A Jog, 1894 (13. évfolyam, 1-52. szám)

1894 / 35. szám - Az 1891 évi XVI t.-c. 18. és 19 § ainak alkalmazása a telekkönyvi helyesbítési eljárásban

A J által contemplált lajstromokhoz mutató-könyv megkészitése elő nem íratott s igy majdan a jövőben egész hosszú lajstromokat kell áttekinteni valamely ügy feltalálása végett. Ezen beosztás mellett a kimutatások elkészítése sem okqzott volna nagyobb nehézséget, rnert minden kimutatáshoz a megfelelő iratok külön iratcsomókban, külön folyó irattári számok alatt kezeltetnének. Hasonló ügykezelés találhatna alkalmazást a felebbviteli bíróságoknál is s igy ezek sem lennének megterhelve az ügyviteli szabályokban sistemisált új lajstomok, naplók s kimutatásokkal. Végül nem értek egyet az ügyviteli szabályok azon intézkedésével sem, hogy a felebbviteli tanács jegyzője rendszerint kezelő tisztviselő legyen, mert az ügyviteli szabályokból kitetszőleg a felebbviteli tanács jegyzőjének elintézésekkel is kell foglalkoznia, ezzel pediglen vajmi kevés kezelő tisztviselő bizható meg. Ezen functió fontosságánál fogva, miként azt az ügyviteli szabályokból felfogtam, felebbezési tanács jegyzőjének rendszerint tőrvényszéki jegyzőket, esetleg aljegyzőket jelöltem volna ki, a kik a mellett, hogy elintézésekkel felette inkább megbízhatók, mint egy kezelő tisztviselő, egyszersmind sokat megtanulhatott volna az új sommás eljárásból. Ezek volnának főbb észrevételeim a címben jelzett törvényekhez és ügyviteli szabályokhoz s a jövő fogja megmutatni, hogy mennyiben volt igazam, vajha mindazok az aggályaim, melyekre rámutattam, alaptalanoknak bizonyulnának; erős meggyőződésem szerint azonban nem hiszem, hogy ez az eset bekövetkezzék s a gyakorlati igényeknek megfelelöleg merem hinni, hogy egyes más tekintetben rövid idő multával úgy a jelzett törvények, mint az ügyviteli szabályokban novelláris intézkedés lesz teendő. Az 1891 évi XVI t.-c. 18. és 19 § ainak alkalmazása a telekkönyvi helyesbítési eljárásban Irta. KLÁR EDE segéd telekkönyvvezető Temesvárott. Az 1892. évi XXIX. t.-c. végrehajtása tárgyában 24,3(56/893 sz. a. kelt szabályrendelet 66. §-a az elöl megjelölt törvénynyel kapcsolatos 1891. évi XVI. t.-c. 18. §. b) pontjának végrehajtása körül, vagyis az azon esetekben követendő eljárást szabályozza : amelyekben a telekkönyvileg határozott arányban, közös tulajdonként bejegyzett ingatlan tényleg megosztva birtokoltatik s a tulajdonostársak jutalékai elkülönitendők, illetve mint »külön területek« új vagy külön betétekbe lennének bevezetendök. Ugy az 1891. évi XVI. t.-c. 19. §-a, mint ennek alapján az idézett rendelet 66. §-a, a tényleg megosztva birtokolt közös ingatlannak telekkvi megoszthatását akkor, ha: »a telekkönyvi tulajdonostársak jutalékainak csak egy része, vagy ha valamennyi jutalék ugyan, de külön van terhelve«, nemcsak az érdekelt tulajdonostársak megállapodásától, hanem attól teszi függővé, hogy a felosztáshoz a teherlap szerint jogosítottak is hozzá járuljanak. A »hozzájárulásnak« pedig kifejezettnek kell lennie, mert hallgatólagos beleegyezést az idézett rendelet 66. § a nem ismer, illetve a kiküldött által meghívott, de meg nem jelent teherlap szerinti érdekelttel szemben követendő eljárás, a meg nem jelenés jogkövetkezménye, illetve az abból kifolyó jogvélelemre vonatkozólag nem intézkedik, hanem csak akként rendelkezik, hogyha a megállapodás — természetesen ide értve a hitelezők beleegyezését is — nem jő létre, jegyzőkönyvi felvétele mellőzendő. Az idézett törvényszakasz tehát a tlkvi rdts. .56. §-ának d) pontját, ajutalékonkint külön terhelt közös ingatlannak a tulajdonostársak közötti telekkvi feloszthatására nézve szigorúbbá tette, a mennyiben ily ingatlannak, a tényleges állapotnak megfelelő telekkönyvi helyesbítését a hitelezők beleegyezésétől teszi függővé ; míg a tkvi rdts. idézett szakasza a felosztást a hitelezők előzetes meghallgatása mellett ugyan, de a biró belátására bizza. Ellenben ugyanazon törvényszakasz — minthogy az a közös ingatlannak kizárólag csak a tulajdonostársak saz ott meghatározott viszonyok közötti felosztását helyezi a jelzett megszorítás alá — elengedi ugy ezen, mint a tkvi rdts. 56. §-ának d) pontjában előirt szabályt ott és akkor, a midőn : »a tényleges birtokos valamely jó^zágtestnek vagy birtokrészletnek csak egy részét szerezte meg s tulajdonjoga csak lejegyzés utján jegyezhető be (rendelet 61. §.); mert ez esetben a jószágtest avagy birtokrészletuek a tényleges birtokos tulajdonjogának bejegyezhetése szempontjából szükséges eldarabolásához, a hitelezők beleegyezése, sőt meghallgatása sem szük s é g e s. Ezen szabály alul a közös tulajdont képező ingatlanok nincsenek kizárva s ha (mint a rendelet 61. § a rendeli) eldarabo lásról van szó, a szükséges tervrajz hivatalból elkészítendő. Tehát a szükséges lejegyzés nemcsak ez esetben történik a hitelezők meghallgatásának mellőzésével, ha a tényleges birtokos tulajdonjogának bejegyezhetéséhez az eldarabolás okvetlen szükO Gr. 21 séges és nemcsak akkor, ha az ingatlan nem közös tulajdon, vagy ha az, de egészben van terhelve; hanem egyáltalán »ha eldarabolásról van szó«, vagyis mindazon esetekben, a melyekben az új szerző a tulajdonostársakkal nem lép vagyonközösségbe, hanem azoknak hozzájárulása mellett természetben elkülönített »külön terület et« azok valamelyikének jutalékából tényleg birtokol, ha a jogelőd jutaléka külön van is megterhelve. E szerint ha egy AI) 1 — 3. alatt felvett közös ingatlauból az egyik tulajdonostárs eladta az 1. sors?, alatti birtokrészletből őt illető jutalékot A-nak, a 2. sorsz. alattiból a jutalékot B-nek, a 3. sorsz. alattiból a jutalékot C-nek: az egyes birtokrészlet jutalékok térrajz alapján lejegyeztetnek s az előadó jutalékát terhelő zálogjogok átvételezése mellett külön betétekbe vagy esetleg a tényleges birtokosnak már meg lévő tjkvébe külön jószágtestekként bevezetnek. A rendelet 61. §-a értelmében tehát a téuyleges birtokos tulajdonjogának bejegyezhetése érdekében a »külön terület« lejegyzése közös ingatlanból is a hitelezők meghallgatása, illetve beleegyezése nélkül történhet; de ha ugyananazon felosztásnak a tulajdonostársak erdekében s a tényleges birtoklás tlkkvi keresztülvezetése céljából kellene történnie : akkor a lejegyzés csak a hitelezők beleegyezése esetén van megengedve. A rendelet 61. §-ára vonatkozó felfogásom ellen felhozható, hogy a tényleges birtokosok tulajdonjoga a felhozott példában az AI) 2. és 3. sorsz. alatti birtokrészleteknek változatlan telekkvi állással új betétekbe lejegyzése mellett is bejegyezhető, tehát feldarabolásról »nem lehet szó«, arra nincs szükség. Ily ellenvetés ellen azzal védekezem, hogy a törvény (1891. évi XVI. 2. §.) szellemével ellenkező eljárás lenne egy t é n yleg megosztott közös ingatlanból három közös jószágtestet alkotni. De ha ez nem eléggé nyomatékos, beállok én másik tulajdonostársnak s a közös jószágtestnek változatlan tlkvi állásali szétjegyzése ellen az osztrák polg. tvkv. 828. és 829. §-aira támaszkodva, ellenzésemet az 1881. évi LX. t.