, hogy a keresetben előadott tényállás az illetékesség megállapításira elegendő alapot nyújtson. A biróság nemcsak akkor tartozik a keresetet hivatalból visszautasítani, midőn illeíéktelensége magából a keresetből kitűnik, hanem akkor is, midőn a rendestől eltérő illetékesség megállapítására a keresetben elegendő alapot nem talál, vagy midőn az illetékesség megállapítását célzó kereseti adatok a biróság tudomása szerint a való tényál;ással meg nem egyeznek, mihez képest az illetékességi kifogásnak alperes ál al való emelésére csak akkor nyílik alkalom, a midőn az illetékesség megállapítása végett a keresetben előadott ténykörülmények a valóságtól eltérnek, a nélkül, hogy a bíróságnak erről hivatalos tudomása lehetne. Ezzel szemben a magyar törvény 17. §-a az idézés kibocsáthatásához csak azt kívánja, hogy a biróság illetéktelensége már magának felperesnek előadásából ne váljék nyilvánvalóvá és alperesnek nemcsak azon alapon nyílik alkalma az illetékesség ellen kifogást tenni, hogy az illetékesség megállapítása végett felhozott kereseti ténykörülmények valótlanok, hanem az alapon is, hogy oly körülmények, melyek a rendestől eltérő illetékesség megállapítására alapot szolgáltathatnának, egyáltalán nem forognak fenn. A tekintetben azonban semmi kétség sem merülhet fel, hogy az új sommás eljárás szerint is az esetben, ha felperes a keresetben, a rendestől eltérő illetékességet megállapító valamely körülmény igazolására okiratra hivatkozott, azt azonban a keresethez be nem csatolta, a bírónak jogában áll, az illetőség előleges, hivatalból való megvizsgálása céljából az okmány bemutatását követelni, mert eltekintve attól, hogy a mint a most felhozottakból kitűnik, a biró a feltétlen illetéktelenség eseteitől eltekintve, illetékességét hivatalból csak annyiban vizsgálhatja, a menynyiban annak hiányát már magukból a keresetben tartalmazott adatokból és ahhoz tényleg becsatolt mellékletekből is megállapíthatja, a törvény 15. §-a előírja ugyan, hogy felperes keresetéhez bizonyítékait mellékelni tartozik, ezen rendelkezés elmulasztását azonban azon sanctióval, hogy a kereset felperesnek visszaadandó, el nem látja. Mint az új törvény egyik sajátosságát kiemeljük ez alkalommal, hogy mig a mostani perrendtartás szerint a felek előleges szerződése által n egállapitható rendkívüli illetékesség esetei, a kifogás elmaradásából vélelmezett utólagos megegyezés által helyreállított illetékesség tseteivei egybevágtak, addig az új törvény szerint ez utóbbi kör tágabbnak jelentkezik, a mennyiben e szerint rendkívüli illetékesség csak akkor nem létesülhet, a midőn az ügy tekintet nélkül az értékre, a sommás eljárás alá egyáltalán nem tartozik és így az 1. §. 1—4. pontjaiban foglalt összes ügyeket öleli fel, holott az előleges szerződés által létesíthető illetékesség csakis készpénz és helyettesíthető ingók iránti pereknél léphet érvénybe. A törvény tehát egyrészt nem akarta kiterjeszteni a felek azon jogát, melynél fogva egyes bíróságoknak törvény szerinti munkakörét eléjük nem tartozó ügyekkel szaporíthatják ; másrészt azonban meg akarta szorítani azon esetek számát is, melyekben a feltétlen illetéktelenségnek esetleg csak felső biró által való észlelése folytán valamely, az egyik biróság által már végig letárgyalt ügy egy másik biróság által újból elejétől letárgyaltassék. Bár ez a jelen cikk körén kívül esik, ez alkalommal a tisztelt szerkesztőség engedelmével szeretnék még néhány