A Jog, 1894 (13. évfolyam, 1-52. szám)

1894 / 27. szám - A vaspályák felelőssége személyi balesetek miatt - A kikötmények egyenértéke

210 A J O Gh Avaspályák, felelőssége személyi balesetek miatt. Irta: Dr. DOBAI GYŐZŐ, budapesti ügyvéd. Szemben a ra. kir. Curiának egy legújabban hozott Ítéletében * tanúsított állásfoglalásával, mely szerint csakis a gőzüzemű vaspályákra vonatkoztatja az 1874: XVIII. t.-c.-nek a baleset miatti felelősséget megállapító rendelkezéseit, — a jelen sorok irója ezen jogelvi enuntiatiót helyteleníteni kénytelen. A kérdéses curiai határozat indokolása bár szélesebb, de hézagos alapon és felületesen van megalkotva. Azt mondja ugyanis az emiitett indokolás, hogy az 1874: XVIII. t.-c. »uem tesz ugyan különbséget a gőzmozdonyú és lóvonatú vaspályák közt, de hogy annak rendelkezései csak is a gőzmozdonyú vonatokra terjednek ki, kitűnik a törvény szelleméből, annak indokolásáb ól, valamint e törvény megalkotásakor folytatott törvényhozási tárgyalásból stb.« Hát biz ez sem a törvény szelleméből, sem annak indokolásából, t sem pedig végre a törvényhozási tárgyalásból ki nem tűnik. Es nem is tudott a magas Curia csak egy szó-betüt is idézni, mely feltevését igazolná. Ám a jelen sorok irója gondosan átolvasta az országgyűlési naplók ide vonatkozó részeit és ugy találta, hogy a törvénynek ily interpretatiója a parlament egyik házában sem lön akár csak szóba is hozva. Az idézett törvényi rendelkezésnek a budapesti lóvonatú részvénytársaság javára történt ilyetén értelmezése annál helytelenebb, mert az, a kit a halált okozó baleset ért, egy szegény munkás ember volt, a kit rendes munkája közben ért a baleset. Ha tehát arról van szó, hogy a törvényt annak szó szerinti szövegezésétől eltérőleg értelmezzük, ugy azt, ha annak egyátalán helye lehetne, nem az amúgy is tulhatalmas vaspályavállalat, hanem a gyámoltalan szegény munkás irányában kell vala megcselekednünk ; ezt kívánja a legis ratio. Hiszen ha egyszer egyfelől, másszor pedig másfelől kikezdjük a törvény szilárd alkotását, ugy hovatovább oda jutunk, hogy az minden inkább lesz, mint törvény, mert ur lesz fölötte a biró egyéni hajlama és egyéni felfogása. És akkor mi is elmondhatjuk, a mit annak idején az angol »Employer Liability« cimü, munkás-baleset szavatossági törvény módosításának tárgyalása alkalmával egyik szónok mondott, hogy a törvény permissiv értelmezése folytán a törvény által védeni kivánt munkások ezrei maradnak védelem nélkül [»stb. The fact was, that many thousand of workman had been deprived of the beneíiís of the Act.«] Jolen sorok irója »A J o g« hasábjain már évekkel ezelőtt eme vita-kérdést illetőleg oly érveket hozott fel, melyekből kétségtelen, hogy a »vaspálya« vállalat fogalma alatt minden oly fuvarozó intézet értetik, a mely személyek vagy anyagok fuvarozását vasúti síneken eszközli. Az emiitett cikksorozatból adjuk a következőket: Magát a »vaspálya« szót a törvény közelebbi meghatározás és megszorítás nélkül emiitvén fel: enaélfogva megszorító fogalom-meghatározás alá az m-m is eshetik. A bel- és külhoni törvénykezési gyakorlat terén kifejtett törvénymagyarázatokban ezen felfogás nyilatkozik. Az eddig köztudomásra jutott legfőbb itélőszéki határozatok szerint ugyanis »vaspálya« alatt a vasúti sínekkel felszerelt és üzemben tartható akár köz-, akár magánutaknak bárminő faja és bármely stádiumában érthető. Lehet az tehát akár gőz, akár villamosság, vagy más természeti és animális erő segélyével üzemben tartható vaspálya.