A Jog, 1894 (13. évfolyam, 1-52. szám)

1894 / 33. szám - A részletügyletek

234 böző nemzetiségi egyénekre való méltányos tekintettel t ö r t é n j e n e k.« Az ezen §-ban hivatkozott 1868. évi XL1V. t.-c. 27. §-a pedig többi között mondja: »sőt inkább az államkormány gondoskodni fog, hogy az országos birói és közigazgatási hivatalokon, a különböző nemzetiségekből a szükséges nyelvekben tökéletesen jártas személyek a lehetőségig alkalmaztassanak^ vagyis a törvényhozó ezen hivatkozott § ok felvételénél figyelemmel volt az 1868. évi XLIV. t.-c. már fentebb idézett §-aiban a nemzetiségeknek nyújtott s méltányos nyelvi jogaira. A méltányosság és a célszerűség egyaránt javasolja, legalább drága magyar hazánk még ez időszerinti viszonyai kőzött, hogy a kir. bíróságok törvénykezési területükön lakó nem magyar ajkú lakosainak saját anyanyelvükön szerkesztett beadványait elfogadják. Hová forduljon a magyar nyelvet nem értő lakosság, az ügyvédhez vagy a zugirászhoz fusson s költekezzék és vonassák el fáradságos s kellő ellenértéket nem nyújtó munkájától? azt hiszem, ilyet követelni méltatlanság lenne. Ha maga a tárgyalás az illető honos saját s nem a magyar nyelvén ejtetik meg és saját nyelvén szerkesztett okmányokat bemutathat, nem látom be, hogy ugyanazon kérelmet, mit szóval terjeszthet elő, miért nem adhatná be írásban, a midőn az 1869. évi IV. t.-c. 4. §-ának rendelkezései figyelemben tartatnak az elsőfolyamodású kir. bíróságokat illetőleg. Természetes azonban, hogy a kérelemre vonatkozó birói intézkedés, mint ő felsége a magyar király nevében a birói hatalmat gyakorló közegektől jövő, az állam magyar nyelven szólhat csak s ezen értelmet vélek tulajdonítani a törvényben foglalt azon kifejezésnek: »a bíróságok hivatalos nyelve kizárólag a magyar.« Hiszen különben a jogkereső fél által benyújtott beadvány nem a bíróság, hanem a fél ténykedésében áll, egy ártatlan kérelem, mely a birói feleletet várja; arra következik csak a bírósági intézkedés, mondjuk felelet, a mely — mint mondám — természetesen csak magyar nyelven szólhat. Es azt hiszem hogy ily eljárás mellett kellő kifejezést nyer közjogilag az á'lam, illetve a kir. bíróságok magyar volta. A különböző nemzetiségek területén rendszeresített kir. bíróságok, a kir. járásbíróságok — törvényszékeknél az ügyvédi kényszer folytán oly esetek elő nem fordulhatván — tudtommal nem is magyarázzák oly mereven a törvényszakaszt, mint a t. cikkíró ur s így legalább kerületi vagy helyi birói gyakorlatnak mondható, tekinthető az eljárás. Sőt tudok egy esetet a birói gyakorlatomból, a midőn egy kir. járásbiró oly jegyzőkönyvet vett fel, a hol az egyik peres fél előadását magyarul, a másikét pedig tót nyelven vette be s a hozott határozata is ugyancsak tót nyelvű volt. Ezt a szép esetet azonban érveim mellett nem óhajtom felhozni. Nem óhajtok hozzászólni ugyancsak ez alkalommal azon több bíróságnál dívó eljáráshoz sem, hogy az eskü szövegét az illető esküköteles fél anyanyelvén veszik fel a jegyzőkönyvbe. A mi pedig a közös hadsereg német nyelvű átiratait, beadványait illeti, bővebb fejtegetésbe nem bocsátkozom, mert a tekintetben a delegatio és a hadügyminisztérium ismeretes módon és kellőleg megfelelt. És én nekem a birói gyakorlatomban sohasem jutott eszembe a kapott német nyelvű átiratokat megfelelő módon el nem