A Jog, 1894 (13. évfolyam, 1-52. szám)

1894 / 39. szám - Az uj sommás eljárás 168 §-áról

274 A JOG, Végül aztán van a törvényszakasznak egy záradéka, mely szerint akár az első, akár a második eset tárgyaltassék, illetve kéressék : a tárgyalás és kérelem »a v é g r e h a i t á s elrendelésére és az elrendelt végrehajtás foganatosítására csak akkor bir halasz tó hatálylyal, ha a marasztalás összege a bíróságnál letétetette Egész a Verbőczi idejétől kezdve a mai napig nagyon gyakori az eset, különösen pedig a bélyegek alkalmazása óta, hogy a szegény ember vagy valódi sérelmének orvosolhatása szempontjából, vagy még gyakrabban szerencse-próbából szegénységi bizonyítványt kerit, »m a g a mutatja k i«, hogy ő vagyontalan és elkezd szegény jogon perelni. Ez az eset a törvényből ki van felejtve; mert az mégis különbség, mikor egy vagyonilag meglehetős erős lábon álló emberről azt akarja kimutatni malitiosusan ellenfele, hogy fedezettel nem bir csupán azért, mert néhány száz forint adóssága is van és megint más az eset akkor, mikor a perben álló fél maga mutatja ki hitelesen magáról, hogy ö szegény, vagyontalan. Továbbá az 1868-ki törvény kifejezései alapján még összezavarhatta jogász ember is a végrehajtást az árverési cselekménynyel, mert a »k i el é gi t é s«-ben mindkét fogalom és cselekmény megtaláltatik; úgyde az 1881-ki végrehajtási törvényben szabatosan külön van választva éppen ;i gyakorlati követelmények szerint a végrehajtás elrendelése és foganatosítása egyfelől, az árverés elrendelése és foganatosítása másfelől. Az idézett 42. § annyit mond, hogy a végrehajtás elrendelésére és az elrendelt végrehajtás foganatositására van halasztó hatálya a depositónak ; az most már a kérdés: hát lehet-e árverést elrendelni és foganatosítani a 42. §. esetében vagy sem ? A törvény itt is hézagos és nem szól semmit, holott mondania kellene valamit, mert van egy másik §, mely szerint két egybehangzó határozat alapján a jogorvoslat kimerítése előtt is lehet árverést rendelni és foganatosítani s ha ennek rendelkezése fog szem előtt tartatni, akkor a 42. §-ban foglalt törvényes törekvés egészen haszontalan és felesleges. Még sokkal inkább haszontalan azonban az a birói praxis mely a törvény kimutatott hézagait akarná pótolni. Ugyanis a konkrét esetben az első fórum kielégítési végrehajtást rendelt el a vagyontalan nyertes részére, a ki maga mutatta ki hitelesen keresete mellett, hogy teljesen szegény, holott az elsőbiróság küldte fel éppen a felebbezést is ugyanakkor az ítélet ellen. A végrehajtás foganatosíttatván s ugyanekkor a végrehajtási végzés is kézbesittetvén, ez ellen felfolyamodást adtam be: előadván, hogy, tekintve a törvény hézagos voltát, én a kielégítési végrehajtás elrendelésének helyét nem látom, mivel ellenfelem maga mutatta be a bíróság előtt szegény voltát és mivel maga a bíróság terjesztette fel a felebbezést, tehát mindkét feltételnek birtokában és tudatában van a bíróság, mely szerint törvénynél fogva tiltva van elrendelni a kielégítési végrehajtást mindaddig, mig végrehajtató kellő fedezetet nem nyújt biztosítékul az esetre, ha felebbezés folytán meg lesz változtatva az első Ítélet; vagy pedig ellenkező esetben fölöslegessé válik az egész 42-ik §. A kir. tábla azonban helybenhagyta az eljárást, indokul azt hozván