A Jog, 1894 (13. évfolyam, 1-52. szám)

1894 / 30. szám - A jogtudor mint védő - Gondnokság alá helyezés kérdéséhez

Tizenharmadik évfolyam. 30. szám. Budapest, 1894. július 29. Szerkesztőség : V., Rudolf-rakpart 3. sz. Kiadóhivatal: V., Kudolf-rakpart 8. sz. Kéziratok vissza nem adatnak. Megrendelések, felszólalások a kiadóhivatalhoz intézcndók. A JOG (ezelőtt MAGYAR ÜGYVÉDI KÖZLÖNY.) HETILAP AZ IGAZSÁGÜGY ÉRDEKEINEK KÉPVISELETÉRE A MAGYAR ÜGYVÉDI, BÍRÓI, ÜGYÉSZI ÉS KÖZJEGYZŐI KAR KÖZLÖNYE. Számos kiváló szakférfiú közreműködése mellett szerkesztik és kiadják : Dr\ RÉVAI LAJOS — Dr\ STILLER MOR ügyvédek. Felelős szerkesztő: Dr. STILLE1I MÓR. Megjelen minden vasárnap. Előfizetési árak: Helyben, vagy vidékre bérmentve küldve : Negyed évre 1 frt M) kr Fél » 8 » — » Egész » G » — » Az előfizetési pénzek legcélszerűbben bérmentesen postautalvány nyal küldendők. TARTALOM: A jogtudor, mint védő. Irta: dr. Rosenfeld Sándor, gödöllői ügyvéd. — Gondnokság alá helyezés kérdéséhez. Irta : Traeger Zsigmond, kir. táblai tanácsjegyző Pozsonyban. — Visszatartási jog. Irta : R é d e y Miklós, államrendőrségi fogalmazó. — Belföld. (Igazságügyi reformok az egész vonalon.) — Ausztria és külföld. (Az osztrák ügyvédi kamarák gyűlésének tárgyalásai.) — Sérelem. (A zugirászat egy törvényes alakja.) — Irodalom. (Törvényjavaslat a tengeri magánjogról.) MELLÉKLET: Jogesetek tára. Felsöbirósági határozatok és döntvények. — Vegyesek. —• Curiai és táblai értesítések. — Kivonat a »Budapesti Közlöny«-böl. (Csődök. — Tályázatok.) — Hirdetések. A jogtudor, mint védő Irta : dr. ROSENFELD SÁNDOR, gödöllői ügyvéd. A fenti cím alatt dr. Sulyok Béla ceglédi albifó ur a Jog f. évi 27. számában azt vitatja, hogy a jogtudor ügyvédjelölt büntető ügyekben nem szerepelhet önálló, vagyis a fél által közvetlenül megbízott védőként, hanem a védői tisztet csakis mint főnökének helyettese láthatja el, mig azon ügyvédjelöltek, a kik a jogtudori fokot még nem érték el, büntető ügyekben ügyvéd-főnökük helyetteseként egyáltalában nem járhatnak el. Ezt a két tételt állítja fel cikkíró ur és igyekszik törvény és rendelet-idézetekkel bizonyítani. Nézetem szerint mind a két tétel helytelen. A 2,265. 880 sz. igazságügyministeri rendelet 36. §-a szerint védő lehet: a) ügyvéd, b) jogtudori fokot elnyert ügyvédjelölt. Ebbel nem az következik, hogy ügyvédjelölt, jogtudori képesítés nélkül nem lehet védő, hanem az, hogy a jogtudor ügyvédjelölt önálló védő lehet. Az 1874. évi 34. t.-c. 15. §-a szerint az ügyvédjelölt az ügyvédnek, kinél joggyakorlaton van, a bíróságok és hatóságok előtti tárgyalásoknál helyettese lehet. A büntető bíróság se itt, se másutt, más törvényben nincs kivéve, a szabály tehát a büntető bíróságokra is áll, vagyis az ügyvédjelölt ott is helyettesitheti főnökét. A hol akár kötelező, akár facultativ ügyvédi képviselet forog fenn, ott az ügyvédjelölt, ha még nem is jogtudor, minden korlátozás nélkül helyettesitheti a főnökét, tehát büntető ügyben is. A járásbíróságokhoz utalt csekélyebb fontosságú bűnügyekben a védői tiszt ellátására nézve ezenfelül az eljárási rendelet azt a speciális intézkedést tartalmazza, hogy a jogtudor-ügyvédjelölt önállóan is szerepelhet védőként, természetesen azonban nem üzletszerú'leg, tehát nem díjazásért, mert ezt már tiltja az ügyvédi rendtartás. A fönnebb idézett bűnügyi eljárási rendelet nem szorította meg az ügyvédi rendtartás 15. §-ártak rendelkezését, mint a cikkíró ur állítja, mert egy ministeri rendelet törvényt nem változtathat, tehát nem is szoríthat meg. Az ügyvédi rendtartás 39. § a szerint, ki a nélkül, hogy ügyvéd lenne itehát a jogtudor-ügyvédjelölt is) a feleknek bíróságok vagy hatóságok előtti képviseletét üzletszerűen folytatja, az zugirász. A súlypont az üzletszerűségre, vagyis arra van fektetve, hogy az illető anyagi haszonért gyakorolja a felek képviseletét. De ha az üzletszerűség fen nem forog, ugy a jogtudor-ügyvédjelölt az 1881. évi 59. t.