A Jog, 1894 (13. évfolyam, 1-52. szám)
1894 / 3. szám - A vallás mint a politikai jogok gyakorlásának alapfeltétele
AJOÖ. Egyébként a törvény is megengedi (1881 : LX. t.-c. 40. §.), hogy a fizetés a biróság közbenjöttével történjék s igy analógia is támogatja kívánságomat. Hazai bíróságaink legtöbbje különben, dicséretükre legyen mondva, nem is akadékoskodik ily apróságokkal. Ha az üzleti telep tulajdonosa üzletét megszünteti, a telepengedély hatálya megszűnik, minélfogva az azon helyen hasonló üzletet nyitónak uj telepengedélyt kell kieszközölnie. A kereskedelmi minislernek 1893. évi 36,756 sz. a. kelt határozata: P. vármegye alispánjának. S. A. F. lakos által folytatni szándékolt fatelep ügyében az alispán ur részéről f. évi márczius hó 11-én 52. sz. a. hozott s az elsőfokú iparhatósági határozattal egybehangzó másodfokú határozatot, mely szerint a nevezett által fatelep folytatására kért iparigazolvány részére kiszolgáltatni rendeltetik, egyúttal azonban folyamodó a fakereskedésnek előbbi helyen való gyakorlásától eltiltatik, a törvényes határidőben beadott felfolyamodás következtében felülvizsgálat alá vettem. Ennek eredményéhez képest az idézett másodfokú iparhatósági határo zatot ezennel harmadfokúlag azért is helybenhagyom, mert a mellékelt szerződés szerint S. A. ifj. P. I.-tól csak az eddigi fatelep helyéül szolgált telket, de nem egyúttal magát az üzlettelepet vette bérbe, már pedig a telepengedély nem magáhez a puszta telekhez, hanem az üzlettelephez lévén kötve, midőn P. a fakereskedést az emiitett telepen megszünteti, ezzel együtt a tele]) is megszűnt is igy a S. A. által felállítani szándékolt fatelep egy újonnan létesülő telepnek tekintendő, minélfogva csak szabályszerű uton kinyert telepengedély alapján lenne folytatható s a jelen esetben annál is iukább, miután a szerződés szerint, a bérlett helyiségek és telek rendeltetésére vonatkozó jogviszony, csak a magán-tulajdonos és nem egyúttal az ipartelep-tulajdonos irányában szabályoztatott. A marosvásárhelyi ügyvéd-vizsgáló bizottság tagjaivá a marosvásárhelyi kir. táblához I. az igazságügyi miniszter elnökké Fekete Gábor kir. táblai elnököt, helyettes elnökké Z i e g 1 e r Emil kir. táblai birót; tagokká : Kovács János, P éterfi Dénes, Kozma Gyula, Dósa Gábor, Onácsiu Sándor, Boros Elek, Todorfi Domokos, Dobai Albert és Szabó Dénes kir. táblai birákat nevezte ki. — II. A marosvásárhelyi ügyvédi kamara pedig Biás István, B 1 u m e nf e 1 d József, Csongv ay Lajos, Csontos Olivér, D a r k ó Ákos, Dájbukát János, dr. Lány Oszkár, dr. Nagy János, G r i d i P a p p Mátét és Schönstein Gyulát választotta meg. Ügyvédi vizsga a marosvásárhelyi királyi táblán a mult évben tartatott 13 s ezen képesittetett 11, nem képesittetett 2. Telekkönyvi vizsga a marosvásárhelyi kir. táblán a oult évben tartatott 21 s ezen képesittetett 17, nem képesittetett 1. A kolozsvári kir. itélö táblának 1893. évi ügyforgalmi kimutatása. Érkezett: polgári 5,460, úrbéri 151, váltó 440, büntető 3,327, pénzügyi kihágás 441, bánya 16, összesen: 9,837 A mult évről