A Jog, 1894 (13. évfolyam, 1-52. szám)

1894 / 24. szám - Az új perrend tervbe vett ügyviteli szabályai

188 A JOG. Teljesen osztom a cikkíró urnák szépen megindokolt néze- I tét azzal a különbséggel, hogy a váltótörvényt e rész- ; ben hézagosnak s a kérdést controversnek nem tartom. Az új perrend tervbe vett ügyviteli szabályai. Irta : KOVÁCS BÉLA, karánsebesi kir. járásbiró. Minden — akár ttrmészeti, akár mechanikai, akár törvényi I — szervezet a benne rejlő erőkön és ezek összetételén alapul. Mentül jobban kiismerjük a titkot, mely az erők tömörülésére [ vezet, annál tartósabb, annál tökéletesebb lesz alkotványunk. Az 1893. évi XVIII. t.-cikkben lerakott elvek képezik az erőt. a tervbe vett s immár rövid idő múlva megvalósuló ügyviteli szabályok pedig a titkot, hogy az erők egy atomja se illanjon el, hanem a szervezet erősítését, fentartását és rendes működését biztosítsa. Ösztönözve a t. szerkesztőségnek ezen b lapok f. é. 18-iki számában foglalt felhívásától s vezérelve azon szempont által, I hogy ügyviteli szabályainkban a gyakorlat és célszerűség követelményei lehető hatályosan érvényesüljenek, elmondjuk mi is igénytelen észrevételeinket az ügyviteli szabályok tervezetére. Legyenek bár még oly szilárdak a mester által megalkotott pillérek, még sem felesleges, ha azokba az utolsó munkás is egy-egy szeget üt, egy-egy kapcsot illeszt ; az csak erősödést vonhat nriga után. Helyeseljük, hogy a tervezet 1. §-ának L, 2., 3. pontjaiban felsorolt teendők más-más biró kezébe csoportosíthatók, de tapasztalatainkon okulva, a »nagyobb forgalmú járásbiróság« kifejezést oly elasztikusnak tartjuk, hogy abból — hacsak statisztika1 adatokkal megokolt direktívákról eleve nem gondoskodunk, az elhanyagoltabb gondozásban részesülő, hogy ne mondjuk, már eddigelé balcsillagzatú bíróságok agyonnyoraását jósoljuk meg. Helyes a 2-ik §. azon célzata is, hogy a szóbeli keresetek, kérelmek és nyilatkozatok felvételére hetenként egy vag) több napot kell kijelölni, de már azt, hogy a felek a kitűzendő törvény napokon ügyük tárgyalása végett idézés nélkül megjelenhetnek, nemcsak szükségtelennek, hanem egyenesen kivihetetlennek és olyannak tartjuk, a mi a bíróság ügymenetére nem kicsinyelhető nyűgöket rak. Köztudomású, hogy népünk általában távol áll még a műveltség és vagyoni jólét azon fokától, a melyről képes volna bizalommal elfogadni különösen a bíróságokra vonatkozó törvényeket és szabályokat, melyeket mindenkép elkerülni igyekszik. Bizonyos ugyanazért, hogy fehér holló lesz, a ki a fél idézés nélküli megjelenésére és tárgyalásra való felhívására kancsal sze- j mekkel nem néz s helyeslőleg azt mondja: »jól van, megyek« és nem visszautasitólag azt: »van jó dolgom oda tartani a nyakakamat, hogy levágd«. Bizonyos továbbá, hogy hiába tűz ki a bíró ilyen törvénynapokat, mert azokon a felek idézés nélkül rendszerint és a legeslegtöbb esetben nem fognak megjelenni, ellenben a biró mégis kell, hogy reáiok várjon azokon a törvény napokon, a mi idejét fecsérli s egyéb teendőjében feszélyezi őt. Előre meghatározható munkának nagyobb kedvvel megyünk elébe, nagyobb eredméuynyel bánunk el vele, mint a csak sejthetővel, melyre készülnünk, várakoznunk s melylyel, ha még anynyiszor sem testesül meg, minden héten számolnunk kell, mert »accidit in puncto, quod non sperabatur in anno.« Az a törvénynap jó része tárgyalás nélküli fehér lap marad, melyet rendszeres munkával betölteni a legjobb igyekezet sem lesz képes. Egészen más volna az, ha a javaslat ugy contemplálná az emiitett törvénynapokat, mint az 1877. évi XXII. t.