A Jog, 1894 (13. évfolyam, 1-52. szám)

1894 / 35. szám - A képviselői immunitás Austriában

246 A JOG. nincsen ; mert ez már az ingatlan feletti rendelkezés lenne, holott neki csak az érték feletti rendelkezéshez van joga. 800 frt pedig 800 frt marad, ha négy egyenlő 200 frtos részre osztom is fel s a hitelező sikeresen csakis az ő rendelkezése alatt álló értékarányrész önkényes csökkenése ellen tiltakozhatnék s csakis ez esetben szenvedne jogsérelmet. Miután azonban a törvény 19. §-a ekként intézkedik, ezen általános intézkedés végrehajtását, a gyakorlati tapasztalatok megfelelő figyelembe vételével, a feltétlen alkalmazás eseteinek szabatos meghatározása által, a rendeletnek oly célirányos intézkedésekkel kellett volna szabályoznia, a melyek utján a főcél elérhetésének legnagyobb valószínűsége biztosíttatik. Már pedig köztudomású tény az, hogy 100 hitelező közül 99 nem jelenik meg a tkvi rdts. 56. §-ának d) pontja értelmében meghallgatására kitűzött határnapon ; de a hitelező ezen magatartása a rendes eljárásban a lejegyzés megengedését nem aKadályozhatja ; mig ellenben a helyesbítési eljárásban a közös ingatlanokra nézve a tényleges és a telekkönyvi állapot összhangba hozásának lehetetlenségét vonja maga után. Leghelytelenebbnek a rendelet azon intézkedését tartom, a mely szerint »megállapodás« (értve a hitelezők beleegyezését is) hiányában jegyzőkönyv sem veendő fel. Mindazon esetekben, a melyek a határozott arányban bejegyzett társtulajdonosok között a felosztás tekintetében megállapodás jött létre — vagyis a vagyonközösség megszüntetése céljából peres eljárásra különben szükség nincs a jegyzőkönyvet felveendőnek tartanám még a hitelezők kifejezett ellenzése esetén is. Mert a »rendes utónk eljárás megindítását egyedül azon tulajdonostársakra bizni, kiknek azt tenni — eddig is módjukban állván — talán évtizedeken át elmulasztották s a jövőben sem tartják szükségesnek, kiknek a tény'eges állapot telekkvi keresztülvezetésével járó előny és a közérdek iránt érzékük, a tényleges és telekkvi állapot közötti eltérés hátrányáról fogalmuk nincsen, már a főcélra való tekintettel sem lehetett volna. De ha már az egész eljárás hivatalból rendeltetik el, mely tekintetek gátolják azt, hogy a hitelezőknek esetleg szeszélyes és indokolatlan ellenzése vagy közönyös magatartása esetén a »rendes« eljárás is — mely peres eljárás nélkül a tkvi rdts. 56. §-ának mindennapi alkalmazásából áll — a tulajdonostársakkal felvett jegyzőkönyv alapján hhatalból indittassék meg s ha már belekezdünk e nagy horderejű és költséges munkákba, végeznénk el a lehető legjobban, a célnak megfelelően s ne elégednénk meg a fél sikerrel. Végül sem a hivatkozott rendeletben, sem az annak alapját képező törvényekben nem történt kivételes intézkedés, a majdnem minden tjkvben előforduló s milliókra rugó kincstári követelések tekintetében követendő különös eljárást illetőleg. Pedig — figyelemmel a követelés keletkezése és jogalapjára — az állam jogi követeléseket, illetve az államkincstárt meg kellene különböztetni a magánjogcímből eredő követelésektől, illetve más nyilvánkönyvi jogosítottaktól. A közadók s ezek módjára behajtandó követelések csakis az esetben lehetnek a közös ingatlanokra jutalékonkint külön bekebelezve, ha az illető tkvi közös jószágtest a földadó katasteri munkálatokban már egyénenkint felosztva, külön tiszta jövedelemmel önálló adótárgyként szerepel. Ha tehát a közös tulajdonként felvett tkvi jószágtest a tényleges birtoklásnak megfelelően osztatik fel a társtulajdonosok között, akkor az államkincstár az érdekelt társtulajdonosok jutalékaira jelzálogilag bekebelezett ily természetű követelései — bár telek könyvileg eszményi, tényleg azonban — már a katasterileg felosztott s eszerint külön adótárgyként tekintendő ingatlanra lévén bekebelezve, az 1875. évi VII. t.