fel, hogy a marasztalási összeget nem de ponáltam. Később az árverés elrendeltetvén, beadványt intéztem a perbírósághoz, hogy vegye tekintetbe a 42. §. intézkedését és törekvését ; ne engedje meg, hogy végrehajtató rátegye a kezét az összegre, mig a felebbezés vissza nem érkezik, mert hát ezt kívánja a törvény szelleme is, az anyagi igazság is, napjainkban pedig jelszó minden vonalon az anyagi igazság érvényesülése. A kir. törvényszék szintén elutasította kérésemet, indokul azt hozván fel, hogy a marasztalási összeget nem deponáltam. Bizonyos dolognak látszik, hogy sem a kir. tábla, sem a kir. törvényszék el se olvasta a kérdéses 42. §-t, csak úgy vaktában akarta reperálni a törvény hézagait. Ki képes felfedezni ebben a § - b a n azt a rendelkezést, hogy a kérés elutasittassék azért, mert a marasztalási összeg birói letétbe nem helyeztetett? Senki! A 42. §. világosan azt mondja, hogy a depositio jelenléte vagy hiánya csakis a végrehajtás elrendelésére és foganatositására lehet halasztó vagy nem halasztó joghatálvlyal; de a kérés megadására vagy elutasítására semmi befolyással nincs, csakis a szegénység és jogorvoslat kérdése. A jelen esetben már különben is el volt rendelve és foganatosítva a végrehajtás, aunak elhalasztásáról szó se lehetett, ezt indokul alkalmazni képtelenség.. .. Mennyi baj van csak egyetlen §-al a gyakorlati életben. Bizonyságul és tanúságul szolgál az esetről felvett ezen pillanatnyi kis kép arra nézve, hogy jogi életünkben mily óriási szükséget képez szorosabb kapcsolatba hozni a gyakorlatot az elmélettel; e nélkül codificatiónk mindig tévelygő marad és törvénykezési praxisunk soha se less életre való. Az uj sommás eljárás 168 §-áról. (Irta: Dr. 11EXNER GYULA ügyvéd. LiptóSzent-Miklóson.) Dr. B o c k Bernát úr kartársam e szakaszról a inult heti számban értekezvén, kétségtelen, hogy most, mikor a törvény életbeléptetésének küszöbén állunk — tetemes számú érdeklődő olvasóra akadt. Szívesen veendők az uj törvény tárgyába u az összes föl szó laíások, de viszont azok tartalma most kötelességszerüleg annál is inkább ellenőrizendő, nehogy az oppiniolegis már elejétől fogva téves mederbe tereitessék. A jelzett K18. §. második kikezdésének rendelkezéseit eltévesztetteknek s a nóvum fölhozhatását korlátozóknak mondja a a cikkező úr, holott ép e rendelkezések »ö n á 11 ó« kritika tárgyává már azon egyszerű oknál fogva sem tehetők, hogy csak »f o 1 y o m á n y o k« azon kétségtelenül üdvös és igazságos jogelveknek, melyek a törvény 108—114. §-aiban lerakvák, nevezetesen annak az elvnek, hogy minden perintézmény költségét az viselje ám, ki ez intézménynyel bármi okból visszaél. Történt-e visszaélés, az természetesen a birói mérlegelésnek a tárgya. De ép ugy, a mint a jelzett rendelkezések »ö n á 11 ó« kritika tárgyává nem tehetők, ép oly kevéssé hozhatók »orga nicus« kapcsolatba a beneficium novorum. mert a fölebbviteli eljárásban; mert ha ugyanis a törvény 109. §-a alapján már az elsőb:ró jogában álland a felet azon költségben elmarasztalni, mely abból fölmerült, hogy későbbi határnapon oly nóvumot hozott föl, mely uj határnapot vagy b^ionyitási határnapot maga után von, holott a jog célirányos érvényesítésének princípiuma mellett, az már előbb és kisebb költséggel fölhozható, illetve érvényesíthető lett volna; mondom