maradt 559 ügydarabbal együtt elintézésre várt 10,394. Elintéztetett: ülésben 7,279, ülésen kivül 2,738. Az év végén elintézetlenül maradt 377. A Pallas Nagy Lexikonának füzetes kiadásából megjelent az 55., 56. és 57. füzet, mint rendesen, diszes kiállításban s gODdosan szerkesztve. Az 55. füzethez külön mellékletül van csatolva a Csillagászati műszerek II. lapja (hazai és külföldi csillagvizsgálók műszereivel), a Csinozógépsk I. lapja és a Cukorgyártás I. lapja. Az 56 füzet mellékletei a Csillagászati műszerek 111. és IV. lapja, a Csinozó gépek II. Lapja és a Csomók melléklet. Az 57. füzet mellékletei pedig a Csinozógépek III. lapja és a Csipkeverés alapkötései I. lapja. A szövegben is rendkívül sok az ábra; a 3 füzetben nem kevesebb mint 143. — A Nagy Lexikon kapható minden könyvkereskedésben füzetenként 30 krjával, vagy kötetenként 6 frtjával. Figyelmeztetjük továbbá olvasóiukat, hogy a kiadó-részvénytársaság átvesz minden külföldi, valamint elavult magyar Lexikont s érdeklődőknek megküldi kívánatra a nyomatott csereföltételeket. A kiadóhivatalnak ezt a nem eléggé méltányolható elhatározását melegen ajánlhatjuk mindenkinek, a ki a most már teljesen fölösleges német Lexikonoktól meg akar szabaduini. Curiai és táblai értesítések. Arad. Dr. S. P. A már f. k. M. J. - N. M. 12156/92 sz. ügye1 a C. f. hó 17-én hh. — Beszterce. Dr. Vi. E. Herschmann K. — Steiner G. ügy érk. 680/93 sz. a., n. e., eld. Fabiny; Scharfstein H. — Szangeoizán T. és tsa ügy érk. 2124/93 sz. a., n. e., eld. Frink ; Wemer G. — Prall T. ügy érk. 3660/93 sz. a., n. e., e'd. Popu ; Keszler J. — Kramer K ügy érk. 2792,93 sz. a., n. e., eld. Tásztély. — Cegléd. Dr. F. L. Sági J. — Hodula T. ügy érk. 11390/93 sz. a., n. e., eld. Major; Juhász A. és tsai f. ügy érk. 11111/93 sz. a., n. e., eld. Tarnai. — Csik-Szereda. N. S. A már f. k. Nagy S. — Kánya J. 9834/92 sz. ügyet a C. f. hó 16-án hh. — Debrecen. K. J. A már f. k. özv. Fried K.-né — Fried F. stb. 10533/92 sz. ügyet a C. f. hó 11-én hh. — Dr. P. M. A már f. k. Becherl — Szunyogh 12135/92 sz. ügyet a C. f. hó 12-én hh. — D.-Szt.-Márton. Z. L. A már f. k. Szász J. — Korbuly B. 11221,93 sz. ügyet a C. f. bó 12-én hh. — D.-Szerdahely. Dr. Z. N. A már f. k. Leicht — Pozsonyi és tsa 10254/93 sz. ügyet a C. f. hó 17-én hh. — Eger. Dr. B. B. A jövő számban fogja találni. — Cs. I!. A kérdezett ügyekről a jövő számban adunk értesítést. A f. évi törvénytárra nem fogadhatunk el előfizetést. — Cs. J. A f. k. V. F. — Czipó G. 12363/93 sz. ügyet a T. f. hó 16-án rend. — T. J. Boda A. — Vares K. és neje ügy érk. 12336/93 sz. a., n. e. , eld. Hűvös. — Gyöngyös. B. J. A jövő számban. — F. S. A már f. k. Doncz M. — Szabó V. és neje 500/93 sz. ügyet a C. f. hó 16-án f0 _ (Jyör. K. H. Németh J -né — Molnár J. ügy érk. 3295/93 sz. a,, n. e., eld. Bosits ; Csik J. — Fenekes Jó'sef ügy érk. 3605/93 sz. a., n. e. . eld. Vavrik. — Hatvan. Dr. L. A. Klumeczki S. — dr. Plati A. ügy érk. 11328/93 sz. a., n. e., eld. Nagy Imre; Blumenthal D. — Kohn B. ügy érk. 12212/93 sz. a., n. e., eld. Klimkó ; Pitta L. — Uhner G. és tsai ügy érk. 12901/93 sz a , n. e , eld. Németh ; Tschida J.