A Jog, 1894 (13. évfolyam, 1-52. szám)

1894 / 23. szám - A sommás birtokperekről

180 A JOG. teljesítenie; ez első lépés díját a törvény határozza meg, de nem az óvatoltató, hanem a késedelmes fizető terhére; a váltótörvény melyik §-ából következteti tehát dr. Lux ur, hogy ezt a váltóbirtokosnak kell megfizetni s igy ö ezt megtartani jogosított lenne ? Ebből azonban dr. Lux azzal akar kibújni, hogy az óvásdíj nem fizetése esetére az óvást mégis felveszi. De minő joggal veszi fel, mikor az adós a fizetéssel váltóbeli kötelezettségének eleget tesz ? az ő theoriája szerint neki ez esetben óvást felvenni nem szabad. De hiszen nem is vehet fel óvást, mert visszaadván a váltót, mikép írja be ennek másolatát az óvásköuyvbe? Vagy ha előre — mint én tenni szoktam — beírja a köiyvéb3, mit csinál azzal a lappal, mely ugyan benn van az óváskönyvben, de az óvásdíj lefizetése esetére óvást nem tartalmaz ? A mi a proponált két pert illeti, kár volna velük biráinkat fárasztani, minthogy a hozandó ítélet oly biztos, mint a hogy 2-szer 2 = 4. Ugyanis: A váltóadós átadja a telepesnek, vagy mint Lux collega nevezi, telepitvényesnek a pénzt (fedezetet), a telepes azonban a váltó első bemutatásakor már szökési gondolatokkal lévén elfoglalva, azt be nem váltja. Utóbb mégis jobb útra tér s az óvatoló közjegyzőnek a pénzt felajánlja, de ez el nem fogadja s a váltóbirtokoshoz utasítja, mint reggeli nem fizetésének, tehát késedelmének következményét; a telepes erre megharagszik, újra előveszi szökési projectumát, végrehajtja s Amerikáig meg sem áll. No hát én miattam nem Amerikába, de akár a világ végére szökhetik, nekem ugyanezért a hajam egy szála sem görbülne meg, hanem (a váltóadósnak az adott fedezetrőli elismervény a törvényes formában a kezében lévén), megbánná a kibocsátó, kinek ez összeget a kellő óvással biztosított viszkereset utján újra meg kellene fizetni; mert a telepes az ő és nem az óvatoló közjegyző bizalmi embere, tehát amannak gazságáért sem a közjegyző felelős. De itt megint én kérdezem : Mi történnék akkor, ha az óvatoló személy sikkasztaná el a fizetés céljából a telepes vagy váltóadós által neki adott váltóösszeget és vele megszöknék? ki kárpótolná a váltóhitelezőt ez esetben ? Dr. Lux és nézettársai szerint a nagy harang, szerintem a telepes, vagy váltóadós s pedig az óvatoló személyen kívül minden más elleni viszkereset jogosultsága nélkül. A másik kérdésre a felelet még egyszerűbb. Ha t. i. az óvásdíjat senki se akarná megfizetni, kit kötelezne erre a bíróság ? Ez esetben dr. Luxot fizetné ki a nagy harang, engem pedig a késedelmes fizető vagy az óvatoltató, pedig csakis azon egyszerű oknál fogva, mert én a váltót is (mely még mindig az én kezemben van) az óvást is (melyet én felvettem) csatolnám a keresethez, mit Lux ur, ki a váltót visszaadta s az óvást fel nem vette vagy fel nem vehette, nem tehetne; azt pedig csak nem hiszi Lux collega, hogy a járás- vagy bagatellbiróság lenne illetékes váltóbeli kötelezettségek elbírálására. Ha én e kérdésekre minden kétséget kizáró feleletet nem kapok, beszélhetuek tehát nekem dr. Lux és Kovalitzky s az ez által idézett tekintélyes irók, már én csak saját meggyőződésemet és törvénytudományomat követem, sőt ha a bíróság ellenem döntene is, ítélete előtt meg fogok hajolni, a nélkül, hogy ítéletét a törvény jelen szövege mellett minden kifogáson felül állónak tartanám. delegálás formulájában azt a kijelentést találjuk, hogy a delegált iudex kísérelje ugyan meg a békés