-c. tárgyában kibocsájtott ügyviteli szabályok 3. és ). i'-a, t. i. akkép, hogy az arra alkalmas járásbirósági terület szakaszokra osztassék fel s a biró jelenjen meg a meghatározott napon a szakasz főhelyén, mert igy a renitens felet nyomban megidézhetné s akadálytalanul eljárhatna. Üdvös volna ez kivált a kisebb ügyekben és ott, a íiol a nép gazdasággal s gyári és egyéb napszámos munkával foglalkozik. A napidíj és fuvarköltség annyira megoszlanék, hogy 100 eset közül 99-ben visszatérülne az állam kasszájába s a mit ez a 100-ik esetben vesztene, nemzetgazdaságilag sokkal többet nyerne a jogszolgáltatást szükséglő közönség idő-, pénz- és munkamegtakarításban. Sőt meggyőződésünk, hogy az ügyeknek perré alakulását igen sok esetben megakadályozná az eljárás ilyetén módja, mert végső elemzésben ugy az alsó, mint a felsőbb fokban a birói állások leszállítására vezetne. Vagy kihagyandó tehát a 2. §. ezen része, vagy gyakorlatilag s akkép módosítandó, hogy joguk van a feleknek ügyeik tárgyalása végett a hivatalos órákban a bíróság előtt a vasár- és ünnepnapok kivételével bármikor megjelenni, de a biró ezeket a tárgyalásokat csak napi munkarendjének ellátása után veheti fel. Az egyezségi eljárás tárgyában ugyanaz a nézetünk, csak azt jegyezzük még meg ide vonatkozólag, hogy a 8-ik §. negyedik bekezdése kellő nagyságú helyiségeket s ebben megfelelő szekrényt vagy záros tartályt feltételez, ellenben ott, a hol a bírónak külön szobája nincs s a felekkel ugyanazon zugban tárgyal, sz egyességi ügyek megőrzéséről nem gondoskodhat. Persze az ilyen bajok orvoslása nem az ügyviteli szabályokba való. Ellenvetést kell, hogy tegyünk a tervezet 21-ik §-ának negyedik bekezdésére is ; ugy látjuk, nem számol ez a nemzetiségi vidékekkel, a melyeken az állam nyelvét nem beszélik, annál kevésbbé irják. Mi következik ebből ? Természetesen az, hogy lesznek bíróságok, a melyeknél egyetlen nyomtatványt sem fog kitölthetni a fél. Ha gazdálkodni s a munkaerőt kímélni akarjuk, keressünk ehhez komolyabb ingerentiákat, de ne képzeljük, hogy a biró drága idejét takarítjuk meg oly kicsiségekkel, a mik a kizárólag magyar ajkú népségnél is alig jöhetnek számításba s ott is csak önámitás árán hihetjük el, hogy meggazdálkodtunk valamit velők. Mindenek felett kifogásoljuk azonban a tervezet 39-ik §-át, melyben a régi garasos gazdálkodás szelleme kisért; elveszi egyik kezével, a mit a másikkal ad ; nagylelkű akar lenni s e közben mégis a szűkkeblűség hibájába esik. Hogyan is szól ? A zsidókkal a középkori perrendtartás nem igen kegyesen bánt. Lépten-nyomon nem épen hízelgő nyilatkozatokra akadhatni (p. o. ein Jud verderbt ein gantz Dorf, juden sind Narren, dass auch die Teufel sie auslachen stb.). A velők szemben követett eljárást legékesebben jellemzi a következő elv : »Judeis non est servanda aliqua aequitas, sed rigor. Minthogy nem hisznek az evangeliomban, nem esküszuek reá, sem Jézusra, sem a szentekre, azonban oportet judeos iurare per Deum patrem secundum legem suam ut super decem praeceptis Moysi. Voltak azonban a zsidóknak privilégiumaik. Munkánkban van egy privilégium Ferdinándtól, kettő V. Károlytól, egy kegyelmezési levél a római császárság területén élő zsidók részére, míg Nürnberg, Ulmnak privilégiumai vannak a zsidók ellen. Az apostatákra perjogi szempontból legfontosabb, hogy nem leheíett tanú, mert ipso iure excommunicáltnak tekintetett s_ az excommunicált nem lehetett tanu. Érdekes a fejedelem jogállása is, annál is inkább, mert a részekre darabolt Németországban a középkorban több fejedelem volt s a sok hatalmas hűbérúr mellett bizony néha nem