intézni. Az előadottak szerint én tehát ellenkező véleményre jutok és pedig: 1. hogy az igazságügyminiszteriumtól lejött utasitások az illető kir. bíróságok által megtagadhatok nem voltak, hanem feltétlenül követendők; 2. a kérdéses katonai hatóságoktól jövő német nyelvű átiratok, beadványok a kir. bíróságok által elfogadandók; 3. az elsőfolyamodású kir. bíróságok a törvénykezési területükön lakó nemzetiségek nem magyar nyelvű beadványait pusztán a nyelv miatt el nem utasíthatják. A részletügyletek. Irta : BOROVÁNSZKV EDE, nagy-szombati ügyvéd. Ezen becses lapok hozták az értesítést, hogy a kormány törvényjavaslatot készül előterjeszteni a részletügyletek szabályozása céljából. A közvélemény örömmel fogja üdvözölni a kormánynak ezt az elhatározását. Mert a részletügyletek, melyek a közönség és pedig a vagyontalan közönség nagy részének érdekébeu gyökereznek és igy tulajdonképen üdvösek, valóságos uzsorás-ügyletekké fajultak el. A tulajdonjog fentartása mellett a megfizetett részletek elvesztését, a részletfizetési kedvezménynek megszüuését célzó kikötések és leginkább az a körülmény, hogy az árúkat utazó ügynökök adják el, a nélkül, hogy a vevő csak látta volna is a I megvett árút, az a körülmény, hogy az eladók rendszerint váltókat fogadtatnak el a vevőkkel, végre az a körülmény, hogy az eladók majdnem kivétel nélkül silány, a kikötött vételárnak távolról sem megfelelő árúkat szállítanak, a vevőközönséget sokkal inkább veszélyeztetik, mint a pénzuzsora. Habár a kóros tüneteknek legtermészetesebb orvoslását a megtámadott szervezet ellenállási képességének fokozásában, erejének gyarapításában kell keresni, a mit nézetem szerint leginkább a szövetkezés által lehet elérni; addig, mig az organismus annyi erőhöz juthat, hogy a káros kül1 befolyások hatását távoltartsa, az államnak kötelessége a gyengéí nek szolgálatába állni, a gyenge organismust védeni és környeze| téből eltávolítani mindazt, a mi romlására vezet. Legújabb időben ugy osztrák-, mint Németországban megtették a szükséges lépéseket abból a célból, hogy a részletügyletek által teremtett visszás gazdasági és jogi alakulások helyesbittessenek. A magyar törvényhozás eddig csakis a közforgalom tárgyát képező értékpapíroknak részletfizetés melletti eladása körül tapasztalt visszaélésekkel állt szembe, midőn az 1883. évi XXXI. t.c-ben foglalt intézkedések által a közönséget megóvni kívánta lelketlen üzérkedők megtévesztő eljárása ellen. A törvényhozásnak ebbeli rendelkezései igen üdvöseknek bizonyultak. Egy irányban lehet többet tenni és a mint olvasom, a kormány javasolja is a sorsjegyeknek és a nyereménynyel járó értékpapíroknak részletfizetések melletti eladatásának betiltását. A német jogászgyülésnek is az volt a nézete, hogy ilyeu értékpapírok ne lehessenek tárgyai a részletügyletnek és a német birodalmi gyűlés által elfogadott javaslat is ezt az álláspontot fogadta el. Ez az álláspont kétségtelenül helyes is. Az esetleges nyereményre való kilátással reclámozva, a takarékossági szellem ébresztésével kardoskodva, aránytalan, sőt legnagyobb részt uzsorás áron adtak el bankárok és pénzintézetek vagyontalan embereknek sorsjegyeket és a létező törvényt sem respectálva, a tulajdonjog fentartása mellett a befizetett részletek elvesztését is kötötték ki egyes részletek pontos be nem fizetése esetére. A