A Jog, 1894 (13. évfolyam, 1-52. szám)

1894 / 42. szám - Az illetékesség megvizsgálása a sommás eljárás 17. §-a szerint

299 liánná jelenik meg. A kihirdetéskor ez előadja, hogy ö nem azonos az elitélttel, azonban a nationale reáülik s igy az új biró, ha a leglelkiismeretesebben járna is el, nem tehet mást, mint tudakozódik az illető községi elöljáróságnál, hogy van-e a községben más Kis Juliánná is. Ha aztán innen tagadó válasz érkezik, nincs más mód, mint a valódi Kis Juliánná ellen venni foganatba a fogházat, vagyis a helytelen névhasználat miatt ártatlan személyt büntetni. A dolgok ilyetén állásában, azt hiszem, felesleges hangsúlyoznom, mennyire szükséges visszatérnünk a helyes és magyaros szokáshoz, mely a hőt a ^>né« szócskával pótolt férji névvel jelöli, melyhez ha még a nő születési nevét is hozzáteszszük, majd minden tévedés el lesz kerülhető s azt hiszem, azt a kis fáradságot, mely a német és oláh anyanyelvű népnél a helyes név kiderítésére fordítandó, nem szabad sajnálnunk a vele járó nagy előnyökkel szemben. )\Az illetékesség megvizsgálása a sommás eljárás 17. §-a szerint Irta : dl. BOCK BERNÁT, galgóci ügyvéd. A keresetnek az illetékesség szempontjából való megvizsgálása tárgyában az új sommás eljárás 17. §-a azt rendeli, miszerint az esetben, »ha a keresetből kitűnik, hogy az ügy nem tartozik a sommás eljárás alá, vagy hogy a bíróság nem illetékes, a kereset idézés kibocsátása nélkül hivatalból visszautasítandó*. Ha ezen rendelkezést egymagában, a most érvényben levő törvény és az annak értelmezésére kifejlődött bírói gyakorlatra való tekintet nélkül vizsgáljuk, abban controveisiára alkalmat szolgáltató okot nem igen találunk ; akkor nevezetesen kételyünk nem támad a tekintetben, hogy az idézett szakasz szerint a biró a keresetnek első izbeni megvizsgálásakor azt mindazon esetekben tartozik hivatalból visszautasítani, a midiin akár tárgyi, akár pedig helyi illetőségének hiányát észleli, tekintet nélkül arra, vájjon ezen hiány a felek clö'eges nyílt, avagy az illetékességi kifogás elmaradásából következtethető utólagos hallgatag megállapodása által orvosolható-e vagy sem, rövidebben, vájjon az illetéktelenség feltétlen vagy feltételes-e? Nem oly világos azonban a dolog akkor, ha szem előtt tartjuk azon értelmezést, melyet a birói gyakorlat a most még érvényben levő perrendtartás vonatkozó szakaszára nézve megállapított és ebből a következtetést levonni megkíséreljük ana az értelmezésre, melyet a gyakorlat részéről a sommás törvény 17. §-ára nézve várhatunk. Az 1868: L1V. t.-c. 51. §-a a következőket állapítja meg : »A bíróságok kötelesek az illetőségükhöz nem tartozó kereseteket és másnemű beadványokat hivatalból visszautasítani. kétséges a gonosztevők és kéjhölgyeknek oly gyakran említett nemzetközi hasonlósága. C?ak hasonlítsuk össze a különböző államok ezen osztályainak képét s többnyire a nemzeti typusra ismerünk. A hol ez nem lép világosan előtérbe, ott többnyire széles, mongoloid arcokról van szó, melyek az összes országok proletárjainál viszonylag igen gyakoriak s aztán bizonyos felületes hasonlóságot mutatnak. Mindenekelőtt az arckifejezés megítélésére nincs exakt mérőeszközünk s ezért itt a legszélsőbb subjektivismus uralkodik. Gondoljunk csak pl. az Antinous arcnak oly alapjában különböző magyarázataira. Az oly sokszor hangoztatott seteség (balkezűség) sem nagyon gyakori a gonosztevőknél s legkevésbé sem tartandó atavistikusnak, minthogy itt utánzás játszhatja a