A Jog, 1894 (13. évfolyam, 1-52. szám)

1894 / 26. szám - Az igényper kérdéséhez - Hatásköri differenciák

203 gokra is oly törvényt hoz, mint a minő a biróságokra nézve az 18G8. évi XL1V. t.-c. 13. § a, a közigazgatási hatóságok 1. pontban emiitett kötelezettsége is megszűnik. Az igényper kérdéséhez lrla: TRAEGER ZSIGMOND kir. ítélőtáblai tanácsjegyző albiró, A. végrehajtató lefoglalta P>. adósának birtokában talált ingókat. Ezekre aztán C, D., E. felperesek, mint B-nek testvérei tulajdoni igényt támasztottak azon az alapon, hogy miután ezek az ingók néhai apjok hátrahagyott vagyonának gazdasági felszereléséhez tartoznak és még nekik át nem adott, osztatlan hagyatékot képeznek, negyedik testvérük adósságának kielégítésére alapul nem szolgálhatnak. Ebben a perben a kir. jbiróság és a kir. itélö tábla egybehangzólag, tehát végérvényesen itélt s az igénykeresetnek helyt adva, az ingókat a zár alól feloldotta és pedig a kir. itélö tábla a következő indokolással: • Kétségtelen ugyan, hogy az örökösnek hitelezői annak öröklési jutalékából való kielégítéshez jogot formálhatnak ; a miből azonban nem az következik, hogy az örökös hitelezői az örökhagyó hagyatékához tartozó vagyonra vezethetnek végrehajtást az öröklési kérdés elintézése előtt, hanem csak az, hogy az örökösnek öröklési jogát vonhatják végrehajtás alá, a mely végrehajtás alá vont öröklési jognak érvényesítésére azután annak módja szerint magukat feljogosittathatják. Minthogy pedig a végrehajtatok a végrehajtást szenvedőnek nem apja utáui öröklési jogát, hanem azután maradt ingókat foglalták le, a mely ingókra az öröklési késlés még el nem intéztetett, így azok öröklési jogcímen a végrehajtást szenvedő tulajdonául nem tekinthetők.« Ezekutk előrebocsátása után kétségtelen, hogy itt két érdek harcol egymás ellen: a végrehajtatóuak az az érdeke, hogy itélt jogának az adóssal szemben érvényt szerezzen és az igénylök érdeke, hogy egy harmadik személy adósságaért az ő tulajdonukat is képező ingók el ne adassanak. Kérdés tehát az, hogy melyik érdek és jog az erősebb. Ennek taglalásánál első sorban előtérbe lép az a furcsa helyzet, hogy a midőn a felperes testvérek igényt támasztanak, azzal voltaképen nemcsak a saját, hanem az adós, a végrehajtást szenvedett testvérnek érdekét is előmozdítják, kétségtelen lévén, hogy igényüknek sikeresitése esetén az ingók a maguk egészében, tehát az adóst illető részökben is a zár alól feloldatnak. Ekként felperesek jogában leplezetten benne van az adós jogának védelme is, a mi már magában véve is igen nagy anomália akkor, a mikor kétségtelen, hogy az adósnak a végrehajtatóval szemben csak kötelezettségei vannak, joga azonban nincsen. Ha azonban ezen, a kereseti jogot túlhajtó körülménytől el is tekintünk s a kérdést tovább taglaljuk, látni való lesz, hogy a végrehajtató joga a jelzett ítéletben kifejezett álláspont mellett teljesen illusoriussá válik. Az ingatlanok tekintetében a végrehajtási törvény 138. §-a a végrehajtatónak feltételes zálogjogot biztosit oly esetben, ha a kielégítés alapját hagyatéki ingatlanok képezik s a végrehajtatót a hagyaték letárgyalására és a tulajdonjognak az adós nevére való átíratása szempontjából szükséges lépések megtételére feljogosítja. Az ingó hagyatékra nézve azonban ez a rendelkezés törvénybe foglalva s a végrehajtatónak ez a joga biztosítva ninc-en. Minthogy azonban nézetem szerint a végrehajtató megítélt jogának feltétlenül érvény szerzendő, a kielégítési alapnak ingó