-né — Jánosi J. 12410/93 sz. ügyet a T. f. hó 16-án rend. ; Blumenthal B. — Engel és Ungár ügy érk. 11092/93 sz. a., n. e., eld. Lipthay; Lőrinczi A. — Weisz J. ügy érk. 13134/93 sz. a., n. e., eld. Lipthay; Oesztreicher J. — Krausz M. és tsai ügy érk. 13179/93 sz. a., n. e., eld. Szántay; Schwarcz F. — Winkler F. 5142/93 sz. keresk. ügyet a T. f. hó 3-án mv. — Igill. 15. Gy. A már f. k. Wirt W. — Kresinger J. 7053/93 sz. ügyet a C. f. hó 12-én rmv. — Ipolyság. Dr. S. F. Feldmann K. — Engelhardt L. ügy érk. 686S/93 sz a., n. e., eld. Nagy Imre. — Kassa. Dr. N. V. A már f. k. Samueli Wechsberg és Cie — Schönfeld és tsa 1835/92 sz. ker. ügyet a C. f. hó 12-én fo. — Kolozsvár. Dr. B. A. Fischer M. — Zenta város 2856/4050 sz. ügy elintézetlen ; Junker és Gaertner — Horovitz S. ker. ügy érk. 1842 93 sz. a., n. e., eld. Kormos ; Deák M. és tsai — gr. Eszterházy K. ügy érk 9428/93 sz. a., n. e„ eld Popu. — Kőszeg. V. G. L. A már f. k. Polster K.-né — Weber J. és tsai 3-<15/93 sz. ügyet a C. f. hó 16-án hh. — Kula. Dr. R. E. Schick J. — ifj. Schick F. és tsai ügy érk. 3567/93 polg. sz. a„ n. e., eld. Csathó ; Rothmüller M. — b.-kulai tptár ügy érk. 2424/93 sz. a., n. e., eld. Hűvös ; Stajevits Gy. — Diener F. és Betsch J. ügy érk. 8367/93 sz. a., n. e., eld. Csalhó; Wamoscher J. — Diener F. és Betsch J. ügy érk. 8428/93 sz. a., n. e., eld. Keresztszeghy ; Nagy Gy. — ifj. Kolozsnyai J. ügy érk. 8714/93 sz. a., n. e., eld. Keresztszeghy; Stefán F. — Kohi H. és Üverbász község ügy érk. 1961/93 sz. a., n. e., eld. Gyárfás. — Liptó-Szt.-Miklós. Dr. H. J. A jövő számban fogja találni. — Makó. R. K. Tóth F. — Csanády J. és tsai ügy érk. 2959/93 sz. a., n. e., eld. Tatity ; özv. Búvár J.-né — Búvár J. és tsai 10918/93 sz. ügyet a C. f. hó 11-én hh. ; Bördös J. — Kis Pál és tsa ügy érk. 217/94 sz. a., n. e., eld. Bene. — Midsryes. Dr. Sch. J. Stolcz J. — Keckel J. ügy érk. 236/93 sz. a., n. e., eld. Illyés ; Trebiczky B. — szent-ágotbai takarékés előlegezési egylet ügy érk. 10327/93 sz. a., n. e., eld. Havas ; Zsurcza J. — Melankovics, szül. Bartha M. ügy érk. 10725/93 sz. a., n. e., eld. Vavrik ; Zsurcza J. — Gizesan J. és Atyim B. ügy érk. 10730/93 sz. a., n. e., eld. Vavrik ; Kammermayer K. és tsa — Zeon A. ügy érk. 193/93 sz. a., n. e., eld. Illyés ; Szaboszlay K. — Maurer B. ügy érk. 9004/93 sz. a., n. e. , eld. Gyárfás. — Mezőtúr. Sz. P. A már f. k. özv. Kovács L -né — Czebe J. 2846/93 sz. ügyet a T. f. hó 17-én fo.; Pacsek G. — Kovács J. 1498,93 sz. ügyet a C. f. hó 11-én hh — Miskolc. Sz. J. A mát f. k. Varga M. és P. — Kertész J. 10875/92 sz. ügyet a C. f. hó 17-én hh. — Moór. Dr. H. J. A már f. k. Frank A. — Frank L és tsai 6672/93 sz. ügyet a T. f. hó 11-én hh. — Muraszombat. P. G. Györek J. — Temlin A. 5484/93 sz. ügy elintézetlen. — Nagyvárad. R. J. A már f. k. belényesi vaskohi vasút — Rosenthal és Deutsch 10148/93 sz. ügyet a C. f. hó 5-én kieg. — Oravica. P. E. A kérdezett ügyről a jövő számban fogunk értesítést