kiegyenlítést, de ha ez nem menne, akkor csak hallgassa ki lelkiismeretesen a feleket s joga van őket a bizonyítás érdekében esküre is kötelezni, alkalmazkodván azonban mindenben az irott joghoz. Következik ezután egy e x c e p t i o formája, a melyben az a fontos elv nyer kifejezést, hogy apa nem lehet a fia bírája. A pör folyamán előttünk áll a forma petitionis pro processu et citationis : iudex cilationem non nisi petitam decernere debet. Továbbá a következők voltak igen fontosak: hogy meg legyen az idézésben a citáló bíró neve (a pörben például bölcs Salamon volt bírónak delegálva, ő idézte meg a feleket: von Gottes Gnaden, wir Salomon zu Jerusalem König der Juden und gantzen Jüdischen Landes, und zu dieser Sache delegirter Richter und Commissarius ....), hogy esetleg a delegatió másolatban csatolva legyen az idézéshez, benne legyen a megidézett, valamint a megidézést kérő elő- és vezetékneve és azon ok, a mi miatt az idézés történik s végre az idő és hely, a hol s mikor a megidézett megjelenni tartozik. Ezzel kapcsolatosan természetesen szó van a contumáciáról, melyről az tartatik, hogy delictum, mely azonban nem volt diffamáló. A bírónak különben nem kellett ebben a kérdésben a törvénynél szigorúbbnak lenni. Az appellatióra nézve az áll: omnis appellatio regulariter ab inferiore ad superiorem in proximo ordine facienda est és csak abban az esetben történhetik felebbezés egy közben eső fórum kihagyásával, ha a közben eső fórum inhabilis. A procuratort illetőleg azon követelmény áll fönn: hogy a procurator de mandato ante omnia docere debet: szükséges, hogy megbízatásában megbízójának neve s a megbízás oka s célja is benn legyen. Procuratorera nemo dare potest nisi sít litis dominus. (Folyt, köv.) A sommás birtokperekről. Irta: Dr. ROSENFELD SÁNDOR, gödöllői ügyvéd. Az új sommás eljárásról szóló 1893. évi XVIII. t.-c. 1. §-a szerint sommás eljárás alá és a kir. járásbíróságok hatásköréhez tartoznak — egyebek közt — az u. n. birtokperek is, ha a per tárgyának értéke járulékok nélkül 200 frtot meg nem halad. Az eljárás megállapítása szempontjából e szerint, de a 15. §. 3. pontjának 2-ik bekezdése alapján i» a vitás ingatlan értéke a keresetben »előadandó«. De ha felperes a vitás ingatlan értékét a járásbírósághoz beadott keresetében csak előadja, annak teszi ki magát, hogy alperes pergátló kifogásként az ingatlan nagyobb értékét pl. elöljárósági becslevéllel igazolni fogja, A törvény nem praecizirozza azt, hogy mily módon igazolható az ingatlan értéke, sőt a 4. §-ban kimondja, hogy az értékre nézve is, a mennyiben az vitássá válik, a bíróság belátása szerint határoz és csak az esetben, ha más bizonyító adatot nem szolgáltatnak a felek, állapítja meg az ingatlan értékét adóbizonyitvány alapján, feltéve t. i., ha ilyent valamelyik fél produkál. Vájjon az esetben, ha felperes a keresetben vagy alperes kifogása folytán a tárgyaiásná! adóbizonyitványnyal igazolja, hogy a vitás ingatlan értéke 200 frtot meg nem halad, heiyt adhat-e a bíróság a hatáskör elleni kifogásnak és megengedheti-e alperesnek, hogy az ingatlannak az adóbizonyitvány alapján kitűnő értékénél nagyobb értékét igazolhassa? E kérdés helyes megoldása fontos gyakorlati jelentőséggel bir, mert tudvalevő dolog, hogy az ingatlanok valódi értékét nem rendesen, sőt igen ritkán tünteti ki azok adójának 100 szoros, illetve 200-szoros összege. Előre látható, hogy a törvény hatálybalépte után a bíróságok e kérdés megoldásánál nem fognak egyöntetűen eljárni. Az