A Jog, 1894 (13. évfolyam, 1-52. szám)

1894 / 24. szám - Ki tartozik előlegezni és fedezni az elhunyt ügyvéd iratai leltározásának költségeit?

JOGESETEK TÁRA FELSŐBIRÓSÁGI HATÁROZATOK ÉS DÖNTVÉNYEK. Melléklet a >Jog« 24. számához. Budapest, 1894. június hó 17-én. Köztörvényi ügyekben. Ha a végrendelet záradékában tanuk bizonyítják azt, hogy az ö jelenlétükben örökhagyó határozottan kijelentette, hogy a felmutatott okirat az ö végrendeletét tartalmazza és azt a tanuk előtt sajátkezűié;: aláirta, — ebben az, hogy örökhagyó kijelentését a tanuk megértették és hogy akkor együttesen jelen voltak, benne foglaltatik, miért is a végrendelet az 1876. évi XVI. t.-c. 5. §. kívánalmainak megfelel. A brassói kir. törvényszék (1893. évi március hó 4-én, 1,966 1893. p. sz. a.): Dr. Vájna Gábor ügyvéd által képviselt B. A. és B. O. dévai lakosoknak mint felpereseknek Schuell Károly ügyvéd által védett brassói ág. ev. hitvallású belvárosi egyház mint alperes ellen végrendelet érvénytelenítése iránt fentorgó perében következőleg i t é 11: Felperesek B. A. és B. O. fennebbi keresetükkel, melyben itéletileg kimondatni kérik, hogy Brassóban 1890. évi június 8-áu elhalt B. E. után maradott. Brassóban 188$. évi június hó 13-án kelt, a brassói kir. járásbíróságnál 1890. június 9-én kihirdetett végrendelet érvénytelennek nyilvánittafsék, elutasittatnak stb. Indokok: A végrendelet érvénytelenítése iránt a keresetben felhozatt három ok közül az elsőt, hogy örökhagyó B. E. életének utolsó éveiben s különösen a végrendelet szerkesztése idejében 1888-ik évi június 13-án testi és szellemi tehetségeiben annyira meg lett volna gyengülve, hogy képtelen volt akaratát meghatározottan, teljes eszméleti állapotbau, megfontolással és komolysággal, tévedéstől menten nyilvánítani, a kihallgatott tanuk megcáfolják. Állítják ugyan a felperesi tanuk egyrészt, hogy örökhagyó korlátolt eszű volt utolsó éveiben, de az időpontot ezek sem határozzák meg s igy lehetett 1888-ban és 1890-ben, tehát a végrendelet készítése után, de épen azért, mert ennek dacára törvényszéki orvosi teendőkkel még mindig megbízva volt, nem lehetett oly állapotban, hogy végrendelkezni képes ne lett volüa, söt a felperesi tanuk közül A. M. törvényszéki biró, a ki vizsgáló birói állásánál fogva vele működve legilletékesebb örökhagyó szellemi tehetségéről nyilatkozni, azt vallja, hogy örökhagyó akkor is ép elmével birt, midőn orvosi teendőit a bíróságnál beszüntette. Az alperesi tanuk azonban, kik felperesiéket számra felülmúlják, egyhangúlag és határozottan vallják, hogy örökhagyó a végrendelet készítése idejében is ép elmével birt. A végrendelet érvényessége ellen felhozott második kereseti ok, hogy általános örökösül a brassói szász presbitériumot nevezte ki örökhagyó, ez pedig öröklési képességgel nem bir, szintén meg nem állhat, mert a végrendelet szövege szerint örökhagyó némely hagyományok megtétele mellett vagyonát alapítványul hagyta szegény szász tanuló gyermekek felsegélyezésére s az örökösül kinevezett presbitériumot C3akis ezen alapítványi vagyon kezelésével és azzal bizta meg, hogy annak jövedelmét a végrendeletben megjelölt célokra fordítsa. A mi a végrendelet ellen felhozott harmadik okot illeti, hogy az alaki tekintetben nem felelne meg az 1876. évi XVI. t.-c. 3. és 5. pontjaiban irt rendelkezéseknek, maga a végrendelet betekintése megcáfolja. Ennélfogva a végrendelet érvényessége ellen felhozott okok egyike sem állván, az annak érvénytelenné nyilvánítása iránti kereset elutasítandó volt. A marosvásárhelyi kir. ítélő tábla (1893. évi április hó 25-én, 1,578/1. 1893. sz. alatt) következő ítéletet hozott. Az elsőbiróság Ítéletét a kir. itélő tábla helybenhagyja indokainál fogva és még azért, mert a végrendelet záradékában tanuk bizonyítják azt, hogy az ő jelenlétükben örökhagyó határozottan kijelentette, hogy a felmutatott okirat az ö végrendeletét tartalmazza és azt a tanuk előtt sajátkezűleg aláirta, ebben pedig az, hogy örökhagyó kijelentését a tanuk megértették és hogy akkor együttesen jelen voltak, benne foglaltatik, miért is a végrendelet az 1876. évi XVI. t.