részletügyleteknek egész rendeltetésével és céljával ellenkezik az, hogy sorsjegyek is lehessenek az ilyen ügyletek tárgyai. En részemről a nyereménynyel nem járó értékpapíroknak részletj ügyletek utján való eladását sem tartom a részletügyletek természetével és rendeltetésével megférőnek. Hanem persze, itt a pénzügyi politika is játszik szerepet. Erről különben többet mondani nem kívánok. Röviden csak azt jegyzem meg, hogy az 1883. évi XXXI. t-c. 8. §-ában szabályozott megtámadási jog legalább módot nyújtott a megtévesztett vevőnek arra, hogy a megkötött ügylet felbontását kérhesse és ez által magát nagyobb kártól megóvhassa. Nem igy volt eddig az árúuzsorával szemben. Pedig rég szükség lett volna e tekintetben is törvényhozási intézkedésre. A mennyire alkalmam volt tapasztalni, évek óta utazó ügynökök járják be az országnak azt a részét, a melyre az én észleléseim kiterjednek, részletfizetések kecsegtető kedvezménye mellett méregdrágán adván el különféle árúkat. Volt idő, a mikor a mi vidékünkön ronda képlenyomatokat adtak el parasztoknak. Mikor észrevették, hogy megcsalattak, hiába volt minden védekezés. Egy pár forint miatt beperelték valamelyik külföldi járásbíróságnál és a legrövidebb idő alatt tömegesen foganatosíttattak végrehajtások. Ujabb időben különösen gazdasági gépeket adnak el részletfizetésre. Utazó ügynökök keresik fel a kevésbé tehetős, tapasztalatlan és azért könnyen rábeszélhető, sőt félrevezethető kis gazdát. A kis gazda sohase látta a gépet, csak a lelketlen, saját keresményét szem előtt tartó ügynök által fölmutatott^ rajzból, meg az ügynöknek haszontalan szájaskodásából ismeri. És nemzetgazdaságilag különösen káros dolog és elszomorító is, hogy rendszerint külföldi, a mi vidékünkön legnagyobb részt morva és cseh firmák ügynökei járják be az országot, kik aztán viszik a kis gazdáuak pénzét ki a külföldre, a kis gazdának pedig adósságot kell csinálnia, hogy a gépnek az árát megfizethesse. Az ügynök a vevőnek csak a gép árát mondja meg és azt, hogy milyen részletekben kell fizetnie. A részletfizetési kedvezmény elvesztéséről természetesen szó sincs. A vevő által váltót állíttat ki és elhiteti vele, hogy csak megrendelési cédulát ir alá s hogy a vevőt ebben a hitben megerősítse, átadja neki a váltó-ürlapnak szelvényét képező ellenokmányt saját aláírásával ellátva. A cég elküldi a gépet, de nincs köszönet benne, mert ez a gép rendszerint olyan, hogy a vevő hasznát sem veheti. Ócska s ronda gépszerkezet, kivül fényesre mázolva. Vevő, mikor a gépet át kellene vennie, látja, hogy megcsalták ; a gépet át nem veszi, hanem rendszerint még vissza is küldi, mert neki arról nincs tudomása, hogy a keresk. törvény a rendelkezésre bocsátásról mit mond. Egyszerre csak kézbesitik neki a sommás váltó-végzést, végrehajtják és neki meg kell fizetnie a tőkét, kamatot és költségeket. A legritkább esetben sikerül a védekezés a váltóperben, mert hiszen tudjuk, hogy a kifogásoknak milyen szűk keret van szabva és tudjuk azt is, hogy a biztosítás gyakran a legnagyobb nehézségekbe ütközik. Itt-ott olyforraán segítettem a vevőn, hogy a sommás végzés ellen kifogásokat adtam be és egyúttal a vételi szerződés megkötésének helye szerint illetékes járásbiróság előtt kértem a jogügylet fölbontását és eladónak arra való köteleztetését, hogy a váltót adja vissza, vagv