vagy ingatlan volta különbséget nem okozhat. A jelen esetben az ingók a végrehajtást szenvedettnek birtokában találtattak, igy azokhoz való jogának vélelme mellett, azok zár alól való feloldására nézve nem elegendő ok az, hogy az igénylők az ingóknak a hagyatékhoz való tartozását s a ha gyaték osztatlan voltát beigazolták ; mert hiszen ily alapon semminemű közös vagyonra végrehajtást vezetni nem lehetne. A »közösség« fogalma gyengébb levén a »kizárólagosság« fogalmánál, a közös birtokos sok esetben kénytelen az őt csak részarányban illető dolog feletti szabad rendelkezési jogát feladni és azt más, a közösségben levő érdekének alárendelve, oly beavatkozást tűrni, a mely a tulajdon és birtokjogot is ha nem illusoriussá, hanem mindenesetre korlátolttá teszi. Én azt megengedem, hogy az igénylő testvérekre nézve kétségtelenül sérelmes, hogy az ő tulajdonukat is képező ingók egyik testvérük adósságáért elárvereztessenek, mert hiszen úgy lehet, egyik-másik testvér azt az ingót természetben megtartani szeretné. Ebből azonban nézetem szerint nem az következik, hogy, mint azt a kir. itélö tábla kimondja : a végrehajtató szerzett jogának teljes lerontásával a hagyatéki ingók végrehajtás tárgyát egyáltalán ne képezzék, hanem az, a mi mindkét érdeket kielégíti : hogy igenis a közös ingók elárvereztessenek s kinek-kinek jutaléka kiszolgáltassák. Mert míg egyrészt ez a végrehajtató jogait is épségben tartja, addig megengedi az ingókhoz ragaszkodónak azt, hogy az ingókra tetszése szerinti összegig árverezhessen s azokat ekként megvehesse. A kir. itélö tábla odaconcludál, hogy a végrehajtatónak nem a hagyaték tárgyát képező egyes ingókra, hanem magára az örökösödési jogra van foglalási joga. Nézetem szerint azonban ez téves, mert mig egyrészt az örökösödési jog, mint ilyen, végrehajtás tárgyát nem is képezheti, mert hiszen a végrehajtási törvény kimeríti azokat a jogokat, a melyek végrehajtás tárgyát képezhetik, addig annak valósítása is kétséges azért, mert ehhez a végrehajtatónak a hagyatéki eljáráshoz való ingerentiát kellene biztosítani. Ez a beavatkozási jog pedig törvényben biztosítva nem lévén, legalább is kétséges, hogy a hagyatéki biró »per analogiam« az ingó hagyatékra nézve az eljárást a végrehajtatónak megengedi-e? Ha pedig meg nem engedi, akkor a kir. ítélő tábla határozata szerint a végrehajtatónak van ugyan joga, de csak eszményi, a melyet nem valósithat és szeme láttára megtörténhetik az, hogy az adós a hagyaték tárgyát képező ingókat a testvérekkel csereberéli, értékesiti, a nélkül, hogy a végrehajtató kielégítést nyerne. Vagyis ténynyé válik az, hogy az igénynek ily helyadása esetén az adós — egyéb vagyona hiányában — a fizetési kötelezettség alól is megmenekül, sőt mint közös birtokos, még oly értékhez is jut itéletileg, a melyre neki adóssága fenlétezéséig csakugyan semmiféle joga nincsen. y^Hatásköri differenciák. lila : KELEMEN ERNŐ, h.-nánási albiró. Nem nagy jelentőségű az eset, a mely arra késztet, hogy a nyilvánosság előtt szóljak az általam felvetett kérdéshez, de elég jelentősége van magának az elvnek, a melynek tekintetében felsőbb bíróságaink egymás közt, de főleg a kir. ítélő táblák a kir. Curiával mint legfelsőbb bíróságunkkal szemben is ellentétes álláspontot foglalnak el. A továbbiak előtt magát az esetet, a mely ezen cikk Írására alkalmat szolgáltatott s az eddigi felső bírói gyakorlatot kívánom röviden ismertetni. A kir. járásbíróság előtt a felperes egy 190 frt értékű ló vételárának 40 frtos hátralékáért sommás uton indított keresetet az 1877: XXII. t.