-c. 156. §-ával indokolva — tiltakozom! Tessék most a tényleges birtokosok tulajdonjogát szétdarabolás mellőzésével — vagy ez eljárás keretén belül — bármi módon bejegyezni. A törvény és a szabályrendelet tehát, mig egyrészről a tényleges birtokosok vagyis telekkönyvön kívüli tulajdonosokkal szemben megkönnyíti a tényleges állapotnak megfelelő telekkvi helyesbítés lehetőségét: addig másrészről a közös tulajdonként felvett ingatlanokra s azok telekkönyvi tulajdonosaira nézve a tkvi rdts. sokkal enyhébb s célszerűbb korlátai helyett szirtet állított fel, a melyen a telekkönyvek nem csekély részének (mintegy 25 —309/0), a tényleges állapottali összhangzásba hozatala, a hitelezők veszélye, vagy a mi általánosabb, közönyössége miatt hajótörést szenvedhet. Az 1891. évi XVI. t.-c. 19. §-a a jelzálogos hitelezők jogainak s érdekeinek megóvását tűzte ki célul, de nézetem szerint vagy nem találta vagy nem kellő szabatossággal jelölte meg a kitűzött cél eléréséhez alkalmas azon középutat, a melyen haladva a főcélt: a telekkönyveknek a tényleges állapottali minél nagyobb s minél tökéletesebb összhangba hozatalát elérni, biztosabban sikerülne. Aligha tévedek, midőn azt hiszem, hogy az 1891. évi XVI. t.-c. 19. § a rendelkezésének minden esetben feltétlen alkalmazása nemcsak a főcélra hátrányos, de — kivéve azon eseteket, a miilőn helyén van — a legtöbb esetben szükségtelen is. Azon esetek, a melyekben a törvény 19. §-ának alkalmaztatnia kell, nézetem szerint csak a következők : 1. ha a közös ingatlan, melyre nézve a társtulajdonosok tulajdonjoga telekkönyvileg határozott arányban van bejegyezve, nem a bejegyzett aránynak megfelelő részekben birtokoltatik; mert ez esetben a hitelezők kárára burkolt átruházás válna lehetségessé ; 2. ha a határozott arányú közös ingatlan lényeges megosztása nem a jószágtesthez tartozó minden egyes birtokrészletből, hanem akként történt, hogy a társtulajdonosok egész birtokrészleteknek, vagy részben egész, részben szétdarabolás következtében keletkezett birtokrészlet-jutalékoknak mint külön területeknek vannak birtokában ; mert ez esetben, a határ különböző dűlőiben lévő birtokrészletek fekvése és minősége következtében a z ily módon felosztott jutalékok egyike a másik rovására értékében veszíthetett, vagy nyerhetett s ugy az első, mint a második esetben az eszményi jutalékra zálogjogot szerzett hitelező — kinek az egész jószágtest összértékéből aránylagos értékhányadrész felett van rendelkezési joga — jogsérelmet szenvedhetne. De mi jog vagy érdeksérelem hárulhat a hitelezőre akkor, ha a közös tulajdonként felvett ingatlan a társtulajdonosok között a tkvben bejegyzett s a hitelezőáltal ismert aránynak megfelelően s a jószágtesthez tartozó mindenegyes birtokrészletre kiterjedőleg osztatik fel ? Hisz az ilyen felosztás következtében a közös ingatlan nemcsak területben, de minőségét és értékét tekintve is arányosan oszlik meg tulajdonosai között; abba pedig, hogy az apadás jobbról, balfelöl vagy középen eső birtokrészletjutalékot kapjon külön területként, nézetem szerint a hitelezőnek beleszólási joga