szóval reflectálni azon megjegyzésekre, melyekkel dr. Hexner Gyula tisztelt kartársam a sommás törvény egy másik, 168-ik §-a felett e lap hasábjain közölt fejtegetéseimet az egyik nemrég megjelent számban kisérte. Nem akarom most vitatkozás tárgyává tenni, vájjon a 168. szakasz önálló kritika tárgyául szolgálhat-e vagy sem, hanem csak arra szeretnék tisztelt kartársam felszólalásával szemben utalni, hogy én nem az irányban fejeztem ki aggályaimat, miszerint a 168. szakasz a beneficium novorum igénybevételét korlátozni fogja, hanem igenis az irányban, hogy a nóvumnak a felebbviteli eljárásban való előadása esetleg a költségekben való elmarasztalást vonván maga után, a feiek sok esetben ennek kikerülése végett összes ténybeli előadásaiknak már az első biró jegyzőkönyvébe való felvételét fogják kívánni, a mi annál is inkább kell hogy komoly megfontolás tárgyát képezze, mert törvényünk a szabad bizonyítási rendszer terére lépett, már pedig mint arra K o r nf e 1 d (Civilprozessuale Grundsátze 64. 1.) helyesen utal, a szabad bizonyitási rendszer melleit a feleknek módjukban állván az indiciumokkal való bizonyítás terére lépni és érdekűkben lévén, a bizonvitás tárgyát képező tényállással távolabbi összefüggésben álló körülményeket is a biró tudomására juttatni, a bíróra háruló azon feladat teljesítése, mikép a tárgyalási jegyzőkönyvet a lehető legnagyobb rövidséggel és szabatossággal vegye fel, sokkal több nehézségbe ütközik, mint a legális bizonyitási rendszer mellett, a midőn a biró a jegyzőkönyvi tényállást azon körülményekre szoríthatja, melyek az ezen rendszer szerinti bizonyitási szabályok keretébe tartoznak. Ezen aggályaimat éppen nem látom eloszlatva tisztelt kartársam felszólalása által, mert nem hiszem, hogy a felek szóbeli előadásaiknak a jegyzőkönyvbe való felvétele alkalmával akár a törvény 121. §-ára, akár pedig a felsőbb bíróságnál provokálható discussióra való utalással volnának megnyugtathatok azon perhátrány tekintetében, mely a 168. §. szerint rájuk hárulhat. Végre pedig felszólalt tisztelt kartársam egy másik kételyére megjegyzem, hogy a következetesség szempontjából is volna indokolható, hogy a nóvum előadása csakis az első és nem a másodfokú biró által is költségben való marasztalással sújtassék, a mennyiben ugyanis az elsőfokú biró az uj törvényben szabályozott eljárás mellett is azon helyzetben lesz, hogy megállapíthassa, vájjon valamely, a jegyzőkönyvben elő nem forduló körülmény a fél által tényleg felhozatott-e vagy sem, holott, mint ezt kimutatni igyekeztem, a másodfokú birónak módjában nem áll ezt teljes megnyugvással megállapíthatni. Az 1887. évi XXVIII. t.-c. 4 §-ának b) pontja és az ügyvédi rendtartásra vonatkozó javaslat. Irta: BOROVÁNSZKY EDE nagyszombati ügyvéd. A most idézett törvényszakasz szerint az ügyvéd az ügyvédség gyakorlatától felfüggesztendő, ha a büntető biróság által ellene oly bűntett miatt, melyre a büntető törvénykönyv szerint a hivatalvesztés mint mellékbüntetés van megállapítva, vagy nyereségvágyból elkövetett bűntett miatt hozott vádhatározat jogerőssé vált. Ezen törvényszakasz végpontja szerint a felfüggesztés megszüntetendő, ha az ok, mely miatt elrendeltetett, megszűut. Ez utóbbi intézkedés folytán előtérbe lép az a kérdés, vájjon a jogérvényesen vád alá helyezett ügyvéddel megejtett végtárgyalás után hozott felmentő Ítélet, ha nem jogerős, megszün teti-e az okot, mely miatt a vád alá helyezés elrendeltetett s