lett volna igen jó dolguk, ha a törvényhozás olyannyira nem védi személyöket. Azt mondották ki ugyanis, hogy a fejedelem akármit is cselekszik, az olyan, mintha maga Isten cselekedte volna. A fejedelem szerződése törvényerejű, azonban a szerződés ugy civiliter, mint naturaliter kötelezi, saját cselekvényeiben álhatatosnak kell lennie, a mi ez által nyer kifejezést: princeps unam lingvam et unum calamum habere debet. A fejedelem a közönséges joggal él és minden solemnitas nélkül tanuskodhatik. A szentírásról — mely a középkor bizonyító eljárásában óriási szerepet játszik — a következő fontos elvek tűnnek szembe. A szentírás sohasem hazudik, ugy a papi, mint a császári intézkedések fölött áll; seriptura sacra — mondották — vitae nostrae regula sit iusque auctoritas necessaria non solum in spiritualibus sed etiam inter laicos in civilibus. Látnivaló ebből, hogy a szentírás nagy fontosságát s különösen bizonyító erejét mennyire képesek voltak megérteni s megbecsülni s ki is lett több izben mondva, hogy a szentíráshoz ne minima literula addenda vei diminuenda sit. Két probatio előzi meg még a második forumbeli ítéletet. Az egyiket Lucifer a pokolbeli nagy fejedelem syndicusa szolgáltatja Mózes a nazarethi Jézus ügyvivője ellen, a másikat, a melyekben exceptiok is vannak s mely conclusiókra vezet, Lucifer ellen alkalmazza der aller hochwürdigste und über alle allerheiligste Jezu von Nazareth. Ezen két probatioban, melyek a probatioknak iskolai példái akarnak lenni, is vannak feljegyzésre érdemes kijelentések. Senki se fosztassék meg jogtalanul birtokától; a spoliatus mindenekelőtt restituáltassék ; notórius és nyilvánvaló dolgokat nem szükséges bizonyítani ; bolondok, bűvészek s komédiások nem tanushodhatnak. Ezek a fődolgok foglalnak helyet, természetesen az esetre alkalmazva, a probatioban. Belial aztán kéri bizonyítékai elfogadását. Mózes felel a probatiojában Belial vádjaira. Erre a bölcsek kezükbe vették a probatiókat; átolvasták, minden igyekezetükkel jól megfontolták a bennök foglaltakat s aztán egyhangúlag megegyeztek az Ítéletben. így történt az rendesen. Jelen pörben József, Jákob patriarcha fia volt a másodfókúlag (als von Gott hierzu) delegált biió és comissarius. Ez ítéletében a következőket jelenti ki: In der appellation . . . ist auff aller Gerichtlichs für und eynbriugen, verhörte und eröffnete Kundtschafft und darauff gethanen Beschluss, zu Recht erkannt, dass inn voriger Instanz Rechtmassig und wol geurtheilt, und aber unbefugter weiss und übel davon appellirt und derowegen solches Urtheil zu confirmiren sey, wie wir es dann hiemit ausz oberrichterliche Ampt confirmirn . . . (aztán majd Isten által kiszabandó fogságra kárhoztatja Lucifert és Beiiak s magasztalja Jézus, a megváltó, dicsőségét, a kihez az ördögnek már ezután semmi köze nem lehet, épen ugy, mint az emberekhez sem) . . . | alles und jedes mit vergleichung und compensirung der in ander Instanz aufgeloffener Gerichts expens, und aller anderer Kosten und Schaden, von Rechts wegen. Ez az Ítélet rendes lényeges tartalma. Az alakra fontos, hogy benne van a perlekedők s képviselőknek neve, az, hogy a pör már fölebbezési stádiumban van s a törvényszék (itt: an diesem Königlichen Hoff Gericht). Belial természetesen nincs megelégedve az Ítélettel, lakomákkal s adományokkal kedveskedik a bíráknak, de aztán belátván, hogy ez mind nem használ, suttyomban a pokolba siet, hogy az ördögökkel a további teendők fölött tanácskozzék. Ez a momentum adja meg az átmenetet a második részből a harmadikba, melyben a compromissum tárgyaltatik. (Folyt köv)