** Ezen értelmezést ugy nálunk, mint Ausztriában, Némethouban és Svájcban is a szakférfiak és a törvénykezési gyakorlat kitűnőségei egyaránt vallják.*** így definiálja dr. Endemann is ezen fogalmat: »Die Haftpflicht der Eisenbahnen, Bergwerke etc.« Berlinben 1876-ik évben (második kiadásban) megjelent * L. »Magyar Hirlap« 1894. május 17-iki lapot. ** Megjegyzendő, hogy a kérdésben forgó törvényünk némi eltéréssel a német birod. 1881. június 7-ik »das Haftpflicht* stb. cimü törvénynek recipiálása utján jött létre és igy a német birod. fötörvényszékeknek törvénykommentáló határozmányai, jó részben általunk is jogforrásként tekinthetők. A német birod. >Haftpflicht« törvény 1. §-a következőleg szól: »Wenn bei dem Betriebe einer Eisenbahn ein Mensch getödtet oder körperlich verletzt wird, so haftet der Betriebsunternehmer für den dadurch entstandenen Schaden, sofern er nicht beweist, dass der Unfall durch höhere Gewalt oder durch eigenes Verschulden des Getödteten oder Verletzten verursacht ist.« *** Megjegyzendő, hogy a vasúti balesetekre vonatkozó törvény Ausztriában még csak nagyon röviden (mindössze az életbeléptetést intéző szakaszszal együtt három §-ban) és ezért csak hézagosan rendezi a vasúti balesetek folytán beállott magánjogi felelősséget. így az idézett törvény 1. §-a csak a gőzerő segélyével üzemben tartott vaspályákra (»mit Anwendung von Dampfkraft betriebenen Eisenbahnen«) terjeszti ki ezen magánjoginál szigorúbb anyagi és alaki rendelkezést tartalmazó törvényt. A német birodalmi és magyar, valamint a svájci hason törvény ezen megszorítást nem tartalmazzák. Egy érdekes jogesetet birált el a svájci »Bundesgericht« 1883. évi október 19-én hozott Ítéletében, mely szerint kimondotta, hogy az önsúlya által hajtott vasúti kocsikon történt magánüzemi fuvarozás alkalmával a kocsik rosz állapota által okozott személyi balesetért a vaspályavállalat szinte felelős. (Vereins-Zeitung der Deutschen Eisenbahnverwaltungen. 1884. február.) szakművében, valamint dr. B 1 u m János is, az »Augsb. Alig. Ztng« 1881. évfolyam 40. és következő számaiban megjelent közleményében és a többi német kommentárok is csaknem kivétel nélkül.* A kikötmények egyenértéke. Irta : dr. KÁLMÁN LAJOS kir. járásbiró Moóron. Mindennapos a köznép életében, hogy szülők, rokonok, javaikat hozzátartozóikra okiratilag átruházván, maguk részére ellenértékül — legtöbbször telekkönyvi biztosítás mellett — csupán lakást, élelmezést, szóval tisztességes ellátást kötnek ki. Már most megtörténik, hogy az ilyen átruházó — vagy mondjuk ajándékozó — a természetben kiszolgáltatandó lakás és ellátással nem elégedve meg, kicsinyes okokból vagy kényelmi tekintetekből annak egyenértékét követeli. Ha az ilyen átruházási okmány vagylagosan az egyenértékről is nem tartalmaz intézkedéseket és az átruházó választási jogát, mely szerint az ellátás vagy természetben, vagy pénzértékben teljesítendő — nem szabályozza — kérdés, követelheti-e az átruházó — mindannak dacára, hogy a kedvezményezett természetben teljesíteni ké3z — az ellátmánynak megfelelő egyenértéket. Egy előttem felmerült jogesetben a kir. Curia — a budapesti kir. Ítélőtábla ellenkező felfogásával szemben akként oldotta meg a kérdést — az első bíróság ítéletét helybenhagyva, hogy az átruházó ily esetben a természetbeni teljesítéssel megelégedni tartozik, vagy más szóval pénzbeni egyenértéket nem követelhet. Az adott esetben az okirat következő pontja magyaráztatott : »Az átruházott és engedményezett követelésért tartozik engedményes Krencl Ferenc moóri lakos, valamint jogutódai engedményező Krencl Mária jelenleg ikrényi lakost azon esetre, ha oly helyzetbe jön, hogy dolgozni képtelen, vagy elöregszik, holta napjáig lakás, élelem és ruházattal ellátni, szóval tisztességes ellátásról gondoskodni, illetve e 1látni.