-c. 1., 2., 7., 31. és 58. §., az 1881. évi XXXIV. t.-c. 39. §., illetve az 1888. évi XLIV. t.-c. 91. és 95. §-ai értelmében csakis ezen a tényleges birtoklásnak megfelelően felosztva lévő földrészleteket terhelheti s nézetem szerint a közös ingatlannak a tényleges állapotnak megfelelő tkvi megosztása a kincstárra nézve sérelmes soha sem lehet. Minélfogva a hivatkozott törvényszakasz s a rendelet (i6. §-ában foglalt megszorítást, a csupán kincstári követelésekkel jutalékonkint külön terhelt közös ingatlanok felosztása esetén alkalmazni nem is kellene. Ausztria és külföld. f\ A képviselői immunitás Austriában. Páter Bianchini György világi papnak, a Zárában megjelenő* Narodni List« szerkesztőjének és dalmát birodalmi képviselőnek annak idején az osztrák képviselőházban is szóba került üldözése a főügyészségnek a törvény megóvására beadott semmiségi panasza folytán a legfelső törvényszéket mint si'iumitőszéket is foglalkoztatta, melynek titkos tárgyalásban kellett határoznia a fölött, vájjon egy bírósági eljárás által az alkotmánytörvények megsértettek-e, tehát egy oly határozatot hoznia, mely minden körülmények között a birodalmi törvényszék hatáskörébe esik. Á tényállás a következő : A Bianchini képviselő által szerkesztett lapban egy, a csendőrséget megsértő cikk jelent meg, melynek következménye volt. hogy a zárai államügyészség a vádlóként fellépő csendőrség képviseletében és hozzájárulásával az ottani országos törvényszéket megkereste, hogy »az elévülés elkerülése végett« az immunitást élvező képviselőt a bűnvádi eljárás 38. §-a alapján »mint felelőst* (azaz mint büntetendő cselekményben gyanúst) azonnal tanúként hallgassa ki és hivja fel, hogy a szerző nevét tudassa. Ha ezt megteszi, ugy az iratok az államügyészhez terjesztendők további indítványtétel végett, ha nem tenné, ugy Bianchini képviselő ellen a köteles gond elmulasztása miatt az elővizsgálat megindítandó. A zárai vizsgálóbíró azon kéréssel járult a bécsi országos törvényszék elé, hogy Bianchini képviselőt az államügyészség által tett indítványhoz képest mint felelős tanút hallgassa ki. Egyúttal a képviselőház elnökéhez átiratot intézett Bianchini kiadatása iránt. Tudvalevőleg a képviselőház erre az iratok átküldését kérte és a mentelmi bizottság indítványához képest nevezett képviselő kiadatását megtagadta. A bécsi országos törvényszék azonban ekközben Bianchini képviselőt mint tanút megidézte s tanúkihallgatási blanquettáu jegyzőkönyvet vett föl vele. Bianchini képviselő mentelmi joga dacára vallomást tett; kijelentette ugyanis, hogy az incriminált cikk szerzőjét nem ismeri, de mihelyt utólag megtudja, kész lesz azt bejelenteni. Utólag a főügyészség tudomást nyert e tanúkihallgatásról s a törvény védelmére semmiségi panaszt jelentett be ellene azon indokolással, hogy ámbár a jelen kihallgatás csak tanúkihallgatás, tényleg azonban a vádlottnak kihallgatása, a miben a birodalmi képviselőknek az alkotmánytörvények 16. szakaszában biztosított immunitása sértetett meg. A legfelső törvényszék az államügyészség ezen indokolásához hozzájárult, a panasznak helyt adott s kimondta, hogy a bécsi országos törvényszék eljárásában az alkotmány törvények megsértése foglaltatik. A legfelső törvényszék e határozatát a következőkkel indokolja : »Mindenesetre tény az, hogy a tanúkihallgatás nem képezi a »birói