főszerepet. Végül a tátoválás és a tolvajnyelv állítólag jellemzők a gonosztevőkre nézve ; de Baer, Leppmann és mások az elsőnek semmi különös jelentőséget nem tulajdonítanak s a tolvajnyelv sem bir más lélektani tényezőkkel, mint bármely más hivatásnak jól kifejlődött szólásmódja. De most azt fogják önök kérdeni : Miért szaporodnak számra nézve az u. n. elfajuiási jelek a normálisoktól a gonosztevőkig? Erre Baer, Fér é, Laurent s mások válasza, valamint az enyém is az : mert az élet nyomorúsága, az elégtelen élelem, a plebs egészségtelen viszonyai, a folyton növekvő iszákosság, syphilis, részben a fajtalanság folytán is, a testi s lelki elfaju'ásnak s ezzel együtt az elfajuiási jelek számának nemzedékről nemzedékre nőnie kell. Hiszen világos, hogy testileg s lelkileg félig nyomorék szülők gyengébb gyermekeket nemzenek, kik aztán ugyanazon káros befolyásoknak kitéve, mint szüleik s elődeik, még jobban kell, hogy elfajuljanak, annál is inkább, mert némely rajtuk észlelhető tünet szintén szerzés (nem pedig öröklés) útján fejlődhetik ki. Csak igy magyarázható meg, hogy miért volt már az alsó osztályokba tartozó normális nőknél is az elfajuiási jelek száma oly uagy s hogy miért kell másrészről ezeknek még szaporodniok a bűntettes nőknél, kik többnyire a nép salakjából származnak, a hol még sokkal kedvezőtlenebbek a viszonyok, mint amott. Következésképen a felsőbb rétegekben kevesebb elfajuiási jelet kellene találni, a mi va'ószlnű, de véglegesen még meg nem állapíttatott. (Folyt, köv.) A 8. és 53. §§. eseteit kivéve azonban a nem illetékes biróság is illetékessé válik, ha alperes az illetőség ellen törvényes időben kifogást tenni elmulasztott.« Látjuk tehát, hogy a keresetnek illetékesség szempontjából való megvizsgálása tárgyában a régi törvény intézkedése a lényegre nézve nem tér el az új törvény határozmányaitól. A régi törvény 51. § a épp úgy nem tesz különbséget a tárgyi és helyi, a feltétlen és feltételes illetéktelenség esetei között, mint az uj törvény 17. §-a és igy magában ezen két szakaszban nem igen találunk okot arra, hogy azoknak értelmezése egymástól lényegileg eltérő eredményre jöjjön. Igaz ugyan, hogy az 51. szakasz második bekezdése az új 17-ik szakaszba át nem vétetett, ez azonban szükségszerüleg még nem nyújt elegendő alapot arra, hogy a két szakasznak egymástól eltérő értelmet tulajdonítsunk, mert egyrészt miután a biró akkor, midőn a keresetet első ízben vizsgálja, nem tudhatja, vájjon alperes emel e majd illetékességi kifogást, a második bekezdésben foglalt azon intézkedés, hogy feltételes illetéktelenség esetén a nem illetékes biró is illetékessé válik, ha alperes ez irányban kifogást nem tesz, csak a per folyamatban lételének idejére vouatkozhatik, míg az első bekezdés és az uj 17. szakasz csak a kereset első izbeni átvizsgálásának idejét tartják szem előtt; másrészt pedig a második bekezdés rendelkezése bár nem ugyanazon szakaszba, mint az első, az uj törvénybe is átvétetett; a különbség mindössze csak abban áll, hogy az idevágó új 27. nemcsak a régi 8. és 53. §-ban foglalt, hanem az összes, egyébiránt a régi törvény uralma alatt is ilyeneknek elfogadott feltétlen il'etéktelenségi eseteket hozza fel. Mindazonáltal azonban tény, hogy a birói gyakorlat a perrendtartás 5l-ik §-a két bekezdésének egybevetéséből más eredményt vont le, mint a melyet a fent előadottak szem előtt tartása mellett várni lehetne, a mennyiben tudniillik ezen szakasznak állandóan azon értelmet tulajdonította, hogy