« Megjegyzem ehhez, hogy a kereset bizonyos adott értékek visszabocsátása és kapcsolatosan a kikötött lakás és ellátás pénzbeli egyenértékének megfizetése iránt indíttatott. Az idevonatkozó Ítéletek következők : Moóri kir. járásbíróság 580/93. p ítélet: Felperes keresetével elutasittatik. Indokolás. Az ügy érdemére vonatkozólag az A) alatti engedményi okirat szerint az abban jelzett pénz és érték átadása azon feltételekhez köttetett, hogy alperes ezen értékek fejében tartozik felperest azon esetre, »ha oly helyzetbe jön, hogy dolgozni képtelen vagy elöregszik, holta napjáig lakás, élelem és ruházattal ellátni, szóval tisztességes ellátásról gondoskodni, illetve ellátni. Alperes beismerte, hogy a kereset, illetve engedményben jelzett értékeket átvette s hogy magát a most érintett feltételek teljesítésére lekötelezte, mely feltételeknek 1890. évi október l-ig meg is felelt, a midőn is felperes tőle minden ok nélkül önként távozott és más hová ment lakni, kijelentvén egyszersmind alperes, hogy annak oka, miszerint kötelezettségét tovább nem teljesíthette egyedül, maga felperes volt. Felperes az adott értékek visszaadását csak azon esetben igényelhetné, ha oly körülményeket tud igazolni, melyek szerint alperes a kikötött ellátást épen nem teljesiti és irányában durva magaviseletet tanusit vala, ámde a kihallgatott tanuk közvetlen tapasztalatukon nyugvó ilynemű bizonyítékokat szolgáltatni nem tudtak, sőt ellenkezőleg Korb Mihály tanú vallomása szerint, midőn felperes a községházánál megjelent, alperes őt még hívta is haza hozzá, hogy őt ellátni kész. Olyan, az engedményi okirat érvényét felbontó körülmények tehát igazolva nem lévén, felperesnek joga sem lehet az adott értékek visszaadását, esetleg tartási összeg fizetését követelni annál kevésbbé, mert az alperes által elvállalt kötelezettség magyarázatánál csakis a felek szándékai jöhetvén figyelembe, annak más értelmet, minthogy alperes az ellátást, tartást csakis természetben vélte teljesitendőnek, adni nem lehet s a kérdéses engedménynek ezen kifejezése : »gondoskodnk sem jelent egyebet, minthogy ezen gondoskodás alperes, mint rokon, házánál történjék. * Dr. Endemann e kérdést következőleg fejtegeti: »Was ist die Eisenbahn? eine nahere Bezeichnung, wie in Art. 422 des H. G. Bv fehlt. Dass alle dem öffentlichen Verkehr übergebenen mit Locomotiven befahrenen Bahnen hieher gehören : versteht sich von selbst. Nach Motiven (des Gesetzentwurfes) sollen aber auch PferdeEisenbahnen darunter mit verstanden sein ; Widerspruch hat sich dagegen nicht erhoben. Indessen scheint dabei nur an die zur Benützung des Publikums bestimmten Eisenbahnen gedaclit gewesen zu sein.« Dr. Blum az addig nyilvánossá ra jutótt és e kérdésre vonatkozó németországi legfőbb itélőszéki határozatokat essenciális rövidségben a következőkben ismerteti : »Unter der Eisenbahn versteht das Reichsgericht in Ubereinstimmung mit den Motiven des Haftpflichtgesetzes, nicht b 1 o s durch Dampf betriebene Schienenbahnen, sondern jede Schienenbahn (gleichviel von welcher Lange) auf welcher in Folge des Schienenbetriebes, eine der Dampfeiíenbahn áhnliche Betriebsgefahr erzeugt wird. (Ann II 185. Erk. v. 5. Mai 1880.) alsó auch Pferdebahnen (Ann. 1. S 30 Erk. von 25. Nov. 1879. I. 193 Erk. vom 2. Dec. 1879.) Arbeitsbahnen die nur zum Transport von Baumaterialu s w dienen (Ann. II. S. 80 Erk. vom Juni 1860.