be nem látható, miért menjen veszendőbe a biró e joga a felebbviteli eljárásbani tárgyalás alkalmával, mi és egy nem eléggé gyakran hangsúlyozható, nem egyéb mint az elsőbiróság előtti tárgyalásnak a folytatása? Végre azt is emeli ki a cikkező úr, hogy a megbeszélt 168. §. második kikezdése igen ritka esetben lett alkalmazható, mert hiszen a fölebbviteli biró nem fogja tudhatni, hogy azon előadás melynek alapján a fél nyertes lett »uj«-e vagy sem ? Engedelmet kérek ez a gyakorlatban igenis és pedig igeu gyakran talán mindig leszen megtudható és pedig egyrészt már az, természetesen a törvény 121. §. kellékeinek szigorúan megfelelő Ítélet tartalmából, másrészt pedig az ellenfél érdekében fekvő, tehát provocált discussioból, nem is említve például azon esetet, hogy a hivatalból figyelembe veendő pergátló kifogások, csak a felebbezési tárgyalás alkalmával hozattak föl. A kir. Curiának az 1890. évi XXV t.-c. 13. § a értelmében hozott Il dik számú döntvénye. Irta: WINTNRR SAMU, Sárospatak. yh Mielőtt a kérdés fejtegetéséhez fognék, jónak látom a világosság s a könnyebb megérthetés céljából a többször hivatkozandó szakaszokat szószerinti szövegben ide iktatni : 1890: XXXVI. t.-c. 6. §-a : »A szeszgyárosoknak, szabad raktártulajdonosoknak, a likörés ruragyárosoknak, az engedélylyel ellátott szeszkereskedőknek, a kis mértékben elárusítóknak, a kiméröknek, a gyógyszerészeknek s az előző szakasz értelmében engedélylyel ellátott mezőgazdáknak, nemkülönben az italmérési adótól ugyancsak az előző szakasz értelmében mentesített iparosoknak kivételével, másoknak égetett szeszes folyadékokat nyílt helyekre más beszedési körzetből az italmérési adó beszedésére jogosítottnak engedélye nélkül akár lüO litert tevő, avagy azt meghaladó, akár azon aluli mennyiségben bevinni — az alábbi kivételektől eltekintve — tiltva van. 100 literen aluli mennyiségben az égetett szeszes folyadékok közül csakis likörök, pur.cs-esseutiák és más édesített, égetett szeszes folyadékok ; továbbá cognac, rum, arrac. nemkülönben a különleges pálinkafélék (mint silvorium, gyümölcs-pálinka stb.) és egyéb szeszes folyadékok közül pedig bor (bormust) és sör hozhatók be, de csakis az 1888: XXXV. t.-c. 17. § ában megállapított italmérési adó előleges lefizetése mellett, miért is a behozatalról az ilalmérési adó szedésére jogosítottnak mindig előre és legkésőbb a behozatalkor jelentés teendő.« Ugyanezen törvény 9. §-ának d) és utolsó pontja: »A ki égetett szeszes folyadékot saját számára a 6. §. első bekezdésében foglalt rendelkezés ellenére előleges engedély nélkül szerez.« »E jövedéki kihágások elkövetői az 1888 : XXXV. t.-c. 62—65. §-aibau foglalt rendelkezéseknek megfelelő alkalmazása mellett a részükre netán kiadott engedély megvonásán kivül az idézett törvénycikk 65. §-ának első bekezdésében emiitett bíróságok által a megrövidített vagy megrövidítés veszélyének kitett adó 10 —20-szoros összegéig terjedhető pénzbüntetéssel, mely azonban 25 frtnál csekélyebb nem lehet; ha pedig az adó a pénzbüntetés alapjául nem vehető, az idézett szakasz második bekezdésében emiitett pénzügyi hatóságok által 1 frttól 100 frtig terjedhető pénzbüntetéssel s bármelyik esetben a kihágás tárgyát képező szeszes italok elkobzásával büntetendők.« Mit láthatunk tehát az idézett szakaszokból ?