adni. — Pozsony. Dr. N. J. A jövő számban adjuk a kért értesítést. — Sopron. Dr. K. J. A már f. k. Czakler L. — Czakler J. 5102/93 sz. ügyet a C. f. hó 16-án mv. — S. A. A már f. k. Meiszler — Meiszler 3311/93 sz. ügyet a C. f. hó 17-én hh. és mv. — Szeired. Dr. E. M. A már f k. Elekes S. — Szőke M. 12183/92 sz. ügyet a" C. f. hó 11-én hh — Dr. Ny. P. A kérdezett Berta M. — cs. kir. Dunagözhajózás 248/93 sz. ügyet a C. még m. év febr. 7-én hh. — Szentes. Dr. P. J. Purjesz E. — Fried Zs. 4945/93 sz. ügy elintézetlen. — Szécsény. P. S. A már f. k. Gyure B. és tsai — Godó A.-né 1434/93 sz ügyet a T. f. hó 17-én rend. — Székesfehérvár. Dr. H. S. A már f. k. Ignátz Kuffler és tsa — Rausnitzer M. 2269/93 sz. ker. ügyet a T. f. hó 17-én rhh., rmv. — Szirák. Cs. K. A már f. k. Fekete V. — Szekeres B. és neje 422/93 sz. ügyet a T. f. hó 16-án rhh, rmv. — Szombathely. Dr. Sch. E. A már f. k. Weiss H. — Balogh L. 6S5/93 sz. ker. ügyet a C. f. hó 12-én hh. — T.-Abíid. B. G. Ariel H. — Ősze J. és tsai ügy érk. 9042/93 sz. a., n. e., eld. Szabó ; Schilling M. — Hering J. ügy érk. 9717/93 sz! a., n. e., eld. Major ; özv. Szabó J.-né — Daróczi J. ügy érk. 1091/93 sz. a., n. e., eld. Szabó; Postás L. — Horváth J. ügy érk. 2177/93 sz. a., n. e., eld. Fábry; Sándor B. — dr. Bischitz Gy. ügy érk. 7564 93 sz. a., n. e , • eW; .Skoff; Kis J. — König J. ügy érk. 12230/93 sz. a., n. e , eld. SzáiUayj iBpJleng A. — Oslanczy J ügy érk. 11637/93 sz. a., n. e., eld. Lehoczky^lZnrőretzky B. — Stern M. és tsai ügy érk. 9173/93 sz. a., n. e., eld. Lipthay ; Lázár J. és tsai — Dósa E. ügy érk. 8047/93 sz. a., n. e., eld. Fábry ; Klein S. és tsai — Juhász J.-né üg) érk. 4705/93 sz. a., n. e., eld. Nyárasdy; Monszpart L. — Prikkel J.-né ügy érk. 1165/93 sz. a., n. e., eld. Lipthay; Kovács K. — Luxenberg M. ügy érk. 12513/93 sz. a., n. e., eld. Lipthay; Takács K. — M. Balog G. és tsai 5405/93 sz. keresk. ügyet a T. f. hó 16-án ms. ; Molnár J. — Képes B. ügy érk. 204/94 sz. a., n. e., eld. Nyárasdy. - Újvidék. Dr. V. J. A már f. k. Zsivkov B. 3592/93 sz. b. ügyet a C. f. hó 16-án fo.; Csakovács T. — Adelsberg Leo 2285/93 sz. ügyet a C. f. hó 12-én hh. — Vágscllye. Dr. S. F. A már f. k. Tóth K. és tsai — Anda L. és tsa 12133/92 sz. ügyet a C. f. hó 10-én hh. — Veszprém. S. Z. A már f. k. Györffy P. — Csapó M. és Varga G 10746/92 sz. ügyet a C. f. hó 12-én hh. ; balaton vidéki tptár — Csizmadia J. 1580/92 sz. ker. ügyet a C. f. hó 16-án hh. — Zorabor. B. P. A kérdezett 2788/93 sz. ügy elintézetlen. — Sz. M. A már f. k. Szabados M. — Fischer F. 1190/92 sz. ker. ügyet a C. f. hó 17 én hh. Vidéki ügyvéd, gyorsíró, beszél magyarul, németül, közjegyzői irodában keres alkalmazást. A gyulai kir, közjegyző jártas helyettest keres. egy lehetőleg a román nyelvben is Fővárosi közjegyzői irodában keres alkalmazást egy jogszigorló, ki az összes fogalmazási teendőkben teljesen jártas és^ több évi gyakorlattal bir s a német nyelvet is tökéletesen birja. Bővebbet a kiadóhivataluan. Nyomatott a »Pesti könyvnyomda-részvény-társaság«-nál. (Hold-utca 7. sz.)