-c. 12. §-ának második bekezdésére támaszkodva. A kir. járásbíróság a keresetet elfogadva az ügyet letárgyalja, ítéletet hoz. Alperes az ítélet ellen felebbezést ad be a dolog érdemében nem is érintve a hatásköri vagy illetőségi kérdést. A felebbezés elbírálására illetékes kir. itélő tábla egyszerűen hivatkozik az 1877 : XXIE t.-c. 11. §-ára, megsemmisíti az Ítéletet az egész eljárással együtt s a kereset visszaadását rendeli el, mert ezen esetben, a birói illetékességtől eltérésnek helye nem lévén, az 1881 : LIX. t.-c. 39. §. c) pontja szerint, hivatalból figyelembe veendő semmiségi ok forog fenn. A felsőbb bíróságaink elvi határozatait magában foglaló gyűjtemények szerint a budapesti kir. itélő táblának van egy 1885. május 27-én 5. sz. a. hozott s a fentebb ismertetett kir. itélő táblai végzéssel hasonló rendelkezésű, de más indokolású teljes ülési határozata, de vannak a kir. Curiának ezzel egészen ellenkező, a kir. járásbíróság eljárását igazoló döntvényei (1883. április 17. 486. sz. Dt. VIII. 217. - 1884. márc. 19. 6,975/883. sz. U. ott. — 1888. július 3-án, 1,580. sz. a. Dt. XXI. 206.), a melyek kimondják, hogy az 50 frton alul lévő összeg is sommás bíróság előtt perelhető oly esetben, a midőn az mint egy nagyobb összeg hátralékos része pereltetik. A budapesti kir. itélő táblának fent jelzett 5. sz. teljes ülési határozata, helyesebben annak indokolása kielégíti az ellentétes elvet követőket is, vagy legalább elfogadhatóvá teszi indokolása által a maga rendelkezését, a mennyiben felsorolja azon okokat, a melyek szerint az 1877 : XXII. t. c. 12. §. második bekezdésének rendelkezése ellenese is az 50 frtot felül haladó összegnek 50 frtig terjedő hátrálékos részére a bagatell eljárást kívánja, de a jelen esetben eljárt kir. itélő tábla nem látszik tudomást venni a fenti törvényes rendelkezésről, hanem az id. törvénynek csak 11. §-ára hivatkozik, a mely szerint az 50 frtot meg nem haladó készpénzbeli követelések a bagatell eljárás alá tartoznak. Hogy felsőbb bíróságaink közül a Curia áll-e helyes alapon vagy a kir. itélő táblák, már a melyik it. tábla t. i. a budapesti elvét követi, az volna a kérdés érdemleges része, de akármelyik áll is, a legenyhébb jelzőt használva, legalább is sajnálatos boszszankodás fogja el a jogász embert, a mikor 16 évig járva egy elég világosan rendelkező törvényt, a nyilvánosságnak átadott egyik jogi compilátióban ezt olvashatjuk: »Az ellentét a két felső bíróság felfogása között állandó.« Hála a iustitiánk élén álló ministerünk és a törvényhozás munkásságának, az 1893 : XVIII. t.-c. véget fog vetni ezen sajnálatos anomáliának. Hol keresse azonban ezen törvény életbeléptéig igazait a jogkereső közönség azon legtöbb esetben szegényebb része, a melyik 20-tól 50 frtig terjedő olyan követelését akarja érvényesíteni, a mely 50 frtot meghaladó követelésnek képezi hátrálékos részét ? Mert ha a járásbíróság mint bagatell bíróság elfogadja panaszát s letárgyalva az ügyet, ítéletet mond: egyik fél semmiségi panaszára a kir. törvényszék, mint annak elbírálására illetékes fórum, ha a kir. Curia nézetét vallja, összetöri, megsemmisíti a bagatell biró Ítéletét s a sommás eljárásra utasítja a felet. Viszont ha a fél a bagatell törvényre támaszkodva, mint a jelen esetben is keresetét sommás uton teszi folyamatba s ügyében a sommás biró ítéletet mond: ennek Ítéletét megfelebbezés esetén a kir.