üldözés« actu-át, de nem a kihallgatás alakja a fődolog, hanem tartalma, s tartalma szerint Bianchini képviselő kihallgatása tényleg birói üldözés actusának látszik. Nincs jogában a bírónak a mentelmi jogra vouatkozó szabványokat hatástalanná tenni az által, hogy egy képviselőnek mint vádlottnak kihallgatását tanúkihallgatás formájába öltözteti. Habár Bianchininek a bécsi országos törvényszék által eszközölt kihallgatásánál tanuk számára szolgáló blanquett használtatott, mégis a szó szűkebb értelmében vádlott volt, minthogy az ügyészség az ő üldöztetését fentartotta magának. A vizsgálóbíró célja volt az elévülés félbeszakítása, de ép ehhez szükséges a bttv. 531. §. szerint »vádlottkénti« megidéztetése snem elegendő a tanukénti megidézés. A jelen esetben tanukénti kihallgatása is teljesen törvénytelen volt, minthogy tetszésére volt bizva, hogy megnevezze a szerzőt vagy nem, holott a tanú köteles mindazt elmondani, a mit tud, s csak a vádlott tekintetében nem létezik kényszer. Végre minthogy Bianchini képviselőnek szerkesztői minősége is magával hozza, hogy ne mint tanú hallgattassák ki, ki kellett mondani, hogy az alkotmány tör vények 16. szakaszának megsértése forog fenn.« Vegyesek. A demographiai congressuson, mely szeptember 1-én kezdi meg működését, a következő a jogász közönséget érdeklő felolvasások fognak tartatni: Bacr A. Berlin: A fogházak épitési reformja. G r i f f i t h Major A.M.London: A fogházak hygienája. H i r s c h f e 1 d Lipmann Berlin : A foglyok élelmezéséről. K e r i s Freiburg: Elmebeteg gonosztevők és elmebeteg foglyok. König Nagyszeben : A törvényszéki orvosok állami alkalmaztatásáról. A foglyok élelmezéséről. Mendel Berlin: Elmebeteg gonosztevők és elmebeteg foglyok. Moravcsik E. Ernő Budapest: Bűncselekményt elkövetett elmebetegek és elmebeteg fegyencek kérdése. Bűben László Mária-Nosztra : A gyújtogató nők kriminálantropologikus szempontból. Massarik Th. Prága: Erőszakos halálozások és öngyilkosságok a nagy városokban. A község, mint erkölcsi testület által biztosíték nélkül elhelyezett és behajthatlaimá váló örökségi készpénz megtérítése esetén a felelősség nem a községgel, hanem első sorban a közgyám, másodsorban a községi elöljáróság, illetve képviselőtestület és csak azután a község vagyonával szemben állapitandó meg. A belügyminiszternek 1894. évi 25,592. számú határozata. T. vármegye közigazgatási bizottságának. Z. N. k—i községi árvatári adós behajthatlan tartozása ügyében a cím gyámügyi felebbviteli küldöttsége által 1893. évi február hó 19-én 288. sz. a. másodfokon hozott határozatot K . . . község felebbezése folytán felülvizsgálat alá vévén, következőleg határoztam: Az idézett számú és keltű másodfokú határozatot, melylyel helybenhagyatott a vármegyei árvaszék 1892. évi november hó 9-én 1,453. sz. a. hozott határozatának megfelebbezett azon intézkedése, mely szeriut köteleztetett K . . . község, mint erkölcsi testület, hogy a J., T., P. és T. részére ]. N., K . . . községi lakosnál elhelyezett, azonban neye;zettől behajthatlanná vált örökségi készpénzkövetelésük kielégítésére a vármegyei gyámpénztárból kifizetett 90 frt tökét, 93 írt 15 kr. kamatot, összesen 183 frt 15 krt és e tőke után a kifizetésig járó 6% kamatot 15 nap alatt különbeni végrehajtás terhe mellett az árvapénztárba fizesse be, fenhagyatván nevezett község, mint erkölcsi testületnek azon volt elöljárók ellen, kik a kölcsönt minden biztosíték nélkül nyújtották, visszkereshetőségi joga, a most idézett elsőfokú határozattal együtt feloldom és utasítom a vármegye árvaszékét, hogy a szóban levő