egyik bíró meg fogja engedni alperesnek, hogy az ingatlannak az adóbizonyitvány alapján kitűnő értékénél nagyobb forgalmi értékét igazolhassa és ha ez bármi módon sikerül, helyt fog adni a hatáskör elleni kifogásnak is. Egy más biró pedig feltétlenül irányadónak fogja venni az adóbizonyitvány alapján kiszámított értéket és ettől eltérő bizonyítást nem is fog megengedni. Mindkét megoldási mód kétségkívül törvényen alapul, mert a bíróság az érték felett is »belátása szerint határoz«. És abból, hogy a törvény csak egyéb bizonyító adat hiányában jelöli meg az értéknek adóalapon való kiszámítását, helyesebbnek látszik az a felfogás, a mely szerint az adóbizonyitvány ellenében is bizonyítható az ingatlannak 200 frtot meghaladó értéke. De ha ez a felfogás a törvény alapján helyesebb is, rendszerint kevésbé látszik praktikusnak, mint ama másik, mert a hatáskör elleni kifogásokra tág teret nyújt és úgyszólván teljes jogbizonytalanságot szül, a mennyiben felperes sohasem lehetne bizonyos a felől, nem fogja-e alperes a kisebb értéket igazoló adóbizonyitványnyal szemben a vitás ingatlannak 200 frtot meghaladó értékét egyéb módon bizonyítani tudni ? Célszerű volna tehát, ha a bíróságok mindjárt kezdetben azon gyakorlatot honosítanák meg, hogy az esetben, ha felperes keresetében, vagy a tárgyalás alkalmával a vitás ingatlannak 200 forintot meg nem haladó értékét adóbizonyitványnyal igazolja, — feltéve, hogy az ingatlant nem adásvétel utján és nem 20ü forintot meghaladó vételárért szerezte meg — alperesnek ne engedtessék meg, hogy hatásköri kifogást tegyen s az ingatlannak esetleges nagyobb értékét más módon bizonyítsa és a hatáskör elleni kifogásnak, az adóbizonyitvány ellenében, csak abban az esetben lehessen helye, ha alperes a telekkönyvi tulajdonos és felperes között létrejött adásvételi szerződésből kitűnő 200 forintot meghaladó vételárral tudja az ingatlannak nagyobb értékét igazolni, mert ez esetben felperes nem mondhatja, hogy ő az ingatlannak 200 frtot meghaladó értékét nem ismerte. Vagyis első sorban a felperes által adott vételár és ennek hiányában az adóbizonyitvány legyen minden esetben irányadó az érték megállapításánál. A sommás eljárást és a fizetési meghagyásokat szabályozó törvényekre vonatkozó ügyviteli szabályok. (Folytatás.) 75. § Az, a ki az iratokat átvette, köteles az iratra az érkezés napját és a mellékletek számát feljegyezni s az erre vonatkozó feljegyzést aláimi. A feljegyzés bélyegzővel is történhetik. Ha a jegyzői iroda vezetője a törvényszék vagy a felebbezési tanács elnökének közvetítése utján vette át az iratot : a fentieknek megfelelően külön jegyezze meg az iraton, hogy az irat mikor érkezett hozzá. 76. §. A jegyzői iroda vezetője a hozzá érkezett iratokat — a kezelési könyvekbe való bejegyzések megtétele után — a felebbezési tanács elnökének mutatja be. Az 1893 : XV1I1. t.-c. 141. §-a értelmében letett előkészítő iratokat csak különös utasításra kell a felebbezési tanács elnökének bemutatni. A felebbezési tanács elnöke az 18iJ3 : XVIII. t. c. és a jelen szabályzat alapján meghatározza, hogy a neki bemutatott iratok közül melyik intézendő el általa, melyik adandó át elintézés végett a felebbezési tanács egyik tarájának, mint előadónak s melyikre vonatkozólag intézkedhetik önállóan a jegyzői iroda vezetője s ezt magán az ügydarabon megjegyzi. A jegyzői iroda vezetője a XI. minta szerinti kiosztási jegyzék mellett teszi át az előadóhoz az ez utóbbi által elintézendő egyes ügydarabokat.