-c. 11. §-a szerint a sommás eljárásban is képviselhet bárkit, épp ugy mint más egyén, a ki meghatalmazottként szerepel. De éppen ugy, mint sommás perben a bíróság nem állapit meg a képviseletért díjat a meghatalmazottnak, ha az nem ügyvéd, ugy büntető ügyben sem állapithat meg a jogtudor-ügyvédjelöltnek védői díjat, ha az a bűnügyi eljárási rendelet 36. §-ának b) pontja alapján önálló védőként szereplő jogtudor-ügyvédjelölt védencétől nem is igényelhet és el sem fogadhat díjat, mert ha ezt teszi, akkor csakugyan zugirászkodik. Abban azonban egyetértek cikkíró úrral, hogy a jogtudor-ügyvédjelölt, ha büntető ügyben helyetteseként jár el, csakis azon ügyvéd helyetteseként szerepelhet, a kinél bejegyezve van, más ügyvéd helyetteseként azonban nem, mert ez esetben, jogtudori képesítése jelentőséggel nem birván, rá is az ügyvédjelöltekre érvényes jogszabály áll. Ugyanazon törvényre és rendeletre hivatkoztam, mint cikkíró ur és az övével homlokegyenest ellenkező álláspontra jutottam. Ugy hiszem azonban, hogy az általános birói gyakorlat is ezen itt vázolt álláspont helyessége mellett tanúskodik. / Gondnokság alá helyezés kérdéséhez. Irta : TRAEGER ZSIGMOND, kir. táblai tanácsjegyző Pozsonyban. A gondnokság alá helyezésnek az 1877. évi XX-ik t.-cikk 28. §-ában felsorolt esetei az egyén hiányzó jog és cselekvés képességének pótlására, vagy a meglevő korlátozására szolgáinak. Minden eset feltételezi azt, hogy az egyén, a kinek sorsa felett ekként rendelkezés történik, fizikailag létezzék, vagyis éljen. Ezt a dolognak természete s jogi következményei is előirni látszanak, nem lévén feltehető ok és szükség arra, hogy már nem létező egyénnek szorosan vett személyi jogai pótoltassanak, vagy korlátoltassanak. De érthetetlenül és rekesztő ellenmondásképen is hangzanék az, ha a bíróság pl. 1894. év január 10-én itéletileg kimondaná: »az 1894. év január 10-én elhalt X. Y. tékozlás miatt gondnokság alá helyeztetik« s a hivatalos lap legtöbbször tragikus hirdetményi rovatának olvasói humoros dolgot sejtve, mosolyra derülnének. Hisz az érthetetlenség és ellenmondás csak látszólagos s ha tény, hogy az árnyékvilágból elköltözött szegény halandó e kérdés jogi oldalával már keveset törődik s már talán lelki üdvösségét sem tékozolhatja el, annak szükséges kimondását és a kimondás horderejét belátja mindenki, a ki az 1885. évi VI. t.-c. 5. és 7. §-ait átolvassa. Ezek ugyanis azt rendelik, hogy a mennyiben hitelt érdemlőleg o'y körülmények igazoltatnak, a melyekből a gondnokság ;>lá helyezés szüksége valószinűsittetik s ha a késedelem veszély lyel jár, a bíróság az érdekeltek kérelmére, sőt adott esetben hivatalból is az illetőnek vagyonára zárlatot rendelhet és azt feljegyeztetheti s a mennyiben a gondnokság alá helyezés utólag kimondatnék, ugy annak a cselekvésképességre vonatkozó joghatálya a zárlati hirdetménynek a hivatalos lapban először történt közhírré tételét követő naptól számíttatik. Hogy pedig ennek megvan a maga logikája, az abból kitűnik, hogy az illető tékozló, vagy gyenge elméjű alig hogy neszét veszi, hogy ellene a gondnokság alá helyezés iránti eljárás folyamatba tétetett, tehát még cselekvésképes állapotában, vagyonát könnyen, és pedig hozzátartozói érdekeinek teljes tönkretételével megterhelheti, eladhatja vagy elajándékozhatja. Az érdekelteket ettől az eshetőségtől megóvandó, engedi meg a törvény a zárlat elrendelését, mert ezzel, illetve ennek a hivatalos lapban való közzétételével azonnal beáll az 1877. évi XX-ik t.-c. 30. §-ában körvonalozott ama joghatály, mely szerint a gondnokság alá helyezett magát le nem kötelezheti és jogokról le nem mondhat. Ha tehát az a tékozló, a ki igy cselekedett, vagyis a gondnokság alá helyezésének jogerejű kimondása előtt vagyonáról ekként rendelkezne, meghalt, halála az eljárást meg nem szüntetheti s gondnokság alá helyezése, még elhalálozása esetére is kimondandó már azért is, hogy az érdekeltek a gondnokság alá helyezett eme káros jogcselekményének megtámadására és bíróilag semmisnek kimondására a szükséges alapot megkaphassák. Sőt a törvény — igaz, hogy csak elmebetegség és magát jelekkel megértetni sem tudó süketnémaság eseteiben — még tovább megy és megtámadhatónak jelenti ki azokat a jogögyleI.apunk mai szama 8 oldalra terjed.