a biró nemcsak a per folyamán, hanem a keresetnek első izbeni megvizsgálásakor is csak az esetben veheti hivatalból figyelembe az illetékesség hiányát, ha az a felek nyílt vagy hallgatólagos megegyezése által nem orvosolható; ellenkező esetben azonban bevárni tartozik, vájjon alperes emel-e az illetékesség ellen kifogást vagy sem és nem-e válik majd illetékessé ezen kifogás elmaradása által. Kérdés már most és ez érdekelt itt minket első sorban, hogy azon értelmezéssel szemben, melyben az érvényben levő perrendtartás 51. §-ára nézve ezek szerint a birói gyakorlat megállapodott, milyen értelmezését várhatjuk az új törvény 17-ik szakaszának ? A határozott választ erre természetesen csak a jövő fogja megadhatni; azt hiszem azonban, hogy a judikatura nem fogja figyelmen kívül hagyhatni, hogy midőn az uj 17-ik szakaszban a szóban levő bekezdést mellőzve és ekkép a mostani gyakorlatra alkalmat adott egybevetést kikerülve látjuk, ebből nem minden alap nélkül következtethetünk a törvényhozó azon szándékára, miszerint a mostanival megegyező birói gyakorlat képződésére minden alapot elvonni és a biró azon kötelezettségét, hogy az idéző végzés meghozatala előtt illetéktelenségét még akkor is hivatalból észlelni tartozik, midőn az a felek megegyezése által megszüntethető, minden kétségen kívül helyezni akarta. Az esetben, ha a birói gyakorlat a kérdést ez értelemben oldja meg, a 17-ik szakasznál még egy másik kérdés merül fel, tudniillik az, vájjon a kereset illetékesség hiányából hivatalból visszautasitandó-e akkor is, ha abból kitűnik ugyaD, miszerint a biróság nem az alperes személye, illetve a per tárgya szerinti rendes biróság és oly körülmény, mely a rendestől eltérő, jelesen az 1868 : L1V. t.-c. 35. §-a szerinti illetékességre alapul szolgálhatna, a keresetben nem foglaltatik ; másrészt azonban a kereset tartalma szerint valamely, a rendkívüli illetékességet megállapító körülmény fenforgásának lehetősége sincs kizárva, a mennyiben például a kereset szerződés teljesítésére vonatkozik ugyan, de abban az, hogy a szerződés hol köttetett vagy teljesítendő, előadva nincsen ; avagy az illetékesség hivatalból csak akkor szállítható- e le, ha a keresetből nemcsak az tűnik ki, miszerint alperes a biróság területén kívül lakik, illetve birtokpernél, hogy a per tárgya más biróság területén fekszik, hanem a kereset adatai szerint bármely, a rendkívüli illetékességet megállapító körülmény fenforgása is ki van zárva ? Ha a szóban levő szakaszunk szövegét az érvényben levő osztrák polgári perrendtartás idevágó 1. és 2. §-ainak szövegével összehasonlítjuk, a választ, azt hiszem, az utóbb felhozott értelemben fogjuk megadni. Az aírztriai polgári perrendtartás idézett két szakasza ugyanis ekkép szól: »Jedes Gericht hat sogleich bei dem Beginne eines Gescháftes in oder ausser Streitsachen seine Zustándigkeit sowohl hinsichtlich der Personen, als des Gegenstandes sorgfáltig zu prüfeu und daher in Fállen, wo es diese offenbar nicht gegründet findet .... die Partéién von Amtswegen zuriickzuweisen. Insoferne in Streitsachen die Gerichtsbarkeit nach den Angaben des Klagers begründet erscheint, und diese nicht schon dem Gerichte als unrichtig genau hekannt sind, ist das Gesuch anzunehmen und dem Geklagten zu überlassen, die Einwenduug des nicht gehörigen Gerichtsstandes anzubringen.« Ezen rendelkezést a magyar törvény itt tárgyalt intézkedésével összehasonlítva, látjuk, hogy azok között nevezetes eltérés mutatkozik.