a fegyelmi biróság mellőzheti-e a felfüggesztés elrendelését abban az esetben, ha az elsőbirósági felmentő ítélet hozatala előtt a felfüggesztést el nem rendelhette, péld. azért, mert a felmentő ítélet nyomban a vád alá helyezési határozat jogerőre emelkedése után megtartott végtárgyalás után hozatott? A törvényhez szigorúan alkalmazkodva, azt hiszem, nem lehet más conclusióra jutni, mint arra, hogy a fegyelmi biróság akkor is kénytelen a felfüggesztést fentartani, illetve azt elrendelni, midőn a vád alá helyezett ügyvéd a végtárgyalás eredményeként a vád alól felmentetett — ha az Ítélet jogerőssé nem lett. Mert kétséget nem szenved, hogy a vádlott vád alatt marad mindaddig, mig a felmentő Ítélet nem jogerős. A büntető perben hozott felmentő Ítélet máskülönben nem is volna felülvizsgálható. Igaz, hogy a felmentő-, bár nem jogerős Ítélet a vád alá helyezésnek az értékét nagyon alterálja, mert mig a vád alá helyezés csak alapos gyanuokokon alapszik, addig az Ítélet a végtárgyalás során előterjesztett bizonyítékok alapján hozatik, — de azért a vád alá helyezést meg nem szünteti és meg nem szünteti ennek a törvény által megállapított következményeit sem. A »megszüntetendő« és »megszünik« kifejezéseknek nyelvtani értelme nem enged meg más magyarázatot, mint azt, hogy csak a jogerős felmentő Ítélet szüntetheti meg a jogerős vád alá helyezésnek következményeit. A törvénynek ebbeli intézkedése, a mely föltétlen és kivételt nem enged, a mely arra kényszeríti a f. bíróságot, hogy vagy a törvény szigorú intézkedéseit alkalmazva, a méltányosságot mellőzze, vagy a méltányosság követelményeinek megfelelve a summum just — summa injuriának tartsa — az ügyvéd anyagi és erkölcsi létérdekeinek intensiv sérelmével jár. Egybevetettem az eddigi törvény intézkedéseit az ügyvédi rendtartási javaslatnak 137 — 138. §-aival és úgy látom, hogy az ott felvett intézkedések sem kielégítők. A javaslat 137. §-ának 2. pontja azonos az 1887 : XXVIII. t.-c. 4, §-ának b) pontjával. Az utóbbi törvényszakasz végpontja a javaslatban már elmaradt. A javaslat szerint felebbezésnek van helye a felfüggesztés tárgyában hozott határozat ellen, úgy mint eddig, de újitás az, hogy a f. biróság mérlegeli, vájjon a felebbezésnek halasztó hatálya legyen-e vagy sem. Ez az intézkedés nem célszerűtlen, de magában véve a kellő kiegészítés nélkül nem csak hogy nem lendítene a dolgon, hanem a helyzetet még rosszabbra fordítja, jóllehet a javaslat e részbeni indokolása szerint az a célja a javaslatnak^ hogy egyrészt a felfüggesztés foganatosítása alaptalanul el ne odáztassék, másrészt azonban az ügyvéd anyagi és erkölcsi érdekein a szükségesnél súlyosabb csorba ne ejtessék. Az első helyen érintett célt el lehet érni a javaslat intézkedéseivel, de a másikat bizony nem. k mint a javaslat indokolásából kiveszem, az lebegett az előadói tervezet szerzőjének szeme előtt, hogy lehetnek esetek, a melyekben a felfüggesztések megszüntetése vagy a felfüggesztés foganatosítása mellőzését indokolja a végtárgyalás alapján hozott felmentő itélet, ellenben annak fentartása, foganatba vétele a legsúlyosabb sérelmet képezi. Ez az^ eszme nem nyert helyes kifejezést a javaslatban. Nem lehet a kitűzött célt az által elérni, hogy a felfüggesztést kimondó határozat elleni felebbezést halasztó hatályúnak mondja ki a fegyelmi biróság, hanem csak az által, hogy az ügyvédi kamara fegyelmi bíróságának bizonyos pouvoirt engedve, reá bizzuk annak