-c. 5. §. kívánalmainak megfelel. A m. kir. Curia (1894. május 31, 8,905. sz.): A másodbiróság ítélete annak indokaiból helybenhagyatik. Itéletileg már elbírált követeléssel szemben viszonkereset nem érvényesíthető. A nagykárolyi kir. járásbíróság: Alperesek, mint elhalt L. Lőrinc igazolt örökösei köteleztetnek arra, hogy a perhez becsatolt 70 frtos váltónak ezen ítélet jogerőre lett emelkedése után felperes részére a hatóság által való kiadását tűrjék. Indokok: B. György gyámi minősége igazolva lett, ekként jogosítva volt a kiskorúak nevében pert indítani, őket bíróság előtt képviselni. Azon kérdés, hogy .i kiadatni kért 70 frtos váltókövetelés fennáll-e? az előző perben, 1887. évi 22,170. szám alatti roásodbirósági ítélettel akként lett jogérvényesen megoldva, hogy ezen követelés fenn nem állónak, kiegyenlítettnek mondatott ki. Ezen ítélt dologgal szemben elsőrendű alperes a követelés fennállását mivel sem igazolta, a kiskorúak képviseletében tiszti ügyész a váltónak kiadatását nem ellenezte, másodrendű alperes meg nem jelenvén, az 1868. évi LIV. t.-c. 112. §-a rendelkezéséhez képest csatlakozottr.ak volt tekintendő. A viszonkeresettel alperesek azért voltak elutasitandók, mert mint már felhozatott, ennek fennállását nem igazolták. (1892. szeptember 14-én, 5,105. sz.) A debreceni kir. itélő tábla: Az elsőfokú bíróságnak az 1881. évi LIV. t.-c. 35. § a értelmében valamennyi alperes által felebbezettnek tekintett Ítélete az abban felhozott indokok alapján helybenhagyatik. (1893. március 15-én, 929. sz.) A m. kir. Curia: A debreceni kir. itélő táblának az 1881. évi LIX. t.-c. 35. §-ának rendelkezéséhez képest valamennyi alperes által felebbezetfnek tekintett fennebb idézett keletű és számú Ítélete helybenhagyatik. Indokok: A másodbiróság Ítélete helybenhagyatott a kereset tárgyára vonatkozóan az abban felhívott elsőbirósági indokoknál fogva, a viszonkereset iránt intézkedő részében pedig azért, mert a kérdéses követelés a 4,485/l88i>. számú keresettel folyamatba tett perben keletkezett másodbirói ítélettel jogérvényesen fenn nem állónak mondatván ki, e követelés ujabban nem viszonkereset, hanem egyedül perújítás utján érvényesíthető. (1894. február 1-én, 6,143. sz.) Az 1881: LIX. t.-c. 69. §. 2. pontja értelmében a perújításnak, ha t. i. a per tárgyára vonatkozó oly uj bizonyítékok hozatnak fel, melyek az alapperben nem használtattak, még abban az esetben is hely adandó, ha az újító meg nem jelenés okából vált pervesztessé. Főeskü és uj bizonyíték. A rimaszócsi kir. járásbíróság: A perújításnak hely nem adatik. Indokok: Alperes felperes által folyó évi 381. p. szám alatt 109 frt 50 kr. tőke s járulékai iránt indított sommás perben azért vált pervesztessé, mert ezen perben 1892. évi május 6-ra tűzött tárgyaláshoz szabályszerű megidéztetése dacára sem jelent meg, mely esetben, ha alperes mulasztása vétlen volt, az 1881. évi LIX. t.-c. 61. §-ának rendelkezéséhez képest igazolással élnie kellett volna. Alperes azonban a perorvoslatnak ezen útját, minden indokolás nélkül elkerülve, hivatkozván az 1881. évi LIX. t.-c. 69. §. 2. pontjára, »az alapperben nem használt uj bizonyítékok alapján« perújítással él. Miután a prts. idézett szakasza világosan mondja, hogy »perujitásnak csak akkor van helye, ha a peres fél lényegileg a per tárgyára vonatkozó olyan uj bizonyítékot hoz fel, melyet az alapperben nem használt« ; s igy miután alperes nem a miatt lett pervesztes, mivel a döntő ténykörülményeket kellő helyen felhozni, avagy a rendelkezésre bocsátott bizonyítékokat előadni elmulasztotta, de azért, mert a kitűzött tárgyalási határnapra meg nem jelent, s igy bizonyítékait elő sem adhatta, s igy hogy védelmének s bizonyítékainak érvényesithetési jogát megszerezze, ha mulasztása vétlen volt, igazolással élnie kellett volna. Ezen indokoknál fogva kellett alperest perujitási sommás keresetével elutasítani. (1892. augusztus 14-én, 1,269. sz.) A kassai kir. itélő tábla : Az elsőbiróság ítéletét megváltoztatja, a perújításnak helyt ad s a kir. járásbíróságot további eljárásra s a peres kérdés érdemleges elbírálására utasítja. Indokok: Ujitó felperes keresetében és a tárgyalás sorá i lényegileg a per tárgyára vonatkozóan a főeskü által való bizonyítást hozta javaslatba, e bizonyítékot pedig az alapperben nem használhatta; ehhez képest, miután az a körülmény, hogy az ujitó fél az alapperbsn meg nem jelenése miatt vált pervesztessé, a perujitái jogorvoslatnak igénybe vételét ki nem zárja: az elsőbiróság Ítéletének megváltoztatásával a perújításnak az 1881. évi LIX. t.-c. 69. §-ának 2. pontja alapján helyt adni, s a kir. járásbíróságot megfelelő további eljárásra utasítani kellett. (1893. január 10-én 5,740. sz.) A m. kir. Curia: A másodbiróság ítélete helybenhagyatik. Mert ujitó pervesztés fél lényegileg a per tárgyára vonatkozó olyan uj bizonyítékot hozott fel (főeskü és tanuk), melyet az alapperben nem használt; és mert ily esetben az 1881. évi LIX. t.-c. 69. §. 2. pontja értelmében a perújítás megengedendő, és pedig tekintet nélkül arra, vájjon az ujitó meg nem jelenése okából avagy védekezése dacára lett az alapperben vesztessé. (1894. február 21-én, ^93. évi 6,958. sz.)